buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 18, vasárnap
Ilona napja





















Évfordulók:
1850: Honoré de Balzac halála (Párizs)
1977: Déry Tibor halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Márai Sándorról, aki ismerte Európát, s akivel most ismerkedik a világ


2002.08.17

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„...az otthoni háborús, majd forradalmi szobafogságba, sokszor elképzeltem, milyen is lesz, ha egyszer ötvenéves leszek. Úgy képzeltem, akkor elhagyom az otthont, útra kelek, s letelepszem valahol a Földközi-tenger nyugati partvidékén. A maradék idôt aztán ott töltöm el, a tenger partján, egy kertben, a napsütésben, írok naplót és eposzt, olvasok, néha utazgatok a tengeren, bort iszok és pipázgatok. Ez a vágyakozás a valóságban kevés valószínűséget ígért. De most ötvenéves vagyok, s valóságosan elhagytam az otthont, és itt élek, a Földközi-tenger nyugati partvidékén, a tenger partján, egy kertben, naplót írok, bort iszom, néha utazom a tengeren... Minden elkövetkezett, egészen más feltételek mellett, mint ahogyan elképzeltem, s a végén mégis egészen úgy.” Márai Sándor írta e sorokat a Napló 1945-1957-es ciklusában, az 1950-es év egyik bejegyzésében.
 

Íróálom, ami beteljesedett, de milyen áron?! Vagy mégsem, pedig volt rá esély – csak milyen áron!? A mindennapok teendôjármából elkötôdni: írni – ez lehetett Márai legfôbb vágya. Vagy nem írni, csupán a világban szemlélôdni, átadódni, önkéntelenül egyesülni, felszívni azokat a szellemi léttartalmakat, amik túlcsordulva művekké lehetnek. Tehát mégiscsak írni. De félô, hogy Márai, mondjuk úgy nyolcvanöt éves kora körül magában visszakérdezett: írni, de ugyan kinek?

A függetlenségét oly felelôsen ôrzô író talán nem is tehetett másként, mint hogy íróvágyának engedett; hogy emellett még mi – a Sértôdöttek utolsó kötetének bezúzása? –, vagy éppen csak „ennyi” volt oka, hogy 48-ban elhagyta az országot - nem tudható biztosan. A történelemmel cinkos-keserűn öszszekacsintva úgyis ez volt a terve! A vágyra a sors, vagy a maga végzetét kimérô intenció elôbb a mediterránumban, a Földközi-tenger partvidékén, végül a Csendes-óceán partján, a dél-kaliforniai San Diegóban felelt: nyelvébe zártan ôrölt egy magyar írót.

Márai, mint azt Rilke említi, képtelen volt megosztani magát egy pénzkeresôre meg egy alkotóra. Persze az írónak miért is kellene feltétlenül jó üzletembernek lennie. Ebbôl adódott, hogy például az emigráció éveiben, amíg hol itt, hol ott tűnt fel Európában, könyvei kiadását gyakran ügyetlenül, kevés tehetséggel intézte. Már az is roppant esetlegesnek bizonyult, hogy melyik művével és éppen kihez fordult, kit bízott meg könyvei magyar vagy gyakrabban idegen nyelvű kiadásával. Noha több európai nyelvet jól beszélt, a németet szinte anyanyelvi szinten, nem lett belôle nyelvét feladó kozmopolita író. Hajthatatlanul magyarul író magyar író szeretett volna lenni. Újra! Mert egyszer már az volt!

Márai elsô nagy idôszakában Magyarországon, a két világháború közötti harmincas-negyvenes években ünnepelt író. Akkortájt a legkeresettebbek egyike, némi túlzással azt mondhatni, jó értelemben vett bestseller írónak számított. Munkái nagy példányszámban kerültek kiadásra, szép kivitelezésben, és többnyire el is fogytak. Sükösd Mihály – aki egyébként nem feltétlen elkötelezettje az írónak – egy Márairól készült rövidebb tanulmányában, személyes emlékeit idézve fel említi meg : „a Horthy-korszak utolsó éveibôl kétfajta házikönyvtárra emlékszem az úgynevezett úri lakásokban. Az egyikben fôként Móricz Zsigmond volt jelen a XX. század magyar írói közül, aztán Németh László, s általában a népi írók. A másikban Kosztolányi és Márai után bizony giccsírók is szerepeltek, Földi Mihály, Harsányi Zsolt, más ilyenek.”

Hasonló, de sokkal túlzóbbnak tetszô, ezért vitatható gondolatok megfogalmazására indítottak egy német szerzôt az 1999-es frankfurti könyvvásáron bemutatott Márai munkák, köztük A gyertyák csonkig égnek: „Csakúgy, mint Joseph Roth, Márai is minél tovább írt, annál banálisabb regényíróvá vált. Azáltal, hogy szívesen hasonlítják Prousthoz, igencsak magasra emelnek egy szerzôt, aki egyes regényei kapcsán, melyeket a pénzért kellett megírnia, inkább megkésett Schnitzlernek tűnik, vagy kevésbé »sorozatos« Stefan Zweignek. Márai azonban bizonyára ismerte saját gyengéit, hiszen naplójában tréfálkozva írja, hogy élete végére valószínűleg már csak a szótárakat ôrzi meg, és természetesen akkor már saját regényeit sem tűri meg szobájában, hiszen ô maga sokkal igényesebb, mint a könyvek, melyeket írt” (Hans-Peter Kunisch: Ott nyugodtan elveszhetek. Márai Sándorról, aki újságcikkeket, regényeket és naplókat írt. Süddeutsche Zeitung, 1999. október 13. Fordította: Sárossi Bogáta).

A kritika értékes, csak ne rejtse a bírált az értéket. Az ilyesfajta vélekedésre rábólinthatunk, miközben a fejünket is csóválnunk kell. Hogy melyiket elôbb, s mit utóbb – mindenki egyéni ízlésére, meg az íróval szemben támasztott igényére bízandó. Mert itt egy kalap alatt minden! A banalitások emlegetése, meg az önmagát minden művében megkérdôjelezô író… Kintrôl valóban nehéz lehet látni, hogy Márai mikor és miért számol elôre a szótár, a szavak menedékéig.

Amikor az ötvenes években Márai könyvei a magyarországi könyvesboltokból teljesen eltűntek, az antikváriumokban is csak elvétve lehetett egy-egy munkájára bukkanni – a keresleti oldal jócskán testesebbnek mutatkozott, mint a kínálati –, de a könyvtárakban is csak szórványosan vagy egyáltalán nem lehetett hozzáférni könyveihez: akinek volt, az mint a ritka kincset, féltve ôrizte. Hiszen az ötvenes évektôl egészen 1990-ig Magyarországon nem jelenhettek meg Márai-művek. Mintegy két-három generáció úgy cseperedett felnôtté, hogy nem olvashatott Máraitól szinte semmit, de még csak nem is igen hallhatott róla. (Egy irodalomtörténész, egyetemi oktató még a kilencvenes évek elején is – pedig akkor már újra megindulhatott Márai munkáinak kiadása - arról számolt be, hogy csak az egyetemi hallgatók kisebbsége olvasott-hallott Márairól.) Külföldi magyar nyelvű kiadás is csak kettô született ez idô tájt – 1952-ben a Béke Ithakában, Londonban, illetve1958-ban a Napló, 1945–1957, Washingtonban –, ám azokból nemigen kerülhetett haza. Ezzel szemben az ugyanezen idôszakot érintô, idegen nyelvű kiadások száma 19. Köztük található az újkeletűleg szinte világsikert arató A gyertyák csonkig égnek (Bécsben, 1954), de például A nôvér című regénye is, ami az életműkiadásban még meg sem jelent, csak 1946-ban. (A Helikon Kiadó a könyvhétre tervezi ismételt megjelentetését.)

A külföldi megjelenések közül Olaszország és Németország, valamint részben Franciaország mindenképpen kiemelendô. Az emigrációs években ezen országokban meglehetôsen sok Márai regény látott napvilágot, de inkább a naplóknak támadt jelentôsebb visszhangja, amik által egyfajta ismertségre tett szert. A tényleges és széles körű ismertséget nehezítette, hogy nem egy kiadónál jelentek meg művei. Hogy mégsem volt teljesen ismeretlen Európa szerte, ezt inkább színműveinek köszönheti: például a Kaland című munkáját megszámlálhatatlanul sok helyen színpadra vitték – Svájcban, Finnországban, és folytatható a felsorolás – és komoly sikereket hoztak számára. Ami talán meglepôbb, hogy a Kassai polgárokat is játszották például Németországban, éppen Berlinben, de más városokban is bemutatták. Tehát bizonyosnak tűnik – miután ezek a bemutatók számos kisebb várost is érintettek – hogy ha nem is regényei, de színművei révén egyfajta ismertségre tett szert Európában. Persze ez semmiképpen sem hasonlítható össze azzal a nagyarányú, mondhatnánk, világsikerrel - ami jelentôs részben a kommunikáció jelenlegi fejlettségének illetve a reklámnak köszönhetô -, amiben az elmúlt néhány évben részesült egy-egy Márai mű. A világszerte történt, idegen nyelvű kiadásai annyira szerteágazóak, hogy teljes precizitással fel sem mérhetô. Mintegy 132 kiadást éltek meg, amiben a nem azonos évben történt utónyomások is szerepelnek. Köztük található jó néhány kuriózum is, mint például a katalán, a dél-koreai megjelenés.

Persze annak idején, utolsó éveiben Márai nem élt túl jól, emberi tartása – bár sokszor megemlíti, hogy nehéz embernek lenni – mégsem engedte, hogy a hazai kérésekkel megalkudjék. Egy 1988 márc. 28-ai naplóbejegyzés szerint Pestrôl három könyvkiadó is felkereste; szerzôdést ajánlottak számára: „Teljes, »feltétel nélküli« fegyverletétel részükrôl, mindent kiadnak, könyvet, cikkeket, mindent, az »életművet«”. „Nem adok engedélyt semmiféle ottani kiadásra, amíg az orosz megszálló sereg ott van. És ha azok elmentek, tartsanak otthon külföldi ellenôrzés mellett demokratikus, szabad választásokat. Elébb nem engedem semmiféle írásom kiadását.”

Végrendeletében Márai egyértelműen rendelkezett: a nyomtatásban már megjelent műveinek jogkezelôjeként a torontói Vörösváry Kiadó vezetôjét, Vörösváry Istvánt illetve feleségét nevezte meg. Hogy éppen ôket, ebben nem csupán a baráti szálak játszottak szerepet. Az emigrációs években ôk voltak az író munkájának legbiztosabb támogatói, könyveinek megjelentetôi. (Tehát Márai halálát követôen az életmű bármiféle felhasználása az ô engedélyükhöz volt kötve.) Márai körültekintô gondosságát mutatja, hogy azzal a lehetôséggel is számolt, ha Vörösváryék – valamilyen oknál fogva – megválnának a kiadó vezetésétôl. Erre az esetre nézve ugyanis a jogok kezelésének kedvezményezettjeként a Budapesten élô unokaöccsöt, a Márai-végrendelet végrehajtóját, dr. Jáky János ügyvédet jegyeztette be. A művek felhasználása-kiadása után járó jogdíjak a végrendelet szerint háromfelé oszlottak: kétharmad részt rokonainak szánt– elhunyt fia, János amerikai feleségének illetve gyermekeinek, valamint a Magyarországon élô rokonok gyermekeinek –, a fennmaradó egyharmad rész viszont a Vörösváry Kiadót illetve családját illette meg.

A magyarországi ismételt megjelenés felôl tulajdonképpen Vörösváry Istvánnak kellett döntenie. Márai az ô mérlegelésére bízta annak megítélését, hogy a már említett, ultimátumszerű feltétel mikor teljesedik be. A szovjet csapatok ugyan még csak kivonulófélben voltak Magyarországról, de távozásukat már államközi szerzôdés garantálta, amikor a Márai művek magyarországi kiadása mellett határozott.

Vörösváry István – utóbb felesége – 1989-ben a magyarországi Kópia Ügynökséget, illetve annak vezetôjét, a közelmúltban elhunyt Balla Katalint bízta meg a Márai életmű magyarországi illetve európai képviseletével. Az ô feladatukká vált a kiadókkal történô tárgyalás, egyeztetés, a szerzôdések elôkészítése, késôbb a jogdíjak felosztása és elszámolása az örökösök között, valamint külföldi szerzôdések esetén az aláírási jog gyakorlása.

Akkortájt – elsôsorban és természetesen a magyar kiadók között – jelentôs versenyhelyzet alakult ki a megjelentetés jogáért: melyik lehessen az a kiadó, amelyik hazahozza, ismét kiadja Magyarországon Márai műveit. Indokolt jelentôs versenyhelyzetre gondolnunk, hiszen Márai hazatérítése, munkáinak itthoni kiadása nem csupán szellemi értelemben jelenthetett rangot, öregbítve a kiadó jelenlétét a hazai könyvpiacon, de jelentôs kereskedelmi haszonnal is kecsegtetett. (Ez utóbbi kijelentést ugyan nem igazolták a kezdeti kiadások, hiszen a megjelentetett Márai-munkák iránt nem mutatkozott olyan mértékű kereslet, mint ahogyan arra számítani lehetett; viszont a Márai-kiadások második, 1997-tôl induló periódusa rácáfolt a korábbi tapasztalatokra.)

Vörösváry István az Akadémiai Kiadóval rokonszenvezett. Ismerve korábbi kiadványaik nívóját, ebben a kiadóban látta annak lehetôségét, hogy méltó formában jelenhessenek meg ismét Márai munkái Magyarországon. Csakhogy az Akadémiai Kiadó regények megjelentetésével, gondozásával nemigen, vagy csak elvétve foglalkozott – kiadási struktúrája inkább a tudományos könyveket, lexikonokat és szótárakat érintette –, ezért egyedül nem vállalta fel az életmű megjelentetését. Így kerülhetett szóba – ismeretségek, korábbi kapcsolatok révén – a megosztott kiadás, mint megoldás. Az életmű kiadására egy közös sorozat keretében az Akadémiai és a Helikon Kiadó kapott jogot. Utóbbi a regények megjelentetését gondozta Steinert Ágota sorozatszerkesztô vezetésével, míg az elôbbi adta ki a fennmaradó többi munkát: a naplókat, az esszéket, az Indulatos nemzedéket és a Vasárnapi krónikát is.

Jó ötletnek tűnt az a némi nosztalgiával párosult gondolat, hogy a sorozat külleme olyan legyen, mint a harmincas-negyvenes évekbeli kiadásé, tehát vászonborítású. Mindamellett – és a négy évtizedes hozzáférhetetlenség ellenében –: a kötetek csak több-kevesebb sikerrel, viszonylag közepesen fogyogattak az 1995-ös évig. Pedig az idô tájt már lehetett tudni, kicsoda Márai Sándor; munkái közül jó néhány fontosabb megjelent (Egy polgár vallomásai, A kassai polgárok, Vendégjáték Bolzanóban, Szindbád hazamegy, Judit, a naplók), különösebb visszhangja mégsem támadt: sem kritikai, sem olvasói körökben. 1995 körül a Márai kötetek már nagyon nem fogytak, meg sem közelítették a korábbi kiadások sikerét. 1996-ban még megjelent a A Garrenek műve, aztán az Akadémiai Kiadó megszűnt, így a Márai művek kiadási joga a Helikon Kiadóhoz került. Márai századvégi sikertörténetének, új reneszánszának kezdôpontja ekkorra tehetô.

A Helikon Kiadó 1997–1998-tól egyedi tervezésű, színes borítójú formában készítette el a könyvpiacon legsikeresebbnek bizonyult Márai munkák utánnyomását, elsôként is a Füves könyvet. A választás telitalálatnak bizonyult, áttörést jelentett a Márai kötetek forgalmazásában. A Vida Gyôzô által készített fedélterv, a szinte minden korosztályt megszólító bölcseleti műfaj, aztán a hasonló tematikájú Négy évszak – új távlatait nyitotta meg a Márai könyvek kiadásának. A regények és a naplók is megújult formában, a fedlapon egy-egy Márairól készült portré- vagy városrészletet ábrázoló korabeli fotóval jelentek meg. A forgalmazási statisztikák hirtelen feljavultak, Márai műveinek magyar viszonylatban alig összemérhetô sikere támadt, több munkájának kezdeti kiadása is több ezres példányszámról indult, de némelyikük utánnyomása is kelendônek bizonyult. Az Egy polgár vallomásainak például olyan sikere támadt, hogy az Európa Könyvkiadó is megjelentette diákkönyvtár sorozatában. A Füves könyv, A gyertyák csonkig égnek eladási száma a több tízezres nagyságrenden is túllépett.

Hogy Márai a múlt század végére hazatalálhatott adekvát olvasóközegébe, és megérkezhetett ismét Európába, azt további két mozzanat is kedvezôen befolyásolta. 1999-ben, amikor a frankfurti könyvkiállítás díszvendége Magyarország volt, a Márai-művek kiadásával foglalkozó hazai és külföldi kiadók egyaránt szerepeltették az író könyveit. De hazai viszonylatban fontosabb – és a keresleti statisztikákat szerencsésen befolyásolta, tovább erôsítette – a 2000-es év, Márai születésének századik évfordulója. Mindenhol Márairól lehetett hallani, olvasni, és könyvei nem csak megjelentek, de el is fogytak. A Petôfi Irodalmi Múzeum, valamint Kassa városa Márai-kiállítást szervezett, Bálint András a naplókból készített elôadóestet, és a magyar közszolgálati rádiók két adássávban is Márai írásokat sugároztak. De a sajtóorgánumok is kitettek magukért: kortárs magyar írók nyilatkoztak, írtak Márairól. Az évforduló idôpontjában: Márai ismét az egykori sikerek csúcsán volt.

A Helikon a centenárium alkalmából tizenkét Márai kötettel jelentkezett, köztük több kuriózum számba menô kiadvánnyal. A Delfin visszanézett című, válogatott verseket tartalmazó, vászonkötésű kötet kiegészült néhány utóbb, a Márai hagyatékban megtalált költeménnyel, és Versek címmel jelent meg; az „Éltem egyszer én, Márai Sándor” emlékkönyv az író különbözô életperiódusaiban készült fotókat közölte egy-egy szemelvény társaságában. És általában: a piaci igényeknek megfelelôen ismét sorra kiadásra kerültek Márai legnépszerűbb munkái – A gyertyák csonkig égnek, a Válás Budán, a Szindbád hazamegy, stb. –; folyamatos utánnyomások születtek, hogy az elérhetôségnek ne legyenek akadályai.

Az elmúlt néhány évben az egyedi tervezésű kötetek folyamatos kiadása mellett a Helikon minden évben sort kerített egy-két olyan Márai munka közlésére is, amire korábban, a Márai kiadás mintegy tíz évnyi intervallumában még nem kerülhetett sor. Ilyen volt például A négy évszak, az Ég és föld, vagy a tavaly megjelentetett Mágia. (Ezen munkák publikálását a Petôfi Irodalmi Múzeumban letétbe helyezett Márai hagyaték gondozója, Mészáros Tibor segítette elô: több olyan kéziratanyagra lelt rá, amelyek korábban még nem kerültek közlésre.) Ezek a kiadványok mindig kétféle kivitelben készültek el: a kiadó tovább éltette a vászonkiadást – hiszen sokan ezt a formát szerették meg -, de mellette elkészítette egyedi tervezésű párját is. Érdekes, hogy a vászonkiadások példányszámát is meg tudták növelni, noha a kétféle kiadás közötti különbség mértéke megmaradt: az egyedi tervezésű kötetek példányszáma nagyjából a kétszerese volt a vászonborításúnak.

Mondhatnánk: Márai divat lett, irodalombarát körökben sikkes dolog műveit olvasni. Holott néha úgy tűnik: a naplókon, és néhány valóban remekbe szabott regényén túl – egyenetlen író, inkább grafomán alkat. Jellemzô olaszországi, tulajdonképpen példátlannak tekinthetô sikertörténete. 1998 körül az olasz miniszterelnök telelni ment, síelni. Amikor az újságírók kérdôre fogták, hogy milyen olvasnivalót visz magával, azt válaszolta, hogy a Braci (Parazsak, azaz A gyertyák csonkig égnek) című könyvet, ami éppen akkortájt jelent meg Olaszországban. Több se kellett: az olasz olvasók megvették Márai munkáját! A Biblioteca Adelphi küllemre tetszetôs kiadványa lehengerelte Olaszországot; a kiadó elnöke így nyilatkozott: „Márai nélkülözhetetlen a huszadik század megértéséhez.” – és a karácsonyi, illetve a májusi torinói könyvnapokon Márai regénye a negyedik helyre került a legnagyobb példányszámban eladott könyvek listáján. Az olasz olvasó pedig megdöbbent, hogy ez az önkéntes emigrációt vállaló magyar író éveken át ott élt a környezetében, és észre sem vette.

Olaszországban, ahol viszonylag kis példányszámban, de ha szükséges, többszöri utánnyomásban jelennek meg az írásművek – Márai munkája valami elképesztô példányszámban jelent meg: jelenleg az egymillióhoz közelít. A tervek szerint a Bracit 25 millió dolláros költségvetéssel filmre viszik, és a producerek „elvásárolták” a regény egész világra kiterjedô szerzôi jogát.

Az olaszországi siker nyomán A gyertyák csonkig égnek megjelent németül, legutóbb, 2001-ben angolul, és a világ számos pontján. Nem csak a hazai kritika, de a világ is egyre többet beszél róla: Márainak híre ment, elterjedt. És túl soká nem illik csodálkozni azon, hogy a külföldi piac visszahatott az itthonira: Márainak ez a regénye – noha szerényebb keretek között – hasonló sikert aratott itthon is. Az egykori Nemzeti, most Magyar Színház is műsorára tűzte, ami keresettségét nyilván csak növelte. Ma már a fiatalabb olvasóközönség is szívesen forgatja Márainak ezt vagy egyes köteteit.
Az elmúlt öt év külföldi kiadásai között kuriózum számba megy, hogy például Dél-Koreában Márai több műve is kiadásra került; például a Vendégjáték Bozanoban, A gyertyák csonkig égnek, a Zendülôk, Eszter hagyatéka, Ég és föld. Egészen különös jelenség ez: vajon mit kezdenek ott egy olyan ízig-vérig európai gyökerű polgáríróval, európaiul gondolkodó alkotó műveivel.

Borbíró Zsóka – a Helikon Kiadó Márai életműkiadásért felelôs szerkesztôje – közlése szerint a Helikon terve az, hogy a naplók sorát újra kiadják, a korábbiakhoz képest teljesebb formában. A naplósorozat indulásától Márai haláláig (1943–1989) ugyan már közlésre került, de az egy válogatott anyag. A fennmaradt szövegrészeket – bár jelentôs szövegátfedésekkel – a Vörösváry Kiadó gondozta és jelentette meg Ami a naplóból kimaradt címmel. Miután ez utóbbi is egy jelentôs terjedelmű szöveganyag – és állítólag még ez sem teljes! –, e kiegészítô sorozat kiadása még folyamatban van, jelenleg 1952-nél tartanak. A Helikon terve egy öszszevont-komplett naplószöveg kiadásra irányul, ami tartalmazná az általuk korábban már megjelentetett naplók szövegét, az Ami a naplóból kimaradt anyagát, és a még abból is kiszorult szövegrészeket – természetesen a Helikontól megszokott, gondosan elkészített jegyzetanyaggal együtt. (Ez utóbbi megjegyzés fontossága korántsem érdemtelen, hiszen a Vörösváry kiadások nem tartalmaznak jegyzetanyagot, így bizonyos értelemben, például könyvészeti vagy irodalomtörténeti szempontból hiányosnak tekinthetôk.)

Terjedelmi okoknál fogva így egy-egy kötet csak mintegy két évet foghatna át, viszont az emberi lehetôségek szerinti teljességet képviselne.
Mindez persze óriási munka. De a Vörösváry Kiadóval kialakított és fenntartott jó viszony kedvezôen befolyásolhatja e vállalkozás sikerét. Arról pedig, hogy az olvasó mit nyerhet egy ilyen összesítô kiadvány megjelenésével – különös tekintettel arra, hogy Márai naplói ma is az életmű legtöbbet forgatott opusai –, nem szükséges bôvebben szólni. Akik egykoron gyűjtötték Márai műveit, az a generáció lassan kihal. Az új gyűjtôk, egy új korosztály pedig bizonyosan szívesen nézne szembe a teljes naplófolyammal. De a kiadó tervei nem csupán a hazai könyvpiacra vonatkoznak, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy Márai naplói iránt a külföldi kiadók is érdeklôdést mutatnak, mint az életmű sikerültebb darabjai iránt.

Ma a Márai-művek jó néhányan a nagyobb európai könyvtárak majd mindegyikében, de a tengerentúlon is fellelhetô. Persze hogy milyen gyakran forgatják a könyvtárlátogatók, és inkább a magyar anyanyelvűek, vagy a külföldi fordítások alapján érdeklôdôk – erre vonatkozóan semmi bizonyosat nem lehet tudni. Márai jobbára olyan íróként lehet jelen a nemzetközi irodalmi köztudatban – ha egyáltalán tudnak róla –, mint egy a világ többszázezer még élô vagy már elhunyt alkotója közül. Talán csak a kivételt képezô Olaszországban, és némileg Németországban lehet más a helyzete. Ám az utóbbi néhány évben ismertsége, szerepe, mint magyar származású írónak, vélhetôleg megnövekedett.

Nem érdemtelen végül egy pillantást vetnünk Márai magyarországi recepciótörténetére. Tulajdonképpen az irodalomtörténet- és kritika is - alig néhány tanulmánytól, rövidebb írástól eltekintve – az 1990-tôl megindult életműkiadás elôtti néhány évben fedezte fel a maga számára Márait. Elsôsorban a Márai-jelenséget. Érdekessé vált, különbözô szempontok szerint vizsgálják életművét, az írójelenséget. E tanulmányok címutalása még mindig azt jelzi, hogy Márai ismeretlen, hogy megfejtésre váró titkai vannak. Hogy élt egy jelentôs magyar író a tengerentúlon, akirôl itthon jobbára csak a két világháború közötti idôszakot már érett fejjel megélôk tudtak; ôk is inkább csak arról, amit akkoriban írt. 1997-tôl már a torontói Vörösváry-házban ôrzött három ládányi kézirat is Magyarországra érkezett, a Petôfi Irodalmi Múzeumban került elhelyezésre. Igaz, csak letéti hagyatékként, de kutatható. Napjainkig a Márairól szóló írások száma a másfélszázhoz közelít. A kifejezetten róla szóló, értekezô, szakirodalmi igénnyel készült, illetve a Márai kötetek fogadtatását, visszhangját értékelô önálló könyvek - Lôrinczi Huba: „...személyiségnek lenni a legtöbb...”; L. H.: Búcsú egy kultúrától; L. H.: „Este nyolckor születtem...” Hommage a Márai Sándor; L. H.: Világkép és regényvilág; Furkó Zoltán: Márai Sándor üzenete; Rónay László: Márai Sándor; Szegedy-Maszák Mihály: Márai Sándor; Fried István: Márai Sándor titkai nyomában; Fried István: „…egyszer mindenkinek el kell menni Canudosba” (Tanulmányok az ismeretlen Márai Sándorról); és a legfrissebben megjelent Márai-monográfiával, Szeltner Ernô munkájával együtt – száma mintegy 20. E számadat ahhoz képest, hogy Márai alig több mint másfél évtizede érkezett meg a magyarországi irodalmi értekezések figyelemterébe, tulajdonképpen nem kevés. Biztató jelzése annak, hogy Márai nem csak hazatért, de valóban itthon van.

Hogy Márait bestseller íróként ismerte meg a világ – a Spiegel 1999-es bestsellerlistájára elôször felkerült magyar író –, ez nem különösebben meglepô. Hogy valóban az volna, az kevéssé hihetô. Ha valaki, a könyveit gondos figyelemmel olvasó magyar olvasó tudhatja csak igazán a miként megismerni és a tulajdonképpeni micsoda árnyalatnyi különbségét. Borbíró Zsóka úgy véli: még mindig jobb egy Márai kvalitású bestseller író kiadójának lenni, mint mondjuk Daniel Steel könyveivel jelentkezni a könyvesboltokban. Respektálható álláspont egy kiadószerkesztô részérôl. De remélhetô – és a hazai könyves szakma köreiben, így a Helikon Kiadó távolabbi tervei között is –, hogy Máraiból többet is meg lehet mutatni, mint azt a középszerű történetet, ami újkeletűleg nevét világszerte ismertté tette. Persze azt a Márait nem, aki olyannyira anyanyelvébe zárta magát, mint azt látni a Szindbád hazamegy című regényében: mestermű, ám lefordíthatatlan - egyedül a magyar olvasó öröksége. De az européer író-gondolkodó, aki naplóiban nyilatkozott meg, megfelelô jegyzetanyaggal, közvetíthetônek tűnik Európa, vagy a világ bármely más tája számára.

Köszönet Borbíró Zsókának, a Helikon Kiadó Márai életműkiadásért felelôs szerkesztôjének, valamint Mészáros Tibornak, a Petôfi Irodalmi Múzeumban letétbe helyezett Márai-hagyaték gondozójának a tanulmány elkészítéséhez nyújtott segítségükért.

Balázs Sándor

 
Osztályzat:



 

 
Fórum


Legelső hozzászólások a cikkhez:
blazsanik istván

#1

2005.03.11 21:59

Sok könyvem van tőle,de nem tudnám megmondani melyik a kedvencem.Mikor olvasom egy-egy naplóját,sokszor feltűnik,mennyire látta az akkori nyugati világ silányságait,melyek később begyűrűztek hozzánk is a 20.sz-ban.Nemrég láttam egy művének-Vendégjáték Bolzanoban-a bemutatóját.Gyönyörű nyelvezettel,tömör,pergős,párbeszédekkel tárja fel,egy férfi vallomását,vívódását,a nőkkel való kapcsolatát.Legjobban az tetszett és tartom fontosnak Máraiban,hogy hitt abban a világban és értékrendben,melyet otthonról hozott.Ízig,vérig magyar és európai író volt.
[VÁLASZ]
renababa

#2

2005.04.12 09:23

Engedd meg, hogy reagálásomban tegezzelek!
Köszönöm.
Az igazság az, hogy nekem nem olyan régen ajánlotta egy könyvtáros Márai írásait és eddig csak kettőt ismertem meg, de már most azt mondhatom, hogy igazgad van.
A gyertyák csonkig égnek című műve nekem nagyon sokat segített abban, hogy a körülöttem lévő világot könnyebben tudjam kezelni és átalakította az értékrendemet is bizonyos kérdésekben. Úgy gondolom, hogy nemcsak a világot látta olyan szemmel, ami a ma emberének sokszor érthetetlen és furcsa, de valahol mélyen a műveiben megbújik egy kis pszichológia is, amely a rohamosan globalizálódó világban élő ember számára, akár közelebbről is elérhető segítséget nyújt a környezete megértésében.
Örülök neki, hogy felvetetted a témát és remélem, hogy reagálsz a hozzászólásomra.
Üdvözlettel:
Rena
[VÁLASZ]
kereskedő

#3

2005.12.25 11:12

Nem sok reagálás volt !
Pedig Márai ma sikeres!
Nem véletlenül, mert zseniális!
[VÁLASZ]


  . . .

Az összes hozzászólás
megtekintése

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu