buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A forradalom fővárosa


2006.07.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Különös egy könyv ez, annyi bizonyos. A történeti esszé, az oknyomozó újságírás, s az igényesebb ismeretterjesztés formai elemei keverednek benne, mintha szakmai munka is lenni kívánna némileg, ám mégis útikalauzra – avagy históriai „idegenvezetőre” – emlékeztet leginkább, de egy geográfiai logika szerint rendbe szedett emlékidézőnek, történetrekonstrukciónak is láthatja akárki.

Az „idegenvezető” szó szerint értendő ezúttal, hisz a munka a magyar fővárost és a magyar történelmet nem vagy alig ismerő, inkább külhoni emberekhez beszél jól kivehetően – elmeséli, melyik épület mikor, milyen céllal, esetleg milyen stílusban épült egykor, ismerteti (nem mindig jól), ki volt Horthy Miklós vagy éppen Veres Péter, s azt is tudatja olykor, hogy melyik villamossal lehet eljutni ide vagy oda manapság –, ám az otthonlét sugallta érték- és biztonságtudat is belengi az egészet.

Bob Dent angol író és szerkesztő, Magyarországon él immár húsz esztendeje, munkái tanúsítják, hogy hazánk s fővárosunk szerelmese ő, most 1956 forradalmáról beszél, a külhoni szem és lélek hűvösségével, ugyanakkor mégis tetten érhető elkötelezettséggel. A műegyetemi rakparttól a város déli peremén lévő szoborparkig sétáltatja az olvasót, nem az események kronológiai, hanem földrajzi rendjében halad előre tehát, néhol röviden, másutt hoszszasabban időz, s mindenütt csak azt adja elő, ami az adott helyhez a forradalom történetére, elő- vagy utóéletére, s emlékezetére nézvést hozzátartozik. A történteket átélt tanúkat, történészeket vagy egyéb író embereket is idéz rendszerint, ő maga nem ítélkezik – szerepéből tán csak egyszer, a Corvin közi harcok taglalásakor, a könyv 191. oldalán esik ki némileg („megölni valakit nem hősiesség, és ezt talán nem kellene romantikus fényben bemutatni” – mondja ekkor) –, a máig vitatott kérdéseket sem óhajtja eldönteni (az egymásnak ellentmondó vélekedéseket – vitatva bár, de még a kádárista Berecz Jánosét vagy Hollós Ervinét is! – példásan sorolja elő), s a mindenről mindent tudó ember bennfentességével sem kérkedik soha. Pedig ez utóbbit meg is tehetné néha, hisz felkészültsége, a forradalom történetére vonatkozó szakirodalomban való jártassága még honi szemmel is igencsak alaposnak mondható – a használt s ajánlott forrásokat tizenöt oldalon sorolja föl –, egyáltalán (majdnem) mindig s (majdnem) mindent számba vesz, amit egy adott eseménysor bemutatásánál számba venni muszáj. Ez a „majdnem” a szerző szituáltságából, helyzetéből – esetleges, általam nem ismert, „ideológiai” előfeltevéséből, történelemszemléletéből – is fakadhat természetesen, s a könyv erényei s esendőségei is éppen e „helyzethez” köthetők.

A megfellebbezhetetlen szakmai tekintélyként kezelt 1956-os Intézet munkatársainak vagy az e körhöz szemléletileg közel álló szerzőknek a szavait, tanulmányait s egyéb munkáit (főleg a valóban kitűnő, A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája 1956 című CD–ROM-ot) idézi Bob Dent a legszívesebben. Rainer M. János – az előszó s a lektori munka is az övé –, Litván György, Békés Csaba, Hegedűs B. András, Eörsi László, Standeisky Éva, Méray Tibor meg Horváth Miklós, Király Béla, sőt Göncz Árpád nevével találkozunk a legtöbbször talán, no meg a forradalom történetét a rendszerváltozás előtt és után – természetesen máshogy! – egyként megírt Gyurkó Lászlóéval még, s ez a tény – akarva, nem akarva – ennek az amúgy „kínosan objektív” beszédmódnak valamiféle „szocialistásan baloldali” árnyalatot kölcsönöz. Még csak fogyatékosságnak sem nevezném ezt az „állapotot” persze – az emberi-szakmai kapcsolatok okán az emlegetettek dolgozatait ismerhette meg a szerző leginkább, s ez természetes –, de az nyilvánvaló, hogy a munka szemlélete különösebb sulykolás nélkül is a spontán módon, „alulról” kezdeményezett baloldali, mintegy „tisztán szocialista célú” forradalom jól ismert fölfogásához áll a legközelebb. A döbbenetes sorsú és megdöbbentően tiszta erkölcsű Angyal Jánosról vagy a munkástanácsokról ezért is beszél melegebb hangon, a korántsem gáncstalan Pongrácz Gergelyről vagy a konkrét társadalompolitikai célok s körülírható „ideológia” nélkül való fiatal szabadságharcosokról pedig ezért visszafogottabban talán. Egyáltalán: a szovjetellenesség, mint puszta diktatúraellenesség jelenik meg itt leginkább, a forradalom nemzeti és erkölcsi dimenziója (az „objektív látást” megrontó romantikus fénytől való tartózkodás okán?) pedig inkább a háttérben marad, s így a forradalomnak az az „emelkedett” – mondhatnám, szakrális – jellege veszik el némileg, amely úgy része nemzettudatunknak, mint a Himnusz vagy a Honfoglalás.

Mindez nem Bob Dent hibája persze, neki köszönettel és hálával adózhatunk csupán. A forradalomnak kijáró tiszteletet mindig megadja, az igazi „választóvonalat” ő sosem lépi át, s noha egy-egy téves adatot, vagy a sorok egyik-másikát olvasva bosszankodhatunk is akár – az angol nyelven írt szöveg magyar fordítása például néhol igencsak nyakatekertre, máshol döcögő ritmusúra sikeredett –, muszáj elismerni valamit. Ez a könyv nemcsak a forradalomnak állít emléket, de Budapestnek is. E város olyan emberarcú történelmét adja elő nekünk, amely kiveszőben van belőlünk manapság, amelynek hitelét épp annak lélegző elevensége, állandó „megszólíthatósága” adja meg, s amely oly végzetesen egymáshoz rendelt – csupán látszólagos – mozaikossággal él (élhet) bennünk napra nap, akár a mi személyes életünk emlékezete. A megszólíthatóan ismerős épületek, kövek, utcaszegletek pedig a hazaszeretet egyszerre intim és elementáris forrásai, amint az például Radnóti Miklóstól is oly poétikus pontossággal tudható, s ha mindez tapasztalható érzékiséggel és érzelemgazdagsággal a miénk, akkor – romantikus fény ide vagy oda – már a (nemzeti) história formálta tudatunkon sem vehet erőt semmiféle földi hatalom.

Bob Dent: Budapest 1956. A dráma színterei
Fordította: Rácz Katalin és Tedeschi Mária
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006
404 oldal, 4500 Ft

 
 
 

N. Pál József

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum


Eddigi hozzászólás ehhez a cikkhez:
ctg

#1

2006.08.21 21:20

(„megölni valakit nem hősiesség, és ezt talán nem kellene romantikus fényben bemutatni”)
Ez olvashato a konyvben, illetve a fenti ismertetoben, mint megfellebbezhetetlen erkolcsi utmutatas. Ami nem igaz. Igy nem.
Megolni egy embert puszta kedvtelesbol, gondatlansagbol, bosszubol, vagy mas kozonseges, alantas indokbol nemhogy nem felemelo, hanem eppenseggel bun.
Azonban akkor, mikor allig felfegyverzett bunozok akarjak megolni kedvesemet, gyilkoljak csaladomat, es itt pontosan ilyen fontos dolog tortent: gyilkoltak orszagomat, akkor a gyilkossag igenis felemelo dolog volt.
Megolni a kejgyilkost nem lehet bun, mert akkor nem lennenek kivegzesek. Persze ma Magyarorszagon ilyen nem letezik, vagyis a gyilkos ma mar nem lakol, csak csatangol egykedvuen a csendes bortonudvaron, azonban nem volt, es nem is lesz ez mindig igy. A gyilkosra halal var. Ez Isten parancsa.
Aki pedig vegrehajtja rajta a jogos iteletet, elitelni nem lehet.

Csak halasnak lenni erte.

Orok hala 56 hos martirjainak. Az altaluk kiontott orosz ver igenis megvaltotta nekunk ezt a foldet: Magyarorszagot!
[VÁLASZ]
 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu