buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Moszkvai saga


2003.02.17

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Vaszilij Akszjonov monumentális családregény-trilógiájának Moszkvai saga az eredeti címe (a regény fordítója, Soproni András nyilván a magyarul jobban hangzó szóösszetétel miatt választotta a Moszkvai történet elnevezést), mellyel az író a műfaj világirodalomban legismertebb és legterjedelmesebb alkotására, a Forsyte sagára utal.
 

Akszjonov, aki immár elmúlt hetven éves (1932-ben született), az 1990-es években több nagyregényt írt, melyek sajnos magyarul még nem olvashatók. Míg a nála fiatalabb orosz írók (Jerofejev, Szorokin, Pelevin) az ún. „posztszovjet posztmodernnel” próbálták magukat Nyugaton piacképessé tenni, addig Akszjonov szépen, folyamatosan visszatért az orosz pszichológiai realizmus hagyományához, mellyel nem kevésbé vált piacképessé, mint kísérletezô kortársai. A Moszkvai történetnek világszerte nagy sikere volt. Remélhetôleg, Magyaroszágon is az lesz, nem kis mértékben a gondos jegyzetanyaggal ellátott, kiváló fordításnak köszönhetôen.

Akszjonov 1959-tôl publikál, eredeti foglalkozását tekintve, orvos. Gyermekkorában ide-oda hányódott, miután meggyôzôdéses kommunista szüleit az 1930-as évek végén letartóztatták. Édesanyja, Jevgenyija Ginzburg, írónô 18 évet töltött lágerekben, csak 1956-ban szabadult. Meredek út címen (sajnos, e műnek is csak néhány részlete jelent meg magyarul) írta meg visszaemlékezéseit a nôi lágerekrôl, amely egyike a lágerirodalom legmegdöbbentôbb és leginkább torokszorító műveinek. Akszjonov a hatvanas években már népszerű dráma- és prózaíró. E korszakának jellemzô alkotásai a Magyarországon is jól ismert Kollégák és a Csillagosjegy. Az 1970-es években egyre inkább szakít a hivatalos irodalom realista kánonjával, műveiben gyakran használja fel a paródiát, és szívesen alkalmaz groteszk elemeket. Ezzel sikeresen kiírja magát a szovjet irodalomból. 1979-ben a híres-hírhedt Metropol szamizdat-almanach egyik szerkesztôje. Az almanach kiváltotta botrány következtében 1980-ban arra kényszerül, hogy elhagyja a Szovjetuniót. Jelenleg is az USA-ban él, ám gyakran hazalátogat, mivel állampolgárságát még a 90-es évek elején visszakapta. Akszjonov az emigrációban rendkívül termékeny írónak bizonyult. Az 1980-as években általában kísérleti jellegű, parabolisztikus, groteszk hangvételű regényeket írt, majd a 90-es években visszatér a realista elbeszélés hagyományaihoz. Errôl tanúskodnak a Moszkvai történet (1991–1994) és az azt követô Dolce stil nuovo (1996); az utóbbi regény hôse egy emigráns rendezô, kinek szemszögén keresztül az amerikai életforma visszásságai ábrázolódnak, beleélôen és hitelesen.

A Moszkvai történet családregény, a szó hagyományos értelmében. Több szálon fut, mivel a Gradov-család népes és szívesen fogad be idegeneket is, illetve a család tagjainak sorsfordulói mindig valahol egybeesnek a történelmi események kulminációs pontjaival. Akszjonov regénye a család három nemzedékének sorsán keresztül dokumentáris pontossággal mutatja be a 20. századi szovjet történelem legvéresebb korszakát. 1925-ben kezdôdik, a Frunze-gyilkossággal (a bolsevik polgárháborús hôs halálának oka egy banális „gyomorműtét”), megismerkedünk az 1930-as évek végének Moszkvájával a nagy perek idején, szinte természetes, hogy a Gradovok sorsa a gulagra is elvezet, majd többen közülük résztvevôi és áldozatai a II. világháborúnak, végül a regénytrilógia Sztálin halálával és az azt megelôzô orvosperrel végzôdik. Akszjonov művében bevallottan (közvetve és közvetetten többször is utal erre) a tolsztoji nagyregény, nevezetesen a Háború és béke hagyományát követi, ezt értelmezi újra. A Moszkvai történet esetében ugyanakkor az Anna Karenina közismert, kezdô mondatát: „A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” – inkább meg kellene fordítani. Az Akszjonov-regényben, a mindenre és mindenkire kiterjedô sztálini diktatúrában a boldogtalan családok sorsa hasonlít kísértetiesen egymáshoz, hiszen itt a „bosszúálló történelem” (A Tosztoj-regény mottójában a bosszúálló Jehova szavai szerepelnek: „Enyém a bosszúállás és én megfizetek”) mindenkit elér, családok millióit zilálja szét, gondoljunk csak a táborok és a világháború temérdek áldozatára.

Akszjonov családregényének azonban van egy, akár nosztalgikusnak is nevezhetô, 19. századi vonása: a Gradov-család képviselôi, noha erkölcsileg ôk sem teljesen fedhetetlenek és ôk is a „történelem áldozatai”, próbálják megôrizni és továbbvinni az orosz értelmiség nemes hagyományait. A kultúra és a tehetség tiszteletét, a szeretet-elvet immár közvetlen vallási hovatartozás nélkül, az elesettek gyámolítását, az emberi méltóság tiszteletben tartását, valami olyasmit, amit Európa nyugati felén civil kurázsinak neveznek. Mindez persze eleve paradoxon: valóban civil életet élni a sztálini diktatúrában lehetetlen. Az sem véletlen, hogy a Gradov-család – orvos dinasztia. A 19. században a zemsztvo (helyi, választott önkormányzatok intézménye Oroszországban 1864 és 1918 között; művelôdési, egészségügyi s egyéb közfeladatot látott el) orvosainak a nép körében végzett, áldozatos munkája példa volt az orosz értelmiség számára. A Gradov dinasztia feje, III. Borisz Gradov, a szakma kiválósága is ilyen családból származik, aki – szerettei biztonsága mellett – mindennél fontosabbnak tartja orvosi esküjét. Életében azonban van egy tragikus vétség: ha nem is vesz részt aktívan Frunze „operációjában”, áldását adja a hamis diagnózisra. A regény végén viszont Sztálin diagnózisa felállításakor, félelem nélkül az igazat mondja, minek következtében mind saját, mind családtagjai élete komoly veszélybe kerül. A kihallgatás és vallatás megalázó helyzetét a korábbi vétségéért reá kirótt vezeklésnek fogja fel. Hasonlóan az apához, a fiú, Nyikita is elkövet egy tragikus vétséget: fiatal vörös tisztként részt vesz a kronstadti matrózlázadás véres elfojtásában. Éppen ezért, mikor Nyikita Gradov a hadseregben lefolytatott tisztogatás áldozatává válik és a vorkutai tábor rabja lesz, szintén úgy gondolja, hogy valahol jogos a büntetése. Nyikitát a háború kezdetén, miután szükség van a repressziók által megritkított parancsnoki állományban képzett és tapasztalt tisztekre, a lágerbôl egyenesen a frontra viszik, s a Nagy Honvédô Háború marsalljaként fejezi be életét. Hiába ért el azonban szinte mindent, a láger örök nyomot hagyott a lelkében. Már imádott feleségét, akit miatta szintén táborba zártak, sem tudja úgy szeretni, mint korábban, kemény, megkeseredett ember lett belôle. Akszjonov regényében a „tragikus vétség” tehát öröklôdik: a harmadik nemzedék képviselôje, Nyikita fia is, IV. Borisz Gradov sem kerülheti el. Lelkes önkéntesként, mint felderítô a frontra megy, ahol a lengyel felkelés idején végez titkos tevékenységet, ám mikor hazatér, nem szívesen emlékezik a parancsra, nem meggyôzôdésbôl végrehajtott véres cselekedetekre. A háború után a nomenklatúrához tartozó moszkvai aranyifjak gondtalan életét éli, ám a Gradov-vér nem válik vízzé: beiratkozik az orvosi egyetemre, s mikor a helyzet úgy kívánja, megvédi a család becsületét.

A regényben azoknak az ôszinte embereknek a legnehezebb a sorsuk, akiket tökéletesen elvakított a szovjet ideológia. Ilyen Nyikita fivére, Kirill, aki végleg kiszakadt a családból, tábor és kolimai száműzetés lett az osztályrésze. Egyébként ô az egyedüli a regényben, aki megtért, litván rabtársa hatására buzgó keresztény lett belôle. Feleségével, a zsidó származású Cecilija Rozenblummal rajongó, teoretikus marxisták a húszas években, aktívan részt vettek a kolhozosításban, ott ismerkedtek össze. Emberségükre jellemzô, hogy örökbe fogadták Mitya Szapunovot, a kulákfiút, kinek apja felgyújtotta birtokát, végzett családjával, majd önmagával. Mityka Szapunov sorsán keresztül Akszjonov a II. világháború történetének a Szovjetunióban nem nagyon szellôztetett vonulatával ismerteti meg az olvasót. Mitya a háború kezdetén szinte azonnal német fogságba esik, majd beáll a megszállt területeken policájnak a németekhez, késôbb csatlakozik a Vörös Hadseregbôl a németekhez átállt, Vlaszov tábornok seregéhez, onnan megszökik, elfogják a partizánok, tömegsírba lövik, de a véletlennek köszönhetôen életben marad. Végül hamis papírokkal és álnéven ô is Kolimán köt ki, mint köztörvényes bűnözô. A lágerlázadás idején lövik le, szülei lakása közelében, akik mit sem tudnak róla, hal meg.

Akszjonov a Moszkvai történet nôi szereplôinek sorsát igen színesen és árnyaltan jeleníti meg. A családfô, Borisz Gradov felesége, a grúz származású Meri alakjával a történet egy grúziai szállal is gazdagodik (több jelenet játszódik Tbilisziben), s az is kiderül, hogy a Gradov-család szegrôl-végrôl még Berijával is rokonságban áll: Nugzar, az unokaöccsük a hírhedt KGB-fônök legközelebbi munkatársa. Meri a család válságos helyzeteiben is fenntartja a moszkvai nyaraló negyedben, Szerebrjanij borban levô házukban a szokásos rendet, egész lényével, kultúrájával és jóságával a családot szolgálja. Meri alakja egyértelműen idealizált, a tradíció folytonosságának, a kultúrához való hűségnek, a töretlenül megôrzött civil létnek a szimbóluma. Remekül zongorázik, Chopin-játéka, mellyel vigasztalja a család tagjait, a regény egyik vezérmotívuma. A Moszkvai történet lélektanilag legfinomabb eszközökkel ábrázolt szereplôje lánya, Nyina, a harmadik Gradov-testvér. Öntörvényű ember, igazi egyéniség, természete nem tűri a korlátokat. Tehetséges költô, az irodalomban is a saját útját járja. Vállalja a szabad szerelmet, ám ez nem jelenti azt, hogy ne ragaszkodjon ôszintén a számára fontos emberekhez. Az ôt szeretô férfiakat a történelem vihara azonban rendre elsodorja mellôle, vagy szerencsétlenné teszi. Szinte a csodával határos, hogy életben marad, hogy megússza a börtönt és a lágereket. Akszjonov regénye szépasszony szereplôjét, Veronyikát ugyanakkor, mint a „nép ellensége feleségét” letartóztatják. Mikor férjét, Nyikitát a lágerbôl a frontra küldik, ôt is szabadon eresztik, de a lágerbeli magaláztatások után az ô élete sem folytatódhat úgy, mint elôtte. Férjével kapcsolata megromlik, s hiába a nagy moszkvai lakás, a fényűzô életmód a háborús Moszkvában, valami végleg megpattant benne. A marsall halála után férjhez megy egy amerikai diplomatához, s nagy nehézségek árán sikerül lányával Amerikában letelepednie.

A Moszkvai történetben a Gradov-családdal közvetlen kapcsolatba kerül a legfelsô politikai vezetés is, mind a „gazda”, Sztálin, mind az ördögi KGB-fônök, Berija. Amenynyire hiteles a betegségektôl rettegô, paranoiás Sztálin megjelenítése (Gradov profeszszor két alkalommal is megfordul nála orvosi minôségében), annyira egyoldalú és rikító színekkel megfestett Berija aberrált, szerelmi életének és „kalandjainak” bemutatása. Szinte biztosra mehetünk, hogy a véreskezű, öreg nôcsábásznak végül Nyina Gradova lánya, Jolka lesz a soron következô áldozata.

Akszjonov regényében a biztos történetvezetés és a finom lélekábrázolás szerencsésen keveredik a tömegirodalomra jellemzô eszközökkel. Éppen ezért támad olyan érzése az embernek, hogy ez az orosz regény kissé „amerikanizált”. Különben ez nem mindig káros, mert például Akszjonov kiküszöböli ezzel az orosz realista próza egy részére oly jellemzô „lassúságot” (ami persze tartalmas lassúság, általában az orosz írók a természetleírásokba feledkeznek bele), mivel gyakran a filmre jellemzô, gyors snittekkel operál. A terjedelmes mű szinte mindvégig ébren tartja az olvasó figyelmét, igaz, akadnak nem annyira tökéletesen megírt részei, de ezen egy majdnem 1200 oldalas regénytrilógia esetében nem kell csodálkozni. A szerzô a dokumentarista hűség és a családregényre jellemzô fejlôdésrajz mellett szívesen alkalmazza a detektívregényekben szokásos történetbonyolítást, s helyenként – noha gyengített formában – felhasznál horror-elemeket is. Ebben az izgalmasan megírt és megszerkesztett könyvben csupán egy dolgot kifogásolok: túlságosan „jól”, gyakran hatásvadász módon vannak elvarrva a cselekményszálak, emiatt a Moszkvai történetben túl sok a bizonyosság és kevés a titok, kevés a lezáratlan történet, a termékeny befejezetlenség nem kelt az olvasóban várakozást.

Akszjonov regényfolyamának a végkicsengése, legalábbis az Epilógus szerint – optimista. A történelem viharai ellenére fenn maradt a Szerebrjanij bori ház, a Gradov dinasztia lakóhelye, vagyis az erkölcs és a kultúra, a személyes értékek tartósabbnak bizonyultak az adott korban működô személytelen, emberellenes erôknél. Tehát áll a Ház, Oroszország nem veszett el, hiszen az évszázados kultúrával átitatódott „civil” lét a legszörnyűbb diktatúrákat is átvészeli. Gradov professzor pedig a kertben a Háború és békét olvassa, s éppen a vadászjelenetnél tart...

Szőke Katalin

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu