buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az elbeszélés szépsége
Ferdinandy György interjú-kötetéről


2005.04.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Keletje van az irodalmi interjú-köteteknek: előbb a Balla Zsófia által Bodor Ádámmal készített interjú váltott ki elismerést, aztán a Parti Nagy Lajos által Tolnai Ottóval készített beszélgetés-sorozat, s méltó társuk az a beszélgetés-füzér, amelyet Kulcsár Katalin folytatott Ferdinandy Györggyel. Általánosságban természetesen nehéz megmagyarázni azt, hogy ezt a beszélgetés-hullámot mi hívta életre, s még nehezebb beszélni arról, hogy mivel magyarázható ennek a hullámnak a sikere, merthogy nem csupán keletje, hanem sikere is van ma az irodalmi interjú-köteteknek. Az első magyarázat – az általánosság szintjén – nyilván az irodalmisághoz való ragaszkodásban rejlik: egyik említett könyv esetében sem egyszerű interjú-kötetet kapunk, hanem az írók által megdolgozott, magukévá gyúrt szövegeket, ezeknek a szövegeknek az esetében valóban jogosult az irói munkásság részéről beszélni, a második magyarázat pedig, még mindig az általánosság szintjén a személyesség szükségszerű felvállalásában rejlik, úgy tűnik, a gépies mechanizmusok életünkön való eluralkodása óhatatlanul fogékonnyá tesz bennünket a személyes vonásokat őrző írói világok iránt. Ha pedig tovább akarunk haladni az említett interjú-kötetek sikerének elemzésében, akkor már külön-külön kell(ene) szólni róluk. Bodor Ádám a hatalom működéséről beszélt-írt nem felejthetően, Tolnai Ottó könyvének az enciklopédikus vonásai tűnnek a legfontosabbnak, az, ahogyan a kelet-európai és balkáni világot és művészetet megélte, Ferdinandy György könyvét pedig az elbeszéléshez való ragaszkodás és az elbeszélés szépsége emeli ki a sorból.

Ferdinandy György – használjuk ezt az irodalomhoz illő kifejezést – regényes életet élt s él. Polgári család, a Sas-hegyen eltöltött gyermekkor, önálló egyéniségüket a házasságban is őrző szülők, háború, ötvenes évek, bölcsészkar, francia-szak, ötvenhat, emigráció, Franciaország, háromszor elvett francia feleség, a francia mentalitás megismerése, francia irodalmi sikerek, Puerto Rico, egyetemi tanárság, írás, visszatérés a magyar nyelvhez, a trópusokon eltöltött évtizedek, aztán újra Franciaország, látogatások haza, a nyugati magyar író léte, hazatelepülés és kintlét megőrzése, újabb élet- és pályaszakasz, kubai feleség, betegség, Florida és az itthonlét, az átalakuló magyar társadalom figyelése, immáron a visszatérő ember szemszögéből – ha csak a fele történt volna vele abból, ami az életében megtörtént, akkor is arról beszélhetnénk, hogy sokat, nagyon sokat megélt a huszadik századból. Ám azt hiszem, hogy nagyon rossz úton járnánk akkor, ha arra figyelnénk, hogy mit látott Ferdinandy György a huszadik századból. Ezt akkor értettem meg, amikor könyvét másodszorra is elolvastam. Az első olvasást követően rendszerezni próbáltam a vele történteket, s ehhez a legjobb módszernek a másodszori olvasás mutatkozott. Ám magukat a történéseket ekkor sem tudtam rendszerezni, csokorba gyűjteni, viszont megértettem, hogy Ferdinandy György esetében nem maguk a történések az érdekesek, és nem is csupán az, ahogyan megélte őket, hanem az, ahogyan elmeséli őket. Mert Ferdinandy György eredendő elbeszélő, s a történetnek mindig más és más oldalát veszi elő, elbeszéléseiben és most, ebben a kötetben is. Ezért megfelelő forma az írói világához a mostani, ennek a beszélgetés-füzérnek a koncentrikus körökben való építkezése, a történéseknek mindig újabb és újabb részlete-oldala mutatkozik így meg. Úgy, ahogy azt a franciául írott és a magyarul írott elbeszéléseinek különbözőségéről mondja: a francia feleségével való házassága(i)nak történetét megírta nosztalgikus, szép történetben, aztán megírta nagyon kemény, rövid szövegekben nosztalgia és romantika nélkül, aztán pedig megírta azt is, hogy hogyan árulta el a feleségét és hogyan árulta el a felesége is őt. S minden alkalommal szépen, pontosan írta meg. Ebben az összefüggésben mutatkozik meg előtte a szépség, mint „az igazságnak egy olyan formája, ami az igazságot keresők előtt rejtve marad.” Azt lehet mondani, hogy az állandó útonlét, az útkeresések sorozata az ő esetében esztétikai szervező erővé vált, s alapvetően meghatározta írói munkáinak karakterét.

Mindebből az is látszik, hogy Ferdinandy György valójában itthon is, Franciaországban is, Puerto Rico lakójaként is az irodalmi formában megteremthető szépséget üldözte-kereste. Az életét elfoglaló történés-sorozat, az a bizonyos regényeket megtölthető élettörténet mégcsak nem is háttérként szolgált mindehhez, a műben megteremthető és megteremtendő szépséghez semmi közük nem volt, inkább azt mondhatjuk, hogy Ferdinandy György hagyta, hogy a történtek megtörténjenek vele, mert közben figyelmét valami más kötötte le: a hűség az irodalomhoz, az elbeszéléshez, a műben megteremthető szépséghez. S azt gondolom, Puerto Rico-hoz is azért kötődött, azért töltött el ott hosszú évtizedeket, mert ott, csak ott tudták róla, hogy neki délelőtt írnia kell… A beszélgetés-füzér legfőbb tanulsága tehát nem a regényes élettörténetek sorában mutatkozik meg, hanem abban, ahogy az olvasó előtt Ferdinandy György írói világának legrejtettebb vonása és az irodalomhoz való hűsége, az írás által megteremthető szépséghez való hűsége feltárul. Így, ennek megfelelően a mostani könyvnek is két rétege van: az egyik a mélytörténésekről, az írói mélyvilágról tudósít, a másik az élet történéseiről, arról, ami valójában megtörtént Ferdinandy Györggyel. A két réteg kapcsolódása, összhangja formálja – Bodor Ádám és Tolnai Ottó említett könyveihez hasonlóan – valódi irodalmi alkotássá Ferdinandy György könyvét.

Az elmondottak azonban nem jelentik azt, hogy a életút történéseit sorjáztató külső rétegben ne találnánk fontos megjegyzéseket, passzusokat, kitételeket. A francia feleségével való kapcsolatáról mondja: „… tulajdonképpen háromszor vettem el a francia feleségemet. Mi a francia feleségemmel nagyon szerettük egymást, elejétől végéig, talán még ma is, azt lehet mondani, amikor már húsz éve nem láttam őt. Megpróbáltuk, ha törik, ha szakad, áthidalni azt az óriási szakadékot, ami elválasztott minket egymástól. Ebbe a szakadékba mindig beleestünk, és mindig megütöttük magunkat, akkor ő kétségbeesésében mindig elintézte a válást. Azután amikor már lezajlott a per, megünnepeltük, beültünk egy vendéglőbe, és onnan már általában kettesben mentünk haza és kezdődött a következő házaséletünk.” A magyar nyelvről olvasom a következőket, ennél szebbet másutt nem olvastam ebben az összefüggésben: „Ez egy egészen csodálatos nyelv, és mindent, amit ebből a nyelvből meg lehet tanulni, azt még ma is igyekszem megtanulni. Az ember gyakran találkozik olyan dolgokkal, amik elszorítják a torkát. Minél több idegen nyelven tanultam meg – hiszen először németül, franciául, végül pedig spanyolul éltem és írtam – annál biztosabbá vált, hogy a magyar mindezeknél sokkalta különb munkaeszköz, sokkalta gazdagabb és szebb nyelv. Minél több idegen nyelvet ismertem, annál jobban beleszerettem a magyarba. Ez volt valószínűleg az az erő, ami megtartott. Itt arról van szó, hogy amikor egy író magyarul ír, akkor alakítja is a nyelvet. Akár új szavakat, új kifejezéseket, új fordulatok tömegét hozhatja be, és ez még ráadásul jót is tesz neki. Franciául vannak szentesített kifejezések és fordulatok, és minden helyzetben ezeket kell használni. Ha nem ezeket használod, még ha helyes is, amit használsz, akkor az olvasónál nem ugrik be, amit mondani akartál. A francia írók nem alakítják a francia nyelvet, a francia akadémikusok alakítják a francia írókat”. Nem szeretnék elveszni a számtalan, a könyvből vett kedves idézeteimben, mint a tanár, aki a diákjainak a legfontosabb részleteket még a kicsöngetés után is lediktálja, ezért már csak a magyar irodalom állapotáról mondottakat másolom ide. A hazatérése utáni időszakról mondja: „Úgy éreztem, hogy beletartozni ebbe a csapatba, a magyar irodalomba, nagyon nagy dolog. Azok közé, akiket negyven éven át úgy olvastam, mint a Szentírást. Itt most elsősorban Déry Tibor rövidprózájára gondolok, Mészöly Miklós, Gion Nándor, Bodor Ádám, Tar Sándor írásaira. Sorolhatnám tovább. Hogy ezek mind, mint mondják, ’régiek’? Ma, érzésem szerint rossz passzban van a honi prózairodalom. Fojtogatja egyrészt az érdeklődés, az olvasók hiánya, másrészt a féldilettánsok rohama: legnagyobb bajunk persze irodalmon kívüli: az ország nincsen benne a nagyvilág áramlataiban”. Gondolkodni ezen a pár mondaton is lehet. S az egész könyvön is, az általam ismert egyik legmélyebb írói élettörténeten…

Robinson úr töprengései. Ferdinandy Györggyel beszélget Kulcsár Katalin
Orpheusz Kiadó
154 oldal, 1956 Ft

Füzi László

Orpheusz Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu