buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Tükör” által – homályosan


2005.09.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„Miért haragszik a világra, a szüleire, az életre egy negyvenéves nő, úgy, ahogyan csak az ötévesek szoktak?” – teszi fel a kérdést dr. Mester Gábor régi barátjának, Albert Györgyinek És: „Minden alkalmat megragadsz arra, hogy emlékeztesd őket, tönkretették az életedet.” – fogalmazza meg véleményét az interjú egy másik helyén a doktor úr. Pedig akkor még nem is olvashatta a könyvet.
Albert Györgyi kijelenti bevezetőjében, s írásában is többször céloz rá, hogy az „önvallomás eredményes gyógymód lehet.” Kimondatlanul: élete, magatartása, fontos döntései jobb megismerése, traumái feltárása közelebb viheti önmaga jobb megértéséhez, elfogadásához, s így a depresszióját kiváltó, előidéző okok megszüntetéséhez. Persze, ehhez pokolra kell(ene) szállnia.

Ő azonban nem a könyv címére keresi a választ, hanem sokkal inkább csak alcímét – A depresszió szorításában – illusztrálja. Beszámolója majdnem felében a depresszió sajátosságaival, fajtáival, következményeivel foglalkozik, noha kijelentése szerint maga is tisztában van vele, a témáról már könyvtárnyi irodalom született. Csak valahol az 58. oldalon kezd bele a saját történetébe. Önkínzó részletességgel számol be az őt közel másfél évtizede rendszeres időközönként meglátogató betegség tüneteiről, következményeiről, a munkaképtelenség, tehetetlenség, kiszolgáltatottság okozta lelki gyötrelmekről, a fizikai kínokról, a rosszullétekről, hányásról, eszméletvesztésről, az antidepresszánsokra ivott alkohol gyilkos hatásáról. Egyszóval: a lecsúszásról, a teljes leépülés felé vezető út stációiról.

Betegsége, helyzete, állapota feltérképezésében könyörtelenül őszinte, az önmagával és a múltjával való szembenézés viszont vakvágányra fut, lényegében elmarad. Nem idézi fel gyerek- és ifjúkora sorsdöntő eseményeit vagy éppenséggel a látszólag jelentéktelennek látszó hétköznapi történéseket, nem próbálja apró mozaikdarabkákból, emlékekből, hangulatokból összerakni, kirajzolni egykori önmagát; megmutatni, ki volt, milyen volt, milyen szeretett volna lenni. Ehelyett be kell érnünk néhány sommás kijelentéssel, ítélettel. A múltidézésből vádaskodás lesz.

Azt sugallja, élete minden kudarcáért szerettei a felelősek. Anyja fiatalon lett vele terhes, s ezért nem akarta őt. Amíg a szülei össze nem csiszolódtak, s el nem költöztek az apja szüleitől, sokat veszekedtek. Ennek az időszaknak is ő a fő vesztese. Bezzeg a húga öt évvel később már egy másik lakásba és másmilyen légkörbe született. Nárcizmusáról sokat elárul egy gondolat-futama: „…tulajdonképpen azért kellett a szüleimnek még egy gyerek, mert én, minden erőfeszítésem ellenére nem voltam nekik elég jó.” A húgával tizennyolc éve nem beszél, kapcsolatuk hiánya „megoldhatatlannak tűnő probléma.” Hogy mindez miért, hogyan alakult így, arról sem ír semmit, pedig az okok feltárása közelebb vihetné őt önmaga, minket pedig Albert Györgyi személyiségének megértéséhez. Apjáról annyit tudunk meg, hogy durva és érzéketlen, mert hogy egy hatalmas pofont kapott tőle, amikor nem akart elmenni a követségi rendezvényre. A bűnbakok listáján előkelő helyet foglal el második férje is, a színész-rendező: „Gábor mellett szinte törvényszerű volt a betegség megjelenése.”

A hozzátartozóival szemben szigorú, sőt igazságtalan, magával viszont meglehetősen elnéző. Ő nem hibázott, nem tévedett. Legalábbis ilyenről nem tesz említést. Magatartása, cselekedetei legfőbb magyarázó elvének azt tartja, hogy szeretetre vágyott, s meg akart felelni. Említ is egy megdöbbentőnek szánt esetet egyéves korából: nagymamája jó órára magára hagyta, s ő ahelyett, hogy sírt, dühöngött vagy tombolt volna, csendesen, némán ült és várt.

Egykori magáról csak a sikerei jutnak eszébe. Sugárzó nőnek, „parti queen-nek” (30. oldal) látja a fiatal Albert Györgyit. „Huszonkétévesen szerénytelenül elmondhattam magamról: alig van olyan jó pasi a városban, akivel ne lett volna, hogy úgy mondjam, kölcsönös konszenzuson alapuló, élvezetes kapcsolatom.” Talán ezt az árulkodó mondatot (is) érdemes lett volna felfejteni, vajon mire olyan büszke utólag, s vajon mit kompenzált nagy étvágyával?

Szakmailag kicsit – talán nem is kicsit – túlértékeli magát. Kijelenti: húsz éve berobbant a rádiós-televíziós szakmába, s „teljesen új hangot ütött meg az elektronikus újságírásban”, riportjait „új hangvétel” jellemezte (78. oldal). Én magam hallgatóként, nézőként annak idején ezekben a sztár-interjúkban semmilyen eredetiséget nem fedeztem fel, legfőbb erényük az lehetett, hogy készítőjének sikerült becserkészni, mikrofon-, és kameravégre kapni a külföldi hírességeket. Albert mindamellett hadart, énekelt, az angol szavakat irritálóan affektálva ejtette. Egy már halott, hozzá hasonlóan sokat kritizált kollégájának annak idején kijelentette – s ezt most idézi is – „pont azt akarják bennünk megváltoztatni, amitől mások vagyunk.” Elejt ugyan egy megjegyzést arról, hogy az elmúlt két évtizedben egyetlen jó kritikát sem kapott, de mélyebben nem izgatja a kérdés, mert nem vizsgálja, hogy lehetett-e valami alapja kedvezőtlen megítélésének.

Felteszem, az írás rövidsége miatt került sor a kötet felturbózására. Albert önvallomását – két külön fejezetben – interjúk követik. A szerző részben olyanokat kérdezett meg (Sándor Erzsi, Keresztes Ildikó, Détár Enikő), akik maguk is megküzdöttek a depresszióval, részben olyanokat (Karinthy Márton, Frenreisz Károly, Pozsgai Zsolt, Payer András), akiknek rokonuk, barátjuk vagy drámahősük szenvedett ebben a betegségben. Az „alanyi” interjúk érdekesek, többnyire megrendítőek – talán a kötet legérdekesebb anyagai –, a hírességek (Karinthy Ferenc, Latinovits Zoltán, Szécsi Pál) kórtörténetével azonban már sokan, sokszor foglalkoztak, s alaposabban.

A harmadik fejezetben három orvos szólal meg, Albert már idézett belgyógyász barátján kívül kezelőorvosa, dr. Nemessúri Judit és a magzati pszichológiával és pszichiátriával foglalkozó dr. Raffai Jenő. Ez utóbbi szakember megkérdezése Albert prekoncepcióját szolgálja: neki az a szerepe, hogy igazolja, bizonyítsa, a nem kívánt gyerek milyen pszichés károsodásokat szenvedhet az anyaméhben.

Nemessúri doktornő elképzelhetőnek tartja, hogy – analitikus értelemben – Albertnek több haszna van a betegségből, mint amennyire szenved tőle, mert az megszabadítja bizonyos felelősségvállalástól, társadalmi kötelességvállalástól, munkától. Önvallomása mindenesetre azt bizonyítja, hogy még mindig nem jutott el a – talán a gyógyulást is jelentő, de legalábbis elősegítő – felelősségvállalásig. Bár a vele készült kötet-végi interjúban azt állítja, „rettenetesen és kíméletlenül” kiadta magát, nem akart, nem tudott igazán szembenézni önmagával.

Mégsem baj, hogy megszületett ez a könyv, s Albert Györgyi kiállt a nyilvánosság elé, mert saját példájával, depresszió-krónikájával több rászoruló sorstársa figyelmét felhívta a gyógyulás lehetőségére, a gyógyíttatás szükségességére.

Albert Györgyi: Miért pont én? A depresszió szorításában
Park Könyvkiadó
221 oldal, 2500 Ft

 
 
 

Gervai András

Park Könyvkiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu