buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 8, vasárnap
Mária napja





















Évfordulók:
Kr.e. 65: Quintus Horatius Flaccus születése (Venusia, ma Venusa)
1832: Bjørnstjerne Bjørnson születése (Kvikne)
1842: Csiky Gergely születése (Pankota)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Sors és irodalom


2007.05.24

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A magyar könyvtörténet a Gesta Hungarorumtól a Chronica Hungarorumon, Károlyi Gáspár Bibliáján át ível Heltai Gáspárig, Tótfalusi Kis Miklósig. Sőt a két Békés megyei nyomdászig: Tevanig, Knerig. Az előbbieknek méltó követője, az utóbbiaknak földije és briliáns utóda a könyvkiadó- és terjesztő, kultúraszervező, szellemi hírvivő és hídépítő Püski Sándor. Akinek sorsa úgy alakult, s ő maga is úgy irányította sorsát, hogy része lehetett népi-nemzeti irodalmunk katalizálásában, az egyetemes műveltségbe illeszkedésében. S mindezek közben személyes felemelkedés volt a része. Hányattatás – börtön, emigráció – után pedig végezetül következhetett a szép hazatérés. S persze megérdemelten részesült tiszteletben szerető, nagy családdal övezett életében. Vele és – négy fia közül – Istvánnal beszélgetünk.
 

• Egykoron elindult, akár a népmesék legkisebb fia. Mikor kezdte sejteni, hogy egyszer majd sokra, messzire juthat? Volt-e szerepe ebben az írott betűnek, a könyvnek?

Püski Sándor: 1911. február 4-én születtem, Békés nagyközség Ibrány kerületében, a Kastélyzug 2. szám alatt, földműves-napszámos (tehát föld nélküli) családba. Amikor harmadik elemista voltam, tanítónk kezdte hajtogatni édesapámnak, hogy ezt a gyereket majd tovább kell taníttatni. Édesanyámat riogatták: ha úrnak nevelnek, majd meg se látom a szüleimet. De aztán, noha harmadik gyerek voltam, a családból elsőként tanulhattam a református gimnáziumban. Mire a nyolcadikba értem, osztályelső lettem. 1930 őszén beiratkoztam a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára. Mindvégig tandíjmentes lehettem. Akkor már persze sokat olvastam, és rádöbbentem: literatúránk sorsirodalom. S mert ennek alakulásába szinte eszmélésemtől bele akartam szólni, ennek részesévé akartam válni, kerestem annak módját, hogy miképpen tehetném. Politizálgattam, de korán megéreztem: az én sorsom valamiképpen az irodalom, a könyv. Hamar hatott rám – hagyomány és korszerűség ötvözésével – Ady Endre, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond. S éppígy – gyökereivel és jelenvalóságával – Bartók Béla, Kodály Zoltán. És gyönyörűséggel, izgalommal olvastam Sinka Istvánnak a Kelet Népében megjelent, Míg juhaim aludtak című nagyszerű, „mélyről szóló” versét. Azután jöttek sorra a többiek: Szabó Pál, Illyés Gyula, Veres Péter, Tamási Áron, Féja Géza, és persze Németh László. A magyar parasztság, népünk megtestesítői, szószólói, akiknek művében mindig összhangban volt egyszerűség, nyílt beszéd és sokrétű, magas intellektus.

• „A könyves Püski” – sokan ilyen egyszerűen emlegették, szinte amióta első kis boltját létrehozta. Neve fogalommá vált, s a Gutenberg-galaxis egyik „állócsillaga” maradt mindmáig...

P. S.: 1938. május 15-én, huszonhét évesen kezdtem könyves működésemet a Szerb utcai boltocskában, 1939-ben alapítottam a Magyar Élet Kiadót. Ott dolgoztunk 1950-ig, államosításunkig. Közben, ugye, zajlott a háború, utána – rövid átmenetet követően – változott a rendszer. Fő szervezője voltam az 1943-as szárszói találkozónak, az idők során megszólaltattuk és kiadtuk számos írónk (köztük például Szabó Dezső, Sinka István, Féja Géza, Erdélyi József, Németh László, Kodolányi János, Darvas József, Kovács Imre, Szabó Pál, Veres Péter, Nagy István, Asztalos István, Tersánszky Józsi Jenő, Gulyás Pál, Takáts Gyula, Tatay Sándor, Erdei Ferenc) alkotásait. A felsorolás is jelezheti, kezdettől mennyire tágan értelmeztük a népiség és a realizmus fogalmát. Jómagam már 1942-ben, Szárszón lényegében megfogalmaztam – Harc az új magyar irodalomért című előadásomban – célkitűzéseimet, közös céljainkat. Az államosítás után egy ideig kerámiakészítésből éltem, majd – koholt vádak alapján – 1962-ben bebörtönöztek. 1963-ban szabadultam, 1970-ben kivándoroltam az Egyesült Államokba. Ott végre folytathattam munkámat: New Yorkban magyar könyvkereskedést nyitottam. A Püski bolt szellemi emigrációnk egyik székhelye lett, oda is, kinti otthonunkba is eljöttek mindazok, akik tudták: össze kell tartanunk. Otthonról sem politikusokat, hanem írókat, művészeket, tudósokat kívántunk vendégül látni, összehozni. S éppígy a könyvkiadásban, -terjesztésben. Tartva magunkat ahhoz, amit Kerényi Károly mondott: „Mi már nem emigráció: diaszpóra vagyunk. Olyan kis közösségek, amelyeknek őszinte kettős lojalitásától függ, hogy meddig maradnak fenn politikai és földrajzi egység nélkül.” Megkövetve azt a gondolatot, amelyet Németh László vallott: „A diaszpóra lehet egy nemzet ereje is, ha dolgainkat közvetíti a nagyvilágnak és a nagyvilágot hozzánk.” Elzárkózni semmiképp nem akartunk, mert tudtuk: az gyorsítja a beolvadást, ami önazonosságunk feladásával és sajátosságaink megsemmisülésével jár.

• A Püski-legenda – mert a hosszú távollét időszakában azért a New York-i magyar könyvesnek itthon jeles híre ment – egyik sűrűn emlegetett „fejezete” a szellemi és egyéb vendéglátásban oly szívélyes nagy család, és összetartója, kovásza: Ilus néni...

Püski István: A történet sokkal régebben kezdődött. Szüleim 1935-ben keltek egybe, ha úgy tetszik, régimódi, csakugyan holtomiglan-holtodiglan szeretettel. Házasságukból négy fiú (Sándor 1936-ban, Gábor 1938-ban, László 1940-ben, s a sor végén István, vagyis jómagam, 1943-ban) született. Gyermekkorunkat javarészt még Budapesten, a Ráday utcai lakásunkban töltöttük el. New Yorkban ketten – László meg én – voltunk együtt édesapánkkal, édesanyánkkal. Ami a családot illeti: eléggé élénk gyerek lehettem, de édesapám soha nem neheztelt se rám, se bátyáimra az esetleges csínytevések, vagy tanulmányi – nevezzük szolidan így – „ingadozások” okán. Csak az bosszantotta, ha olyasmit nem fogtunk fel, amit fontosnak tartott.

P. S.: Mert gondolkodni próbáltam tanítani őket. A fiúk természetes mozgásigénye miatt nem nehezteltem rájuk. A mechanikus leckefelmondást se vártam el tőlük. Csak az értetlenkedést „nem értettem”...

P. I.: Ha édesapánknak erről vagy arról kialakult az elképzelése, elmondta tömören, velősen. Ha nem fogtuk fel, amit közölt velünk, szinte csodálkozva kérdezte meg: „Miért nem érted már?” Valójában eszmélésünktől kezdve a maximumot követelte tőlünk. És mi igyekeztünk is – a valóban fontos dolgokban – ennek a kívánalomnak megfelelni. Édesanyánk más volt. Nemcsak „tyúkanyó”, családot öszszetartó igazi anya és asszony, aki szüntelenül „egybeölelt” bennünket. Sokkal több is lett ennél: amit apánk megálmodott, azt ő végrehajtotta, kijárta. A család számára is, az üzleti életben is. Ugyanakkor igazi otthonteremtőként nemcsak a família, hanem a baráti kör kohéziós erejét is alkotta. Édesapánk volt mindig a szellemi mágnes, édesanyánk adta az összejövetelek hangulatát és különleges ízeit. Az utóbbiakat a szó szoros értelmében.

P. S.: Nekem rendelt asszony volt és maradt mindvégig. Nemcsak odaadó feleség, remek anya, vendégszerető háziasszony, de ügyes-bajos dolgainkban: anyagi bajokat elhárító, hivatalos dolgokban rendkívül ötletes ügyintéző... Ami pedig az ízeket illeti: Ilus főztjével sohasem tudtam betelni. Készített olyan egyszerű különlegességeket, amelyeket még a legkülönlegesebb vendégek is örömmel falatoztak. Ilyen volt például a juhtúrós, kolbászos sült kenyér, „receptjét” egyenesen szülőföldjéről hozta közeli-messzi asztalunkra.

P. I.: Gyerekkorunkban és később is szinte naponta jöttek hozzánk írók, költők, képzőművészek, minden rendbéli gondolkodók. A bölcs beszélgetéseken, érvelő diskurzusok közben mindig jelen lehettünk. És átéreztük, fölfogtuk azt, ami ott elhangzott, mindenkori érettségünk fokán. Vendégünk volt Szabó Lőrinctől Sinka Istvánig, Andrássy Kurta Jánostól Medgyessy Ferencig, Török Erzsébettől Jancsó Adrienne-ig a kor megannyi kitűnősége. S nálunk nem viselkedtek híres emberként, hanem az igazi énjüket adták. Serdülőként, ifjúként azokat szerettük legjobban, akiket – akkor persze ezt még nem tudtuk így megfogalmazni – hitelesnek láttunk. Sinka István például annyira természetes volt, hogy talán ő állt legközelebb hozzám. Idővel megtudtam: verseiben is mindenütt ott van ez a „valóságos” ember.

• Püski Sándort is ilyen valóságos embernek ismerték, akiknek itthon, vagy tőlünk nagyon is távol módjuk volt kiadóként és magánemberként megismerkedni a magyar könyv, a magyar írás „meghatalmazás nélküli” nagykövetével. Elveihez köztudomásúlag keményen ragaszkodó emberként miképpen tudott annyiféle alkotóval végül is szót érteni?

P. S.: Valóban soha nem voltam simulékony, és kiadói munkámban is elveimet, vagyis azokat igyekeztem képviselni, közvetíteni, akik – megítélésem szerint – múlhatatlan magyar és egyszersmind egyetemes értéket hoztak létre. Mert végül is azok alkotnak maradandót, akik képesek önmagukat megőrizni. A világirodalomhoz pedig azok tartoznak, akik markánsan kifejezik, képviselik nemzeti sajátosságaikat. Így állhat csak egybe az univerzális színkép, gondolatok, eszmék, igazságok, stílusok kaleidoszkópja. Ami engem illet, hadd idézzek egyik, 1971-ben, már a diaszpórában írt levelemből: „Ha van értelme és szerepe az emigrációnak, addig van, míg van otthon magyar nemzet és vannak idekint magyarok, akik nemcsak a nevükben, konyhanyelvükben és indulataikban azok, hanem tartásukban és gondolkodásukban is. Szép, hogy még emlékeznek a politikai meghurcoltatásaimra, de jobb szeretném, ha most nem börtönlakó-mivoltomról írnának, hanem a magyar irodalom életében hajdanán betöltött és most megújítani kívánt szerepemről.” Mindezt most is ugyanígy gondolom. 1989-ben hazatérvén a szétszóratásból, és most, kilencvenhat esztendősen is ezt a tartást és gondolkodást igyekszem megőrizni.

• 1989-ben Budapesten ismét megalapította a Püski Kiadót. Krisztina körúti könyvesházuk – noha a „régiek” alaposan megfogyatkoztak, ma se csupán egy bolt a sok közül, hanem afféle szellemi zarándokhely. Kiket jelentetnek meg a jellegzetes Püski-kötetekben?

P. S.: Hosszú lenne a felsorolás, ha teljességre törekednék. Ezért csak azt mondom: elsősorban azokat publikáljuk, akik – megítélésünk szerint – az említett magyar sorsirodalom méltó, jellegzetes – teljességre törekvő, vagy annak valamelyik szegmentumát feltáró – képviselői. Régiek és kortársaink egyaránt szerepelnek ajánlatunkban. Megjelentettük például Bánffy Miklós emlékiratát, a Bolyai–Gauss-levelezést, Kölcsey Ferenc Himnuszának vers-kéziratát, Dsida Jenő, Erdélyi József, Kodolányi János, Móricz Zsigmond, Németh László, Sinka István, Szabó Dezső, Szabó Pál, Tamási Áron, Veres Péter, Zilahy Lajos több művét. Bay Zoltán tudomány- és technikatörténetét, személyes naplóját. S néhány név az általunk kiadott kortársak közül: Albert Gábor, Bede Anna, Beke György, Bíró Zoltán, Borbándi Gyula, Bónis Ferenc, Czine Mihály, Csoóri Sándor, Csurka István, Féja Géza, Finta József, Für Lajos, Gombos Gyula, Ignácz Rózsa, Kincses Előd, Kiszely István, Kocsis István, László Gyula, Nagy Gáspár, Rózsás János, Sarusi Mihály, Sárosi Bálint, Szomjas-Schiffert György, Tornai József, Vargyas Lajos. Esetleges felsorolás, de jelzi: történésztől szépíróig, zenekutatótól gulag-emlékíróig ível a sor. Ami közös bennük: a gondolkodás szabadságának szeretete, s hogy ismerik és elkötelezetten vállalják ezt a népet, kultúrát.

P. I.: Hadd jegyezzem meg: ma már a Püski családnak három nemzedéke gondozza kiadványainkat. A „könyvfelelős”, vagyis a szerkesztő én vagyok, László bátyám dolga a terjesztés, a nagykereskedés. Csaba fiam az üzletben dolgozik és kis gyorsmásoló gépünk révén „nyomdászkodik”, Attila fiam tördelő szerkesztő. Édesapánknak előkészítjük a kiadásra javasolt kéziratokat, köteteket. Mindmáig övé a végső döntés, és ő korrigál. Amiből következik: teljes szellemi frissességgel irányítja munkánkat, vagyis az életművét.
P. S.: Ezt teszem, amíg csak képes vagyok kinyitni a szememet, és látni, gondolkodni tudok. És nem aggódom: fiaim, unokáim folytatják, amit elkezdtem, amit mindmáig művelek. S az olvasó kezébe veheti puritán, túlnyomórészt fekete-fehér köteteinket. Amelyek már „külalakjukkal” is jelzik: aki elolvassa őket, egyenes beszédre, igazságkeresésre számíthat. Prózában, versben, emlékezésben, esszében – ha ezerféleképpen is – magyar sorstörténetekre.

 
 
 

Nádor Tamás

Püski Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu