buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 20, kedd
István napja





















Évfordulók:
1901: Salvatore Quasimodo születése (Modica)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Bernhardtól és Bernhardról – kezdőknek és haladóknak


2007.01.26

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Gondolnánk, Thomas Bernhardtól már mindent elolvastunk magyarul is. Miközben a németül olvasó meghökkenve tapasztalhatja, hogy a megszokott kiadások mellett szép fokozatosan jelennek meg a keménytáblás, puritánul fehér borítójú, csupán a nevet, címet, a szerző aláírását, és a kiadói sorozatot jelölő paratextuális jeleket tartalmazó Bernhard-életműkiadás kötetei. A sorozat Martin Huber, a gmundeni székhelyű Thomas Bernhard Magánalapítvány vezetője és Wendelin Schmidt-Dengler, a bécsi egyetem germanisztika-profeszszora gondozásában jelenik meg 2004 óta a Suhrkamp Kiadónál, 22 kötetben. Mégpedig a hagyatékban található kéziratok, vázlatok ellenőrzésével, a szerzői szándéknak megfelelően javítva, a korábbi kiadásokat helyreállítva.
 

E nagyigényű vállalkozás az 1957 és 1989 között publikálásra szánt szövegeket tartalmazza, a hagyaték különben rendkívül izgalmas, de kiadásra soha nem szánt darabjai továbbra sem fognak nyilvánosságra kerülni. A 22 tervezett kötet nem kritikai kiadás, de szerepelnek a sorozatban azok a szövegek is, amelyeket Bernhard élete során lapokban, folyóiratokban elszórva publikált. A sorozat kötetei keletkezés- és befogadástörténeti folyamatában mutatják meg a Bernhard-szövegek terjeszkedő, világot behálózó voltát. Így derülhet fény olyan filológiai kérdésekre, mely művek alkotnak első megjelenésükhöz képest más poétikai elképzelésnek megfelelő közös történetalakzatot, milyen viszony van az egyes publikált részek és az esetleges nagyobb szerzői projektszándékok között. A darabos, fragmentális prózakísérletek számos felfedeznivalót jelentenek még, Bernhard ugyanis többkötetes kompozíciókban gondolkodott, melyek nem nyerték el végső formáikat, ugyanakkor az egyes publikált szövegeket búvópatakokként működő motívumok és gondolatjátékok fogják össze. És a nyelv zenei természete az, ami alapvetően más kódolással jelenik meg a korai korszakban és a kései, artisztikumot jelentő művekben. A kör úgy zárul be, hogy Bernhard élete végén, mintegy hátraarcként fordul az Amrashoz (első „hivatalos” prózájához), amit Franz-Josef Murau az 1986-ban megjelent, de már jóval korábban megírt Kioltásban ajánl tanítványának, Gambettinek az öt legfontosabb elolvasandó irodalom között. S néhány nappal halála előtt jelent meg az 1959-ben keletkezett, aforisztikus miniatűrökből álló In der Höhe (’A magasban’) című kötete. Az összkiadás egy pontos, immanens szerzői alakulástörténetet mutat meg, amely alaposan megváltoztathatja vélekedésünket az agyonbeszélt bernhardi klisékről, s segítségével más képet kaphatunk az egyes korszakok írói problémájáról, íráskínjáról, vagy éppen e gyakori küszöbhelyzet sikeres meghaladásairól.

A német nyelvű életműsorozat koncentrálatlanságra és fordításgyakorlati hiányosságra irányítja a magyar olvasói figyelmet. Az egyes már megjelent könyvek jogai és jogutódlásai eleve nem teremtik meg egy egységes magyar Bernhard-összkiadás lehetőségét, holott úgy tűnik, a művek iránt folyamatos az olvasói érdeklődés. Bernhard különösen az elmúlt másfél évtizedben, halála után és a rendszerváltás óta került helyi reflektorfénybe. Nem egy kiadó jelentkezett a műveivel, s mindjárt egyszerre kettővel, hárommal. E kiadások azonban mára eltűntek a könyvesboltokból, maguk a fordítások – a legtöbb esetben ellenőrizetlen, kontrollálatlan mivoltuk következtében – meg is koptak. A helyenként igencsak félresikerültek újrafordításainak nyilvánvalóan anyagi következménye van (legkirívóbb példája ennek az Ab Ovo gondozatlanságában, a kilencvenes évek közepén megjelent öt kötetes autobiográfia). Ugyanakkor némileg újrakezdve Bernhard régi kiadását, egykor szerény példányszámban megjelent, de annál nagyobb hatást kiváltó könyvek ma új köntösben is feltámadhatnak a magyar könyvpiacon. A Fagy és A mészégető, Tandori Dezső akkor és most is mérföldkőnek számító fordításainak új kiadása (Cartaphilus Kiadó) azonban már igényelte volna az új életmű-kiadás szövegváltozatainak figyelembe vételét. Természetesen németül is tovább élnek az első kiadások utánnyomásai, utóbbi két alapmű esetében viszont tolódik a szerzői szándéknak megfelelő, definitív szövegkiadás reménye. Ezért hiánypótló munkát végez (és nem is elégszik meg a fordítói munka letudásával) a Kalligram Kiadó, amikor két, egymással rokon vonásokat mutató korai és kései Bernhard-művel folytatja a magyar kiadástörténetet. Különös módon a Fagyot követő 1967-es, szerzőjének nemzetközi sikert is jelentő Megzavarodás és az 1986-os Kioltás mindezidáig elkerülte a kiadói figyelmet. Igaz, a két regény poétikai eljárásmódjai és elvárásai kedvét szeghette bármilyen sokat próbált műfordítónak. Ugyanis a két Bernhard-mű különböző nyelvi regisztereinek magyar temperálása a legkülönbözőbb affinitásokat és artisztikumokat feltételezi. Nem egy Bernhard-hang, egy eljárásmód és egy elvárás létezik. Ahogyan a két könyv illeszkedik egymáshoz és mégis elválik egymástól, immanens és következetes fejlődéstörténetet írnak le. E szakmai kihívásnak tett most eleget két, Bernhardban járatos, ugyanakkor más nyelvi kompetenciát is bizonyítani tudó fordító, Hajós Gabriella és Adamik Lajos. Igaz, Hajós 2005-ös Kioltása, a német nyelvű életműkiadásban nem jelent meg, még nem, de Adamik 2006-os Megzavarodása már annak megfelelően jelent meg magyarul.

Elsőként tehát a Kioltásról, mely megjelenésétől kezdve a posztmodern gondolkodás és világérzés egyik legautentikusabb megfogalmazásának számít. A regény főszereplője, Franz-Josef Murau belső gondolatvilágán keresztül mondja el egy család, egy kastély, egy nemzet és egy európai térség visszás történetét. A Kioltás két, határozottan nem elkülönülő részre van osztva. A távirat címe első részben Murau szülei és testvére autóbalesetéről értesül, s ebből az indirekt eseményből bomlik ki római lakóhelyén az emlékezés, és az az irritáció, amely a családjától, kastélyától, nemzetétől menekülő beszélőt szó szerint halálra élteti. Az emlékezés és irritáció a fénykép hamisító médiumára játszik rá: Murau a családi fényképeket nézegetve vázolja fel kapcsolatrendszerének halálos voltát. A testamentum című második rész a nem kívánt, de kötelesnek érzett visszatérés reflexióit tartalmazza, az őshelyszín gené-zisének betegségét. Míg az első rész igen tragikus hangnemű, pszeudofilozo-fikus állításokat tartalmaz a világ fennállásának botrányáról, addig a második rész a temetés allegorikus történetével biztosítja a komikus ellenhatást. A regény poénja természetesen az elbeszélői szituációban gyökeredzik, mely csupán a regény utolsó mondatában lesz világossá: ez az utolsó mondat túlmutat mind a római, mind az ősfészek, Wolfsegg topológiáján. A Kioltás összefoglalása mindannak, amit poszt-monarchikusság és kelet-európaiság alatt érthetünk: búcsú-regény a gondolattól, a gondolattalanság korszakában, az igazságtól a média másolat-korszakában, a nyelvtől a nyelvtelenség korszakában. De éppen ironikus nagyregény-formátumban búcsúzik Bernhard a világtól: egy gondolattal, egy igazsággal – hihetetlenül impozáns és muzikális nyelvén.

Ez az impozáns és muzikális nyelv az, amit Hajós Gabriellának artisztikus módon, döccenés nélkül, végig ki kell tartania a fordításban. E rendkívül terjedelmes regény nem csupán kitartást igényel fordítójától, de olyan szakmai tudást és nyelvi érzékenységet is, mely a mai magyar fordításirodalomban sajnálatos módon nem jellemző előfeltétel. Hajós, bár neve nem ismeretlen a szakmában, nem kilóra fordít, s legfontosabb fordításai éppen Bernhard életművéből származnak.

Mintha szakosodott, specializálódott volna egyetlen nyelven belül a zeneileg, mondatritmikájában különösen szférikus, nárcisztikusan logikus, ideológiamentes, szimbólumképző, kései Bernhard-nyelv adekvát átültetésére. A Wittgenstein unokaöccse, a Beton, az Irtás, a Korrektúra, a Régi Mesterek (hogy legfontosabb Bernhard-fordításait említsem) nem csupán világirodalmat közvetít a műfordítás mértékes médiumával, de egy szerzői életművet is újraszínesít adott fordítási minták meghaladásával (Tandori Dezső és Györffy Miklós teremtett kevés számú, de ekvivalencia értékű mintát). Hajós fordításaiban tény, hogy a magyar nyelvtől egyébként igen idegen bernhardi német szintaxist és szóalkotást nem szigorú értelemben vett szabályszerűséggel követi, hanem – metaforikusan szólva – lélegzethez juttatja a szöveget. Azzal, hogy ha szükséges, fellazítja az eredeti nyelvet, olvashatóvá, élvezhetővé teszi az egyébként súlyos, egymáshoz láncolt mondattömeget. A zenei vonal így vezető szerepet kap nála, sőt minden más, még az esetleges pontosíthatóság is ennek rendelődik alá. Hajós fordítása akkor kérhető számon, amikor éppen az egész tekintetében a rész enyészik el, válik neutrálissá. Ez a némileg fordítói hangot narrativizáló eljárás alapvetően szubjektív. De az egész kompozíció és a részek harmóniája között lélegző nyelv érvényes Bernhard regényére.

A tárgyilagos, darabos, korai Bernhard-nyelv a Megzavarodásban születik meg magyarul, Adamik Lajos jóvoltából. Itt még nem találkozunk csinált, kurzivált szavakkal és fogalmakkal, itt zörej a zene, itt az újra és újra előtörő monológszekvenciák töredékes és zárványszerű voltukban alig illeszkednek a magyar szintaxishoz. Dühítő volna, ha minden egyes, a beszélőt megnevező, kijelölő, s ezzel elidegenítő közbeékelés kedvéért egyfolytában idézőjeleket olvasnánk. Ha a német függő beszéd és az esetleges konjunktív szabályainak megfelelőn egyfolytában azt olvasnánk: X vagy Y valószínűleg, feltehetően, nagy valószínűséggel mondta, gondolta, vélte, hogy stb. Bernhard függő beszédét magyarul ki kell találni. Adamik ragaszkodik is az eredetiben működő elidegenítő effektusokhoz, így hangzik, engedmény nélkül így kell hangoznia magyarul is: töredezetten, szikáran, a mondatot meg- és kifeszítve. Az idézőjeleket csak akkor engedélyezi, ha azok tematikusan is szekvenciákat képeznek. Adamik a maga Bernhard-nyelvében puritán, szigorú, szinte szóról szóra megy az eredeti mellett, nem lépi át annak néha igencsak kérdéses értelmét, de nem is bonyolódik bele fordítói értelmezésbe. Ráadásul a Megzavarodás is két részből áll, mint a Kioltás, de a részek itt alapvetően elválnak egymástól, s csak mélytartományaikban érintkeznek egymással. Az első rész, a főcímet viselő, a korai Witt-genstein nyelvszemléletének felelne meg a legtökéletesebben: halálos pontosságú, verifikálható, leíró mondatok olvashatók itt. A herceg című második rész ennek szatírája. És ebben az értelemben az egész könyv egy nyelv kettős látlelete: tézis és antitézis. Az első rész pontossága, leíró jellege, pontosító töredékessége és a második rész töredékesen monologikus, de gördülékenyebb volta ugyannak az éremnek a két oldalát mutatja. Adamik két partitúrával kénytelen dolgozni. De akkor teljesít nagyot, amikor a szójáték szintjén sem veszíti el a maga pontosító szerepét. A Schöpfung (teremtés) és az Erschöpfung (kifulladás) hangalaki érintkezése és szemantikai feszültsége a teremtés és a temetés egymásba fordításában valósul meg nála. De hogy ér össze ez a két dolog Bernhard regényében?

A Megzavarodás első pillantásra tökéletes Kafka-reminiszcencia. Az első részben egy vidéki orvos fiával beteglátogató körútra indul. A fiú, mint elbeszélő a legkülönbözőbb betegségek, pusztulások és nyomorok megfigyelője, feljegyzője. A látlelet súlyos: mintha a világrajövetel egyszersmind halálos betegség volna, az élet mint a halál tornáca jelenik meg a legsötétebb és legotrombább változatban. Az állapot állandósul, a természet a belső kivetülését allegorizálja. Az orvos hihetetlen akkurátussággal végzi a dolgát, a fiú figyel, asszisztál, és magába szívja a halálos vidék halálos embereinek halálos kigőzölgéseit: a test beszédkényszerét, a páciensek panaszáradatait, az emlékfoszlányokat, a viszonyokat, az embervolt roncsolt maradványait. Utazási regény is ez, fejlődési íve is lehetne, a fiú beavatása bányamérnöki tanulmányai alatt az emberi szenvedéstörténetbe.

Geopoétikája is van: apró helységeket érintve egy szurdokban lévő malmon át Hochgobernitz magashegyen álló várába igyekeznek, hogy aztán e horizontálisan is, vertikálisan is vizionálható útbejárás, a halálos betegség természeti alakzatához, kiindulópontjához érjen. Bernhard tradicionális technikával dolgozik: elbeszélője kitapintható, a függő beszéd, az idézett dialógus vagy monológ jelezve van, határozottan elválik egymástól az egyes szám első személyű elbeszélőmód a harmadik személyű tárgytól, illetve szubjektumtól. A fiú – Kafkát idézve – levélben juttatja el kíméletlenül leleplező analízisét apjának a vele való viszonyáról, s abban a tudatban járják a vidéket, hogy tulajdonképpen mindkettőjük tud a másik előfeltevéséről, de egymás közötti interakcióra nem kerülhet sor, nem nyelviesülhet a megzavarodás e foka. S bár a megzavarodás, mint hívószó nemegyszer előfordul a regény e részében, valójában Saurau lényében mint sokértelmű, őrületet és világos belátást egyaránt feltételező szellemi állapot testesül meg. A második, hosszabb részt az első felvezeti, bevezeti, keretezi, ez a csúcsa az egész könyvnek, miközben fokozatosan kibomló, a későbbi prózát alapvetően uralni látszó monológok sora, töredéke szabdalja szét az egész fejezetet.

A végén apja és fia már hazatért, záróakkordként a fiú visszaidézi (lejegyzi) a herceg néhány vezérgondolatát, s szatírjátékká változtatja az egészet Saurau utolsó kérésével (közvetítésével), a három ponttal és az idézőjel bezárásával. A Megzavarodás ténylegesen eldöntetlen, filológiailag is bizonyíthatóan több szövegből összeillesztett mű (lásd a kötet Adamik által írt utószavát).

Ugyanakkor egyszerre találjuk meg benne Bernhard főcsapását (fő csapását), más szövegek jelenlétét (féltestvérével egy házasságban élő, művét a megfelelő pillanatban papírra vetni kívánó, egy vadászház teljes izoláltságában élő gyáriparos Konradot, A mészégető főszereplőjét és annak azonos történetét vetíti előre). Saurau és fia, valamint Murau (a Kioltás figurája) és apja viszonyrendszerében, és persze Wolfsegg (A Kioltás „kastélya”) és Hochgobernitz nemesi-hercegi felülnéze-tében kifejezetten egy szándékoltan sűrített, immanens szövegvilág különböző elő- és utóképeit fedezhetjük fel. A Megzavarodás a tradicionális regényírás és a kísérletezés közti küzdelem bernhardi látlelete.
Olvasati ajánlatunk a korai és a kései Bernhardról fokozatosan szekunder formában is ellenőrizhetővé válik. A kezdő Bernhard-olvasó egészen jó helyzetben van mára, kezébe veheti az Átváltozások első számát, melyet teljes egészében Bernhardnak szenteltek a szerkesztők, forgathatja Gert Hoff-mann beszélgetős könyvét, s elérhető a Martin Hu-ber, Manfred Mittermayer és Wendelin Schmidt-Dengler által szerkesztett, a hagyatéki kiállítást kísérő tanulmánykötet és album is, a Közép-Európai Intézet kiadásában.

Legújabban, Manfred Mittermayer Bernhard-monográfiája magyarul már némi tájékozottságot és jártasságot feltételez olvasójától. A szerző eljárása szándéka szerint is némileg didaktikus: életrajzi adatok, az életműben bekövetkezett poétikai fordulatok, a fikcionalitás /autencititás problémakörének rendszeres reflektálása az iránymutató kategóriái, tematikusan pedig az egyén és a vele fenyegetően szembenálló élethelyzet oppozícióját látja megvalósulni a szövegekben, s az énné válás és az önmagára találás témája köré szerveződő komplex irodalmi képvilágként értelmezi Bernhard írásművészetét. Mittermayer a Fagytól a Korrektúráig, majd az önéletírásokon át a kései, az önéletrajziságot erőteljesen reflektáló kései művekre osztja fel a művet. Külön tárgyalja a drámai szövegeket, s Bernhard nyilvános beszédeit, olvasói leveleit. Záró fejezetében pedig a bernhardi nyelv zenei hatáselvéről értekezik. Hatalmas munkát végzett Kurdi Imre, a kötet fordítója, az egész könyv a tökéletes precizitás mintaképe (mintha németül olvasnánk egy egyébként magyarul írott tudományos szakmunkát). Kurdi nem vacakol a különben izgalmas és transzparens módon megvilágító jellegű Bernhard-idézetek utánakeresésével. Ahogyan Adamik Lajos a hagyatéki kiállítás albumát illetően, úgy Kurdi is a legegyszerűbb és legméltóbb eljárást választotta: az egységesítés, a hangra összpontosítás érdekében újrafordítja az idézeteket. Ami a tökéletességben boszszantó: a magyar nyelvű kiadás tudomást sem vesz a bernhardi magyar koncentrálatlanságról. A bibiliográfia gazdagsága a magyarul olvasónak nem sokat mond, sőt Kurdi - nagyon helyesen - pontos címfordításokat ad az ismert magyar elfordítások ellenében. Éppen ezért elvárható lett volna a kiadói szerkesztőtől egy magyar vonatkozású adatbázis összeállítása. Hogy a könyv fősorozat-címeként az olvasható, hogy: Olvasatok – Osztrák irodalomtudomány I., egyenesen kommentálhatatlan. Nincs tisztázva, mit értsünk ez alatt, de Mittermayer (hát még Bernhard!) ki is kérhetné magának ezt az illogikus becikkelyezést… Mittermayer könyvének német megjelenése óta ráadásul eltelt tíz év, s bár használhatóságából semmit nem veszített, a fentebb említett Bernhard-összkiadás megjelent kötetei sok mindent revideáltak keletkezés- és befo-gadástör-téneti nézőpontból. S nem árt némi más jellegű kiadói tájékozódás sem: Mittermayer 2006-ban egy új, képes, olvasóbarát monográfiát publikált Bernhardról.

Vagy jó nekünk, mint a Bernhard-fordítások többségét illetően, a régi szürke is?

Thomas Bernhard: Kioltás
Fordította: Hajós Gabriella
Kalligram Kiadó, Pozsony
2005, 424 oldal, 2800 Ft

Thomas Bernhard: Megzavarodás
Fordította: Adamik Lajos
Kalligram Kiadó, Pozsony
2006, 192 oldal, 2000 Ft

Manfred Mittermayer: Thomas Bernhard
Fordította: Kurdi Imre
Láva Kiadó, Budapest
2006, 208 oldal, 3100 Ft

Th. Bernhard más magyarul megvásárolható művei:
Fagy. Regény
Cartaphilus Kiadó
3300 Ft

A Hold kardja alatt. Összegyűjtött versek
Napkút Kiadó
2490 Ft

Bombitz Attila

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu