buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 21, szerda
Sámuel és Hajna napja





















Évfordulók:
1918: Lengyel Balázs születése (Budapest)
1943: Henrik Pontoppidan halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Aki a huszadik századot élte meg


2007.09.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Hosszú-hosszú hallgatások után végre Ma-gyarországon is elkezdődött Arthur Koestler életművének kutatása, s ha tisztában vagyunk a hazai szellemi-tudományos élet létkörülményeivel, akkor azt kell mondanunk, hogy nem is akármilyen lendülettel kezdődött meg a kutatás, hiszen egyből két monográfia került az asztalunkra, tavaly Szívós Mihályé (Koestler Arthur – Tanulmányok és esszék, Typotex Kiadó, 2006), idén pedig Körmendy Zsuzsanna invenciózus munkája. Persze, ha Arthur Koestlerről vagy éppen Koestler Arthurról beszélünk, akkor még mindig el kell mondanunk, hogy ki is volt ez a magyarországi indíttatással bíró, s a világba belenövő író-gondolkodó. Úgy gondolom, ennek kapcsán akkor járok el a leghelyesebben, ha felsorolom – ahogy azt Szívós Mihály is megtette említett könyvében – a külföldön róla írt monográfiák címeit magyarul: Az otthontalan szellem, A megalkuvás nélküli ember, Egy szélsőséges élet.

Ezekkel a címszavakkal Koestler pályájának keretei szinte pontosan leírhatók, a pontosság kedvéért az említett címekhez magam kettőt mégis hozzátennék. Az egyik az, amelyiket írásom címében is jeleztem: Aki a huszadik századot élte meg. Arra szeretnék utalni ezzel, hogy Koestler alakja hozzánőtt a huszadik századhoz, nemcsak a művei fontosak, ezek közül természetesen a Sötétség délben az egyik kiemelkedő, hanem az is, ahogyan a maga életén keresztül megélte a huszadik századot, az útkeresésekkel, kanyarokkal, a totalitarizmus elleni állásfoglalásaival – és tegyük mindehhez hozzá, mert ez is fontos, a századot uraló racionalizmussal és ál-racionalizmussal való szembe fordulásával együtt. Koest-lernél tehát nemcsak a mű fontos, ahogy annyi más kortársánál sem csak a mű volt a fontos, hanem maga az élet is, a kor megélésének módja. Ezért aztán sokan és sokszor felvetették vele kapcsolatban is a mű értékének kérdését, sokszor, főképpen az utókor adta látással felvértezve, fanyalogva. Magam a Sötétség délbent olvastam újra, erre az írásra készülődve, s igaz, hogy irányregény, de így is, s most is letehetetlen olvasmány, a koncepciós perek légkörének és öszszefüggésrendszereiknek, működési mechanizmusainak az egyik első és máig élő bemutatása ez a könyv.

Fontos, hogy hogyan élte meg a kort Koestler, írtam az előbb. Hogyan élte meg? Félelemmel. Kortársai feljegyezték, hogy állandóan figyelte a környezetét, időnként hátranézett, félt. Félt attól és félt azoktól, ami és akik annyi embert tüntettek el a huszadik században. Félt a vele való leszámolástól. Akkor, amikor Koestler negyven évesen körülnézett a világban, a saját sorsát, tehát a félelmét is, tipikusnak látta. „Egy totalitariánus korban élő kelet-európai értelmiségi tipikus esettörténetének” látta a maga sorsát, amelyik annyiban mégsem volt tipikus, hogy ő életben maradt. Erős, nagy feszültségek jellemezték, Faludy György írta róla: „Híres volt, érdekes és nehezen kibírható, tiszteletreméltó és iszákos, lelkiismeretes és szexuálisan kegyetlen, egyszerre harcias és békeszerető, kiegyenlíthetetlen ellentétek birtokosa és mégsem zavarodott. Hogyan rendezett békét önmagában – ezt senki sem tudta.”

A másik cím, amelyet a Koestlerről írt monográfiák címei mellé hozzátennék, a következő lenne: Amikor az értelmiségi még értelmiségi volt. S akkor ennél a „címjavaslatnál” is meg kell állnom egy pillanatra. Koestlert, ha lehet így mondani, teoretikusan is foglalkoztatta az értelmiségi lét sajátossága, számos írását sorolhatnám fel ennek kapcsán, de most megint fontosabbnak tartom annak rögzítését, hogy értelmiségiként élte a maga életét, két vonatkozásban is. Egyrészt jellemezte az értelmiségi lét egyik legfontosabb „ismérve”, az örök tájékozódási kényszer. Ezer irányba tájékozódott, rendkívül komoly természettudományos műveltséggel bírt, a mai napig létezik olyan természettudományos fogalom, amelyet ő vezetett be, s tudósok értelmezik ma is. (Csak szakmai elfogultságból említem meg, hogy a másik nagy tájékozódó, Németh László halálának hírét sajtó-kivágatban őrizte, azt viszont fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a századelő és az azt közvetlenül követő időszak magyar középiskolája erősen nyomott hagyott műveltségén.) Az értelmiségi létet kritikai szemléletmóddal azonosította, fontosnak és elkerülhetetlennek tartotta a maga véleményének rögzítését és képviseletét. Mindezen felül pedig kapcsolatban állt kora legjelentősebb értelmiségeivel. „Kicsit mosolyogtam, mert a mindenható Isten mindent tud, de Arthur Koestler mindent jobban tud. Nekem elmagyarázta, mi a relativitás, Oppenhei-mernek a nukleáris fizika elemeit, harvardi barátaimnak pedig a filozófia fő elemeit” – írta róla Albert Einstein. Sokakkal kapcsolatban állt, így a harmincas évek számos magyar baloldali (bal odali? urbánus?) értelmiségijével is, meghatározó módon Németh Andorral, József Attilával, József Attila halálakor ő írta az egyik legpontosabb nekrológot, József Attila költészetének jelentőségét az ezzel a költészettel való találkozás pillanatától érezte és tudta. (Megint csak idéznem kell, de hát hadd olvassák ezeket a sorokat minél többen, papírra vetésük után mintegy hetven esztendővel: „Magyarnak lenni kollektív neurózis. Európa többi része csak az ország exportszemetét ismeri: revorverező zsurnalisztáit, talmi filmcsillagait, Molnár Ferenceit. Zsenijei, a Csoko-naik, Adyk, József Attilák süketnémán születtek a külvilág számára. Ezért csak habozva és küszködve merem kimondani – egyrészt mert szertelenségnek tűnik, másrészt mert az olvasó nem ellenőrizheti –, hogy ez a József Attila, akiről sose hallott eddig a világ, és ezután sem fog valami sokat hallani, aki a 47. szélességi fok alatt a vonat alá vetette magát, ez a József Attila Európának a legnagyobb lírikusa volt…”

Valójában most kellene Kör-mendy Zsuzsanna könyvéről írnom, de hát eddig is azt tettem: belőle idéztem, amit idéztem, s az a kép, amit az adott helyzetben vázlatosan megfogalmaztam róla, az ő könyvére épül. (S Faludy Györgynek az emlékezéseiben is megjelent Koestler-történeteire. Faludy Györgynek számos érdeme mellett az egyik legfontosabb érdeme az volt, hogy közel hozta hozzánk azokat, akik valójában már nagyon távol vannak tőlünk, azokat, akiknek az alakja már nagyon távol van tőlünk, József Attilát, Koestlert, másokat…) Körmen-dy Zsuzsanna könyvéről azonban nagyon nehéz írni, ahogyan minden monográfiáról nehéz írni, mert ezer irányba ágazik el, ezer összefüggést vesz figyelembe. Aki próbálta, tudja, monográfiát írni is nehéz, s néha unalmas vállalkozás, mert az adott világon belül mindennel kell foglalkozni, történetesen azzal is, ami valójában nem érdekli a szerzőt. S ha már itt tartunk, hadd mondjam el azt is, hogy monográfiát olvasni is nehéz és néha unalmas tevékenység, mert a leírások és elemzések általában iskolás rendben követik bennük egymást, a monográfiáknak csak a legritkább esetben alakul ki a belső, öntörvényű világuk, amelybe az olvasó belehelyezhetné magát, mint egy regény világába. Ezt azért mondtam el, mert Körmendy Zsuzsanna könyvének olvasásakor azonban nem éreztem semmiféle unalmat, s azt sem éreztem, hogy ezt a könyvet a későbbiekben csak az adatai miatt fogom elővenni. Az adatokra nem is gondoltam a könyv olvasásakor, ehelyett inkább szinte folyamatosan előre-hátra lapoztam a könyvben, mint egy regényben, az előképeket és a folytatásokat, az egymásra következő utalásokat keresve. Körmendy Zsuzsanna a maga számára is fontossá tette könyvének „tárgyát”, a Koestler-jelenséget, s az így keletkező feszültséget sikerült átültetnie könyve világába. Igaz, „monográfiát” írt Koestlerről, de nemcsak a művek-gondolatok monográfiáját írta meg, még akkor sem, ha végső soron az életből csak a művek maradnak meg, hanem a műveket tápláló élet monográfiáját is. Végső soron pedig azt kell mondanom, hogy azok a kérdések, amelyekhez Koestler élete és műve kapcsolódott, Körmendy Zsuzsanna számára is fontos kérdések (ne felejtsük a mi életünk is totalitárius világban kezdődött) – így, mindezek következtében nőhetett könyve fontos munkává és letehetetlen olvasmánnyá. Miközben végighalad a mű és az élet legfontosabb mozzanatain és követi a kínálkozó elágazásokat, fontos, számunkra is lényeges pontokon áll meg és tesz emlékezetes megállapításokat. Az egyik ilyen megálló a koncepciós perekhez kapcsolódik. Akkor, amikor a Sötétség délben genezisét elemzi, rámutat arra, hogy Koestler szinopszisa a koncepciós pereket tradicionális nézőponttal, a bűn és a bűnre való rádöbbenés összefüggésében szemléli, pedig a moszkvai perek lényege éppen az volt, hogy elmaradt a bűnre való rádöbbenés, ahogy a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikova sem bánja meg bűnét, inkább megtörik. Ennek kapcsán írja Körmendy Zsuzsanna: „A Sötétség délben … egyszerre felel meg egy a tizenkilencedik század végén kevesek által fölismert képletnek, amely a vallásos megtérés, a bűnbánat megléte mellé kemény kérdőjeleket tesz, és vall arról a kommunista morálról, amely a négyezer éves zsidó bűnértelmezéssel alapvetően szemben áll, a kétezer éves keresztény bűnfogalommal pedig szélsőségesen szembeszegül.” A másik megemlítendő megálló a politika huszadik századi felértékelődéséhez kapcsolódik. Kostlert idézi ismét, először azt a megállapítást, miszerint a huszadik század embere „politikai neurózisban szenved”, később pedig a magyarázatot: „Az egész föld, ami eddig a világegyetem stabil központja volt, örvénylő kísérleti laboratóriummá vált”. Most másik kísérleti laboratóriumot látunk magunk körül, ám azt reméljük, hogy más irányba forog a világ sorsa, mint amelyikben a huszadik században forgott.

Körmendy Zsuzsanna: Arthur Koestler.Harcban a diktatúrákkal
XX. Század Intézet, 2007
584 oldal, 2900 Ft

Füzi László

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu