buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 22, csütörtök
Menyhért és Mirjam napja





















Évfordulók:
1920: Ray Bradbury születése (Waukegan)
1958: Roger Martin du Gard halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Nem órák kérdése a jövő


2005.04.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Móricz Zsigmond ír. A nap huszonnégy órájában egyebet sem tesz, csak rója egymás alá a sorokat. Szinte bármiről képes írni; az írás nála nem egyszerűen életforma, hanem az élet maga. Világérzékelés: csak az létezik számára a világból, amit tollával körbetapogathat. De a világnak az ilyenfajta birtokba vétele (újrakonstruálása) önérzékelés is egyben: bármihez nyúl, mindent a legtisztább írói attitűddel: a „lehetőleg gondos önmegfigyelés” igényével ragad meg. Az önismeret viszont az ő esetében országismeretet is feltételez, miközben az országismeret önismeretében erősíti. Elismert író már, de például 1916 augusztusában a Pesti Hírlapnak az (akkori) ország legészakibb peremvidékéről: Árvából ír riportot (Árvácska és az ínségecske).

Tudósítását úgy kezdi, mintha elbeszélést, netán (tündér)mesét indítana, miközben a legvaskosabb valóságot mondja, súlyos mondatait költői lendület emeli meg; együttérző és ironikus; könynyeden anekdotázó, miközben észrevétlenül történelmi hátteret fest. Mert a történelem is része az önismeretének, s szinte személyes élményeként szól évszázados dolgokról, folyamatokról, sorsfordító eseményekről, mindenről. Ez derül ki a Kortárs Kiadó erőteljes koncepciójú Magyar Néző sorozatának Gróh Gáspár összeállította Móricz-kötetéből, A magyarság rendeltetéséből is, melynek az említett írás a nyitódarabja. A karcsú – írónk történelmi, nemzetpolitikai publicisztikájából ízelítőt kínáló – kötet utolsó írása 1941. május 4-vel zárul. A két opus közé zárt eseménydús negyedszázad a magyar történelem legsúlyosabb tragédiáival terhes; könyvecskénk az egyik világháborúban kezdi, s egy másikban végzi. De végzi-e? Nos, olvasása közben nemegyszer támadt az az érzésem, hogy A magyarság rendeltetése nem ér véget e kiadvány utolsó lapján, hanem mondandóját Móricz bennünk folytatja, illetve velünk íratja tovább.

Hiszen lehetetlen nem kiegészítenünk saját történelmi tudásunkkal a kötetkezdő írás utolsó mondatának – „Ki tudja, mit hoz a jövő: mi lesz ebből az országból a háború után” – morfondírozását. Mert megtudtuk, mi lett, s megtudta ő is. De 1918 decemberében Móricz még bizakodhat: az ország elvesztette ugyan a világháborút, ám a nemzet tele van életerővel, ez még messze nem az a sír, „hol nemzet süllyed el”, semmiféle „külső lerohanás” nem zilálhatja szét. Néhány hónap múlva azonban a versailles-i békediktátum a magyar történelem egyik legsúlyosabb ország- és népességvesztését szentesítette. Biblikus látomásossággal írja ekkor írónk, hogy Trianon – Muhi, Mohács, Kismajtény és Világos után – az ötödik krisztusi seb a magyarság testén. De mivel a nemzetnek addig mindig sikerült talpra állnia, most is a „magyarság reneszánszát” jövendöli. A hatvanhárom vármegyéből a trianoni határokon belül s épen hagyott tíz a költői lelkületű Móricz számára az ember tíz ujját, azaz két dolgos karját jelenti, ami mégiscsak alapot adhat a jövőhöz, hiszen az „Nem órák kérdése”, hanem századoké. De jó lesz azért vigyázni, mert Krisztus számára is a hatodik döfés volt a halálos. (Intését testamentumként is felfoghatjuk, s már az 1942-es halála után bekövetkező doni katasztrófa, továbbá 1945, illetve 1948, majd 1956 hatodik, hetedik s ki tudja, hányadik krisztusi sebét már nekünk kell beleírnunk az írásaiba. Miként a határokon kívül rekedt magyarság sorsát illető borúlátásunkat is az „egy néptömböt nem a politika, csak természeti erők szüntethetnek meg” móriczi bizakodásával szemben.) Írónk hite egyértelműen a magyarság politikai műveltségére – mint „legnagyobb nemzeti értékére” – alapozódik, melyet történetének súlyos évszázadai fejlesztettek ki benne, s amely annak is biztosítéka volt, hogy legnagyobb tragédiáiból mindig megtalálta a kiutat (a Politikai műveltség kötetének alapvető írása, tele mára is vonatkoztatható, megszívlelendő felismerésekkel, tanulságokkal). Hiszen, akárhonnan is nézzük, a magyarság Európában nyelvsziget, s legfontosabb tudását mindig annak tudatosítása jelentette, hogy „helyzete milyen a körülötte fekvő országokkal szemben”. Mert írónk felfogásában az ország is gazdaság: „kerek egység, amelynek megvannak az életlehetőségei”, ám hogy ez működtethető legyen, „bele kell illeszkednünk az emberiség nagy üzemébe”.

Ám mindezt magyarként, a „nemzeti kultúra kincseinek megőrzőjeként” és gyarapítójaként kell tennünk, mert „Az embernek a testi épsége nem fontosabb, mint lelki koncepciójának az épsége”. Fölteszem, az eddigiekből is érzékelhető Móricz legnagyobb erénye, jelesül, hogy történelemlátása: folyamatlátás, történelemszemlélete egy ok-okozati viszonyrendszer nem szűnő értékelése. Magától értetődően következik mindebből, hogy a magyarságnak sohasem volt több politikai műveltségre szüksége, mint ma, ha meg akarunk állani a világversenyben. Hogy kell dolgoznunk ma, mikor az orosházi búza árát a kanadai termés szabályozza! Mikor a magyar gyáros munkáját a Ford-autó veri! Ehhez annyit, hogy a kiemelt szövegrész – akármilyen hihetetlen is – idézet: maga Móricz vetette e szavakat papírra még 1927-ben. De ma is ugyanezt s ugyanígy kell írnunk. Hiszen ugyanez a tét. Írónk a dunai konföderáció kossuthi eszméjének meggyőződéses híve, s ennek csíráit már Mátyás király Európa-politikájában megtalálni vélte. Mátyás koncepcióját azonban szerinte végül is a Habsburg-ház valósította meg. Egy új, formálódó (nemcsak közép-)európai egységesülési folyamat részeként változatlanul nem feledkezhetünk meg a móriczi történelemlátás legfőbb tanulságáról: nemzetünknek, hazánknak továbbra is arra kell törekednie, hogy felkínálódott lehetőségeit el ne szalassza, mert különben „nem vezére lesz a bekövetkező eseményeknek, hanem korbács alatt nyögő rabszolgája” (a „vezérség” itt természetesen az irányításban való részvételt, a saját sorunk kormányzásának kötelességét jelenti). S helyzetünk végül is nem példa nélküli a történelemben: már István is – ez a magyarságot Kelet s Nyugat közé pallóként elhelyező „hídépítő”, ez a „nemzeti agy” – „különös, kolonizáló idegenekkel” vitt véghez a Koppányokkal szemben egy határozott s távlatos nemzeti koncepciót. Nos, a kolonizáló idegen elem már ismét a kerítésen belül van; kérdés, támadnak-e, lesznek-e új Istvánjaink, azaz nemzeti jövőben, megmaradásban gondolkodni képes államférfiaink, politikusaink. Móricz könyve – Gróh Gáspár összeállításában – szerintem erről is szól(hat) a számunkra.

Móricz Zsigmond: A magyarság rendeltetése
Válogatta, szerkesztette és a bevezető tanulmány írta: Gróh Gáspár
Magyar Néző sorozat
Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány – Kortárs Kiadó
176 oldal, 1700 Ft

Tóth László

Kortárs Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu