buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Alapállások


2006.06.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Több indítását is elképzeltem ennek az írásnak, kezdhetném a megszokott meditatív hangon, gondoltam, a megszokott meditatív hangom, mondanám, ha esszéíró lennék, de hát az esszé, az esszé nagyon nagy műfaj, kezdhetném aztán az irodalmi párhuzamokkal, kezdve a Céline-re való utalással, aztán az emlékekre utaló nagy mondattal („A kliséknek megfelelően apámmal jártam meccsre, a virsli íze, a rossz, de mégis jó mustáré, a sör keserű büdöse – mindmáig jelenvalók, ahogy azt Proust előírja”), ahogyan valamiképpen a könyv nyitómondata („Futballozni mindenki futballozott, az is, aki nem, ez a futball sine qua nonja, de nem mindenki futballista”) visszautal az Anna Karenina híres első mondatára, ha másban nem, akkor a boldogság és boldogtalanság képzetével, merthogy a futballista azt képzeli, hogy aki nem futballista – az boldogtalan.

Kezdhetném személyes emlékekkel is, a foci és én motívumkörből éppen elég élményt tudnék előbányászni, s akkor már a könyv címével is vitatkozhatnék, hiszen Esterházy a maga személyes élményeiből kiindulva látja nehezen megközelíthetőnek a tizenhatos mélyét (csatár volt), magam viszont kapus, így az a terület engem az otthonosság tudatával ajándékozott meg, mindig ezzel az érzéssel gondolok rá, s ekkor egyből vitába is bocsátkozhatnék a szerző mások által is vallott tételével, miszerint a kapus az kapus, csak kapus, nem futballista. (A szerző mentségére szolgál, hogy zárójelben megjegyzi: „Hülyeség”.) Mondhatnám azt is, mondom is, hiszen igaz, hogy Esterházy foci-könyvét két jó meccs között olvastam el, a Middlesborough–Sevilla és a Barcelona–Arsenal meccs közötti héten. (Zárójelben: jó volt úgy mérni az időt, hogy milyen meccsek után és milyen meccsek előtt vagyunk, régen így éltem az életemet.)

S hát kezdhettem volna még ezer más módon is ezt az írást, csak attól félek, hogy minden lehetséges kezdettel a lényegről tereltem volna el a figyelmet. A lényegről, ami egy mondattal összefoglalható: Esterházy foci könyvét (ez a Hrabal könyve szerkezetet szeretné követni, csak hát a focit nagyon nehéz a mondat közepén nagybetűvel írni) nagyon lehet olvasni. Viszont: ha nagyon lehet olvasni ezt a könyvet, akkor az olvashatóság élményének a magyarázatát is meg kell adnom. Úgy gondolom, ez a könyv nagyon is illeszkedik Esterházy prózájához, s ha így van, akkor az életéhez is (lásd: az élet és mű nagy témakörét), s hát természetesen ahhoz a rendkívül vibráló próza-stílushoz, amit Esterházy a maga számára kialakított. De van egy másik magyarázat is: az, hogy ez a könyv, noha minden sora a focival foglalkozik, számomra mégsem a fociról szól. Vagy másként fogalmazva, megengedőbben, nem csak a fociról szól. S nem is csak a játékról, a játékkal való azonosulásról. Arról is. „Szóval akkor is játszom a játékot, ha csupán nézem. Soha nem pillantok kívülről rá. Nem ezért nézem, hogy lássam, hanem mert van” – olvasom. Ez nekem így már nem megy. Ami persze azt is jelenti, hogy a mai játékot, vagy azt, amit ma játéknak nevezünk, én már kívülről nézem, szemben Esterházy Péterrel. (Legfeljebb a kivételes tudást vagy a küzdelmet tudom becsülni, de az a játék, amit a tévében látok, már nem az én játékom. Viszont lenyűgözött, ahogy a játék logikája érvényesült a Barcelona-Arsenal meccsen. S milyen tudású játékosokkal szemben. Mintha nem is játék lett volna…)

Miről is szól akkor ez a könyv? Természetesen magáról az íróról, aztán a fociról, aztán valami másról is. A focin kívül ez a valami más foglalkoztat a leginkább. A valami másnak a vetületei, azok a vetületek, amelyek ebben a könyvben megmutatják magukat. Itt van például a nagyság nagy témaköre. Az, hogy hogyan lesz valaki naggyá, s hogyan tud valami újat hozni. Esterházy Péter az öccséről, a válogatott játékossá lett Esterházy Mártonról írja: „És akkor láttuk, hogy valami megváltozott, valami új erő került belé. És nagyvonalúság. És gyorsaság. És energia. Még az esze is megváltozott. De hogy ez a változás milyen nagyságú, az csak akkor derült ki, amikor az ’aggódó báty’ rábeszélte őt, hogy jöjjön le focizni Csillaghegyre, a Csillaghegyi Munkás Torna Egyletbe, ahol testvérei is játszanak, ép testben ép lélek, blaszkettő. Egy évet játszottunk együtt, a négy-négy-kettőben mi voltunk elöl a kettő. Az első edzőmeccsen nem hittünk a szemünknek. Mintha egy felnőtt játszana az óvodások közt. Vagy egy óriás a liliputiaknál. Más dimenziókban mozgott. Nem ismertünk rá; csúf kis kacsából hattyú effekt. De nem akart semmit, csak jól érezni magát.” Nem mond mást akkor sem, amikor más nagy játékosokról ír: a maga Albert- vagy éppen Hidegkuti-élményéről, Albert ellen játszott, s az idős Hidegkuti ellen is egy rövid kis játékon, mindketten úgy fedezték a labdát, hogy nem lehetett hozzáférni. (Hideg-kutiból nekem csak a díszítősor jutott, elsős koromban az ő nevét írtam díszítősorként a füzetbe, nehéz név volt, Albertet láttam játszani „élőben” is. Aztán jönnek más nevek, Puskás, Grosics, Varga Zoltán, Beckham, és így tovább, a konklúzió viszont azonos: naggyá nevelődni, csak nevelődni nem lehet, nagynak, valóban nagynak születni kell. Nem csak a fociban, nem csak a játékban, hanem az irodalomban, a tudományban, a politikában, s minden területen, az új látásmód az emberrel születik, a nevelődés segíti-segítheti ennek az új látásmódnak az érvényesülését.

Ez lett volna az első valami más. A második a játékhoz való viszony. A könyv egyik pontján Esterházy leírja azt az ismert tényt, hogy Camus fiatalon igazolt játékos volt, történetesen kapus. Aztán megjegyzi, hogy Nabokov is kapus volt, s Wojtyla is védett (és Németh László is, teszem hozzá most filoszi minőségemben, nem volt igazolt játékos, de iskolásként mindig a kapuba állt be, ami persze nem jelenti azt, hogy minden kapusból Camus, Wojtyla vagy Németh László lesz). Mit jelentett ez? Elindulhatnánk a kapus-lét vonalán, de talán tovább jutunk, ha arról elmélkedünk, hogy későbbi életükből, „munkásságukból” már amennyire látható számunkra, kiiktatódott a játék. Miért, hogyan? Miközben a sport tömegszórakoztató iparággá alakult át, a magaskultúra mintha figyelmen kívül hagyta volna a játékot magát. No, ez sincs teljesen így, de mintha mégis így lenne. Mi lehet ennek az oka?

S akkor harmadszor is a valami más. A fociról, a magunk játékáról úgy szoktunk beszélni, mint a katonaságnál eltöltött hónapjainkról. Történeteket szoktunk mesélni, anekdotákat, s mindig mi vagyunk a pozitív hősök. Ebben a könyvben Esterházy is emlékezik (nem véletlenül említi Proustot), legendákat is említ, azt hiszem, teremt is, de a maga szerepét soha nem növeszti fel. Önmagát annak láttatja, ami volt: negyedosztályú futballistának. „De a negyedosztályú futballista az nem egy elfuserált első osztályú, nem egy tehetségtelen másodosztályú vagy egy fegyelmezetlen, frusztrált harmadosztályú. Minden szintnek megvan a nívója, ez egy jól hierarchizált szakma, egy jó negyedosztályú játékos az egy jó játékos a negyedosztályban” – mondja. A könyvben alapállásként említi, hogy előbb volt futballista, s csak azután lett író. Ha ez alapállás, akkor alapállásból következőnek gondolom az önmitizálás elkerülését is.

Egyébként története is van a könyvnek…

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére
Magvető Kiadó, 2006
147 oldal

 
 
 

Füzi László

Magvető Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu