buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A reményteremtő
Mensáros Lászlóról


2005.04.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Ablonczy László új, „Szélfútta levél…” című, Mensáros Lászlóról szóló korábbi írásaiból és vele készített beszélgetéseiből összeállított könyvének olvastán döbbenek rá, hogy a 20. század második fele magyar színjátszásának – de mondhatnám: szellemi életének – ez a meghatározó személyisége már tizenkét esztendeje halott, jóllehet máig élőnek hittem őt, nem tudatosítva, hogy már nincs köztünk (halálhíre annak idején valahogy elkerülte a figyelmem), aztán, jobban belegondolva, rájövök, hogy tulajdonképpen nem is tévedtem, nem is voltam feledékeny: tény és való olykor ellene is mehetnek egymásnak, színészóriásunk halálának megmásíthatatlan ténye ezért nem egyezik a máig érvényes valósággal, hiszen Mensáros a „Színész el” szokványutasításnak eleget téve a rendezői balon vagy jobbon csupán kisétált a színpadról.

De a kulisszák mögött ott várakozik örök készenlétben, s iménti nézője tudja: vele van most is, mintha eleven cáfolatát akarná adni annak, hogy a művészeti ágak közül egyedül a színház és a színész művészete az időben távolodó (a többi mind folytonos jelenlétű), mert az ő jelenléte megszakítás nélküli, a jó színészeket akkor is fenn tudjuk a színpadon, ha éppen nincs is jelenetük, nekik a távollétük is közlés, a friss Kossuth-díjas Sándor Iván sorolta őt csaknem négy évtizede a tudatosan „komponáló művészek” közé, s e tekintetben ma sem változott semmi, Mensáros László ma is azon munkálkodik, hogy a nézőben a fesztültséget az előadás végeztével is minél tovább megtartsa („már nem áll senki a dobogón, de a nézőtéren minden mozdulatlan”), a beállt csendben is visszahalljuk elhangzott szavait; most éppen Ablonczy könyvének színpadán bukkan fel metafizikai dimenziókban, s beszél, beszél önmagáról, egy nagy művészhez: magamagához fest – ha nem is mindig s mindenki számára rokonszenves, de – hiteles emberi arcot, hiteleset, mert megszenvedettet, mert transzcendentális érvényűt, afféle Arany János-i szent révületben feltűnőt: „Van hallgatód? nincsen? / Te mondd, ahogy Isten / adta mondanod”; nem véletlen, hogy műfajteremtő és magatartás-erősítő pódiumestjei egyikében Arannyal fordul 20. századi önmagához, miközben a nézőt is az önelemzés csöndes áhítatába vonja (ezt teszi a százada infernójáról vizionáló másik, művelődéstörténeti határkőnek számító összeállításában is); beszél az 1951-es disszidálási kísérlete, majd az 1956-os szerepvállalása miatti börtönéveiről („…mentem taxival a Markóba, rendes évi szabadságvesztésem letöltésére”), az önvizsgálat erkölcsi imperatívuszáról („Nem voltam jó ember. Idő kell ahhoz, hogy magamban elrendezzem a dolgaim. De azért se másoknak, se az intézményes világrendnek nem adom meg azt a könynyebbséget, hogy mindenért én vagyok a hibás”, majd: „Vállalom magamat, mások döntsék el, mennyit vállalnak belőlem”), a hívő visszafogottság énteremtő elmélkedéseiről („…jobb, ha leírom a Miatyánkot naponta ötször, mintha az érzelmeimet öntöm ki”), a „kigyógyulok az eszemből” minőségileg új életet hozó lelki tusáiról, a szeretet létmegtartó erejéről („Főként elegendő szeretet hiányzik belőlem és a világból is. Egyre ijesztőbb a kép, milyen kevéssé tudja elvégezni dolgát az ember e téren. …az egyéni szeretet gyakorlásán kívül minden más csak pótcselekvés, aszpirin a rákra, tüneti kezelés”, továbbá: „Újra kéne mindent kezdenünk. Tudnunk kéne jó napotot köszönni egymásnak, és nem üvölteni”); beszél a színészi hivatásról („Művésznek, színházi embernek mindig etikai kötelessége megoldást ajánlani. …művészembernek az a dolga, hogy ő értse meg az embereket”, továbbá: „…olyan emberekkel óhajtok dolgozni, akik ötletek helyett gondolatokkal inspirálják egymást”), a színháztörténeti súlyú alakításai mögötti teremtő munkáról („A munka a túlélés egyetlen módja. Amint nincs feladatom, hiányérzetem van”), a siker természetéről („…mi is egyáltalán a siker? …a kétségeivel magára marad az ember s naponta küszködik azzal, hogy rendben vannak-e a dolgok, sikerült-e?”), a szerepeihez, feladataihoz való viszonyulásáról („Sok mindent megbántam, de ezek belső életemhez tartozó dolgok, nem szerephiányok… Szerepálmok iránt nem hajt semmiféle görcsös igyekezet”); mindaz, amit mond s ahogy mondja, tele van kikínlódott igazságokkal és sugárzó spiritualitással, a profán és a szent egymásba ölelkezése ez, a földre húzó súlyok és a szellemet röptető szárnyak párosa, az időhöz-kötöttség ezer meg ezer árnyalatának és az időtlenség tompa derengésének természeti csodája, a menny a pokolba fordult át, s a pokolból a menynyek ragyogására látni itt, valami mindent átható abszurd realizmus tölti be ezen monológok terét, s megborzongva láthatjuk, hogy ez a szünetlenül társaság- és közösségóhajtó ember mennyire magányos volt (e magányosságáról beszél az egykori közeli művész- és embertárs, Tolnay Klári is: „…színészkollégáimat nagyon szeretem, de keveset foglalkoznak azzal, hogy Isten. Legritkább esetben jönnek be az öltözőbe, hogy a sikert, a premiert, a hétköznapi divatokat meghaladó kérdésekről faggassanak: van-e valami magasabb értelme hivatásunknak? […] Laci nemigen talált hát társakra a színházban”), mégis, hányszor s hányunknak adott és ad ma is újra és újra reményt, mert „reményteremtő művész” ő – ezt már Ablonczy László mondja róla, akinek könyve Mensároshoz is illőbb, igényesebb kivitelt, gondosabb nyelvi előkészítést és szerkesztői munkát is megérdemelt volna, hiszen az nem szól másról, mint az élet nemes (azaz: „sajátosan finom, értékes”) dolgairól, a „ragaszkodásnak, szeretetnek” „elsivárult világunkban” is megteremthető s megteremtendő kivételes, ünnepi pillanatairól…

Ablonczy László: „Szélfútta levél...”. Évek Mensáros Lászlóval
Codex Print Kiadó
288 oldal, ármegjelölés nélkül

Tóth László

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu