buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Karácsonyi kények, karácsonyi könyvkosár karács


2004.12.03

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Nem ritka eset, hogy egy író ugyanakkor recenzens is, karácsony meg minden évben, Villon mondta, elérkezik – ritkább azonban, ha az író-recenzens elmondhatja egy könyvrôl? addig is! és azután is! Egy amerikai kultuszműrôl van szó, most hagyjuk, kultusz lesz-e nálunk is (legyen annál levesebb és több!), szerzôje Jonah Black (rejtôzik-e valaki mögötte? borzasztó jó író az illetô akkor), és borzasztóan jó könyvsorozattal állt elô ez a Jonah Black, amikor a mókás című J. B. fekete naplója c. négyrészes (ne rémüldözzünk) sorozatot megalkotta. Mindegyik könyv Floridában és Pennsylvaniában etc. játszódik, mindegyik a mai tizenhat-tizennyolc év körüli lányok és fiúk és szüleik (elváltak) és diliházaik (néha tényleg zárt osztályok) és bulijaik és... és... és műugróversenyeik és egyebeik történetérôl szól, de közben, már ez az elsô kötet, a Csaj, csaj, csaj (az eredetiben, hahaha, Girls, girls, girls) is ezt bizonyítja. Nem az, hogy élethű, bár az. Nem az, hogy rettentô izgalmas, ha valaki komolyan belevájja fogát, s tényleg mindegyik kötet (megvagyok a fordítással végig) rejtvényt ad fel, tudni akarjuk, ki a rejtélyes szerelmes Northgirl, aki nem akarja veszni hagyni csodás műugróbajnok fôhôsünket, az iskolából kicsapott, jámborul és lelkiismeretesen szerencsétlenkedô (Salinger nyomán!) Jonah-t, Jónást, és kivel teljesül be végre a fôhôs sosem ízetlenkedô szerelme (nem árulom el!), létezik-e Sophie ott fenn a keleti partvidéken, magas USA-északon, tényleg miatta csapták ki Jonah-t, ezért kellett visszajönnie, saját maga szégyen-szemére Pompano Beach-be, a Don Schula Suliba Floridába, ahol minden társnôje és társa végzôs, egyetemre készül, csak ô nem, ô, akibe mindenki szerelmes, de aki mindent elszúr.

És mindez nem burleszk, nem is külön humoros, nem külön igazmondó, ha pszichiáterrôl, ha biztonsági ôrrôl, ha szörfözô csajról van szó, ha rozzant halászbárkáról, ha rozzant világcsavargóról. S ez nem a malibui vízimentô világ, de nem is a Glass családé; és sosincs végsôkig poénezve semmi, Jonah mégsem unalmas alapvonalteniszezô (ha nem is Jimmy Connors, de közel az! több, mint Federer, aki ismeri a salak-gyep-műanyagborítás világát), Jonah Black írója egy mai végfok! És kapaszkodjunk meg,, semmi szleng, ez döbbentett meg a leginkább, semmi malac szó, sanda utalás, külön-tetoválás-pucérkodás, holott ezek a fiúk és lányok aztán tényleg olyanok, semmi, az írói stílus tényleg olyan, mintha Saligner nem halt volna meg, és még áramvonalasabb, igazi családi Ferrari, ha van olyan. De hogy ne zagyváljam a hasonlatokat, miért mondtam bevezetôben azt, amit mondtam? Azért, mert a legtöbb, amit író, aki recenzens is, hódolatul mondhat: addig is, míg a magam, ügyeletes rámenôsregénye (rémregény) meg nem jelenik, számomra ez a mai magyar piac megfelelô pályaporításán „a” próza. A Jonah Black. (Ciceró Könyvstúdió; Szamosi Iván és Till Katalin szerkesztése)

Hitler mindig üzlet, mondják, és sajnos, igaz. De a félmúlt német sikerszerzôje, Hans Helmut Kirst nem hitlerájos könyvet (könyveket) írt, nem annyira a nácikról és az SS-rôl, hanem a német hadseregrôl, egy egész sorozatot. A Szó Kiadó (Vaisz Péter etc., és jószerén tiszta véletlen, hogy a Jonah Black Fekete Naplója I., fantasztikus borítójának megalkotója a másik csapatban tevékenykedô Vaisz György) merôben a jól megcsinált irodalom iránti vonzalomból megpróbálkozott hát a Tisztgyár c. vaskos alkotás kiadásával, reméljük, sikereket könyvelhetett el. (Ebbéli nyomozás nem tisztem.) Nem Svejk kalandjait olvassuk, de olyan ember élménybeszámolóját, a regény egy bizonyos műfajának és az olvasmányosságnak tökéletesen megfelelôen, olyan íróét, mondom, aki belülrôl élte végig, „sok fronton” a II. világháborút. Nem kell külön méltatnom a világnézet hitelességét (vagy az efféléken messze túllépô helyismerô sokkal érdekesebb fordulatait! mert akinek kedve és egy-két üveg konyakja van téli estékre, pompásan elszórakozhat a megunhatatlan Kirsttel), nem kell mondanom, hogy Kirst másféle témájú munkáit is elképzelhetônek tartanám talán a mai magyar piacon (brr), mindenesetre a Szó Kiadónak nem ez az utolsó szava, feljebb is teszi a lécet, úgy sejtem, és hallani fogunk még róla.

*

Divat manapság részletesebben és összevontabban is megírni. S én ezt helyeslem. Mint jószerén-mindenért-amiért-csak-lehet-kifogásolt szerzô elébb meggyôzôdtem róla, hogy ez így van, s csak aztán jelentkeztem e hasábokra a Liget Műhely kiadványának, Kállay Géza elementárisan tudósi és olvasóbarát könyvének rövid említése céljából. Lévén hogy a Liget egyik ôszi számát (október?) érdemes elôvenni, jeles kolléganôm és kollégám méltatása okán, mellettük írtam ott Kállay dolgáról én is. A bámulatos László Csaba (Vaisz György mellett és a Tiszatájnál megjelent könyveim némely borítóinak alkotóin kívül a „ligetes” László Csaba, alias René Margit, hm, nagy kedvencem) színes borítója, mintegy CLMIXVIIXLC-dik absztrakció-kandírozás, egyéni, sokkal vonzóbb, mint maga a könyvcím, A nyelv határai. (Íme, a gyakorlatiasult igazság határai.) Még az sem hoz lázba, hogy Shakespeare-tanulmányok, az alcím. De a könyv maga: az aztán igen. Nemcsak a Nagy Drámaíró, de a huszadik század alapfilozófusa (vagy: örök szélrôlfutója), Ludwig Wittgenstein is jogaihoz jut a kötetben, de ez csak hagyján. A lélegzetelállító (nem túlzok) Macbeth- és Hamlet-elemzések s egyéb ilyesmik mellett a Kállay-kötet egész enciklopédiát ad, hétkötetes lexikonokat helyettesít, tessék olvasni! Van itt Descartes-ról (hogy a gondolkodom, tehát vagyok, az olyasmit is jelentett, hogy a világ fizikálisan és egyáltalán, ugye, nem is létezik! hogy a Nagy Drámaírót a Nagy Filozófus jószerén semmibe se vette, és hogy miért... no, mert fordítva ez bajosan történhetett volna stb.), van itt a mai szellemtudomány nagyjairól és kicsinyeirôl, vannak itt hajmeresztô nyelvfilozófiai feltételezések és kikristályosítottan izgalmas olvasói kezdemények van itt sok, nagyon sok minden. Végre a „boder tódolmány” (pardon, náthásan:? modern tudomány) irodalmi szakácsának egy írni is jól tudó művelôje!

*

Ored Burla könyve, az ellenállhatatlan szépséggel illusztrált Miért nevet a kobra? (Ciceró Könyvstúdió) egyszersmind Lucullus Könyvek, ez nekem bonyolult, meg azt hiszem, csupa ilyenbe botlom: Kállay Zsolt rajzaival van a mű, na, ez a kötet egy öreg izraeli mesemondó, tényleg vásári bűvjelenség regölése, egybe és össze, külön és szétsugárzón. Büszke lehet rá a szerkesztôség, szépen megcsinálták (és fölfedezték), magam sem tehetek mást, lelkesedem méltán, még csak a levonatokat látom, remélem, olyan szépséges kötet lesz, hogy már csak ezért is a fa alá, Sagittarius- és még tizenegy-további-jegyűek névnapi, szülinapi ajándékpakkjába kerül, és azt állíthatom, hogy a behízelgôen sprőd mesemondás egyszerűen lenyűgözô, kedves, emberbarát, jó.

*

Olyan mondókát még ugyan nem hallottam, hogy „Cioran, Cioran, kinek-kinek karácsonyán”, de az mindig öröm, ha Émile M. Ciorannak, az aforizmatikus filozófusnak (ejtsd: Csorán, én így tudom, mindegy) könyve jelenik meg magyarul, szeretve van ô nálunk, és most a Palamart (kiadó) Zalán Tibor elô- és Farkas Jenô utószavával nem bízza ôt, szerzônket a véletlenre. És sok jó dolog, filozófia és aforizma is olvasható a kötetben, vannak vallomások és töredékek, van történelem (Kelet-Európa), bár errôl Ciorannak más a véleménye, mint nekünk, és Illyés Gyula, akit nem szabad azért olyan nagyon félrefeledni, ahogyan mostanság néha szokás (hát ne!), a könyv hátulján, harmadik kantárul mintegy az elô-utók mellé, elmondja: irtózatos, „utálatos” alak ez a Cioran, ahogyan román szempontból, mint a labdát kézzel a hálóba püfölô, ezzel érvényesnek mondott gólt elérô argentin vagy franciás nevű német csatár (na tessék, az argentin a falklandos angoloknak püfölte be!), de azért ôt a kisördög (Illyést) arra hajtja, egy ilyen „vitát” Ciorannal kéne kezdeni, mint ellenféllel. Én ebbe nem szállok itt, nem is közönségcsábítóul mondtam el a dolgot, Ciorant a (néha másodlagos) létezés-igaztságai miatt olvassuk, és ha nem is Michaux vagy Oscar Wilde ô, izgi-műfajba a nagyi birsalmakompótja, el lehet búslakodni rajta, és lehet mondani jól, hogy hm, hm... nem biztos, hogy hosszú távon Beckették, Bernhardék, fôleg nem Wittgensteinék, Simone Weilék közt emlegetnék majd. Épp ezért, s ezúttal Illyést félrefeledve (én mondom?), lehet szórakozni szellemességein.

Ellenben G. Apollinaire örök! (Ahogy bájos ántivilágunkban R. Chandlert és G. Simenont írtak néha a könyvborítóra! de legalább kiadták, vörösoktóberen és emendéeszen túl.) ô A KÖLTô! Bár Weöres Sándor (hogy itt aztán egy hiperlátó poétát is citáljak) személyes közlése szerint Reverdy az igazi, jó, elkotyoghatom, merészeltem a Mesternek, saját fedele alatt azt is mondani, hogy „Pilinszky... és a líra mint hegyesszög”, erre ô, mindent elsöprô csöndességével, Weöres: „hát a cseresznyéjével beoltott fügefa” stb., és mediterrán szélben remegett ismételhetetlen hangja. Apollinaire nekem (újra megjelent az Európai Diákkönyvtárban, na, kölcsönösen ez „a dolog”) maradandóan a költôm, az egzisztencialista létfilozófus, az édes szívgyötrô, a dalnok, a csúnya, a boldogtalan, a jóbarát, a szerelmes, a határait szűkre húzó poétaember, aki azonban ezen a körön belül, mint bombatölcsérben, mintegy mindent tud, mert átél. Átél-hal. Mi lett volna belôle, ha azokat a felismeréseit, melyek szerint el lehet jutni egy olyan határig, történetesen a halottak szeretete által (ld. Woolf, Hullámok), hogy nincs szükségünk többé senkire, az élettel összetévesztvén magunkat. És ebbéli, nem keletiesen átszellemült állapotunkban, nem mint ember-anorexiásokra néznek (mint akiknek nincs étvágyuk a kapcsolatokra többé), hanem mint adottságokra... Apollinaire-re történetesen mint szerelmesre, jóbarátra, halottra aztán. Csúnyán volt szép ez a líra, valahogy úgy érzem, túl nagy orra és elálló füle is volt, mint nekem, de különben olyan gyönyörűséges volt, amilyenrôl mi nem is álmodhatunk. De nem Sartre és Camus ünnepeltsége nyomán vagyunk egzisztencialisták, anorexisztencialisták (leleményem), ha vagyunk, hanem Apollinaire alapján. Ó, valahol Yves Montand és Legrand és pár filmzene s kis dal során elveszett ez a teljes, igaz zengés, helyette – jaj, ne! – magunkat hallgathatjuk (én ugyan nem!), piaczenés mai korunk irdatlan hangözönét, komolyan mondom, az apollinaire-i dal helyett. Úgy kell nekünk. Szegényt ezzel a keserves-megvolt életére fel nem hozzuk!

Jonah Black fekete naplója – 1. Csaj, csaj, csaj; 2. Állj! Meg ne állj!
Ford.: Tandori Dezső
Ciceró Kiadó
195–210 oldal, kötetenként 1790 Ft

Hans Helmuth Kirst: Tisztgyár
Szó Kiadó
608 oldal, 3200 Ft

Kállay Géza: A nyelv határai
Liget Műhely
520 oldal, 2800 Ft

Ored Burla: Miért nevet a kobra?
Ford.: Koncz Éva
Lucullus Kiadó
104 oldal, 2100 Ft

Émile M. Cioran: Kalandozások
Ford.: Farkas Jenő
Palamart Kiadó
134 oldal, 1200 Ft

G. Apollinaire versek
Ford.: Radnóti Miklós, Vas István
Európa Kiadó
208 oldal, 850 Ft

 
 
 

Tandori Dezső
költő, műfordító

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu