buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Sehonnan sehová


2005.07.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Cigány barátommal való beszélgetéseink során fogalmazódott meg váratlanul – már nem is tudom, melyikünk mondta ki – a fenti, „költőien” hiányos mondat, mely öszszefoglalta az ő történeti létérzését és jelenbeli közérzetének egyik rejtett faktorát a cigányság sorsának keretében. Hiába is próbáltam oldani mélységes defetizmusát – amit egyébként a cigányok nem lepleznek –, a múlt–jelen–jövő érzése, amint etnikai foglalatba kerül, nihilista színezetet ölt. Indiai származás ide, demokratikus Magyarország oda, a romák sors- és identitás-érzékeléséből általában hiányoznak az olyan történelmi fogódzók, amelyek a periférián hányódó, mélységesen bizonytalan, éppen csak túlélő egzisztálást az érvényesség és az érvényesülés felé tudnák terelni.

A cigányság történelmi tudata nyugati szemmel nézve problematikus, amennyiben körkörös időérzékelésük, a történelmi emlékezet és a történetírás hiánya, az „örök most”-féle időtudat dacol az európai racionalizmussal.

Katz Katalin, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára s a tapasztalt szociális munkás, aki 1957-ben vándorolt ki a családjával Magyarországról Izraelbe, mint zsidó, gyökeresen más történelemszemléletet és történelmi tudatosságot mondhat magáénak. Erős sarkítással, de elmondható, hogy a zsidók „emlékezz!” kategorikus imperativuszának a cigány „feledj…” a megfelelője. A zsidóság „a könyv népe”, az Írás és az írás, a rögzítés, a dokumentálás, a megőrzés jelentősége náluk óriási, ezzel szemben a romák kultúrája alapvetően szóbeli, festői és zenei, teljesen másképp hagyományozott, és a struktúrája is más, mint az a zsidó–keresztény kultúrában szokásos.

Katz Katalin Visszafojtott emlékezet című, a magyarországi Porrajmost (a cigány holokausztot) feldolgozó könyvének felbecsülhetetlen érdeme – a kutatási eredményeken túl –, hogy nem erőlteti rá a zsidó–keresztény történelemszemléletet a kutatási anyagára, hanem csodálatos tapintattal és empátiával elősegíti, hogy megszólaljon a cigányok történetszemlélete, időérzékelése. A könyvben átfogalmazás nélkül közölt életinterjú-részleteket olvasva tanúi lehetünk a „visszafojtott emlékezet” föltörésének, a traumák fölszakadásának. A Porrajmos utolsó túlélőit hallhatjuk (mire a könyv megjelent, többen meg is haltak), és az idős emberek hamisítatlan beszéde, mely nem folyamodik (nem folyamodhat) segítségért a történetírás kanonizált formáihoz és kliséihez, magát a nyers sorseseményt dobja felszínre.

Míg a többi nép esetében a második világháború és a holokauszt többféle módon és formában az egyéni és a kollektív narratív identitás részévé vált, és elősegítette a megszabadulást a múlt terheitől (ahogy a németek mondják: „Vergangenheitsbewältigung”), addig a romáknál a mindenkori meghurcoltatás legmélyebb bugyraként ennek az időszaknak a szenvedése, megaláztatása, nyomorúsága mintegy vertikálisan lesüllyedt, és nem teszi lehetővé a végenincs üldöztetés, jogfosztottság és/vagy kirekesztettség időtlenné vált létállapotából való szabadulást.

Katz Katalin könyve sokkal több, mint egy kitartó kutatómunka eredményének közzététele. A szerző túllép a tudományos dolgozat korlátain a hermeneutika irányába. Tanulmánya a bizonyság arra, hogy a kutatást és a tudományt mennyire elmélyítheti – objektivitásán mit sem csorbítva – a megértésre és a minden szakirányon túlmutató értelmezésre való törekvés.

Egy nagyon rokonszenves kutatói arcél rajzolódik ki a könyvet olvasva: a kutatónő tudományos és egyéb előítéletek nélkül, de szeretettel és együttérzéssel fordul a túlélők mint áldozatok felé, azzal az ambícióval, hogy segítsen, könnyítsen rajtuk, és nem azzal, hogy minden olyan információt kihúzzon belőlük, ami a kutatásaihoz kell, aztán faképnél hagyja őket. Számára az első az ember, és a benne hullámokat verő vagy apátiába süllyedt sors. Ezzel a hozzáállással felszínre tudta hozni azt, amire a száraz és hideg szociológia nem képes: a titokban élő, lüktető egyéni és közösségi traumákat és bajokat. Értelmezési kísérletei így messzemenően többek, mint számszerű vagy egyéb adatok elemzései.

Nem akarom ezzel kisebbíteni a nagyon is konkrét és fontos kutatási eredményeket. A nemzetközi szakirodalom mindössze 1990 óta foglalkozik a Porrajmosszal, s a magyar cigányüldözésről eddig mindössze egy – Katz Katalin által meggyőzőn bírált – tudományos munka látott napvilágot Karsai László tollából. Le kell szögezi magyarán: volt cigány holokauszt. Ugyanolyan stációi voltak, mint a zsidó soának: gyűlölet- és rágalomhullámok; nacionalista, fajgyűlölő légkör; összeírás, begyűjtés; roma gettó, csendőrszuronnyal körülvett cigánytelepek; gyűjtőtáborok, cigánytáborok; kényszermunka, munkaszolgálat, munkatáborok; hajtóvadászat, helyi tömegmészárlások Magyarország szerte; deportálás, halálmenet; németországi koncentrációs táborok (embereken végzett kísérletek, kiéheztetés, agyonhajszolás, agyonlövés, krematórium). Az ehhez szükséges törvényrendeletek régóta megvoltak, és megyei, járási, helyi parancsok révén aktualizálódtak, különösképp 1944 őszén-telén. A cigányokat csakúgy a cigányságuk miatt pusztították, mint a zsidókat a zsidóságuk miatt, és hasonló szisztematikussággal. Magyarországon a cigány holokauszt kb. 50 ezer áldozatot szedett. A 25–30 ezer deportáltból 3–4 ezer tért vissza. A Porrajmos áldozatait sohasem rehabilitálták, nem kaptak kártérítést, és nem ismerték el a szenvedéseiket. A mai napig nem tartják őket a holokauszt „ugyanolyan” áldozatainak, mint a zsidókat. Emléküket csak néhány kis vidéki emlékmű őrzi. A Porrajmos-tagadók nem hajlandók elfogadni – mintha ezzel valami méltánytalanság érné a zsidókat –, hogy a cigányok osztoztak a zsidókkal a szenvedésben, és ugyanúgy ki akarták irtani őket a világból a rasszista németek és magyarok.

A romák sem dolgozták fel ezt a borzalmas történelmi traumát, inkább talán lelökték a többi hányattatás legmélyére: „elfelejtődött és elfelejtetett”. Aki mégis feldolgozta, mint pl. Krasznai Frida mama, a „zámolyi romák” jelenleg Strassbourg-ban élő phuri daja (nagyasszonya), az le is vonta belőle a konzekvenciákat, ami nagyjából úgy foglalható össze, hogy emlékezni kell, lépni kell, beszélni kell, cselekedni kell, menni kell. Sehonnan sehová?

Interkulturális narratívának nevezzük azt, amikor két különböző kultúrába tartozó egyén vagy közösség kommunikációképessé válik, meg tudja hallgatni és érteni egymást, és interakcióba lépnek. Ehhez sok türelem, jóindulat, megérteni akarás, a másság valódi (nehéz), nemcsak tettetett akceptálása és szívbéli megnyílás szükséges – Katz Katalin, a zsidó egyetemi tanár, holokauszt-túlélők gyermeke, példát mutat erre. Sorstársainak érzi és nevezi a cigányokat, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy kimozdítsa őket a „hang nélküli senkik” állapotából. Ugyancsak csodálom benne azt a szociológusi-történészi magatartást, mely az etikát a kutatómunka és a dolgozatírás lelke/lelkiismerete gyanánt tartja ébren.

Különösen érdekes fejezete a könyvnek Jancsó Miklós Temetetlen holtak című, az 1944-es lajoskomáromi roma tömeggyilkosságot feltáró dokumentumfilmjének, illetve a filmforgatás folyamatának a vizsgálata, melynek tanulságaképp kellemetlen kérdések szegeződnek nekünk: nem lehet, hogy a Porrajmost „kevésbé súlyos bűnnek” tekintjük? Afféle „biztos megvolt az oka”-bólogatással bagatellizáljuk? Nem lehet, hogy ha el is fogadjuk a tényeket, mégis kételkedünk azok „jelentésében, komolyságában és jelentőségében”? Hogy a romák sorsát nem eresztjük be a kollektív történelmi emlékezetünk kapuján? Hogy velük kapcsolatban nem érzünk semmiféle bűntudatot? A komáromi erődben, mely gyűjtőtáborként szolgált, és 1944 őszétől 1945 áprilisáig romák tízezreit ölte vagy gyalázta meg, ma mindenesetre a magyar honvédeknek állítottak emléket.
Magyarországon még mindig napirenden van „a cigánykérdés megoldása”, amit Katz Katalin joggal szégyenletes kifejezésnek tart. A romák traumái és komplexusai pedig nemzedékről nemzedékre öröklődnek, és némaságba süppednek. „A romák narratív ideje magába zárul ugyanabban a körben. A periférián maradnak, s mozgásuk a megsemmisítés és a jogfosztott lét közt zajlik, szinte saját magukról szóló történetek nélkül, miközben mások fogalmaznak meg róluk történeteket.” A megsemmisítés semmivé vált, a kirekesztés pedig mindennapivá. „Mintha a megöltek megölődtek volna.” A kirekesztettek kirekesztődtek. A hányódásnak és a zaklatásnak se eleje, se vége. Ám a cigányokban, a kollektív történelmi emlékezet hiánya mögött él egy „sajátos, erős, belső emlékezet”, melynek jeleit és hangjait meg kellene hallanunk és meg kellene értenünk. Katz Katalin érzékenyen okos, etikus és hangsúlyozom: tényfeltáró könyve megnyitotta egy elmélyültebb, figyelmesebb párbeszéd lehetőségét.

[A Pont Kiadó Interface sorozatában egy sor témába vágó könyv látott napvilágot. A Porrajmos hagyományos, adatokban gazdag és jól dokumentált, magyar fordításban olvasható történészi feldolgozásaiból kirajzolódik a tárgykör európai kontextusa: Donald Kenrick–Grattan Puxon: Cigányok a horogkereszt alatt, és K. Fings–H. Heuss–F. Sparing: Szintik és romák a náci rendszer idején.]

Katz Katalin: Visszafojtott emlékezet. A magyarországi romák holokauszttörténetéhez
Pont Kiadó
158 old., 2490 Ft

 
 
 

Radics Viktória

Pont Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu