buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az Illyés-centenáriumi év kiadványai


2003.02.17

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Önironikusan vagy csúfolódva szoktuk emlegetni, hogy évfordulós nép vagyunk: általában 25 évente szoktunk megemlékezni egy-egy jeles történelmi-művészeti személyiségrôl, esetleg két alkalommal: a születés és a halál napját használva fel, hogy aztán hosszú ideig ismét ne kelljen foglalkozni vele.
 

Ám sajnos egyre inkább örülnünk kell annak, hogy legalább évfordulók alkalmával felidézzük a régebbi vagy a közelebbi múlt kiemelkedô alakjait, mert ha még erre sem kerülne sor, egyre elszomorítóbbá válna a mind teljeskörűbb feledés. Különös élénkséggel mutatkozik ez meg az utóbbi évek centenáriumai alkalmával. Esetükben más a helyzet, mint Csokonainál vagy Arany Jánosnál, hiszen szép számmal élnek olyanok, akik Németh László vagy Illyés Gyula életműve egy részének kortárs olvasói lehettek, s akár személyesen ismerhették ôket. Nyilvánvaló, hogy a nem-ismerés, a felejtés rájuk sokkal kevésbé vonatkozik, s így számukra – s hadd legyek személyes: számomra – különösen fájdalmas, hogy a 35 év alattiaknak, bár kivételek természetesen vannak, szinte semmit nem jelent Illyés munkássága. Nem olvassák műveit, ha néhánnyal találkoznak a középiskolában, azokat maguktól távolinak érzik, s inkább csak néhány életrajzi legendát, még inkább rágalmakat ismernek, amelyek – micsoda véletlen – mind negatív színben próbálják feltüntetni ôt.

Ha ilyen az utókor jelenlegi szakasz, akkor nemcsak formaságok sora, hanem lehetôségeké is egy-egy centenáriumi esztendô. A tudományos élet konferenciákat szervezett., ezek elôadásainak egy része már meg is jelent irodalmi folyóiratokban. A könyvkiadásnak sem kell szégyenkeznie. Hazai színházaink azonban például nem tartották szükségesnek, hogy Illyés egy-két színművét felújítsák. A rádióadók se nagyon szorgoskodtak, a televízióadók pedig csak a kötelezônek vélt minimum mértékéig erôltették meg magukat még a születésnap, azaz november másodika közvetlen közelében is. Mindenesetre megmaradnak a folyóiratszámok meg a könyvek. Nézzük az utóbbiakat.

Ha egy életművet a felejtés kezd homályba borítani, nyilván az alkotások hozzáférhetôvé tétele az elsôdleges feladat. Illyésnek az is „hibája” volt, hogy húsztól nyolcvan éves koráig szorgosan dolgozott, munkássága mennyiségileg is lenyűgözô, illetve a gyakorlatlanabb olvasót elijesztô. Így szükségszerűvé, nélkülözhetetlenné válnak a válogatások. E líra alapos ismerôi közül ilyen feladatra vállalkozott Csoóri Sándor, aki Hűtlen jövô címmel állított öszsze egy antológiát, amelyet a Nap Kiadó igényes kivitelben készített el. A címadó vers a harmincas évek végérôl való, s az egyre kietlenebbnek és reménytelenebbnek mutatkozó akkori jelent nevezi az eszményekhez képest hűtlen jövônek. Mindig aktuális ez a kiábrándulás, hiszen az ember – az emberiség – általában mindig többet remél, mint ami megvalósul. Csoóri Sándor a közéleti, a nemzeti költôt kívánta elsôsorban felmutatni, azt aki manapság éppen a legkevésbé kell. Van ebben dacosság is, s ebben az értelemben a könyv címe a jelenkornak az életműhöz való hűtlenségére is utalhat, de talán olyan reménykedés is, hogy hátha mégis mindez visszhangra találhat az új évezred kezdetén is. Mi, idôsebbek, nehezen tudjuk elfogadni, hogy nem érinti meg az újabb nemzedékeket például az Elégia a harmincas évek legelejérôl, hiszen bárki láthat ma bármikor hajléktalanokat, nyomorgókat, olyanokat, mint e vers életképének szereplôi. Vagy miért nem kell a Koszorú, ez a himnusz az anyanyelvhez? Hiszen nemcsak a 4-5 millió határainkon kívül élô magyar ajkú számára veszélyeztetett az anyanyelv, hanem idebent is. Az anyanyelv olyan érték, amely védelemre szorul, s amely nélkül bárki gyökértelenné, félemberré válhat.

Nyilván ennek még erôteljesebb tudatosítási szándékával is összefügg a Nap Kiadó másik könyve. A törzs szavai az Írások az anyanyelvrôl alcímet kapta, s Domokos Mátyás és Szathmári István válogatta. Minden írót foglalkoztatnak a nyelvhasználat kérdései, de nem mindegyik nyilatkozik meg errôl rendszeresen. S még ritkábbak azok, akik a nyelvművelés áldozatos munkájába is szerepet vállalnak. Illyés Gyula ez utóbbiak közé tartozott. Foglalkoztatta a magyar nyelv története, fôként rokonsága, a tájnyelv, a nyelvhasználat és a változások sora. Megértô és megengedô volt, a nyelvet élô szervezetnek tekintette, amely a használatban szükségszerűen folytonosan alakul, változik, ám ezeket a módosulásokat kordában kell tartani a nyelv természetes szabályai szerint. A nyelvtudós Szathmári István a kísérô tanulmányban elismerôen elemzi az író nyelvészeket is segítô ezirányú munkásságát, amely e nemben a huszadik századi szépírók között, Kosztolányi Dezsôé mellett a legjelentôsebb.

Közreadott még egy harmadik könyvet is a Nap Kiadó, amely méltán lehet büszke erre a mesterhármasra, amellyel Illyés emlékének adózott. A nagysikerű és immár nélkülözhetetlennek nevezhetô In memoriam sorozatnak az emlékév múlt tavaszi megnyitásakor volt újdonsága a Nem menekülhetsz, In memoriam Illyés Gyula, amelyet a sorozatszerkesztô, Domokos Mátyás válogatott. Már a 19. kötete volt ez az 1996 óta megjelenô s azóta tovább bôvülô sorozatnak, amelynek mindegyik kötetére jellemzô, bár nincs mindegyikbe beleírva, hogy felsôoktatási segédkönyv. Mielôtt azonban ez bárkit elriaszt, gyorsan hozzáteszem, hogy emlékkönyvekrôl van szó, amelyek mértékletesen a szerzô műveibôl is közölnek, de elsôsorban a vele foglalkozó szép- és még inkább szakirodalomból, igen tágan értve ezt a fogalmat, s a pálya kezdetétôl a jelenkorig válogatva a rendelkezésre álló anyagból. Tehát kritikák, baráti emlékezések, köszöntések, levelek, tudós tanulmányok, monográfiák részletei egyaránt helyet kaptak.

Domokos Mátyás Illyés életművének legalaposabb ismerôje. Ötven éve a legtöbb Illyés-kötetnek ô volt a szerkesztôje, vastag könyvnyi tanulmányt, esszét írt a mesterrôl, akihez barátian közel kerülhetett. Természetes, hogy ô maga készítette el ezt a négyszáz oldalas antológiát. Munkája során egyetlen ellenfele lehetet: a rendelkezésre álló anyag gazdagsága. De mert és tudott válogatni, szemelvényeket kiválasztani, s így sokoldalúan tudja ez a könyv az életút és az életmű gazdagságát érzékeltetni. Életpályája során Illyés nemcsak a magyar irodalom több nemzedékével került szorosabb kapcsolatba, hanem a művészeti, a szellemi, sôt a politikai élet szereplôivel is. Így olvashatjuk e könyvben Babits Mihály, Lukács György, Schöpflin Aladár, Szekfű Gyula mellett Déry Tibor, József Attila, Németh László, Veres Péter, továbbá Radnóti Miklós, Vas István, Weöres Sándor, majd Sarkadi Imre, Sütô András, Csoóri Sándor, Ágh István, Nagy Gáspár és mások sorait. Szinte a huszadik századi magyar szellemi élet körképe is kibontakozik, igazolva ezáltal is, hogy Illyés Gyula életműve valóban megkerülhetetlen, ô valóban nemzeti költô, akinek munkássága elôl nem menekülhetünk, ha otthon szeretnénk magunkat érezni ebben a nyelvben és ebben az országban.

Versválogatást adott ki a pécsi Pannonia Könyvek szerkesztôsége is. Tamás Attila Az igaz meghallása címet adta a Csoóriénál szigorúbban megrostált anyagnak, egy idôskori verset választva ki, amely a halottakkal foglalkozik, megítélésükkel. Az utószóban arról is tájékoztat, hogy bár nem mellôzte a legismertebb és legfontosabb versek hosszú sorát (a Nem menekülhetsz nála egy nagyobb ciklus címe), elsôsorban mégis a vívódó személyiségre, a vívódó költôre kívánta nyomatékosan felhívni a figyelmet, aki tudta és meg is jelenítette, hogy minden igen mellett ott van a nem, minden élet mellett a halál, minden nagyszerű kapcsolat mellett a magány és így tovább. Ma már – utólag – bátran beláthatjuk, hogy a huszadik század egésze jellemezhetô így is, s ekképpen is e század szülötte és kifejezôje Illyés életműve, amelyben egyaránt nyomatékos az, amit ô, ifjúkorára visszatekintve hitreneszánsznak nevezett, s ezt a világ nagyszerű megváltoztatásának hite hatotta át –, valamint a hitvesztés avagy legalább annak félelme.

Tamás Attila jól tette, hogy – mint Illyéssel foglalkozó tudós munkáiban, most is – ezt az Illyést állított a középpontba ugyanis igencsak valószínű, hogy a költônek ez az arca könnyebben hódíthat manapság híveket. Fel kell mutatni Illyés sokoldalúságát ahhoz, hogy ki-ki legalább valamelyikhez kötôdhessen. Tamás Attilának 1989-ben monográfiája jelent meg Illyés életművérôl. Ez a könyv ma már beszerezhetetlen. Nagy kár, hogy kiadására 2002-ben nem akadt vállalkozó, s bizony jó lenne, ha legalább idén megtörténhetne ez.

Az elsô könyv terjedelmű pályaképet az íróról Tüskés Tibor készítette el még Illyés életében, ám mire az Arcok és vallomások sorozatban megjelenhetett, az alkotó már nem élt. E könyv ismételt kiadására – a képanyag nélkül – ugyancsak a Pannonia Könyvek kiadója vállalkozott. Jó, hogy ez az úttörô munka ismét napvilágot láthatott. „Az új kiadás az elôzônek fölújított és néhány ponton bôvített változata” – írja utószavában a szerzô, aki kijelenti azt is, hogy munkáját ma is vállalja. Teljesen igaza van: az általa megformált Illyés-kép ugyanis két évtizede sem valaminô napi aktualitás szintjén bizonyult érvényesnek. Az életút és az életmű alapos ismerete, beleérzô és hozzáértô tanulmányozása adta meg az alapot, s így válhatott a pályakép valóban tartós hitelűvé. Azt írja Tüskés, hogy annakidején különös figyelmet fordított arra, hogy a nacionalizmussal sokszorosan vádolt Illyést tisztázza az alaptalan vádak alól. Való igaz, a Kossuth-díjjal háromszor is elismert alkotót a hatalom részérôl nemcsak az ötvenes vagy a hatvanas, hanem még a hetvenes években is gyanakvás övezte, a magyarság védelmét az internacionalizmussal ellentétesnek, következésképpen nacionalizmusnak vélték a bolsevik érzületűek, pedig Illyés patrióta volt, igazi nemzeti költô.
Paradoxnak tetszik, de ma sem csak történeti tanulsága van mindennek. Illyés eszmerendszerét – és az övéhez hasonlókat – a legutóbbi években is sokan tekintik legalábbis korszerűtlennek, nem a huszonegyedik századba illônek, bár most más fajta eszmékre hivatkozva. Pedig a nemzeti érzés ma sem feleslegesnek minôsítendô, s nemzettudat nélkül nem az Európai Unióba fogunk belépni, majd ott létezni, hanem a névtelen semmiben. Tüskés Tibor a gondolkodó és a patrióta Illyést emelte ki munkájában, s erre, ennek égetô idôszerűségére a múlt századi jeles példával is figyelmeztetni a centenárium éve valóban méltó alkalmat kínált.

Az elsô kiadáshoz fotóanyag is tartozott, s ez akkor is hasznos volt, ha a sorozat jellege, a szövegközti képek kivitele technikailag elég gyenge volt. Igaz, hogy ugyancsak húsz éve megjelent méltó formában az Illyés Gyula élete képekben, de ennek nincsen új kiadása. Szomorú, hogy az igényes szakkönyvek kiadóinak ritkán van anyagi lehetôsége arra, hogy képanyaggal tegye még gazdagabbá legalább az ilyenfajta műveket. Egyre inkább a vizuális kultúra határozza meg mindennapjainkat, ismeretszerzésünket, jó volna, ha a „hagyományos” könyvek akkor is élhetnének ezzel a lehetôséggel, ha a humán kultúra tárgykörébe tartoznak.

Tüskés Tiboréval nagyjából egyidôben még egy monográfia íródott. Izsák József erdélyi irodalomtörténész könyve két részben jelent meg 1982-ben és 1986-ban. Most kézbe vehetjük ennek is második, átdolgozott kiadását a Püski Kiadó gondozásában. Izsák József munkája máig az egyetlen nagymonográfia az életműrôl. Ez a tény az ô érdemét növeli, az irodalomtörténészekét viszont komoran figyelmezteti a hiányra, hiszen a húsz év alatt legalább hat-nyolc részmonográfiának illett volna megszületnie.

Az átdolgozás, mint Tüskésnél, itt is minimális. Egy nyolcvanon felüli embertôl nem is való valami lényegesen mást várni. E tudós monográfia esetében azonban hangsúlyozni kell, hogy e mű ma is egy húsz-huszonöt évvel ezelôtti helyzetet tükröz mind a felhasznált szakirodalom, mind a szemléletmód tekintetében. Tudniillik a román diktatúrában Illyéssel foglalkozni akit ott már nem is csak nacionalistának, de egyenesen fasisztának tartottak –, elismerést érdemlôen bátor cselekedet volt, ugyanakkor bizonyos önkorlátozást is jelentett. Részben ezzel is magyarázható, hogy e munkában a forradalmiság különösen hangsúlyos fogalom akkor is, amikor ezt jobb lenne elhagyni. S ez az oka, hogy Illyés elszánt küzdelme a magyar nemzetiségekért, különösen az erdélyiekért, nem kaphat érdemi tárgyalást. Ma már azonban legalább egy utószóban kellett volna megmagyarázni, hogy mi miért kapott vagy nem kapott helyet ebben a munkában.

Sajnálatos, hogy az eredeti kiadás tömör életrajzi vázlata kimaradt az új kiadásból, s még fájóbb hiány a művek tárgyalási helyét megadó mutatóé, hiszen az nagyban növelte volna a könyv használhatóságát. Aki Illyéssel foglalkozik, legyen bár diák, tanár, kutató, ma sem kerülheti meg Izsák József monográfiáját. Az új kiadás tehát nélkülözhetetlen.

Azt talán mindenki elismeri, hogy az 1947 óta megjelenô szegedi Tiszatáj évtizedek óta az egyik legjelentôsebb irodalmi fórum. Így gondolta ezt Illyés Gyula is, aki néhány korábbi publikáció után élete utolsó évtizedében rendszeresen küldött kéziratokat: verset, esszét, prózát, s interjúi is megjelentek itt. E lapot a kései Kádár-kor is ellenzékieskedô és nacionalista beütésű, tehát bírálandó orgánumként tartotta számon, tehát szigorúan cenzúrázta közleményeit, köztük például az Illyés 80. születésnapjára készülô tisztelgô szám anyagát is, miként arról Annus József, azidôben fôszerkesztôhelyettes, most egy különleges kötet szerkesztôje és jegyzetírója beszámol. 1997 óta jelennek meg a Tiszatáj könyvek, s köztük adták ki az Ôszi vendéglátás, Illyés Gyula művei a Tiszatájban című művet. A kötetben Illyés-levelek és vers-kéziratok fotókópiája is helyet kapott, s Annus József jegyzetei idônként a kort jellemzô, visszaemléklezô esszékké válnak. Az idôs Illyésnek a nemzeti gondok ügyében legállandóbb fórumává a Tiszatáj válhatott, s ez a könyv ezt teljes körűen be is mutatja. Olyan mű is újraolvasható itt, mint a hagyatékból közölt Kiegyezés című dráma, amely kötetben itt jelenik meg elôször. E mű spanyol nevű szereplôivel egy diktatúra radikálisabb konszolidálódásának idôszakában találkozunk. Nyilvánvaló a Kádár-korra a rájátszás, ám csak látszólag paradox, hogy a dráma az 1989 utáni korszakkal is kapcsolatba hozható.

Ifjúságának legfontosabb éveit töltötte Illyés Párizsban, s késôbb is vissza-visszatért francia földre. Párizs tette igazán magyarrá és európaivá. Nemcsak tematikusan fontos tehát ez a kapcsolat, hanem az írói világkép szempontjából is. Mindkét vonatkozást felidézi az antológia, amelyet Tamás Attila és Gorlovics Tivadar állított össze a Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója részére Egy magyar Párizsban – Un Hongrois a Paris címmel. E könyv két nyelven közöl verseket, részleteket prózai és drámai alkotásokból, arra is alkalmas tehát, hogy francia nyelvű közönség is forgassa. Mint a közölt bibliográfiából megtudható, Illyésnek tizenegy kötete jelent meg franciául, ez tehát éppen a tizenkettedik, s régebbi fordítások mellett újakat is közread. Kár, hogy Illyés egykor franciául írott versét és kis cikkét senki nem ültette át magyarra. A két szerkesztô tanulmányai jól igazítanak el az életműben és a francia kapcsolatokban: az ízléses kiállítású könyv valóban nemzetközi érdeklôdésre tarthat igényt.

Egy újabb antológia az „Örök művek világa”. Ez is Tisztelgés Illyésnek, vagyis olyan emlékkönyv, amely az alkotó műveibôl és a róla szólóakból válogat Tasnádi Gábor munkájaként. E könyv Fejér Zoltán közreműködésével 40 egész oldalas fotót is közöl. E képek kollázsok Illyés munkáinak különbözô kiadásaiból, s ezek nagy részében található a szerkesztônek szóló dedikáció is. Ennél jóval érdekesebb, s valljuk be, fontosabb is, hogy a fényképek megörökítik az 1945 elôtti kiadványok borítólapjait is, s ezek bizony már régóta ritkaságok, s így egybegyűjtve sehol máshol nem hozzáférhetôek a nagyközönség számára. A hogyf editio igényes kiállítású munkájában olvashatóak elfeledett vagy kevésbé ismert szövegek, s néhány újdonság is.

Megjelent egy olyan munka is, amely valóban inkább a szakemberekhez szól, hiszen bibliográfia. Takács Mária az Illyés Gyula könyvtára elsô kötet (1999) után a másodikat is elkészítette, s a szekszárdi Wosinszky Mór Megyei Múzeum gondozta a kiadást. Az elsô kötet magyar szépirodalmi anyagot dolgozott fel, ez a második a világirodalmat, illetve a kultúrtörténeti, néprajzi, nyelvészeti, természettudományi, történelmi és térképészeti kiadványokat mutatja be, több mint háromezer kötetet írva le. Egy magánkönyvtár összetétele inkább csak a kutatókat foglalkoztathatja, az viszont bárki számára érdekes lehet, hogy mennyi a dedikáció ezekben a könyvekben. A 813 francia könyvben például 205 dedikáció található, s jegyzetben olvasható ezek fordítása is. Ez a mennyiség és a dedikálók névsora is tanúsíthatja, hogy Illyés valóban hazára talált a francia irodalomban.

A legutóbbi Könyvhéten indult az Alexandra Kiadó sorozata, a Kossuth-díjas írók, Turczi István sorozatszerkesztésében. Legelôször az elsô, 1948-as díjosztás kitüntetettjeit bemutató antológiák jelentek meg, köztük Illyés Gyuláé. Az egyes kötetek a teljesen vagy szemelvényesen közölt művek mellett tömör pályaképet és válogatott bibliográfiát is tartalmaznak. Az Illyés-kötetet én magam válogattam, s száz vers mellett prózai művek, azoknak és a Fáklyaláng c. drámának a részletei kaptak helyet.

Ugyancsak az én munkám, s engedtessék meg, hogy megemlítsem, az Elektra Kiadóház Élet-kép sorozatában megjelent Illyés Gyula. A sorozat kötetei életrajzot és pályaképet egyesítenek. Illyés esetében nemcsak azért eshetett nagyobb figyelem magára az életrajzra, mert az közérdekű történésekben gazdag, hanem azért is, mert még mindig makacsul öröklôdik nemzedékrôl nemzedékre néhány téves nézet, hamis vád.

Illyés Gyula egyik legolvasottabb alkotása, a Petôfi Sándor is új kiadáshoz jutott a Kortárs Kiadó jóvoltából. A cím kapcsán nem árt tudni, hogy az eredetileg csak Petôfi volt az 1936-os elsô megjelenéstôl kezdve, mígnem a szerzô a francia kiadás igényeinek megfelelôen, elsôsorban történelmi és művelôdéstörténeti anyaggal jelentôsen ki nem bôvítette e művét, s így az 1963 óta ezen a teljesebb címen és a bôvített változatban olvasható.

A Természet- és Társadalombarát Fejlôdéséért Közalapítvány és a Kortárs Kiadó gondozta a tavaly indult Magyar Nézô sorozatban Illyés Gyula Az író hűsége című, Domokos Mátyás szerkesztette antológiát, amely az írónak a magyarsággal kapcsolatos munkáiból válogat. Elsôsorban esszéibôl, de versekbôl, interjúkból is. Nyomatékosan ajánlott olvasmány lehetne ez a könyvecske mindenki számára, aki a közélet porondjára lép, s még tágabban: mindenkinek, aki hitelesebben szeretné megismerni a magyarság mibenlétét.

S a könyvek sora ezzel még korántsem zárul le. Rövidesen várható Illyés önéletrajzi fogantatású regényeinek két kötete az Osiris Kiadónál. A Kortárs Kiadó pedig a centenáriumi év alatt a folyóiratokban megjelent tanulmányokból készül egy válogatást kiadni. Már meg is jelent reprint kiadásban Gara László Az ismeretlen Illyés című munkája, amely elôször 1965-ben Washingtonban került kiadásra. Újdonság lesz Beke Albert könyve is: Illyés Gyula, mint közéleti szereplô. S bizonyára még más kiadványok is kézbevehetôk lesznek.

Vasy Géza

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu