buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 19, hétfo
Huba napja





















Évfordulók:
1914: Bajomi Lázár Endre születése
1936: Federico García Lorca halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Don Eco


2005.02.10

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Umberto Eco megunhatatlan. Ez volt a tézis, most következik az árnyalás.

Nem tapasztalom, hogy irodalomértelmező, magyarázó, a mások és a maga írásaira reflektáló, az irodalom készülését és hatását firtató esszéiből elegünk lenne. Mi, irodalmárok vele tartunk régtől, hűségesen: olvastuk tudós, strukturalista alapvetéseit és követtük posztstrukturalista nyitását, jól esnek karcolatai, jegyzetei, publicisztikái, rövid írásai; araszolunk vele ideális nyelvet kereső és az irodalom működési mechanizmusait taglaló munkáiban. Regényeivel kapcsolatban talán nincs ilyen egység: a szakma egy része kezdi megelégelni (kiszámítottnak ítélt) nagy kompozícióit. Én nem tartozom közéjük. A rejtély, a keresés, a megfejtés vágya és realizálódási folyamata, majd céltévesztése számomra olyan tág keret, oly termékeny séma, hogy még mindig élvezem, bármit tesz bele. A nem szakmabeli, a jelző nélküli olvasó (felől) érdekel inkább: ő valóban képes követni a szellemi kalandokat? Vagy a Rózsa neve-film sémája alapján olvas, át-átlapozva helyeket?

Még az ellenkezője is lehet igaz. Ecótól nem tagadható ugyanis meg, hogy izgalmasan cselekményesíti a gondolatiságot, a kultúratörténetet, és eléggé optimista is hozzá: tárgyalt kötetében úgy véli, az egyszerű olvasó meglehetősen dörzsölt (informált, kompetens, akár valamennyire bennfentes is lehet) manapság; a médiából és a mindennapi élet özönéből annyi hatás éri, hogy észre sem veszi, és észre sem véve veszi a megértési akadályokat. Átugorja a szemiotikai léceket, még ha nincsenek is olyan alacsonyan… (Ide kívánkoznak egy korábbi gyűjteményéből, a Gyufalevelekből az emlékezetes ujjal olvasó magatartásról írottak: csak hisszük, hogy bizonyos könyveket rég megvettünk, ám még mindig nem olvastuk el. Míg ide-oda rakosgattuk, bele-beleolvastunk, s a lapozgatás közben észrevétlenül kihúztuk belőlük a lényegüket, mindazt és annyit, amennyit számunkra jelenthetnek.)

El is nevezi, megint csak emlékezetbe ragadóan, oly találóan, a kétféle olvasást, a szemantikust és a szemiotikust. Az első nélkül nem lehet meg a második, az ún. szakmai olvasó sem, mert a szó szerinti megértés megelőlegezi a finom jelzések regisztrálását.

Nem hiszem, hogy csak én járok így Ecóval; bármikor bármivel találkozom tőle, mindig az éppen akkor, aktuálisan foglalkoztató kérdéseimre mondja a választ, s ráadásul árnyaltan, bátran, őszintén, kimerítően és metsző okossággal. (Nem is beszélve arról, hogy amikor az orosz írónőtől – akinek több regényét és elbeszélését fordítottam az utóbbi években és akiről számos cikket írtam – egy interjúban legutóbb megkérdeztem: van-e olyan hely vagy életterület, foglalkozás, elfoglaltság, esetleg személy, akivel/amellyel nagyon szeretne találkozni és közelről megismerkedni, így válaszolt: „– A hely, az életterület és a személy egy és ugyanaz: Umberto Eco. ”)

A laikus olvasással és a mai regényekben a kalandosság esélyeivel foglalkozó kurzusom félidejében akadtam Eco új kötetére, ahol régi elképzeléseket tekintetével megújítva arról elmélkedik, hogy a mese (müthosz) csontvázán a hús a nyelvezet, a látvány, az érvelésmód, a jellem és a dallam, s mindezek szerves és helyes elegye teszi ki a jó irodalmat. Hogy a biológia visszavág: amíg az irodalom lemond róla, a Tudomány és a Filozófia, a film s az újság használja a Nagy Elbeszélés koherenciáját és katarzisát, de ezeken keresztül is a Művészet szivárog vissza, a példákon át… A (meglévő) Poétikát is ilyenformán interpretálja nekünk, kérdésirányával lélegzetelállítóan izgalmassá téve: a híres (de nem poros!) mű arra keresi szerinte a választ lebilincselően, hogy is lehet hatást elérni, katarzist kiváltani, mitől jön létre a spontaneitás, a csodálkozás, hogy lehet extázishoz jutni egy szöveggel… A homeopátiát és allopátiát idézi, amelyek rendkívüli hatékonyságú és szemléletességű kategóriák nála (és további alkalmazási lehetőségüket tekintve ugyancsak sokesélyesek). Egy frappáns meghatározásban kifejti, miért alkalmas modell a kettős olvasásra a krimi-séma, melyek a kettős kódolás mintapéldái, azaz a „minőségi bestsellerek” – bár példáival, a régi irodalmak remekeivel nem azonnal értek egyet a ma szemszögéből. Ám az is igaz, hogy ha kifejt egyet (ld. Poétika), kommentárja meggyőző. Ez történik a másik esetben is: Miért érdemes olvasni a Paradicsomot? Ljudmila Ulickaja mai transzcendens regényében időzve számomra például fontos támpont: hogyan, milyen eszközökkel jelenítette meg a nagy előd, a dantei minta egy mai elemző felfogásában ezt a szférát. Hogyan kalandos tehát a túlvilág, s milyen lehet annak leírása? S visszatérve a modern kalandhoz: amellett érvel, hogy Leopold és Molly Bloom az olvasó tudatában meglévő mítoszoknak köszönhetően engedheti meg felszíni kalandnélküliségét. Az intertextualitásról és a mű alkotás-lélektani folyamatairól tud még újat (szellemeset, személyeset, magától értetődőt – önmaga és mások után) mondani; az intertextuális iróniáról például, hogy az szándékolt és ki is mondott utalás a megnyilatkozás megelőzöttségére, a szerzői intenció szerinti összekacsintás a művelt olvasóval (kétszeresen is saját példatárából: „Természetesen egy kézirat”). Jó példái vannak arra, amikor a szövegköziség nem ironikus (Átokföldje) s amikor észrevett, ám nem szándékos (M. Foucault és A Foucault-inga), s amikor vé(le)tlen. Ez utóbbiról ismét saját példával vall: az orosz szimbolista író, Merezskovszkij regényeivel való tudatalatti kapcsolatát hozza fel. Egy szlavista figyelmeztette a párhuzamokra történelmi regényeik között, s évtizedek óta akkor jutott eszébe: ő gyerekkorában tényleg olvasott a szerzőtől… (Merezskovszkijból írtam a kisdoktorimat, ám nem vettem észre lényegi hasonlóságot köztük, annál inkább Brjuszov Tüzes angyalával! S e kötetében Eco végre reflektál az orosz strukturalista elméletre, ami korábban nem volt jellemző rá, pedig erősek az analógiák.) Borges, akivel szintén folyton rokonítják, kizárva, azaz (Eco szerint): megint más kategória. Korban párhuzamosan írtak, nem vehetett át tőle – amikor pedig bizonyos, az elemzők által vele összefüggésbe hozott műveit írta, akkor még nem is ismerhette. A korszellem hatott…

Eco az irodalom és az irodalomtudomány legfontosabb kérdéseiről beszél, és különös módon mindvégig érthetően és érdekfeszítően teszi. Bármire tér, képes figyelmünket (vagy a hozzám hasonlóét) lekötni. Példatára hozzáférhető. Különlegességé teszik önértelmezései is. Bevonja minden rendű és rangú olvasóját azzal, hogy ilyen szélességben kitárja előtte műhelyét, s írótársaitól (pl. az említett Ulickajától) eltérően szívesen, szenvedélyesen verbalizálja azokat az alkotás-lélektani mozzanatokat, amelyek számára is talányosak, ám ő is – a laikushoz hasonlóan – meg akarja érteni, mi megy ott végbe. Előttünk fontolgatja például: tudatos volt egy fogás, vagy legalább félig az? Nem szorul továbbá érthetetlen, a beavatottak által ismert terminusokra és hivatkozásokra. Ám ez miben korlátozza? Miről nem tud így megszólalni és érvényeset mondani? És mitől hat egészen másként, mint számos kortársa, mint más teoretikusok?

Van egy válaszom. Ő az irodalomról elmélkedik, az élmény hatása alatt. Azt rendszerezi, ahhoz keres használható fogalmakat, példákat. És nem az irodalomtudományról.

Egzisztenciális érdekeltségű és érintettségű irodalomtörténész, irodalomteoretikus, esztéta. Mint nálunk Balassa Péter volt.

S amivel zárok az egyiktől, azt a másik is mondhatta volna: a hipertextuális beállítottságú olvasás kreativitásunkat, szabadságvágyunkat elégíti ki, a kész, zárt történetek azonban meghalni is megtanítanak bennünket. (Eco, i.m. –; uő: A nyitott mű szerzője…)

Umberto Eco: La Mancha és Bábel között. Irodalomról
Ford.: Barna Imre, Gecser Ottó
Európa Könyvkiadó
504 oldal, 2900 Ft

 
 
 

V. Gilbert Edit

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu