buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A Tejesember fia


2004.12.03

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Valaha a szellem kiválóságai, s a történelemformáló nagyok írtak memoárt, amely mérlegkészítésre, az életút, a gazdag élettapasztalatok, felismerések summázására alkalmas. Mára az életrajz – vagy amit annak csúfolnak – többnyire sztárok, sztárocskák, politikusok, s a média által hírnévre vergődött nemegyszer kétes figurák keresetkiegészítésévé, ezerszer elmondott tényeknek az újra elmondásává, pletykák, intimitások, banális sztorik gyűjteményévé vált. Ezért is örültem, amikor elolvastam Gordon Matthew Sumner – vagy ahogy a világ ismeri – Sting önéletrajzát. Az írásra őt az önmagával való szembenézés belső lelki kényszere, önmaga jobb megértése, a gyerekkori traumák kibeszélése, feldolgozása, a szülei halála után elmaradt gyászmunka bepótlása inspirálta.

Rokonszenves, hogy – a „nagyokkal” ellentétben – ő nem akarja felmondani az életét, abból csak egy, de a személyiségfejlődése szempontjából fontos szeletet metsz ki: „Nem volt kedvem a hagyományos önéletrajzok szabályai szerint mindent elmesélni, ami valaha történt velem. Ehelyett az vonzott, hogy megvizsgáljak bizonyos pontokat, egyes embereket és kapcsolatokat, konkrét eseményeket, amelyek ma is nagy erővel rezonálnak bennem, miközben próbálom megérteni a gyereket, aki voltam, és a felnőttet, aki vagyok.”

Könyve első harmada – s ezt nem valamifajta udvariasság vagy a poplegenda iránti nem létező ájult csodálatom mondatja velem – igazi irodalom. Sting nagyon plasztikusan idézi fel a szülői házat, annak egyre feszültebb légkörét, karakteresen, ezernyi árnyalattal gazdagítva rajzolja meg nagyszülei és édesanyja, édesapja alakját. Sting szenved szülei boldogtalanságától, apja rideg, kemény természetétől, anyja hisztériájától, jeleneteitől. Szomjazik apja elismerésére: „Kezdek arról fantáziálni, hogy többé nem keresem apám figyelmét, ám életem jó része nem más, mint hiú próbálkozás.” Apja nem tudja kimutatni a felesége iránti szeretetét sem, nyilván ez, s kettejük ellentétes karaktere, vérmérséklete lehet az oka, hogy az asszony évtizedeken át csalja őt egy másik férfivel. Sting apja pártját fogja – a vele való ellentmondásos viszonya ellenére –, anyjának nem tud megbocsátani, elítéli, sőt miután anyja összeköltözik a szerelmével gyakorlatilag kitagadja őt.

A gyerekkor meghatározó élményei és szereplői mellett megismerkedhetünk hősünk gyerek- és ifjúkorának legfontosabb színtereivel is: a szülővárossal, az álmos, szürke kis Wallsenddel, amelynek Sting minden zegét-zugát ezerszer bejárja, mikor az ügyes hajógyári szerelőből egy tejcsarnok vezetőjévé avanzsált apját a hajnali órákon elkíséri és segíti a tejkihordásban. A családi, a kisvárosi, az elemi iskolai helyzetképekből, majd a teljesen más közeg, a newcastlei egyházi gimnázium leírásából – ahova hősünk okosságának, tehetségének köszönhetően kerül – képet kaphatunk magunknak az ötvenes, hatvanas évek (vidéki) Angliájának életéről, szokásairól, divatjáról, merev moráljáról, osztálykorlátairól. Kár, hogy Sting időben nagyot ugrik, első gimnáziumi éve után rögtön az érettséginél tartunk.

A könyv lapjain innentől kezdve két fő téma váltogatja egymást: egyre inkább zenei karrierjének története kerül előtérbe, zenei példaképeiről, vonzalmairól, autodidakta zenei tanulmányairól, zenekar alapításáról ír. Az érvényesülés, a megcélzott hírnév érdekében végzett munka, a rengeteg erőfeszítés krónikáját kapjuk színvonalasan, de kicsit zanzásítva, leckefelmondás-szerűen. Érdekes történeteket is olvashatunk, fontos adalékokat is megtudhatunk pályafutása korai szakaszáról, a Police révbe éréséről – bár, gondolom, mindennek nagy részét a sztárral foglalkozó könyvekben már megírták.

Kiderül többek között, hogy bece(vagy gúny)nevét – Sting – 1973-ban, a Phoenix Jazzmen vezetőjétől, Gordon Solomontól kapta, mert pólójában úgy nézett ki, mint egy darázs. Élvezetesen számol be az életében nagy szerepet játszó Copeland családról is: az egyik testvér zenekari társa volt, a másik menedzsere, az apuka pedig a CIA elődjének számító OSS egyik alapító ügynöke, aki saját bevallása szerint Libanonban, Szíriában, Egyiptomban kormányokat buktatott meg, rángatott kötélen, politikai merényleteket rendelt meg.

Bevallom, engem a karrier-mozaikoknál jobban izgat, amikor a könyv lapjain újra és újra felbukkan apja és anyja alakja, ahogy szembesül személyiségükkel, problémáikkal, ahogy őket, magatartásukat elemzi, hozzájuk fűződő viszonyát, saját lelki bajait értelmezi.

Imponáló, hogy Sting mennyire kritikus, szigorú önmagával, hogy tévedéseire, jellemhibáira nem keres mentséget, nem gyárt magának ideológiát. Emlékeiben az egykori kisgimnazista például úgy jelenik meg, mint akiből kevés tanulással nevetséges sznob vált. Úgy véli, az, hogy évtizedeken át turnézott, utazgatott, menekülés is volt, következménye a gyerek és ifjúkori éveknek, amikor egyre rosszabbul érezte magát otthon, mert nem tudott szülein segíteni, s nem is értette meg őket.

Felismeri, lányokhoz fűződő kapcsolatában milyen nagy szerepet játszott anyja személyisége, tulajdonképpen valamennyi partnerét anyja helyett is büntette. Évtizedeknek kellett eltelnie, amíg rádöbbent, mennyire igazságtalan volt anyjával, mennyire nem tudta elfogadni boldogsághoz való jogát.

Igazán közel nem sokkal haláluk előtt kerül hozzájuk, ekkor mondja ki – amire nyilván mindig is vágyott – hogy szereti őket, mindig is szerette. Anyja 53 évesen rákban halt meg, s rá néhány hónappal, ugyancsak rákban, 57 évesen az édesapja. (Bár a 276. oldalon egy ennek ellentmondó adatot találunk – lehet, hogy elírás? – miszerint apja 59 éves korában halt meg.) Váratlan és gyors haláluk traumát okoz neki, még inkább az, hogy egyikük temetésére sem megy el. Nehezen elfogadható magyarázata szerint azért, mert a pletykalapok megalázó cirkusszá alacsonyították volna az eseményt, s a gyásza magánügy. Őszintén bevallja, nem tudott megfelelően gyászolni, nem tudott sírni, még maga előtt sem tudta felfedni érzéseit, félt, hogy azok elborítják, félt, hogy „nagy gonddal felépített énképem leomlik, és kiderül, hogy nincs alatta semmi.” A temetésnek még a gondolatától is fuldoklott, így hát kizárta agyából, készült a következő bulira, az állandó mozgásra. Élete legnagyobb koncertjére, Rióba látszólag rendíthetetlenül, de belül összetörten repült el. Tudja – s bizonyság rá ez a kötet is – önmaga újjáépítésére, megtalálására egész hátralevő élete rá fog menni.

Tulajdonképpen az egész könyvet – a szakmai önigazolás, visszatekintés mellett – az a gondolat, felismerés hívta életre, amit a szerző így fogalmaz meg valahol a könyve elején: „.. a szeretet sohasem hiábavaló. Lehet tagadni, vagy semmibe venni a szeretetet, vagy akár meg is lehet rontani, de nem tűnik el, csak más formát ölt, amíg készen nem állunk arra, hogy tudatosan elfogadjuk misztériumát és hatalmát. Ez tarthat egy pillanatig vagy az örökkévalóságig, és az örökkévalóságban nincsenek jelentéktelen dolgok. És, ha ez igaz, akkor folytatnom kell a történetem felidézését, meg kell próbálnom valamiféle értelmet találni benne, igyekeznem kell átalakítani életem szürke prózáját valamiféle transzcendens költészetté.”

Ez az átalakítás, átlényegítés – amely igazából terápia is – a művészetében teljesen, a könyvben csak részben sikerül. A töredezett fejlődési regény hőse fiatalon, boldogtalansága, zavarodottsága és szeretet-hiánya miatt nagymamájának kakofonikus hangokat állít elő, széttört zenét játszik. A zene, a játék, az éneklés, s a komponálás aztán menedéket, vigaszt jelent számára, menekülést a családi cirkusz elől, társadalmi értelemben pedig a kitörés és felemelkedés lehetőségét rejti. Sikerül megvalósítania zenészi ambícióit: „zenészként akarok megélni, de azt is akarom, hogy különleges valakiként ismerjenek el, olyanként, akit a hangja, a dalszerzői tehetsége határoz meg, azt akarom, hogy a világ ismerje meg a szövegeimet és a dallamaimat.” Hogy mindez, hogyan és miért sikerülhetett, Sting szavaiból kevésbé érthetjük meg, mint a dalaiból.

Izgalmasabb, amit őszintén és okosan önmagáról, az életéről, s a kételyeiről elmond. Nem mondhatta el senkinek, elmondta hát mindenkinek. Memoárt írni csak így lenne szabad.

Sting: Széttört zene
Fordította: M. Nagy Miklós, Gy. Horváth László
Európa Könyvkiadó
284 oldal, 2900 Ft

 
 
 

Gervai András

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu