buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 15, vasárnap
Valér napja





















Évfordulók:
1822: Verseghy Ferenc halála (Buda)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Egy hollandi bolygó


2007.03.02

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Ha a világfestészet nagy életműveit egészen eltérő tájaknak, netán külön kis bolygóknak vesszük, melyek a maguk számára megszabott mozgás- és színtörvényeknek engedelmeskednek, tárgyaik pedig csak saját légkörükben, e begyakorolt privát nehézkedés alatt viselkednek igazán otthonosan – nos, akkor azt látjuk, hogy van Gogh univerzuma még e káprázatosan fénylő kisbolygók közül is kitűnik ritka ragyogásával, titkaival. A látomás lényegét, ami korában csak megnemértést, szigorú elutasítást szült, mára sikerült megfigyelnünk, feltérképeznünk és szerencsére a látomás ettől mit sem veszített súlyából. Éppen ellenkezőleg, 20. századi jósolhatatlan gondjainkról és problémáinkról, az egyént és világát egyaránt baljós pusztulással fenyegető modernség veszélyeiről a van goghi mű szolgál állandóan aktuális, tovább-éltető és átsegítő hírrel.

Máig tartó páratlan népszerűségének számos oka közül ki kell emelnünk, hogy élete és műve a modern ember önmegismerésében játszott pótolhatatlan szerepet: nemcsak a kortárs művészről bennünk élő közkeletű elgondolásoknak szolgált alapul végletesen érzékeny, ideges figurájával; nemcsak a művészettörténeti modernség számára kínált fel megannyi, bámulatosan folytatható, a múlt században azután kiteljesített mintát; de szelleme sérüléseiből néhányan (pl. Karl Jaspers) levezethetőnek vélték újfajta védtelenségünk pszichológiai magyarázatát is. Vagyis a lezáratlan, félbetört pálya egészként sugall valamit, van Gogh végigfestette világát, kozmosza határai világosak, műve a szó mindennapi értelmében nem vár befejezésre. S hogy ez így van, így lehet, nem kis részt köszönhető ránk maradt leveleinek, melyek oly pontosan tudósítanak a szenvedéssel teli út és a folyton követett, kitűzött cél belső viszonyáról. E sokfajta ismert dokumentumon belül is külön csoportot képeznek a Theónak címzett levelek (összesen 650 darab), melyek van Gogh alkotó éveinek páratlan hitelességű és egyedüli, majdnem végigírt krónikáját adják.

Bár a magyar olvasóközönség nem először, de az eredeti kiadást leginkább megközelítő teljességgel most veheti kézhez az irodalmilag is értékes anyagot, mit sem változtat ezen a tény, mely a levelekből is világosan kiderül: hogy a művész egyedüli törekvése a kapcsolattartás, az emberi-testvéri párhuzam tartós kifejezése volt, a forrongó belső világ, a munkakérdések, műhelygondok gyors megosztásának vágya s nem az írással elért maradandóság. Szemében ezeknek a leveleknek az csupán mellékes tényezője, véletlen körülménye lehetett, számunkra viszont annak példája és nyoma, ahogy a világ ily mértékű felfogásának kényszere és öröme a tehetség rohamos fejlődését mutatja minden téren. Talán azt is csak mi, utólagos és kéretlen olvasók vesszük észre, hogy e sorok, melyek az életprogram-keresés és az autodidakta hiszékenység tanulóidejétől indulnak és az utolsó hónapok nagyművészetével, reménytelen pusztításával érnek véget, öntudatlan kapcsolatot létesítenek a fin de siécle legegyénibb hangjaival: Csehov egy-két alakjának világjobbító altruizmusa, űzött egzisztenciája vagy Trakl költészetének színei, sárgás őszideje, magányos kóborlásai áradnak szét a papírokon. S ha nem ütközne ki stílusán jól olvashatón északi identitásának, majd felvett franciaságának annyi jele, akár úgy is tűnhetnék, hogy Dosztojevszkij szegény hercege elevenült meg egy rövid időre, s a Félkegyelmű leveleit olvassuk. „Nem lehet elfelejteni a himlőtől összetört arcokat, mint a megsütött ráké, olyan a színük…” És nem lehet felejteni, hogy a rá rendelt örökös munkában, a festésben, mint „fogaskerekek” (231) hangtalan parancsa közt finomra őrlődő búza marad hátra, megfejtve számunkra annyi képének izgató metaforáját, a magnak a gabonától az éltető kenyérig tartó, önfeláldozó útját. Talán ugyanez a magyarázata a párizsi külvárosokban is konokul keresett malmoknak, ezeknek a világvárosi nagy emberőrlőknek, parány emberalakok fölé magasló végzet-védműveknek, vagy az utolsó időkben szinte mániákusan festett végtelen és fullasztó búzatengereknek, feszített mezőknek. A leveleskönyv az ehhez hasonló, hirtelen felismerésekkel akkor szolgálhat, ha az olvasás során nyomon követjük az adott időszak, hónapok munkájának folytonosan növő egyenlegét, a festői oeuvre-t, melyről legszélesebb és legszebb, technikai kivitelezésében és tudományos gondosságában páratlan bemutatót a Taschen Kiadó albumából kaphatunk (a fejezetek beosztása itt is a festő tartózkodási helyszíneihez igazodik, a képaláírások pedig mindig tartalmazzák az elkészítés idejét, helyét). Esetében ugyanis korábban elképzelhetetlenül szorosan forrott össze életrajz és alkotás: „tartós modernségről” beszél van Gogh önmaga által is legjobbnak tartott művei, például a dolgozó paraszt mint ’genre’ nagy erejű feldolgozásai kapcsán, de mindinkább látható, ahogyan az effajta, maga által tervezett modernségét elsöpörte igazi újdonságának a varázsa, mely a tárgya (szinte bármi) iránt elfogult, végül egy lehetetlen álláspontig odaadó tekintet által tör majd utat magának, nyit új fejezetet a művészi látás történetében.

Abban a történetben, melynek alig van köze a forradalmakban, háborúkban önmagát éltető emberi történelemmel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, miszerint a Theóhoz írott levelek első kiadása 1914-ben jelent meg, az I. világháború hajnalán, vagyis a testvéri ragaszkodás és segítségnyújtás egyik legszebb irodalmi emlékműve egy váltig ellenségeskedő világba érkezett. Ugyanennek az évnek egy áprilisi napján kerül végleg egymás mellé a két fivér egy kis francia temetőben, hogy élethosszú ragaszkodásuk, leveleik viharos gyorsaságú viszonzása halálon túl is kifejeződjék. Judith Perrignon A fivérem volt… című regénye ezzel a megnyugtató, mindent elrendező eseménnyel záródik, s innen fejti vissza, egy oknyomozó riporter alaposságával (egyébként az írónő főfoglalkozásban a Libération munkatársa) az összefonódott ikersorsok együtt-haladását. A Theo van Gogh utolsó hónapjairól szóló könyvének legnagyobb erénye talán éppen ennek a fátum-szerűségnek az érzékeltetésében rejlik; annak kimutatásában, hogy a levelek ritka szépségét, izgalmát az a tét adagolja, mely a megszakítatlan párbeszédet folytató felek együtt formált, közös végzeteként egyesíti élet-halálútjaik. Ezenkívül megsejtet a munka valamit abból a jelentőségből, mely Vincent-t eltölthette testvére irányában, akit nem egy helyen baráton, fivéren, művészete segítőjén túl e képek másik alkotójának titulál. Ugyaninnen, a módszeres visszakeresésből, a dokumentumok híjait kitöltő fantáziamunka működéséből következnek a mű nehézségei, buktatói is. Az én-elbeszélésként, Theo vallomásaként induló könyv ilyenformán befejezhetetlen, hiszen a főszereplő „elborult elméje” megszakítja a kapcsolatot azzal a külvilággal, mely számára korábbi feljegyzéseit készítette. Így a dráma igazi lényege, annak vállalt keretei között, e kisregényben, kivihetetlen. Más esetekben pedig (pl. Theo összeomlása a Vincent önarcképeiről rá néző vádló tekintetek előtt) éppen a túldramatizálás veszélye fenyegeti az írásművet, mely általában akkor teljesít jól, megbízhatóan, mikor önmagát szorosabb kontroll alatt tartva egy-egy forrásszöveg felidézésével, kommentálásával van elfoglalva.

Vagyis e nagyigényű, becsületes munka ott veszt erejéből, ahol a valós levelek keresetlen, mégis katartikus őszinteségével való összehasonlítást nem állhatja ki, az újramondás pedig nem tartalmaz annyi elevenséget, irodalmi újdonságot, mely indokolttá tehetné a téma sokadszori megfogalmazását (tegyük hozzá, hogy a van Gogh-élményről nagyszerű művek sora számol be, Perruchot regénye vagy Celan kis verse, nálunk Juhász Gyula vagy újabban Marno művei valóban feladják a leckét).

Így legjobban akkor járunk, ha kérdéseinkkel, a befogadás örök-nehéz, kikerülhetetlen választásaival visszafordulunk azokhoz a levelekhez, melyek ízekre szedik az engesztelhetetlen fájdalom hangján beköszönő lassú tudást, az életét. Innen pedig egy félfordulattal visszanézünk azokra a képekre, melyek a ’nap alatti mindig új, a régi’ hírt mondják: hogy e föld, tájék, bolygó éppúgy a ránkzáruló szépség csodavilága, mint börtönudvar sétaköre, a megváltás sűrű pontja és életharc vesztőhelye.

Van Gogh válogatott levelei
Válogatta, fordította: Dávid Katalin
Háttér Kiadó
2006, 392 oldal, 3700 Ft

Ingo F. Walther-Rainer Metzger: Van Gogh – A festői életmű
Ford.: Molnár Magda
Taschen/Vince Kiadó
2006, 734 oldal

Judith Perrignon: A fivérem volt… Theo és Vincent van Gogh
Ford.: Takács M. József
Palatinus Kiadó
2007, 174 oldal, 1900 Ft

Tóth Ákos

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu