buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 16, hétfo
Etelka és Aletta napja





















Évfordulók:
1859: Wilhelm Grimm halála
1883: Kós Károly születése (Temesvár)
1991: Vas István halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„A halál nem a legrosszabb az életben, hanem a megalkuvás”


2004.12.03

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

F. Csanak Dóra szellemes megjegyzése szerint Vekerdi „Laci” mindent elkövetett, hogy ne ünnepeljék nyolcvanadik születésnapját, az évforduló mégis országos eseménnyé vált. Ha teheti, nyilván megakadályozta volna, hogy két kiadvány is napvilágot lásson erre az alkalomra. A Természet Világa különszámban köszöntötte, a Tiszatáj pedig Egy szabad ember. Írások Vekerdi Lászlóról címmel gyűjtött össze egy kötetre valót a róla szóló írásokból. Helyszűke miatt most csak az utóbbiról lesz szó.

A kötetben huszonhatan vallanak Vekerdi Lászlóról. Huszonhatan próbálják megragadni az ünnepelt személyének titkát – sőt, bátran mondhatjuk – személyének varázsát. Értelemszerűen mindenkinek más-más fontos, mást emel ki, a különféle vélemények mégis meglepően egybecsengenek, és – leegyszerűsítve – a következőképpen összegezhetők. Vekerdi László enciklopédikus tudású ember, az ország egyik legműveltebb elméje, azon kevesek közül való, aki egyforma szakértelemmel tájékozódik a társadalom- és a természettudományok területén, s felsorolni is képtelenség, mi mindenhez ért. Majdnem mindenki szóvá teszi: megbocsájthatatlan bűn, hogy nincs egyetemi katedrája, hogy a keze alatt nem formálódhattak a magyar értelmiség nemzedékei. A szakmai érdemek említése után senki sem felejti el hangsúlyozni, hogy Vekerdi László emberségről is (vitézségről nem!) mindeneknek példát ad. (Idén nem csak Vekerdi-, hanem Balassi-évforduló is van!) No, gondolhatja egy kívülálló, megjelent egy újabb könyv, amelyik az ilyenkor szokásos közhelyek és semmitmondó bókok tárháza. Szó sincs róla! Szokatlan, ha tetszik, hihetetlen, de Vekerdi László esetében ezek a közhelyek igazak!

Az írások nagy része nem vadonatúj, csaknem fele az Új Forrás öt évvel ezelőtti, V. L. hetvenötödik születésnapjára készült számából való, ezek mellé válogatott Olasz Sándor, a Tiszatáj főszerkesztője, az évek során itt-ott, főként a szegedi folyóiratban megjelent egyéb cikkekből. A kötet műfajilag igen vegyes. Van benne lelkiismeretes, szép filológiai tanulmány (Németh Ágnesé Németh László és V. L. barátságáról), naplórészlet (Sándor Iván), önéletrajzi elemekkel átszőtt emlékezés (Pintér Lajos), a több évtizedes együttműködést felidéző baráti-szerkesztői leltár (Olasz Sándor, Füzi László, Monostori Imre), sőt interjúk is. A remek cikkek közül csak egyet emelek ki, Gazda Istvánét. Nem ez a legtartalmasabb, nem ez a legszebb, de ez a legmeghökkentőbb. Gazda, a Benedek István orvostörténész villájában hajdan találkozgató baráti társaság Benjáminja, nem tett mást, mint fogta az ünnepelt tanulmányköteteit, s a tartalomjegyzékek alapján felsorolta a Vekerdi László által bekalandozott tudományágakat. A felsorolás már önmagában is lenyűgöző, s ezt Gazda még megtűzdelte néhány szellemes fordulattal. Például ilyennel: „Mit nem írt Vekerdi? Kérvényen és feljelentésen kívül mindent.” Rég olvastam ilyen kevés ráfordítással készült, s ehhez fogható szellemes cikket!

Vekerdi László nem szereti, ha ünneplik, irtózik a dicséretektől. Nem rafinált magakelletés ez a részéről, őszintén szenved a dicsérő szavak súlya alatt. Nem is új keletű, „öregkori” rigolya hatalmasodott el rajta. Fiatalon az orvosi pályát sok egyéb ok mellett azért hagyta ott, mert zavarta a betegektől kéretlenül kapott hálapénz, hálálkodás, ajándékok. Mivel nem szeretném Vekerdi Lászlót egy újabb, bár nyúlfarknyi, de mégis ünnepi cikkel felbosszantani, huszonhetedikként, minden írott és íratlan recenzensi szabályt megszegve, nem arról írok, ami a kötetben van, hanem arról, ami kimaradt belőle. Nem az ünnepelt érdemeit veszem számba, mint ilyenkor szokás, hanem hibáit, gyarlóságait olvasom kíméletlenül a fejére. Döntse el ő maga, hogy a dicsérő vagy a korholó szó kellemesebb fülének és lelkének! Legyen ez a pár elnagyolt ecsetvonás az én szerény adalékom az „arcképfestő” Vekerdi László portréjához. Vegyük szépen sorba a kálomista Vekerdi hét (pápista) főbűnét!

1. Túlontúl jószívű. Ez a legsúlyosabb, mondhatnám, eredendő bűne, veleszületett alkati hibája. Ez a tulajdonsága a forrása többi súlyos fogyatékosságának, ez szüli – mintegy láncreakcióként – a többi vétkét.

2. Túlságosan elnéző, túlzottan megértő a kritikáiban, mindenkit érdemén fölül megdicsér. Benkő Samu szavaival: „baklövéseink fölött is szemet huny”. Egy kritikus esetében ez végzetes hiba, hiszen Kodály hiúz szeme – vö. Accademia dei Lincei – régen felfigyelt rá, hogy a gyűlölet, a rossz szándék élesíti a kritikai érzéket. Ellenben Vekerdi László, mint Szophoklész hősnője, szeretni született, nem gyűlölni.

3. Zokszó nélkül végzi a rabszolgamunkát. Az ország egyik legműveltebb elméje lektorálásokra, mások szamárságainak kigyomlálására fecsérli drága idejét. Munkahelyén, az Akadémiai Könyvtárban a megvásárolandó könyvek címét körmöli apró cédulákra – szintén zúgolódás nélkül.

4. Hagyja magát kizsákmányolni. Mivel nincs szíve senkit sem megbántani, főleg nincs a barátait, a legritkább esetben utasítja el a lapszerkesztők felkérését, s recenziókra pazarolja tudását, energiáját, jóllehet példátlan műveltsége nagymonográfiák sorára predesztinálná. Írt persze nagymonográfiát is, nem is akármilyet. Az ő Galilei-könyvéhez fogható, a szakirodalmat ennyire naprakészen ismerő mű aligha jelent meg az utóbbi évtizedekben; s nem csupán Magyarországon!

5. Betegesen szerény. Hiba van az önértékelésével, nem látja reálisan önmaga érdemeit. Ő nem tud semmit, nem ért semmihez, ő csak egy bértollnok, egy könyvtáros – ismételgeti –, s a személyigazolványával tudja igazolni, hogy képesítése nincs. (A legendás eset így történt: „A rendőrségen elkérték a személyi igazolványomat, amelybe az volt beírva, hogy klinikai adjunktus. A rendőr megkérdezte: maga orvos volt? Mondom, igen. Adjunktus? Igen. Aztán most könyvtáros lett?

Igen. Ez már sok volt neki: Na, apukám, ne csináljon itt rendőrviccet, ne nézzen engem hülyének! Ha valaki egyszer orvos volt, az nem megy el könyvtárosnak. Magyarázkodásra nem volt idő, meg nem is akartam, így aztán gyorsan beírta, hogy szakképzettsége nincs.”) Persze, ő ezt is megengedheti magának. Van mire szerénynek lennie! (Egy futballista találó mondását fordítottam meg, aki úgy fogalmazott: Lenne ő szerény, de nincs mire.) Szerénységéből kifolyólag önmagát megalázza, lealacsonyítja, másokat pedig az égbe emel. Például, ha Sz. Á. „Buharin-kutató” szerinte világnagyság, akkor szerintem Vekerdi László galaktikus szupernóva.

6. Marxista. Jó negyedszázada Schiller Róbert félve megkérdezte tőle, hogy marxista-e. „Persze – válaszolta –, de mit kezdjek vele a neosztálinizmusban?” Én ugyan hebehurgyának érzem a válaszát – egyszer ő maga is beismerte, hogy hajlamos elhamarkodottan ítélni –, mert egyetlen írásában sem találkoztam az osztályellenség kiirtásának sürgetésével, egyszer sem szállt síkra a párt vezető szerepéért, nem mennydörgött a kulákok ellen, nem akarta megszüntetni a család intézményét és a magántulajdont stb. Szóval, sokáig törtem a fejem: ha a marxizmus fentebb felsorolt dogmái közül egyik sem szívügye, vajon mi rokonítja Vekerdi Lászlót Marxszal. Hosszas töprengés után sikerült kulcsot találnom a rejtélyhez. Egyszer megkérdezték Marxot, hogy melyik emberi hibát tartja a legbocsánatosabbnak. A naivitást – válaszolt Marx. Igen, egyedül ebben az egy dologban van hasonlóság Vekerdi László és Marx között! Ugyanis Vekerdi László javíthatatlanul jóhiszemű, mondhatnám naiv, embertársaiban mindig a jót, a jó szándékot keresi!

7. Ateista. Hetykén ateistának vallja magát, de ez is megtévesztő kijelentés. Mondhat ő bármit magáról, mi, akik ismerjük, tudjuk, hogy ő anima naturaliter christiana. Fodor András erre érzett rá a neki ajánlott Vers a fűszálról című költeményében: „Krisztus jár közöttünk, / s mi nem tudjuk megváltani.” Tegyük hozzá, nem is lehet megváltani, mert Domokos Mátyás ezúttal is pontosan fogalmaz: „ez a sokszor orvosolhatatlannak tetsző életút éppenséggel a jellem és az intellektuális tisztesség sorsszerű következménye”. És még valamié: a cikkünk címévé emelt, Vekerdi Lászlótól származó idézetben olvasható meg nem alkuvásé! Mindig a maga útját járta, mindig a maga feje után ment: olykor fejjel a falnak is.

A bűnlajstrom után végül arra a kérdésre is illene válaszolni, hogy mi Vekerdi László titkának a nyitja? A Teremtőtől kapott tehetségén kívül két Ady-versből vett idézetben vélem meglelni a feleletet: „…az Élet szent vidék, / Sokat adhat mindenkinek, / Aki jól őrzi a szívét.” Vekerdi László jól őrzi, mert a zord harcban is eleven mozgású, friss szellemű, lázadó, örök fiatal maradt: „nemes, küzdő, szabadlelkű diák.”

Egy szabad ember. Írások Vekerdi Lászlóról
Tiszatáj Könyvek
228 oldal, 2550 Ft

Babus Antal

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu