buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Könyv és olvasás Norvégiában


2003.02.17

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A köztudatban Norvégia mintegy hagyományosan azok közé az országok közé sorolódik, ahol sokat olvasnak és sokan olvasnak. Ez az általánosnak mondható felfogás minden mást megelôzve elsôsorban földrajzi tényezôkre alapszik, s nem is minden logika nélkül.
 

Az ország hosszú és nem ritkán kemény téli idôjárása a lakosságot itt aránylag sokkal tartósabban kényszeríti a lakás falain belüli tartózkodásra, mint a világrész délibb fekvésű országaiban. S a benti langyosságban mi más lehetne a legtermészetesebb, mint egy-egy könyv után nyúlni. S mégha leszámítjuk is a téli sportok kedvelôinek nagyszámú seregét, a lakásokba „beszorultak” létszáma akkor is jelentôsnek mondható. Az éghajlati tényezôk mellett fontos szerepe van Norvégiában az európai viszonylatban is igen magas itteni anyagi és szellemi műveltségnek, az általános iskolázottság fokának, a magasabb képzést szerzettek nagy létszámának, az iskolarendszer sokoldalúságának és színvonalának, a jól kiépített könyvtárhálózatnak, az új irodalom kiadásrendszerének példásan megszervezett rendszerének – de olyan elvontabb tényezôknek is, ami a nép lelkületében, a szellemi jelenségek iránti sok évtizedes, sôt sok évszázados intenzív érdeklôdésben nyilvánul meg.

Az egy fôre esô átlagos szabadidô mennyisége jelentôsnek mondhatóan megnôtt a 20. század második felében, mint általában mindenütt. Norvégiában például 1970-ben naponta 5 óra és 10 percet tett ki a fejenkénti „tiszta” szabadidô, húsz évvel késôbb pedig, tehát 1990-ben, 6 óra és 11 percet. A férfiak esetében még valamivel ennél is többet: 6 óra és 24 percet, míg a házimunka zömének terhét továbbra is magukon viselô nôknél átlagosan csak napi 6 óra és 3 perces szabadidô-mennyiségrôl beszélhetünk. (Ezeket az adatokat, az alábbiakban még megemlítésre kerülô adatok zöméhez hasonlóan, a norvég Statistisk Sentralbyra 35. számú, Oslóban 2000-ben kiadott évkönyvének „Fritid og kultur”, azaz „Szabadidô és kultúra” c. fejezete alapján idézem, annak 165-179. oldalairól, valamint az ugyancsak a Statistisk Sentralbyra kiadásában megjelenô „Tidsskrift for levekar og livsstil” c. folyóirat 1999-es 4. számából, elsôsorban R.H.Kitterod „Tidsbruk, tidspress og tidsprioriteringer...” c. cikkének 41–52. oldalairól.) A megnövekedett szabadidô felhasználásából természetesen több médiaféleség is kiveszi a maga részét: a mozi, a tévé, a videozás, az újságok, a színházlátogatás, a zenehallgatás, az otthoni számítógépek „eltömegesedése” – a vizsgálódásunkat itt elsôsorban érintô könyvolvasás mellett. Eltekintünk itt természetesen a turizmusról és utazásokról is, hiszen ezek csak periferikusan érintik a szellemieknek nevezhetô érdeklôdést és elfoglaltságot. A különféle statisztikai felmérések azt mutatják, hogy a 90-es évek folyamán a kínálat igen nagy fokú kibôvülése ellenére és a vártakkal ellentétben több százalékkal megnôtt és további növekvô tendenciát mutat a mozilátogatók, a múzeumlátogatók, a különféle kiállításokat, hangversenyeket, operaelôadásokat, balett- és táncbemutatókat felkeresôk száma, míg a színházak látogatottsága stagnálódott, bár kielégítôen magas szinten.

A legörvendetesebb viszont az, hogy erôsen emelkedett a könyvtárakat felkeresôk létszáma, míg a sportrendezvények utáni érdeklôdés hasonló arányban megcsappant; ebben döntô része lehet a tévécsatornák sportközvetítéseinek is, melyek lehetôvé teszik, hogy kedvenc sportágainak eseményeit mindenki otthoni kényelembôl követhesse a képernyôn. Egyébként az egyéb jellegű tévéműsorok után is általánosan és ugrásszerűen megnôtt az érdeklôdés, éspedig a lakosság minden rétegében, életkorra és társadalmi-szociális helyzetre való tekintet nélkül. A tévé jelenleg vitathatatlanul az uralkodó helyet foglalja el a tömegkommunikációs eszközök hívei közt, de az utóbbi években egyre nagyobb mértékben fölzárkózik mögéje a számítógép használata. A statisztikai felmérések ezt az utóbbit illetôen természetesen a magánszférában való elterjedés növekedését rögzítik. Ezek szerint ez az 1984 és 1998 közötti években teljes 50 százalékkal nôtt meg, s ezt a növekedést csupán a CD és a video használatának növekedése múlta valamivel felül. Ezek a vizsgálódások és felmérések külön nyomatékos figyelmet szentelnek a számítógépek rohamos térhódításának. Számadataik igen jelentôs generációs különbségre, „szakadékra” is utalnak: mert míg a 24 év alatti fiatalok/gyerekek mintegy 80 százalékának van saját otthoni számítógépe, addig pl. a 67–79-éveseknek csupán 15 százaléka rendelkezik saját otthoni számítógéppel! A számokból egyúttal erôs földrajzi különbségek is kiderülnek, mivel a mutatók szerint a nagyvárosokban élô gyerekek és fiatalok teljes 88 százalékának adatott meg ez a lehetôség.

A rendszeresen közzétett statisztikai felmérések számadatai tehát egyöntetűen és félreérthetetlenül arra látszanak utalni, hogy az elektronikus médiák-kommunikációs eszközök térhódítása úgyszólván megállíthatatlanul növekszik. Ez a felismerés vezetett ahhoz is, hogy az 1980-as évektôl egyre inkább nô azoknak a száma, akik fokozódó intenzitással verik a vészharangot, hirdetve a hagyományos értelemben és formában vett könyv belátható idôn belüli kimúlását. S ha ma még a legtöbben nevetségesen túlzottaknak is tartják ezeket a jóslatokat, ezek a növekvô számadatok arra kell figyelmeztessenek mégis, hogy a könyv elleni újszerű fenyegetést érdemes figyelemmel kísérni és komolyan venni. Látszólag ugyan még mindig a Gutenberggel elkezdôdött könyvkultúra, könyvnyomtatás és annak különbözô termékeinek a virágkorában élünk, de ugyanakkor számtalan kísérlet történt már és történik szakadatlanul a kézbe nem vehetô, anyagi valóságától, mibenlététôl megfosztott „könyv” létrehozására. Sokan ugyan azt állítják, hogy a hagyományos értelemben vett könyvet soha nem lehet véglegesen eliminálni, kiküszöbölni, feleslegessé tenni. A könyv ugyanis nem csupán az általa, a benne közölt szöveg és mondanivalóval azonos, de annak fizikai formában megjelenô valósága is, ami egyebek mellett papírjának minéműségében, szagában, fogásában, simaságában-érdességében nyílvánul meg, valamint a kötet borítólapjában, kötésében, díszítésében, súlyában, felszínében, alakjában – hogy kapásból csak a legjellemzôbb és legszembetűnôbb tulajdonságait említsük itt meg. A könyvet (ha nagyságát erre méretezik) zsebben lehet hordani, villamoson stb. olvasni, strandon vagy ágyban lapozgatni. A könyvben, a te könyvedben, szavakat, sorokat tudsz aláhúzni, lapszélre kommentárokat tudsz feljegyezni. Egy könyvbe ajánlásokat lehet iratni és írni, hozzá fűzôdô tulajdonjogodat neved rávezetésével vagy pecséted beütésével, könyvjeled beragasztásával kinyilvánítanod. Egy valóságos könyvhöz már ezek folytán is (más egyebek mellett) érzelmileg tudsz kötôdni. Ezekkel a tulajdonságokkal szemben, ezekkel összehasonlítva a számítógép vagy a tévé képernyôjén dematerializáltan, azaz fizikai valóságától, papíranyagától megfoszottan megjelenô szöveget, szöveg-kompozíciót nehéz könyvként felfogni, könyvnek el- és felismerni. A hagyományos könyvtôl eltérô „képernyô-könyv” egyúttal jobban ki van téve annak is, hogy olvasója (nézôje) a billentyűzet segítségével belejavítson, kihagyjon belôle valamit vagy éppen hozzáfűzze saját vélekedését. De, egybevetve a tollal vagy más íróeszközzel létrehozott művel, a képernyôn keletkezô alkotás struktúrája maga is változáson esik át, terjedelmesebb, szétfolyóbb, lazább lesz. S olvasójának, szemben a hagyományos értelemben vett könyvvel, ehhez a képernyô-könyvhöz nem lesz meg többé a maga saját személyes esztétikai és érzelmi viszonya. Vele nem tud villamosra stb. szállni, strandra vagy ágyba vinni...

Az elektromos könyvvel, ha a feljôdés ma még alig elhihetôen a mai értelemben vett könyv megszűnéséhez vezetne, egy sereg új problémával kerülne szembe annak a kornak a civilizációja. Át kell majd formálni az egész irodalmi rendszert a könyvkiadóktól a könyvesboltokig és könyvtárakig. Más értelmezést kell adni az „író” szónak, a copyright fogalmának stb. Ellenvetéseink és ellenérzéseink ellenére a gyakorlatban már ma is találhatók ilyen papír-nélküli, vagy képernyô-könyvek. De úgy tudom, hogy jobbára kisebb terjedelmű művekrôl van itt csak szó, szinte csak szakmai jellegű cikkekrôl és tanulmányokról. Nagyobb számban léteznek viszont már (szép)irodalmi folyóiratok, melyeknek nincs papír-kiadásuk, de az internet világhálójáról bármikor lehozhatók, a képernyôn olvashatók vagy tetszés szerint papirra is rögzíthetôk.

Az érdekeség kedvéért hadd említsem meg közülük azt, amelyet Svédországban magyarul ad ki Tar Károly író Ághegy címmel s melynek harmadik száma éppen megjelenôben van. A fentebb írtak egy részét esetleg úgy is lehetne értelmezni, mintha énmagam is a könyv temetésének harangkongatói közé álltam volna. Pedig elég csak írásom kiindulópontjához (a mai norvég olvasókultúrához) visszakanyarodnom ahhoz, hogy reményteljesebbnek lássam a papírkönyv helyzetét. Norvégiában ugyanis szinte semmi jele nincs még annak, hogy csökkenôben lenne az olvasás, a hagyományos értelemben vett könyv olvasása utáni érdeklôdés. Majdnem ennek az ellenkezôje a helyzet: a televízió és a számítógép jelenlétének az általánossá válása a norvég otthonokban meglepô módon inkább növelni látszik az olvasási kedvet ebben a hagyományosan is sokat és szívesen olvasó skandináv országban. A felnôtt lakosságnak a fele évente legalább hat könyvet olvas el, s a lakosság teljes egy harmada évente egyenesen tíz könyvet – s ebben a számba nincsenek beleértve a tankönyvek, valamint a munkájukkal, munkahelyükkel kapcsolatban áttanulmányozott szakmai jellegű könyvek, csupán a szépirodalmiak és a szabadidôvel kapcsolatosak. A népkönyvtárak olvasóinak/kölcsönzôinek száma is egyre nô, s ez a növekedési folyamat töretlenül tart az utóbbi tizenöt évben. Ez csak 1968 óta összesen 75 százalékos növekedést eredményezett. Még ennél a ténynél is örvendetesebb talán az, hogy legerôsebben a legfiatalabb olvasók száma nô; mellettük pedig a legmagasabb képzettséggel rendelkezôké.

Befejezésül két érdekességrôl szeretnék még itt szólni. Az egyik az olvasókörök, vagy olvasóklubok, igen jelentôs szerepe Norvégiában. Az egyiknek, a Norvég Könyvklubnak (Den Norske Bokklubben) jelenleg 165 ezer tagja van. A másiknak, az Új Könyvek Könyvklubjának (Bokklubben Nye Boker) 130 ezer. (Norvégia lakosságának száma 4,3 millió – a szerk.) Ez az utóbbi csak ma élô norvég írók frissiben alkotott műveit adja ki. Mindkettô több tízezres példányszámban, szép kiállításban és igen kedvezô áron forgalmazza kiadványait. – Mellettük egyre jelentôsebbé növi ki magát A Nap Könyve (Dagens Bok) nevű új könyvklub is, ennek ellenére kiemelkedôen magas a könyvesbolti hálozat útján eladott könyvek példányszáma is. Mindez nem utolsó sorban a norvég nyelven írt szépirodalom ügyét szolgálja, ámbár a norvég szépirodalom további jelentôs anyagi támogatással is rendelkezik, amelynek mechanizmusa példaadó érvényű lehetne a magyarországi könyvkiadás számára is. A norvég állam 1965-ben bevezetett egy úgynevezett felvásárlási rendszert (innkjopsordning), ami röviden és egy kissé leegyszerűsítve azt jelenti, hogy minden norvég nyelven írt szépirodalmi műbôl (beleértve a verseskönyveket és az ifjúságnak/gyerekeknek írt munkákat is) ezer példányt vásárol meg a Norvég Kultúrtanács, s ezeket a könyvpédányokat aztán szétosztja a népkönyvtári hálózat könyvtárai között. Az állam ezzel nem csupán arról gondoskodik, hogy folytonosan megfelelô mennyiségű új könyvállománnyal töltse fel a könyvtárakat, hanem egyúttal évente egyszer és egy-egy művük után egy bizonyos alaphonoráriumot biztosítson az íróknak. Egyidejűleg a könyvkiadók számára is csökkentve az egyes művek megjelentetésével járó kockázatot. Ez a felvásárlási rendszer, létrehozása pillanatában, magába foglalta a norvégra fordított versgyűjteményeket is. Ez azonban azóta is állandó vita tárgyát képezi; egyrészt a norvég költôk részérôl, akik konkurrenciát látnak a norvégra fordított kötetekben, hiszen a versek csak vékony vevôkörre számíthatnak enélkül a konkurrencia nélkül is; másrészt a regények, ifjúsági- és gyermekkönyvek fordítói az ellen tiltakoznak, hogy ôk elesnek ettôl a fontos anyagi támogatástól. Idôközben a szakirodalmárok szervezete is mind hangosabban követeli, hogy az ô kiadványaik is részesüljenek a felvásárlási rendszer által képviselt állami anyagi támogatásból.

Végsô soron azonban ezek az olykor élénk hangon folyó viták is azt bizonyítják, hogy Norvégiában enyhén szólva erôsen túlzott lenne még a hagyományos papírkönyv krizisérôl vagy haldoklásáról beszélni. Az új médiumok a statisztikák szerint egyelôre nem képviselnek kimutatható veszélyt a Gutenberg fellépése óta fokozatosan kialakult és kifinomult könyvkultúrára.

Sulyok Vince
költő, műfordító

 
Osztályzat:



 

 
Fórum


Eddigi hozzászólások a cikkhez:
csuti

#1

2004.04.29 09:46

jo,hogy Norvegiaban nem csokken az olvasasi kedv,ellentetben Magyarorszaggal.Talan itt is egy atfogo programra volna szukseg,esetleg az iskolakban is olvasokoroket lehetne inditani,merthogy az alapoknal kellene kezdeni.
[VÁLASZ]
Dömdödöm

#2

2004.04.29 14:55

Csuti, ebben tökéletesen igazad van, valószínüleg másnak is eszébe jutott már, csak éppen a azon kívül, hogy beszélnek róla senki nem csinál érte semmit...
[VÁLASZ]
 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu