buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Egy remeklő megbízhatósága


2005.02.10

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Hét esztendeje volt negyven éve, hogy Az angol ajkú népek története eredetiben megjelent. E jubileumra készült el az a kurtított kiadása, melyet most Somogyi László ügyhöz méltó igényes fordításában az Európa közrebocsátott. Mint (vagy nem egészen?) köztudomású, szerzője mindenekelőtt ezért kapott irodalmi Nobel-díjat. Winston Leonard Spencer Churchillnek hívták.
 

Amellett, hogy később világháborút nyert, már 1938-ban megmutatta oroszlánkörmeit. Olyan könyvet tett le az effélékre bukók képzeletbeli kerekasztalára, hogy a nála szerényebb talentumú történészeknek káprázott a szeme. A díj-bizottság erre a monográfiára is célzott (Marlborough élete és kora), amikor az értékelésben arra utalt, hogy „mesteri történetei és életrajzi munkáiért tüntették ki” 1953-ban.

Sir Winston akkoriban megint miniszterelnök volt. De az írás még/már jobban foglalkoztatta elméjét, mint a (hanyatlani indult) gyarmatállam környülállásai. (S ráadásul sokat festett.) Ami a papírpusztítás mesterségét illeti, azt a Királyi Katonai Akadémia elvégzésre után kezdte gyakorolni. Ebben cikkeit a spanyol-kubai viszályról spanyolpártilag egy konzervatív brit lapnak írta. Aztán a felkelt búrok – igen – fogságából küldött tudósításokat ide-oda. Nem csoda hát, hogy a szóban forgó, túlsúlyos, de ballasztmentes kötetében épp a búr háborúsdi az egyik leginkább életteli kapitulus. (Egyszersmind az utolsó, negyvenegyedik fejezet.) A dél-afrikai konfliktust a maga részéről utóírásban se tudta belenyugvóan elemzi. Nála ez a világháborúhoz vezető út első állomását jelenti, ellentétben a birtokomban lévő Penguin-sorozat Anglia-történetírójának nézetével. G. Trewelyan ugyanis csupán tautologikusan bámuldozik a búrok váratlan győzelmei, s az angoloknak okozott veszteségek tetemessége és kínossága miatt. Churchill másként tapint rá a lényegre, körülbelül azt mondja, hogy Kruger köztársasági elnök a holland telepesek nemzeti érzéseire és haszonelvűségére apellált, párhuzamosan, csillapíthatatlanul. (Önök a hazánkat akarják – süvítgette.)

A jelentős személyiségek történelmi hatékonyságának előtérbe helyezése különben írónk evidenciái közé tartozik. Ebben emlékeztet (már akit) Tacitusra. (Közelebbről a római klasszikus Agricola élete című etalonjára.) Tacitus véleményezései természetesen megjelennek a Churchill-mű elején; Bodicea „barbár” királynő híveinek lemészárlásával kapcsolatban – józan huszadik századi kritika alá vetve. Közben szerzőnk nem titkolja rokonszenvét a nemzetek feletti római civilizáció iránt és sajnálkozását összeomlása felett többször kinyilvánítja.

Érdemes itt rámutatni arra a tényre, hogy a könyvnek egyáltalán nincs a rómaiak előtti korokat fölidéző bevezetése. Hogy ezt miért mellőzi Churchill, arra megint csak Mr. Trawelyan idevonatkozó áttekintésének zavarossága ad választ. Ettől jobbnak találta óvakodni. Azt kifejteni, hogy az angol nép mitől kevert (mixed blood), úgy látszik, nem volt különösebb ambíciója. Bőkezűbben bánik az Angolszász krónikával, s benne Arthur király legendájával. Az ide tartozó feltételezéseket elnéző nagyvonalúsággal, szeretetteljes szkepszissel kezeli. Kifejezetten megnyugszik akkor, amikor már a hosszú ideig és minél nagyobb területeken uralkodó, valóban létező királyokról számolhat be. Mint ahogy a dokumentálható keresztény térítéseket is megkönynyebbült biztonsággal kommentálja.

A viking hódítások megint zaklatottabb elővezetése után még jobban beletalál a konveniáló kerékvágásba. Tisztázott körülményeket összeigazítva, világos érvekkel bebizonyíthatja, hogy Alfréd nagyságát emlegetni nemcsak kötelező apológia. A király távlatos gondolkodását, kivételes leli erejét oly meggyőzőnek érzi, hogy nem fél a dagályosságtól sem. Hősét „az örök dicsőség csúcsára” állítva aposztrofálja.

A nem angol ajkú olvasónak, igaz, ezek után megint el-ellankad a tanulmányozási ándungja. Az újabb viking inváziók abszolválása után azonban Churchill ismét nem hagyja, hogy elvesszünk a részletekben. Ahogy fölsorakoztatja Normandiai Vilmos hódításának eseményeit (folyamattá formálva), újfent csak meglep mintaszerű lényeglátásával és fantasztikus mesélni-tudásával. Nem véletlen tehát Christopher Lee szerkesztő, vagy a katonai szakértő, Michael Howard dicsérete. Howard kijelenti, s telibetalál: „Ez a mű az egyszerű olvasók számára az Anglia története lesz. És talán az egyetlen, amit szerte a világon milliók ismernek majd meg.”

A hadtörténész kolléga lelkesültségét táplálta, hogy a hajdani haditudósító és hadügyi miniszter élt-halt a csataképfestésért. A háborús készülődéseket és kimeneteleket szinte hadvezéri éleslátással, de minden szakbarbárság nélkül elemezte. Az 1066-ban történt okkupáció fölelevenítésében csakúgy lubickol; mind a két szempontból. Az évszázadokon átívelő citátumokat skrupulus nélkül alkalmazza – beleértve Hódító Vilmos teátrális hasraesését, amikor sáros ábrázattal s csöpögő tenyérrel fölkiáltott: „Látjátok, két kézzel markoltam meg Angliát.”

Legparádésabb harcjeleneteit a híres családi előd, Marlborough tevékenységéből választotta. Rokonának intenzív működése ötszáz év múlva az újabb partraszálló, Orániai Vilmos idején kulminált. A kettejük cseledeteiről szóló fejezetek (pozitív értelemben) túl sok helyet foglalnak el az egészből, gyönyörűen vannak azonban kidolgozva, s kemény líraiságuk is megbocsátható. Hiszen ki bánja, ha mind a belső feszültségekben, mind a nemzeti dicsőséget (Franciaország ellen) védelmező ütközésekben Churchill úgy is bemutatkozik, mint igaz patrióta?

Hasonlóan briliáns politikai páros vetélkedésével köti le figyelmünket a 19. századhoz érve. Disraeli és Gladstone parlamenti rivalizálása az ő száraz humorú megjegyzéseivel kísérve mulattatóan klasszikus történelmi esszé. Egyúttal visszafogott tiszteletteljes Viktória királynő – igenis – vonzó lényének finom ízlésű (fel)értékelésével.

Churchillnek majd’ mindig sikerül múltbéli szereplői kiválóságát vagy hibáit a jellemükből fakadó dinamizmussal megvilágítania. Megbízható elfogulatlanságát csak néha kérdőjelezi meg leküzdhetetlen személyes ellenszenve. A forradalmi diktatúrát bevezető Cromwellt tárgyilagos megvetéssel szemléli. Szerinte (1649 után) „megszüntette a parlamentáris kormányzás minden formáját és Angliát bármely korábbi vagy későbbi önkényuralomnál kicsinyesebb zsarnokságba taszította”. Ami Bismarck porosz miniszterelnököt illeti, az ő intranzigens lénye kifejezetten bosszantja. A vaskancellár önös céljai tudniillik hiánytalanul megvalósultak, s ez Európa sorsát jó előre végzetes irányba terelte. Nevezetesen úgy, ahogy Disraeli a teuton veszélyt éleslátóan megjósolta...

A harmadik világfelforgató keménykezűt, Napóleont sine ira, taxativen mutatja be. A méltatásban a géniusz jelzőt sem sajnálja tőle. Az embernek az a fura benyomása, hogy a császár azért szolgált rá a respektusra, mert olyan angol hősökkel mérkőzött, mint a megható Nelson vagy a kiváló Wellington. (Trafalgárnál meg Waterloonál találkoztak ugyebár közvetve, és eme földrajzi elnevezések szimbólummá patinásodtak azóta.)

Hálásan kikászálódva e roppant szövegteljesítmény többhetes hatása alól (csöpp képzavar), megállapítható: Chrurchillnek nincs úgynevezett nagyszabású víziója a britek históriájáról, noha expanzív tehetségüket és attitűdjüket gyarmatbirodalmuk kialakulásának hallatlanul érdekes nyomkövetésével is dokumentálja. Élénk-pontos narrációját ehelyett a fölényes tárgyismeret, a remekül kamatoztatott tapasztalatok, az intuitív oknyomozás, a drámai fordulatok helyes kijelölése, a gondolatébresztő mondanivalók sokasága irányítja, kormányozza.

Ilyen vérbeli írói képességek birtokában bűn lett volna bele nem fognia óriási vállalkozá-
sába.

Winston S. Churchill: Az angol ajkú népek története
Fordította: Somogyi Pál László
Európa Könyvkiadó
956 oldal, 4800 Ft

 
 
 

Iszlai Zoltán

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu