windows-7-homebasic-Key windows-81-pro-key windows-81-32-bit-key windows-81-retail-keys windows-2012-r2-key windows-7-license-key windows-7-ultimate-product-key Office-Professional-2010-Product-Key office-2013-professional-plus-key purchase-windows-7-ultimate-product-key buy-windows-7-home-premium-product-key office-2013-pro-plus-key office-2013-key office-student-2010-Product-key Purchase-office-2010-product-key
2015. szeptember 1, kedd
Egyed és Egon napja





















Évfordulók:
1872: Brüll Adél (Léda) születése (Nagyvárad)
1970: François Mauriac halála (Párizs)
2006: Faludy György halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Előfizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A képregény felfedezése


2007.07.05

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Negatív jelzokkel illették, s leginkább a gyermek- vagy ifjúsági irodalom fattyaként aposztrofálták Magyarországon évtizedeken keresztül a képregény mufaját. Ennek voltak politikai-ideológiai okai (lásd a hideg háború okozta beszukülést és elhatárolódást), oktatáspedagógiai vakvágányai (a képregény olvasása elvonja az érto figyelmet az értékes irodalmi alkotások befogadásától), de muvészetelméleti premisszái is (a képregény sem nem kép, sem nem regény, és nem is önálló muvészet). Szándékosan használom a múlt idot, mert olvasásszociológusok, pedagógusok, könyvtárosok ugyancsak évtizedes panaszáradatai közepette, miszerint nem olvas a gyerek, sot nem is tud már olvasni, az ún. amerikai álom, ha konkrét formát nem is, szabad lelkületet annál inkább nyert a mai kultúrafogyasztói piacon. Ma a gyerek nem azért nem olvas, vagy nem tud olvasni, mert képregényt olvas, és az amerikai képregényeket feldolgozó filmdömping is rámutat: a képregény nem gyermekirodalmi mufaj.
 

A képregény ellen és mellett felhozott egykori argumentációk mára érvényüket vesztették, a magyar olvasó is kimászhat a pedagógiai-ideológiai nézopontokból gerjesztett eloítéletek hálójából, s megismerkedhet végre az addig titkolt vagy tiltott mufaj globális trendjeivel. Számos magyar kiadó immáron évek óta ténylegesen muvészi értéku képregényeket jelentet meg Magyarországon (óriási a hiány, s talán be sem pótolható), sot, a magyar képregény immáron történetileg jelentos alkotói is újra teret kapnak (Korcsmáros Pál és Sarlós Endre életmukiadása, vagy a Fekete-fehér Képregénymúze-um egy-egy szerzore összpontosító füzetei a mérvadó kiadványok).

A képregény immáron nem periférikus szubkultúra, infantilis szórakozás, mert megteremtette fórumait, kritikai bázisait, sot szaklapjait is (Panel, Buborékhámozó). S persze a hagyományos értékeknek és mufajoknak továbbra is prioritást kell élvezniük, a kulturális globalizáció tényét most már végképp nem lehet a szonyeg alá söpörni. A képregény éppen olyan médiajelleggel rendelkezik, mint bármely édes- vagy mostohatestvére: a gyermekirodalom, a szórakoztató irodalom, vagy akár a rocktörténet, a B-kategóriás filmek, az anime. A képregény kello reflexivitású, kritikai-esztétikai olvasásához ráadásul szakkönyvek is felsorakoztak az utóbbi idoben, ezekbol az elméleti/történeti igényu munkák segítségével akár autodidakta módon is felfedezhetjük a képregény muvészetét.

Kertész Sándor Comics szocialista álruhában címu munkája néhány elnagyolt alkotói életrajzot és kelloképpen ki nem dolgozott befogadástörténeti fejezetet leszámítva kultúrtörténeti jelentoségu, könyvészeti muremek, mely a magyar képregény történetének egy hosszú, ideológiákkal teli, a tiltás és a turés nem éppen kedvezo kategóriái között lavírozó, éppen ezért nem kevés hibrid jelleget mutató szakaszával foglalkozik. Kertész rendkívül minuciózus, aprólékos, még az egyes korszakok megjelenéseinek százalékos arányaira is odafigyelo muve egyszerre igyekszik megvilágítani a magyar narancshoz hasonló magyar képregény létmódjának alapkérdéseit. Problematizálja az irodalmi muvek adaptációjának kényszeru szükségességét és szukösségét, az ifjúsági becikkelyezést részben a külföldi balos kapcsolatrendszerbol, részben a rokon mufajnak gondolt rajzfilmek képes-szöveges átiratából vezeti le. Nem csupán azt tudjuk meg, hogy alapvetoen egy ember, mégpedig az adaptációs szövegeket kilószámra gyártó Cs. Horváth Tibornak köszönhetjük, hogy többek között két sajtóorgánum, a Füles és a Pajtás, valamint a hozzájuk kapcsolódó, illetve a belolük kinövo kiadványok, magazinok oldalaira beszüremkedhetett a képregény.

Ha a szerzo nem is mondja ki határozottan, de Cs. Horváth diktátuma meg is pecsételte hosszú évtizedekre a magyar képregény „ismeretterjeszto”, „olvasóvá nevelo” jellegét. S ha meg is jelenhetett képregény három kockás stripekben a Népszavában, háromszor két oldalon a Fülesben, minden esetben periférikus, vonal alatti, illetve két rejtvény közötti szórakoztató jelleggel. S ezt a Pajtásba, aztán a Kockásba pártalapon a Vaillantból, vagy a késobbi Pifbol érkezo francia hoskalandok, Rahané, Dr. Justice-é, Okadáé, a legkevésbé sem tudták ellensúlyozni. Sot, Kertész szépen mutatja a magyar képregény külön útját könyvének utolsó fejezeteiben: képregénynek kénytelen titulálni azokat a képes-szöveges kiadványokat is, amelyek jól-rosszul összetákolt másolatai más mufajoknak, miközben a még ma is fel-felbukkanó Vuk, Szaffi, Dr. Bubó, Mézga család albumok, regények, képregények egyszeru félreértésen és gyermekirodalmi dilettantizmuson alapuló kizsákmányolásai az eredeti, amúgy is adaptációs jellegu muveknek. A szerzo némileg túl sokat foglalkozik a rendszerváltást megelozo-követo idoszakkal, amely valójában megint nem hozza szerencsés helyzetbe a magyar képregényt. Kifullad a már amúgy is ismétlésre játszó, „klasszikus” képregény-közlés, megszunnek-elhalnak az államilag irányított kiadók és kiadványok, a szabad közlés nevében újra elsosorban gyermekorientációjú sorozatok látnak napvilágot, s megérkezik csostül Amerika is. Kertész persze nem csupán a magyar képregény e mára lezáródott fejezetét mutatja be, könyvének nagyon fontos kontextusa a sajtótörténet, hiszen a képregény nem volt feltétlenül elsodleges része egy sajtóterméknek.

Annak ellenére, hogy az önálló comic füzetek, bookok a nyolcvanas évek lanyhuló égisze alatt már megjelenhettek: Zórád Erno nagyalakú színes képregényei, vagy Fazekas Attila filmadaptációi, Füles-utánközlései, Korcsmáros Pál füzetes Rejto-sorozata. S ha sajtótörténet, akkor megkerülhetetlen az a pillantás, amit Kertész a képregény általános, komparatív történetére vet. Ugyanis a magyar képregény zárványvoltát az elmúlt évszázad harmincas éveiben megjeleno amerikai akcióképregény, az ötvenes években életre hívott s az elobbit ellensúlyozni hivatott „nemzeti”, belga, francia, olasz képregényfigurák kontextusában is lehet, sot kell olvasni.

Ha megvan a történeti háttér a magyar képregényhez, illo s alkalmatos pótolni legalább szekunder szinten azokat a nézopontokat, stratégiákat, mufaji tudnivalókat, amelyek kiemelik a képregényt rögzült értékítéletünkbol, s önálló, autonóm muvészeti fenoménná avatja. Kertész Sándortól megtanulhatjuk a képregény történetét, kritikai és tipológiai szemináriumra Varró Attilához iratkozhatunk be kötelezo érvénnyel. Varró Attila Kult-comics címen gyujtötte öszsze azokat a képregény-elemzo írásait, amelyek kifejezetten filmszemiotikai kapcsolódásokat kínálnak a képregény olvasásához. Élvezetes stílusban megírt kisesszéi nem csupán filológiai pontosságukkal nyugöznek le, de bármely általa bemutatott, külföldön kanonikusnak számító alkotóról, alkotásról úgy tud könnyedén beszélni, úgy talál ismert filmes példázatot, úgy értelmez és helyenként kritizál, hogy ténylegesen hitelesíti szándékát: szakavatott tudósi hang beszél itt abból a célból, hogy világossá tegye, a pótolnivaló is ténylegesen pótolnivaló, a képregény muvészet, immáron évszázados történettel, mufaji, sot kontinentális jelleggel.

Ennek megfeleloen három nagy egységre tagolódik Varró Attila kötete. Elsoként s legnagyobbrészt az amerikai képregénnyel foglalkozik, ezen belül is egyforma teret szentel a kommersz akcióhosöknek: Steve Canyonnak, a Fantasztikus négyesnek, Batmannek vagy a Pokolfajzatnak, a kísérleti-muvészi igényu képre-gényszerzoknek: James O’Barrnak (A holló), Will Eisnernek, Frank Millernek (Sin City), sot az elméleti képregénynek is (Scott McCloud: A képregény felfedezése). A második nagyobb fejezetben az európai képregény kapja a foszerepet, itt többek között Hugo Pratt Colto Maltese-járól, Enki Bilal Nikopol-trilógiájáról vagy Alan Moore V mint vérbosszújáról olvashatunk lényegre töro, pontos elemzéseket. A harmadik, utolsó rész a japán képregényen meditál.

Bevallottan ezt találtam a könyv legizgalmasabb részének, nem csupán azért, mert talán az amerikai képregénnyel szemben eloítélettel, pontosítok: gadameri egészséges eloítélettel rendelkezem, az európai képregény-albumokba pedig belga, német turistautak folytán elkerülhetetlen nem belekóstolni, de azért is, mert a japán képregénykultúra éppen izolációjánál fogva rendelkezik olyan sajátosságokkal, amelyekkel nem árt most már a hazai képregény-olvasónak is konfrontálódnia.

E japán alkotások meditatívak, öntörvényuek, aprólékosak és lassúak, nézopontváltásosak, és ennek megfeleloen a végtelenbe nyúlnak, mind ami az elbeszélt idot, mind ami az elbeszélés idejét, a terjedelmet jelentik, s nem utolsó sorban a világ újrateremtésére irányulnak: világokkal, hosökkel, érzéki bizonyosságokkal. S bár beszerezheto a Magányos farkas és farkaskölyök, az Akira, a Páncélba zárt szellem DVD-változata, engem Varró Attila mégis az eredeti muvek elemzésével varázsolt el. Különös tekintettel Mijazaki Hajao Nausicaa-jára. Mert ha tényleg úgy van, hogy ez az évtizedes mu együtt öregszik alkotójával, továbbá hogy az 1100 oldalból az elso 250 kamasz Tolkien- és Lewis-rajongóknak szól, az utolsó 250 pedig, idézem: „inkább stresszben megkínzott, tumortáptalaj középkorú tanáremberek körében számíthat igazi célközönségére”, akkor sürgosen beszerezendo, lefordítandó, terjesztendo Magyarországon. A viccet félretéve: eljött az ideje annak, hogy a kulturális globalizációt legalább szempont- és ismeretszerzésre használjuk. S bár a kiadások, a vállalkozások minden esetben önkényesek, Varró Attila könyve a legjobb útmutató, hogy e kontinentális képregény-metszetbol a legfontosabbakat egyszer, végre, a könyvespolcunkra helyezzük.

Hogy mennyiben képes önálló életre a képregény, mint önkifejezo forma, és milyen ún. ismeretelméleti tételekkel bírna, ha kikeveredne az ellene szott eloítéletek és negatív definíciók suru hálójából, nos, erre és az ehhez kapcsolódó további kérdésekre ad önlegitimációs érvényu, ugyanakkor nem kevés iróniával fuszerezett válaszokat Scott McCloud A képregény felfedezése címu képregényében. McCloud narrátori ikonfigurája többek között a képregény lehetséges történetén, speciális nézopontjain, szöveg és kép viszonyrendszerén, a képregény térképzo idoproblémáján, a színezés technikáján keresztül mutatja be a nem látható, felfedezésre váró finomságait a képregény muvészetének. Nemegyszer rendkívül hatásos muvészetelméleti alaptéziseket sulykol belénk (néha tényleg magasröptu mind a vonalvezetése, mind a gondolatárama), másszor meg bizonyos klasszikus oppozíciók eroltetésekor (forma és tartalom igencsak vérzo plasztikai elválasztásakor, a gondolati és érzéki megismerés leegyszerusítésekor) elméleten pallérozott olvasók sürgosen takarják el a szemüket.

McCloud ráadásul tág teret biztosít a képregény kulturális jelentoségének igazolásához, így az egyiptomi hieroglifák olvasása legalább olyan fontos állomását képezi argumentációjának, mint mondjuk az expresszionizmus létérzékelése vagy a szinesztézia retorikai alakzata. A szerzoi-elbeszéloi szólam a képi és az elbeszéloi narráció érintkezési pontjainak különbözo fokozataiban mutatja be a képregény lehetoségét, rámutatva többek között az amerikai és a japán kultúra elkülönbözodésére, melyek éppen az ido és a nézopont értelmezésében jutnak más-más eredményre. S lesz a manga e munkában is tisztázandó és példamutató mufaj az akcióközpontú képregény számára. McCloud képregényes elméleti munkája a képregényt a látható és a láthatatlan fogalmaival járja körül (a magyar kiadásból hiányzik az eredeti alcím: invisible art).

Némileg újra muködik a lehetetlen elválasztás igénye: miközben a szöveg hordozó, a lehetséges világok egyike csupán, mondja narrátorunk, addig a nem látható alkotórészek, mint a kockák közötti határvonal, a kockán belüli idokezelés, a kockák közötti linearitás/kauzalitás/logika jelenti egy-egy alkotás lényegét, s így minosíthetoségét is. Holott tudjuk, ha van is saját, önálló nyelve a képregénynek, az ténylegesen szöveg és kép elhajlásaiból, harmonizációiból tevodik össze, de ha önállóan vizsgálnánk akár egyiket, akár másikat, könnyen megkapnánk a magyar képregény hibrid változatát. McCloud túlzón még arra is képes, hogy hat lépcsoben elénk tárja a képregénymesterség minosítési fokozatait. Ha ilyen könnyu volna, ám vágjunk bele rögvest a képregénycsinálásba. McCloud jó kalauz, de olvasás közben használjuk saját reflexív ítéloeronket is.

Bár Varró Attila írásai és Scott McCloud elméleti képregénye alapveto, sot kifejezetten elegendo információt nyújt a mangáról, azok mégis részelemzések eredményei, s nyilvánvalóan megkerülhetetlen volna egy tényleges szakmunka e különös mufajról. Külsore úgy is tunik, a Jószöveg Muhely Kiadó valami nagyon fontos és jelentos projektumot hozott létre Jérome Schmidt és Hervé Martin Delpierre Manga címu albumának magyar nyelvu kiadásával, hiszen éppen a mufaj magyarországi bevezetése, és alapos kiadói félreértése, netán félrelépése okán – lásd a reménytelenül dilettáns Mangattack kiadványokat – érdemes mind hagyományát, mind technikáját, sot kifejezetten izgalmas recepcióesztétikáját tisztázni. A könyv némi nem is sok idobe kerülo tanulmányozása után mégis kénytelenek vagyunk beérni esetleges információkkal (pl. mangaka = manga-szerzo, shojó = lánymanga, shonen = fiúmanga, cosplay = mangabeöltözos), alkotói névvel (Tezuka Osamu mindenek felett), továbbá ismert és ismeretlen sorozatnevekkel.

De mindez valami kíméletlenül felszínes narratívába van ágyazva. Az a gyanúm, hogy a két francia újságíró-fotóriporter jól dotált kiránduló utak során forgathatott valami pótolhatatlan dokumentumfilmet a japán manga-kultúráról, erre utal a számos személyes tapasztalat beszivárgása a szövegek közé, vagy az ilyen-olyan kulináris és kultikus manga-helyszínek érzékletes tálalása, s mindebbol még egy igen hevenyészett képes-szöveges albumot is sikerült összehozniuk. Mindezzel nem is volna baj, ha az album külsoségeiben nem emelné magasra a mércét. A képek, a rajzok illusztratív gazdagsága, a dizájn ötletessége több mint elegáns. Legfeljebb csak azt sajnáljuk, hogy bár a mangák eredeti kötési módjának megfeleloen jobbról balra kell az albumot lapozgatni, ez az egyes oldalakon belül a szöveghasábok tördelésére már nem igaz. De sokkal nagyobb baj, hogy a kötet tényleges menetrendjéhez nem éppen intelligens idegenvezetoket rendeltek.

Eszerint kutyafuttában meglátogatunk néhány manga-szerzot (pl. a fiatal, de lelkileg is, fizikailag is megfáradt Takei Hiroyukit – sic!), majd megismerkedünk néhány fontos mangasorozattal (van itt a Dragon Balltól és a Sailor Moontól elkezdve Akirán át A kaméliás lányig minden; realista, történeti, álfrancia és sportmanga, csak kapkodja a filológus olvasó a fejét), miközben felkeressük a legfontosabb mangához kötodo bárokat, boltokat, találkozóhelyeket, muhelyeket. Bámulhatunk, ámulhatunk, ezt igényli a kötet. Egyébként azért a látvány nagyon is számít. Ha nehezen, ha az alapmuvek ismerete nélkül, ha az alapinformációk elkenése mellett, azért az a köteten átjön, hogy a mangának hihetetlen népszerusége mellett rendkívüliek az ún. poétikai lehetoségei, és korántsem zárt mufajról lévén szó, talán még egy magyar képregényszerzonek is kedve támad mangát készíteni. És közvetve az is erénye az albumnak, hogy mélyíti azt a hiátust, ami az eredeti japán mangák nemismeretében jelentkezik. És innen már csupán kiadói felelosség és vállalás kérdése, hogy valóban felfedezhetjük-e magunknak a képregény végtelen világából éppen a mangákat?

Kertész Sándor: Comics szocialista álruhában. A magyar képregény ötven éve
Kertész Nyomda és Kiadó, Nyíregyháza, 2007
320 oldal, 5985 Ft

Varró Attila: Kult-comics. Válogatott képregényes írások
Mozinet Kft., 2007
252 oldal, 1500 Ft

Scott McCloud: A képregény felfedezése
Ford.: Bánföldi Tibor és Kepes János
Nyitott Könyvmuhely, 2007
228 oldal, 2600 Ft

Jérome Schmidt – Hervé Martin Delpierre: Manga
Ford.: Hajós Katalin
Jószöveg Muhely Kiadó, 2006
184 oldal, 5490 Ft

 
 
 


Bombitz Attila

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:




Honlaptérkép


©1997-2015 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu