buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. április 25, csütörtök
Márk napja





















Évfordulók:
1595: Torquato Tasso halála (Róma)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Marina


2007.07.05

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A tragikus sorsú orosz költőnő, Marina Cvetajeva (1892–1941) hitt a névmágiában. Így saját neve is, a Marina többször előfordul verseiben, mintegy szimbolikus jelentést kölcsönözve az életútnak, s előre sejtetve a bekövetkezendő tragédiát. Már az ifjú költő 1913-ban íródott, Rovod utad, egyre másom… kezdetű versében szinte kész a sírfelirat: „Olvasd (…) hogy névre Marina voltam, / s hogy hány évig voltam az…”, majd a Versek Moszkváról (1916) ciklus első darabjában jelképesen lejátszódik a képzelt temetés, „S elnyugszik, többé semmit sem kívánva, / Marina, Isten szolgáló-leánya…”.
 

„Terem a vers, mint csillag és rózsa,
s akár a szépség, oly szükségtelen.”
(Baka István fordítása)

A tragikus sorsú orosz költőnő, Marina Cvetajeva (1892–1941) hitt a névmágiában. Így saját neve is, a Marina többször előfordul verseiben, mintegy szimbolikus jelentést kölcsönözve az életútnak, s előre sejtetve a bekövetkezendő tragédiát. Már az ifjú költő 1913-ban íródott, Rovod utad, egyre másom… kezdetű versében szinte kész a sírfelirat: „Olvasd (…) hogy névre Marina voltam, / s hogy hány évig voltam az…”, majd a Versek Moszkváról (1916) ciklus első darabjában jelképesen lejátszódik a képzelt temetés, „S elnyugszik, többé semmit sem kívánva, / Marina, Isten szolgáló-leánya…”. Az 1918-ban, az októberi forradalom utáni reménytelen helyzetben született, A messzeségbe hív utad… című költeményben pedig, amely már az emigrációt vetíti előre, az utolsó sor, a „mazurka – meghalok – Marina” akár önbeteljesítő jóslatnak is értelmezhető. Költőtársainak, Alekszandr Bloknak és Anna Ahmatovának szentelt versciklusaiban szintén a név a kiindulópont, melynek elsősorban a hangzása teremti meg azt a felfokozott érzelmi-gondolati atmoszférát, amely a lírai szubjektum személyes viszonyát jelzi „tárgyához”. Alekszandr Blok, a szimbolista költőfejedelem nevét babonás félelemből és túlzott tiszteletből Cvetajeva nem írja le, csupán a név mágikus hangzását adja vissza mesteri metaforasorokkal. Ahmatova neve azonban számára nem tabu: „Ahmatova! – E név: földrengető sóhaj, / amely névtelen mélységekbe zuhanna.” A költészetben Cvetajeva nemcsak a neveknek, de általában a szavaknak is mágikus erőt tulajdonított. A Puskin és Pugacsov című esszé-prózájában erről a következőket írja: „Vannak mágikus szavak, mágikusak értelmükön kívül is, már puszta hangzásukkal – fizikailag mágikusak –, szavak, amelyek még mielőtt kimondták volna őket, már jelentenek valamit, önjelzésű és önértelmű szavak, amelyeknek nincs szükségük értelemre, csak hallásra; a vadállati, a gyermeki, az álombeli nyelv szavai…”

Cvetajeva archaikus-modern költészete egyedülálló jelenség a 20. századi orosz irodalomban. Nehéz besorolni a korszak irányzatai közé, versbeszéde, bizonyos fenntartásokkal, az orosz futuristákkal, Hlebnyikov és Majakovszkij lírájával rokonítható, főként, ha a nyelvi kísérletezést vesszük figyelembe. Cvetajeva verseiben szétzilálja a mondatot, túlságosan gyakran használja a gondolatjelet, felkiáltójelet és kérdőjelet, különös rímképleteket alkot, verszenéje kakofón, verssorai szaggatottak, befejezetlenek, s az is megesik, hogy csupán egy szótagból állnak. Az érzelmi túlfűtöttség, a parttalanul áradó indulat, amely időnként az egzaltációig fokozódik, határoz meg szinte mindent. Cvetajeva poétikájának talán a mértéktelenség az egyik legfontosabb ismérve, mind nyelvi, mind gondolati értelemben. A költemények lírai énje képtelen elfogadni a mértékre és szabályokra épülő világrendet, áradó, túlcsorduló lénye, önpusztító voluntarizmusa egyszerre építi fel és rombolja le a versvilágot. Erről így vall a Hozzátok mind, ami nem jó másra… című versében:

Főnixmadár vagyok, csak tűzben énekelek.
Emeljétek magasra az életemet!
Magas lánggal lobogok – hamu, pernye legyek,
tőlem legyen világos az éjjeletek!

Jégmáglya, csóvaszökőkút, szikrafolyam –
Büszkén kihúzom gőgös derekam…
(Rab Zsuzsa fordítása)

Ez vonatkozik – némi áttételekkel – Cvetajeva magánéletére, privát létére is: mindent az érzelmeknek rendelt alá, láza-dott a szokványos élet, a megszokott dolgok unalma ellen, valós és képzelt ideáljaiból, valamint szerelmeiből sajátos hőskultuszt teremtett magának. Ám ugyanakkor a szörnyű körülmények és élethelyzetek között is folyamatosan írt, mivel mindennél magasabbra helyezte az alkotói léttel járó kötelezettségeket.

Az Európa Könyvkiadó – egyre ritkábban örülhetünk ilyesminek – felelevenítette Marina Cvetajeva emlékét, egyfelől azzal, hogy a Lyra Mundi sorozatban megjelentette verseinek az eddig magyarul legteljesebb válogatását, másfelől pedig kiadta Henry Troyat: Marina Cvetajeva, az örök lázadó című életrajzi könyvét. A Gy. Horváth László által szerkesztett válogatás egyrészt tartalmazza A királynő védelmére (Európa, 1992) kötet fordításait, másrészt közöl új fordításokat is. Például először jelennek meg magyarul az orosz polgárháború „fehér seregét” megéneklő, a Hattyúk tábora-ciklus egyes darabjai, valamint több, az 1910-es, 20-as években íródott vers. Külön dicsérendő, hogy a fordítók (Gy. Horváth László, N. Kiss Zsuzsa, Veress Miklós) kiegészítették az előző kötetben nem teljes formában publikált ciklusokat. A „régi” (sajnos, közülünk már eltávozott) kiváló költők (Baka István és Rab Zsuzsa) fordításaival az „újak” állják a versenyt. Hitelesen szólalnak meg magyarul a Hattyúk tábora orosz folklór- és Igor ének-ihletésű versei, melyek közül kiemelném a két Újévi című verset – Cvetajeva férjének, Szergej Efronnak, aki a fehérekkel harcolt, ajánlotta őket –, Veress Miklós remek fordításában. Különösen jól sikerült a fordítónak átadnia az első vers kopogós, rövid sorait, az egzaltált, indulatos-lelkesítő felkiáltásokat. Be kell ismerni, hogy Cvetajevát fordítani nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen. „Önjelzésű” és „önértelmű” szavai gyakran az orosz nyelv „tudattalanjába”, az ősi szláv etimológia sűrűjébe vezetnek el bennünket, s úgy hatnak, mint az értelmet nélkülöző varázslások, átkok és bűvigék. A versek bonyolult világában a kötet pontos jegyzetapparátusa és Gy. Horváth László tartalmas-beleérző utószava segíti eligazodni az olvasót. Egyébként az utószó külön hangsúlyozandó érdeme, hogy a költő tragikus élettörténete és alkotói útja mellett felvillantja a kor politikai-irodalmi arcképcsarnokát, felhasználva Cveta-jeva, Cvetajeva húga, Anasztaszija és lánya, Ariadna Efron visszaemlékezéseit és leveleit.

Henry Troyat (1911–2007), a Francia Akadémia legidősebb tagjaként ez év márciusában hunyt el. Eredeti neve Lev Taraszov, moszkvai születésű, családjával a forradalom után hagyta el Oroszországot. A nyugati olvasóközönség többek között az ő regényes életrajzaiból ismerhette meg az orosz történelem (Rettegett Iván és Nagy Katalin) és az orosz irodalom (Dosztojevszkij és Tolsztoj) nagyjait, de megalkotta olyan jelentős francia írók, mint Flaubert, Maupassant és Zola populáris életrajzait is. Cvetajeva-könyve korrekt, bár az én ízlésem szerint kissé szenzációhajhász életrajz, amely elsősorban Marina „szenvedéstörténetét” helyezi a középpontba. Cvetajeva tragikus élettörténetében a 20. századi orosz történelem zűrzavaros időszakai meghatározó szerepet játszottak. A moszkvai értelmiségi család (Édesapja híres művészettörténész volt, a szentpétervári Puskin Múzeum megalapítója.) melegágyából induló öntörvényű költőnő már fiatalon férjhez ment egy zsidó származású értelmiségihez, Szergej Efronhoz, akit élete folyamán minden viszontagságon át követett. Amíg Szergej a polgárháborúban a fehérek oldalán harcolt, Marina Moszkvában a szó szoros értelmében a fizikai fennmaradásért folytatott küzdelmet: az éhezés és a hideg következtében második gyermekük, Irina meghalt. A polgárháború után a család emigrált, először Prágában, majd Párizsban telepedtek le. Marina rengeteget dolgozott, versei az orosz emigráns lapokban jelentek meg, viszont ezzel megélhetésük nem volt biztosított. Közben Efron kapcsolatot létesített a szovjetbarát Eurázsiai Szövetséggel, sőt később az NKVD (szovjet belügyi szervek) ügynöke lett.

Előbb lánya, Ariadna és férje tértek vissza a Szovjetunióba, majd 1939-ben fiával együtt Cvetajeva is elhagyta Párizst. A hazatérés rosszabb volt, mint egy rémálom. Cvetajeva nem kap rendes lakást és munkát, lányát és férjét letartóztatják. A háború kezdetén Tatarsztanba, Jelabugába evakuálják, ahol feladja a kilátástalan küzdelmet: önkezével vet véget életének. Troyat könyvében sok szó esik a költő mindennapjairól, főként viharos szerelmi életéről. Cvetajeva szinte mindig szerelmes volt, hol csak plátói szerelmet táplálva, hol viszonozták érzelmeit, hol lángolása viszonzatlan maradt. Kiterjedt levelezése ebből a szempontból is fontos, mint a szerelmi érzés szublimációja: a levelekben jól nyomon követhető, hogy a fizikai jelenlét hiányában, magában az írás folyamatában hogyan szeretett bele levelezőpartnereibe (Vagy önmagába?). Borisz Paszternakkal és Rainer Maria Rilkével folytatott levelezése, amely 1926-ig, Rilke haláláig tartott, olyan, mint egy romantikus levélregény. Tanúi lehetünk az érzelmek születésének, felfokozódásának és kihunyásának, a három művész közötti lelki-alkotói közösség kialakulásának. Sajnos, Troyat könyvében viszonylag kevés szó esik Cvetajeva költészetének valódi jelentőségéről, fogadtatásáról és alkotói viszonyáról kortársaihoz, illetve a kor irodalmi mozgalmairól. Az sem felel meg teljesen a valóságnak, hogy a párizsi orosz irodalmi emigráció teljesen kirekesztette. Nagyra értékelte tehetségét Párizsban élő kortársai közül például Alekszej Remizov és Vlagyiszlav Hodaszevics. Troyat könyvében ugyancsak háttérbe szorul Cvetajeva prózájának elemző értékelése, amely abból a szempontból is rendkívül fontos lenne, mert ezekből az írásokból bontakozik ki igazából a költő viszonya irodalmi elődeihez és kortársaihoz.

Marina Cvetajeva munkásságáról számos filológiai munka és tanulmány született Oroszországban és világszerte. Noha 1990-ig hazájában tűrt-tiltott költőnek számított, 1994-ben már hét kötetben adták ki összegyűjtött műveit. Bizton állíthatjuk, hogy manapság egyike a legnépszerűbb orosz költőknek. Magyarul az első Cvetajevával foglalkozó monográfia 2006-ban jelent meg, Nagy István tollából, A szabadító költő. Marina Cvetajeva Puskin-olvasata címen. A könyv tárgya Cvetajeva két prózai művének, Az én Puskinomnak és a Puskin és Pugacsovnak az interpretációja. A Nagy István által választott hermeneutikai módszer, Cvetajeva „teremtő olvasásának” bemutatása; vagyis annak a művészi-szellemi teljesítménynek elemzése, ahogy a költő egybegyúrja „Puskin szövegét” a saját szövegével. A monográfia szerzője szerint „Puskin felszabadította Cvetajevában a mítoszt és a romantikát, és Cvetajeva azzal válaszolt, hogy a puskini magatartásmodellben olyan mitikus vonásokat keresett, melyeket saját költői biográfiájában is újraélhetett.”

Marina Cvetajeva Versei. Lyra Mundi
Fordította: Bajcsi Cecília, Baka István, Gy. Horváth László, N. Kiss Zsuzsa, Rab Zsuzsa, Veress Miklós
Európa Könyvkiadó, 2007
300 oldal, 2300 Ft

Henry Troyat: Marina Cvetajeva, az örök lázadó
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Európa Könyvkiadó, 2007
288 oldal, 2800 Ft

Nagy István: A szabadító költő. Marina Cvetajeva Puskin-olvasata
Argumentum Kiadó, 2006
194 oldal, 2100 Ft

 
 
 

Szőke Katalin

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu