buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Márai Sándor reneszánsza
Székely Ádámmal beszélget Nádor Tamás


2004.12.03

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Kassai polgár és világpolgár. De – éljen bár valóban Kassán, vagy akár Salernóban, San Diegó-i végletes-végső magányosságában – hazátlanul sem hazátlan, idegenben sem törleszkedő, sohasem parvenü és soha nem parlagi. A fogalom inflációjának, legkülönfélébb napi politikai évadjain is a szó klasszikus értelmében polgár. Tartásában, stílusában, eleganciájában, amely szellemiségét éppúgy átjárja, mint egész életvezetését, mindennapjait. Polgár az emlékezetében, figyelmének frissességében, szigorában, amiként az erkölcsiségének ellentmondót kategorikusan kizárja, de befogad mindent, ami emberi. Mert Márai Sándor ember a legjavából.
 

– A Helikon Kiadó káprázatos, ötvenedik darabjához közelítő Márai-sorozatában az ön szerkesztésében most kiadták az Ajándék a végzettől című kötetet. Ismét egy válogatás, amely korábban még nem jelent meg könyv alakban. Mi szél hozta-vitte éppen Márai Sándorhoz?

Már 1988-ban, amikor egyáltalán nem volt még divatja Márainak, s persze az életművét – kivált az emigrációban keletkezett alkotásait – csak fogyatékosan ismerhettük, az ő munkásságáról írtam egyetemi szakdolgozatomat. Minthogy itthon legkevesebb huszonöt kötetnyi, odakinn írt művét megszerezni nem lehetett, ritka külföldi útjaimon – örömömre – rábukkantam erre-arra. S bár az életmű igazi-teljes áttekintése akkor még – eufemisztikus kifejezéssel élve – technikai (érts: politikai) akadályokba ütközött, azt már fel tudtam mérni, hogy legnagyobb íróink egyike. Vonzalmam tehát nemcsak annak szólt, hogy sokáig tiltott, addigra alig tűrt szerzőnek számított, hanem annak is, hogy e távoli, rendkívüli személyiséget, amióta olvasni kezdtem, mindig igen közel éreztem magamhoz. Gondolatainak ereje, írásmódjának eleganciája, világossága, megjelenítő készsége és hűségének szilárdsága vonzott. Az, hogy annyi esztendőnyi messzeség, rendszerváltozás, diktátum, felejtés után is minden sorát hitelesnek éreztem. Kutatómunkámon túl bizonyára ez az elkötelezettségem érdemesített arra, hogy Márai Sándor életmű-kiadásában is részem lehessen.

– Márai Sándorról manapság a közképben az az inkább divatos, mint elmélyülten végiggondolt képzet él, hogy – szemben a politikailag így-úgy átszínezett szóhasználattal – ő az igazi polgár. Ki volt ő valójában? Miféle egyetemes térbe és bensőséges azilumba lehet őt csakugyan hitelesen elhelyezni?

Egy helyütt Márai ezt írja: „A főnemesség 1867 után már nem vállalta műveltség-óvó szerepét, legtöbbje úgy viselkedett, mintha az ország hitbizomány és vadászterület lenne. A tolakodó dzsentri és a szerepéhes bugris irodalmi színvonala szánalmasan alacsony volt. De apám kassai könyvtárszobájában, az üvegajtós szekrényekben sorakozó könyvek nem voltak szobadíszek...” És Pestre kerülve így fogalmazott: „Hiányzott számomra, mi is? A légkör. A megtartó, az eleven polgári légkör.” Azt az atmoszférát, az egykori felvidéki patríciusság hagyományait és fogékonyságát hiányolta tehát, amelyben nemcsak a szekrények tetejére helyezett befőttes üvegek mutatták az otthonosságot, az állandóságot s egyben a holnapra gondolást, hanem az a szellemiség is, amely a nem csupán polcokra helyezett, hanem el is olvasott könyvekből áradt. Gondolkodásában, életvitelében, stílusában, ízlésében, tartásában ezt vitte aztán magával Berlinbe, Frankfurtba, Párizsba, Budapestre, Svájcba, Olaszországba, Amerikába – bárhol tartózkodott, élt is aztán. S ilyen volt valóban mindhalálig.

– Márai emlékezéseiben sosincs szenvelgő, önsajnáló nosztalgiázás, patriotizmusa sosem elzárkózó, sőt szellemisége éppen mindenre nyitott. Így a befőttesüveg édestestvére a becsben tartott és olvasott házi bibliotékának...

Természetesen. A befőttes üveg azt mutatja, a család normálisan él, az életnek szokásrendje van. A könyv pedig: manifesztálódott szellemi igényesség. S mindkettő a minőség tiszteletét jelzi. Márai Sándornak egyébként egyik alapszava a műveltség. Ahol tehát a befőttek is rendben vannak, a könyvek is betöltik igazi szerepüket, ott a mindennapi élet kultúrája éppúgy működik, mint az intellektus gimnasztikája. A feltörekvő, uraskodó dzsentri világgal és a procc újgazdagokkal ellentétben ő olyan világba született s annak felbomlását volt kénytelen elszenvedni, amely még valóban adott magára. Márai Sándor egész hosszú életében megőrizte és folyton gyarapította nem csupán rendkívüli felkészültségét, de eleven figyelemmel kísérte – hiszen több nyelvet ismert anyanyelvi fokon – a világirodalom alakulását éppúgy, mint a történelem árapályait, kataklizmáit.

– Az ön által most gondozott, szerkesztett, Ajándék a végzettől című kötet újságcikkeit Márai Sándor történelmünk egyik hektikus, 1937 és 1942 közötti időszakában írta. Mennyiben árnyalják ezek az írások azt a portrét, amelyet szakemberek most már egyre teljesebben próbálnak fölrajzolni?

Márainak 1936 decembere és 1944 januárja között több mint nyolcszáz cikke jelent meg a Pesti Hírlapban, az Új Időkben és a Képes Vasárnapban. A nyolcszázhúsz írás közül válogattam e kötetbe nyolcvanat. Ellentmondásos és fájdalmas időszakban, vagy talán korszakban írta ezeket a hírlapíró Márai Sándor, jórészt a Pesti Hírlap felkérésére, Vasárnapi Krónika címmel. (E rovatot egykoron, a múlt század tízes éveiben Molnár Ferenc indította útjára. 1936 végén, Kosztolányi Dezső halála után keresett a lap méltó utódot irodalmi értékű publicisztikák, tárcák stb. írására.) Jelen kötetbe azokat az írásokat helyeztem, amelyek az említett, illetve a Tegnap és Ma című rovatban jelentek meg, s a Felvidék és Erdély visszacsatolásához, illetve ezen eseménysor közvetlen előzményeihez kapcsolódnak. A témából is nyilvánvalóan következik: a diktatúra évtizedeiben közzétételüket – túl azon, hogy az emigrált Márait egyszerűen kihagyták az irodalomtörténetből-tanításból – a tabuk tabuja sújtotta. Pedig Trianon traumája nem volt kisebb sokk, mint annak a második világháborút követő „meghosszabbítása”, véglegesítése. S még fájóbbá tette az eseményt az elfojtás. Most végre megjelenhettek ezek az írások, hiszen kellő távlatból az amúgy is patrióta, mélységesen demokratikus, sosem soviniszta cikkek immár nem pusztán eseménytörténeti, hanem érzelemhistóriai dokumentumok is. Nem indulatot keltenek, hanem mély magyarázatot adnak arra, hogy egykoron miként ölelkezett itt az emberek lelkében öröm és szorongás. Szerves része ez Márai Sándor életművének nemcsak gondolatilag, esztétikailag, hanem abban az értelemben is, hogy semmiféle szövegmagyarázat vagy ideologizálás nem ad módot arra, hogy eme életmű bármely részét – hivatkozási alapként, vagy akár frázispufogtatásra – bárki magának kisajátíthassa. Kétségtelen: Márai itt még írásainak jelentős részében – őt idézve – „lámpalázasan” bizakodó. S annyiban is sajátos része ez az életműnek, hogy az író személyesen van jelen, a mindennapi események érzékletesen hatnak rá, s ezeket így is jeleníti meg. Ami kétségtelenül más kifejezésmódban mutatkozik, mint mondjuk a regények, novellák mégiscsak virtuális világa. A második világháború tragédiája, az egymást követő diktatúrák rémségeit ismerők nem csodálkoznak azon, hogy az író végül befelé fordult, a világtól elzárkózó emberré vált. Ám ma már az is nyilvánvaló: minden csalódottsága dacára szellemét sosem lehetett emigrációba kényszeríteni, bezárni. Ha ez ellentmondásnak látszik is, bizonyára végigkísérhető folyamat az író életében és munkásságában. Sokan és sokat írtak már Márairól, de talán a feltáró munka java még hátravan. Nem kis részt azért, mert még számos műve kötetben hozzáférhetetlen. Magam is bizakodom abban, hogy ezen időszak publicisztikáiból még további köteteket az életműsorozatba illeszthetek. S talán egyszer megírhatom a magam összefoglaló munkáját, monográfiáját is a talán már nem ismeretlen, de valójában még mindig nem igazán ismert Márai Sándorról.

– Akik Márait akár csak némileg ismerik s hozzá közelíteni kívánnak, két szót feltétlenül a személyiségéhez illesztenek: az egyik a stílus, a másik a tartás. Az előbbi nyilván a gondolat világosságára, az írásmód fényére utalhat, az utóbbi erkölcsiséget, életmódot jelöl...

Valóban a rá vonatkozó, őt jellemző két legfontosabb szót említette. A stílus persze minden igazi író egyik alfája-ómegája. Ám Márai esetében azért is meghatározó, mert genetikus, veleszületett, jellembeli tulajdonsága, amelytől szabadulni képtelen lett volna. (Irigyelte is ezt nem egy írótársa.) A szavak varázsa, a szó- és mondatfűzés puritán szépsége az író természetes szellemi ujjlenyomata. Márait ugyanakkor a történet, az eseménybonyolítás, a cselekmény fűzése kevéssé érdekelte. Az írások feszültségét – lett légyen szó nagyregényről, vagy akár néhány aforisztikus mondatról – mindig a gondolat adja, sugározza. A tartás valóban erkölcsiség, amelyet családja reá testált, s amelyet mindvégig kényesen megőrzött. Ez adta életének minőségét, ennek jegyében mondotta: hallgatni is tudni kell. Ehhez tartotta magát a háború, a diktatúrák borzalmaiban, s e tartás jegyében, személyes gondjai ellenére sem engedélyezte műveinek hazai újraközlését „amíg Magyarországon nem lesz demokrácia, s ki nem vonulnak a szovjet csapatok”. És azt is el kell mondani – hiába hivatkoznak is rá manapság mind többen innen, onnan, eminnen, amonnan –: Márai Sándor mindig különutas volt. Sem (ál)népi, sem a cipőjét besározni nem óhajtó, úgynevezett urbánus. A nemes hagyományokat viszont – a nemzeti liberalizmustól a keresztény konzervativizmusig – Márai egyesítette.

– Talán ezért is mondják róla rajongói: ha külföldön ismerték volna, bizonyára manapság a magyar Thomas Mannként tartanák számon. Gondolom, mi inkább azt mondjuk: most már ismerik Európában, igazi reneszánszát éli, magyar Márai Sándorként is az egyetemes literatúra különleges értéke...

Valóban nem kell őt sem Thomas Mann-nal, sem mással egybevetni-mérni, hiszen értékét éppen az adja, hogy magyar nyelven, helyi értékkel telítve alkotott egyetemes érvényű életművet. Rendkívüli öröm számunkra, hogy ezt ma már nemcsak Kassán, Budapesten, hanem Rómában, Londonban is tudják, elismerik. S hogy annyi eltüntetés, kitiltás, felejtés után olvassák is Márai Sándort. S ahogyan Bartókot magyar zeneszerzőként, őt is – noha soha nem magyarkodott, de rossz értelemben vett kozmopolita sem lett belőle – magyar íróként tartják számon a nagyvilágban.

– Ha már egyik legnagyobb komponistánkat szóba hozta: vélhető, Márai Sándor költőként sem volt akárki. S nemcsak a talán már világhírű Halotti beszédben vagy más verseiben, hanem talán ennél is inkább prózája révén. Annak lüktetése, ritmusa, prozódiája az ő sajátos szívdobogása, lélegzetvétele...

Versekkel kezdte Márai is, ám sosem érezte magát költőnek. De valóban: prózája mindig a költészet igényességét, fegyelmét mutatja, lett légyen írása regény, novella, színpadi mű, vagy akár a Füves könyv, a Négy évszak, az Ég és föld bármelyik pársoros remeke. Az utóbbiból idézek: „A levegő illata csípős, mint a mustárgáz szaga, s a gép, mely ily önfeledten és bukolikusan kalandoz itt fejem fölött, e pillanatban bombákat ejt Oslóra és Párizsra is. Reszkess, ember, mint mindig, amikor vágyaid teljesülnek, reszkess, mert győztél: meghódítottad a levegőt, jaj neked.” Vers ez vagy próza? Ritmus vagy robbanás? Csendélet vagy halálkiáltás? Így írt és élt Márai Sándor.

– Ha most Stockholmban lennénk, a nagy tekintélyű testület tagjaiként, Kosztolányi Dezső és Weöres Sándor lelkünkben adományozott pusztumusz Nobel-díja mellé megszavazná-e harmadik kitüntetettként Márai Sándort?

Feltétlenül. Magánemberként különben is már régóta a legnagyobbak között olvasom.

Nádor Tamás

Helikon Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu