buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Írókkal azonos hullámhosszon
Bahget Iskander fotóművésszel beszélget Borzák Tibor


2006.07.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Szíriai szíve már magyarul dobog. Lassan negyven éve él Magyarországon. Diákként jött ide, kohómérnöki és műszaki tanári diplomát szerzett, kecskeméti vállalatoknál dolgozott, külföldön is képviselte a cégeit. Azután önállósította magát, arab fordításokat vállalt, reklámstúdiót hozott létre. A fényképezéssel 1968-ban kezdett el foglalkozni, szociofotói művészi igényűek, újabban pedig íróportrékat is készít. Ha valaki, akkor Bahget Iskander igazán alkalmas lenne arra, hogy az arab és a magyar kultúra között közvetítsen, „híd-szerepét” azonban érthetetlen módon nem használják ki.
 

• Hazataláltál?

Ezt nyilván azért kérdezed, mert ismered az életutamat, nem egyszer diskuráltunk már. Igen, hazataláltam. Én választottam ezt az országot. Családot alapítottam, sok barátom van. Időnként annak is értelmét látom, amit csinálok. Magyarországon itthon vagyok. S ez büszkeséggel tölt el.

• Amikor azt kérdezem, hogy hazataláltál-e, arra a csodálatos környezetre, kertre, műteremre, lakásra is gondolok, amit a Kecskeméthez közeli Hetényegyházán alakítottál ki. Ez a te oázisod?

Nagyon találó a hasonlatod: ez valóban oázis. Mindent saját erőből és saját ötletből teremtettem meg. Több mint húsz éve élek ebben a paradicsomi közegben. Aki ide betér, a kertemet biztosan megdicséri. Napsütés, víz, fák, növények – ezek még Szíriában beivódtak a génjeimbe. Keleten óriási hagyománya van a kertkultúrának, történelmi, tudományos, irodalmi emlékek sokasága maradt ránk. Természetes volt tehát, hogy saját portámon is levegős, tágas tér vegyen körül, ami erősíti a szabadságérzetet. A kertépítés és kertgondozás ugyanolyan kihívás számomra, mint a fotózás.

• Aki betér hozzád, először a kertedet csodálja meg…

Kányádi Sándor nem tudott betelni a látvánnyal. Felhívta a feleségét, és azt mondta neki: „Képzeld, Szíriában vagyok!” Persze mindjárt meg is magyarázta, hogy valójában nálam van, de a környezet – az általad említett oázis – a szülőföldemre repítette. Ez a kert a kultúra szigete is. Sok író, költő, irodalmár megfordul nálam. Amikor Faludy György először jött ide, voltunk vagy hetvenen körülötte.

• Nem fájt a szíved, hogy letapossák a pázsitot?

Inkább felszentelték szent lábnyomukkal.

• Mára kialakult fotós birodalmad is.

A hetvenes évek végén azért mentem el Algériába dolgozni, hogy az ott keresett pénzből saját műtermet és fotólabort építhessek. Sokan csak néztek rám, mi az, hogy nekem ezek kellenek, nem pedig lakás, ráadásul nem is egy nagyvárosban. Hangsúlyozom: nálam soha nem volt hagyományos értelemben vett fényképészműhely, kezdettől fogva a művészi alkotó munkára helyezem a hangsúlyt. Meg sem tudom mondani, mennyi időt tölöttem sötétkamrában. Még most is érzem a fixír illatát… S azok a varázslatos fények, melyek sehol máshol nem tűnnek fel!... Minden képért lelkesedtem, már akkor, amikor még csak a vízben úsztak. Most ritkábban használom a labort, egyszerűen azért, mert én is áttértem a digitális technikára.

• Kiállításaidon milyen arányban vannak a digitális és az analóg képek?

Egészen pontosan nem tudom megmondani. A szociófotóim, a sivatagi képeim mind hagyományos módon készültek, s az íróportrék 80 százaléka is, köztük Faludy, Illyés mindenképp. De az utóbbi öt-hat évben már inkább a digitális technika a meghatározó.

• Minek köszönhető, hogy írókat (is) fotózol?

A szerencsének. Főiskolásként sokat jártam a diákklubunkba, ahol gyakran megfordultak ismert emberek, például Szabó Magda író, Ferge Zsuzsa és Huszár Tibor szociológusok. A velük való beszélgetésekből, illetve az előadásaikból alig értettem valamit – mivel elég nehezen tudtam megtanulni a magyar nyelvet –, mondandójuk lényege csak nagyvonalakban volt világos számomra. Elhatároztam, ha már a szellemi épülést mellőznöm kell, legalább vizuálisan hadd örökítsem meg a találkozásokat. Első fényképezőgépemet 1968 karácsonyán vettem meg, s attól kezdve nem múlhatott el program úgy, hogy ne fotóztam volna végig. Aztán Kecskemétre költöztem, ahol a szociofotóim révén hamar kapcsolatba kerültem a Forrás című folyóirattal. Ennek már több mint harminc éve. Minden megmozdulásukon ott vagyok, az évek során jó barátságba kerültem a szerkesztőség tagjaival és állandó szerzőivel. Boldog vagyok, ha eljönnek hozzám, mint például Faludy György.

• Vele hol és mikor ismerkedtél meg?

Budapesten, a Műcsarnokban megrendezett Forrás-esten, 1989-ben. Az imént említettem már a szerencsét, ami az irodalomhoz vezérelt. Lakiteleken 1979-ben volt a Fiatal Írók Találkozója, ahol én egy kiállítással képviseltettem magam. Talán mondanom sem kell, elejétől a végéig fényképeztem az eseményt. Bármikor visszanézem az ott készült felvételeimet, fel tudom idézni az arcokat, a beszélgetések hangulatát. Sokat jelent számomra, hogy kezet foghattam például Illyés Gyulával. Róla sikerült elkapnom egy ritka pillanatot: felesége, Flóra asszony súg valamit a fülébe. Sütő András látta ezt a képet a marosvásárhelyi tárlatomon – nagyon tetszett neki.

• A fotográfia nem véletlenül a pillanat művészete. Egy izgalmas póz megörökítése küzdelmes munka lehet, több tekercs filmet is elhasználhatsz, és előfordulhat, hogy mégsincs benne a minden szempontból tökéletes képkocka.

Ez így van. De én nem vagyok lesifotós. Nem vadászom kínos helyzetekre, nekem fontosabb, hogy érzelmeket örökítsek meg. Ehhez nagyon jól kell ismerni a partnert, a viselkedését, a gondolkodását, a gesztusait. Amennyiben ezekről vannak fogalmaim, könnyebben kiszámíthatók a következmények, ám így sem garantált a végeredmény.

• Később volt alkalmad fotózni Illyést?

Sajnos nem, mert nem sokkal utána meghalt.

• Faludy viszont többször a kamerád elé állt.

Nem csak ő, hanem Kányádi Sándor és Sütő András is. Nagyszerű emberek. Csodálattal tekintek rájuk. Pedig először azt hittem, hogy megközelíthetetlenek. De nem! Egyszerűek, szerények és barátságosak – az én szememben ettől nagyok.

• Ez a legnagyobbak erénye. Hasonlókat mondhatok megjelenésre váró könyvem beszélgetőpartnereiről, a Nemzet Színészeiről, akik várakozáson felül őszintén tárulkoztak ki, még azok is, akiktől tartottam. Te féltél valakitől?

Soha. Én nem tudok úgy fényképezni, hogy előtte ne beszélgessek a partneremmel. Képtelen volnék bárkit is utasítgatni a kamera másik oldaláról, hogy merre nézzen és mikor mosolyogjon. Ezt magalázónak tartom a modellre nézve. Hálát adhatok a sorsnak, hogy akit eddig fényképeztem, azzal pillanatokon belül azonos hullámhosszra kerültem. Az a jó, ha rövid idő alatt találunk közös témát, baráti párbeszéd, kölcsönös szimpátia alakul ki köztünk. Ha nem sikerül az illetőből „kibányásznom” azt a belső gondolatot, amit szükségesnek érzek külsejének megjelenítéshez, abban az esetben biztosan nem születik meg a számomra vállalható kép. Csak akkor van nyert ügyem, ha a belső és külső összhangba kerül.

• A feszültség oldásához néha egy pohárt bort is meg lehet inni…

Persze, ez is előfordul. Baráti társaságban főleg. Mindig szívesen megyek a Forrás által szervezett veránkai írótáborba, mert akár egy hetet is együtt tölthetek velük, és semmi nem kényszerít arra, hogy az első nap kezembe vegyem a masinát. Veránkán jó ideig „kóstolgattam” Gion Nándort, nehezen jutottunk el a fényképezésig – de sikerült.

• És mi a helyzet a szíriai írókkal?

Az őshazámban nem fényképeztem, mert nem volt rá lehetőségem. Hosszú évtizedek után mentem vissza, kiállítást is rendezhettem. Természetesen találkoztam írókkal, köztük az irodalmi Nobel-díj többszöri várományosával, a Franciaországban élő szíriai származású Adonis-szal. És milyen érdekes: folyton párhuzamokat kerestem a magyarokkal. Viselkedésük, gondolkodásuk alapján megtaláltam az ottani Buda Ferit, Sándor Ivánt vagy Esterházy Pétert.

• Előfordult már, hogy valaki elutasított?

Nem. Ha elkezdek fényképezni, teljesen belefeledkezem a munkába. Így jártam Szabó Magdával is. A könyvtár vendége volt, én teleobjektívvel portréztam a hátsó sorból. Észrevettem, hogy megjegyzést tesz, de a távolság miatt nem hallottam. Mint később megtudam, ezt mondta: „Fotogén vagyok?”

• Ha nem tévedek, Faludy a legjobb alanyod!

A rendszerváltás után láttam először egy kiállításon. Már akkor is feltűnő jelenség volt, ezüst hajkoronája azonnal megragadta a tekintetemet. Mondták a mellettem állók, hogy ő a Faludy. És nem volt nálam fényképezőgép!... Rettenetesen bosszantott, attól kezdve nem is tudtam másra gondolni, csak arra, hogy miért is nem vittem magammal a felszerelésemet. De kárpótolt az élet, a Műcsarnok-beli Forrás-esten ott volt ő is, végre megállás nélkül fotózhattam. Akkor született néhány jó felvétel, például egy közeli kép a cipőjéről.

• Nem lepődtél meg, hogy nem hord zoknit?

Dehogynem. Később elmesélte, hogy ezt a szokást Einsteintől vette át. A zokni csak akadályozza a vérkeringést, különben pedig jópofa a mezítlábas viselet. Azután folytattuk a fotózást, többször felkerestem a lakásán.

• Évtizedeket átfogó dokumentációd van.

Buda Ferit is legalább harminc éve fotózom. Hasonló értéket képvisel a miskei festőművészről, Tóth Menyhértről készült sorozatom is. Ezek tényleg megismételhetetlenek, és nem csak számomra lehetnek érdekesek.

• Van híre annak, hogy milyen kincs birtokosa vagy?

Ez jó kérdés. Óriási ambícióval és szeretettel fényképezek, soha nem azt tartom szem előtt, hogy mennyi pénzt kereshetek vele, vagy milyen dicsőség jár érte. Az idő múlásával egyes képek emlékké szeli-dülnek, mások pedig értékké válnak. Évek óta tervezem, hogy meg kellene ezeket mutatni egy albumban.

• Mi az akadálya?

Egy nívós könyv előállítása sok pénzbe kerül. Nem is kéne minden áron, csak azért, hogy legyen. Pedig több kötetre való anyagom volna… Amúgy képtelen vagyok kunyerálni, a szponzorok meg nem az én ajtómnál állnak sorban. Soha életemben nem kértem semmit, legfeljebb csak másoknak. Az elveimhez ragaszkodom: ahová nem hívnak, oda nem megyek. Ha nem kérnek fel munkára, magamtól nem tolakodom.

• Ki lesz a következő író, akit fényképezel?

Ezt soha nem döntöm el előre. Hirtelen alakulnak helyzetek, váratlanul jöhetnek személyek. Azt viszont nemrég elhatároztam, hogy megörökítem a kecskeméti embereket, mintegy hetven érdekes arcot szeretnék közszemlére tárni a következő kiállításomon. Természetesen lesznek köztük írók is…

 
 
 

Borzák Tibor

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu