buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. június 20, csütörtök
Rafael napja





















Évfordulók:
1921: Fáy Ferenc születése (Pécel)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A legöregebb liberális


2002.09.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Kossuth Lajos bicentenáriumának évében mi sem természetesebb, mint hogy csaknem egy évszázadon átívelô életútja, korszakalkotó politikusi teljesítménye és kivételes egyénisége ihletôen hat a történészekre, a publicistákra és mindazokra, akik úgy vélik, hogy vele kapcsolatos gondolataik közérdeklôdésre tarthatnak számot. Az alábbiakban két olyan könyvrôl lesz szó, amelyek egyértelművé teszik, hogy a sokak által ma is kultikus tisztelettel övezett, nem kevesek részérôl azonban bírált, sôt kárhoztatott államférfirôl még napjainkban is lehet újszerűen és izgalmasan írni.
(Szabad György: Kossuth irányadása. Válasz Kiadó, 276 oldal, 2450 Ft
Kósa Csaba: Kossuth, a hírlapíró. Válasz Kiadó, 273 oldal, 1950 Ft)

 

A Kossuth irányadása című könyv szerzôjét, Szabad Györgyöt aligha kell külön is bemutatni. Az eddigi kutatói pályáján múlhatatlan érdemeket szerzett tudós személyében egy valóban szakavatott tollforgató vállalkozott arra, hogy számos különbözô színvonalú és indíttatású kísérlet után Kossuth Lajos portréját újólag megrajzolja. De vajon melyik Kossuthét? – teheti föl a kérdést a politikus életművének sokrétűségérôl egyet s mást tudó olvasó, akinek azonban nem kell sokáig töprengenie, mert a szerzô az elôszóban egyértelművé teszi, hogy az „irányadó Kossuthot” választotta munkája fôszereplôjéül – azt az embert, aki nézeteivel és cselekedeteivel Magyarország és a magyar nemzet, sôt más népek sorsának a megváltoztatására vagy legalábbis befolyásolására törekedett, s bár pályáját hontalan számkivetettként fejezte be, álmai, törekvései és harcai mégsem voltak hiábavalóak.

Szabad György természetesen nemcsak arra kereste a választ, hogy Kossuth miképpen és milyen eredménnyel tudta befolyásolni a történelem menetét, hanem azokat az okokat, körülményeket, társadalmi feltételeket és egyéni adottságokat is feltárta, amelyek lehetôvé tették, hogy a feudális Magyarország egyre anakronisztikusabb, ugyanakkor megváltoztathatatlannak tűnô politikai és gazdasági viszonyaiba beleszületett és az ügyvédi pályánál többet nehezen remélhetô fiatalemberbôl egy korszak és egy ország „irányadó” politikusa legyen. Nagyon tanulságos a megismerkedés a pályakezdô jogásszal, aki már 1830-ban „polgári legszentebb kötelességnek” tekintette a felismert igazság mindenkori kimondását, méghozzá „az erô s hatalom félelmének, a tetszés… vadászásának félretételével”. Ezt az önkényuralmi rendszerekben ragályként terjedô és leküzdhetetlennek tűnô félelmet Kossuth hamar és végleg „félretette”: a harmincas évek elején a Zemplén megyei közgyűlésen már arról beszél, hogy a királyi adó „az adózó nép erejét végsô romlással” fenyegeti, Bécs pedig továbbra is „azon örvény marad, amely gazdaságunkat elnyeli”. Miközben a közélet iránt érdeklôdô rétegek és csoportok figyelme Széchenyi történelmi jelentôségű munkáira, a Hitelre, a Világra és a Stadiumra illetve a nyomukban kibontakozó vitára és mozgalomra irányul, a közéleti pályája elején álló Kossuth azt fejtegeti, hogy „az idô int… a kor, a kérlelhetetlen halad, és senkire sem várakozik”, s a magyarság nevében is megfogalmazza: „az egyenlôen oltalmazó törvény biztosította polgári lét szilárd követelése Európa népeinek”.

Ilyen felismerések vezérelték tehát a politika küzdôterére elszántan kilépô Kossuth Lajost, aki a harmincas években kiadott lapjai, az Országgyűlési Tudósítások és a Törvényhatósági Tudósítások révén gyorsan túllépett a progresszív eszmék hirdetôjének a szerepkörén: állásfoglalásaival irányokat és célokat jelölt ki, s voltaképpen vezérfonalat nyújtott a cselekedni kívánó s a haladás ügyét bátran felvállaló erôknek. A szerzô által elénk állított Kossuth annak köszönhetôen válik a történelem emberévé, hogy a szilárdan megalapozott valóságismeret birtokában szinte tévedhetetlen pontossággal diagnosztizálja a társadalom bajait s konkrét válaszokat ad a felmerülô, sokszor drámai kérdésekre – olyan válaszokat, amelyekbôl egyértelműen következnek a megteendô lépések, a gyakorlati megoldások. Szabad György logikus okfejtése, a politika-, az eszme-, a gazdaság- és a társadalomtörténet összefüggéseit és kölcsönhatásait feltáró elôadásmódja nyomán a témában kevésbé járatos olvasó is valószínűleg törvényszerűnek fogja tekinteni, hogy a negyvenes évek elejétôl (amikor a Pesti Hírlap szerkesztôjeként visszatért a közélet színpadára) ô volt a reformmozgalom meghatározó alakja, akivel szemben a történelmi jelentôségű változások elindítója, Széchenyi István sem tudta érvényre juttatni felfogását: a közte és Kossuth között kibontakozó vitában egyértelműen alulmaradt. Az események logikája a vetélytárssá lett fiatalabb pályatársat juttatta vezérszerephez, mindenekelôtt pedig Kossuth jobban megértette az idôk szavát. Mint ismeretes, e megállapítás igazában számosan kételkednek – a szerzô nem tartozik közéjük. Nála természetesen szó sincs sommás ítéletekrôl, szóvirágokban megnyilatkozó tömjénezésrôl: beéri azzal, hogy tényszerű pontosságal dokumentálja hôse politikai nézeteinek fejlôdését, megismertet bennünket azokkal a gondolatokkal, amelyeket Kossuth a szabadságról és a rendrôl, a nemzetiségi jogok biztosításának a lehetôségeirôl, az asszimiláció kérdéskörérôl és a zsidók emancipációjáról, a nemzet nagyságáról, a magyar nyelv terjesztésérôl és a sajtószabadságról (s megannyi más problémáról) megfogalmazott, s ennél többre nincs is szükség: egy kivételes éleslátással megáldott politikai gondolkodó portréja bontakozik ki elôttünk, aki ôszinte hazafiságával, demokratizmusával és morális tartásával is kiérdemelte az utókor tiszteletét. A Szabad György által imponáló szakértelemmel megrajzolt arcképet fény árasztja el, legfeljebb egy-két halvány árnyék tűnhetne zavarónak, de az összhatás így is rendkívül meggyôzô. Jóllehet tudjuk, hogy a történelem Kossuth hibáit, tévedéseit és mulasztásait is feljegyezte, bízvást egyetérthetünk abban, hogy „irányadóként” valóban csodálatra méltó tehetséggel bírt. Nemcsak a lényeglátás és a pontos helyzetfelismerés rendkívüli képességével tűnik ki: a következtetéseiben megnyilvánuló kristálytiszta logika, megfogalmazásainak hatásossága, a szavaiból áradó elementáris erô ma is elragad bennünket, holott az általa képviselt stílus már rég a múlté.

A szerzô messzemenôen helyeselhetô módon az emigrációba kényszerült s a hamvukba holt felszabadítási kísérletek után a „turini remeteséget” választó Kossuth Lajos munkásságának is figyelmet szentel, rámutatva arra a szomorú kettôsségre, amely ezt a negyvenöt évig tartó idôszakot jellemezte. Kossuth végleg elveszítette a hazai események érdemi befolyásolásának a lehetôségét, ugyanakkor azonban képesnek bizonyult arra, hogy idôszerű politikai kérdésekben (pl. a csehekkel való kiegyezés vagy a nyolcvanas évek elején fölerôsödô antiszemitizmus tárgykörében) s a dualista rendszer révén Ausztriához „láncolt” Magyarország jövôje kapcsán reálpolitikusként s olyan tisztánlátással alkosson véleményt, amilyenre hazájában alig volt példa. Mindaz, amit az Osztrák-Magyar Monarchia bukásáról írt, beteljesült jóslattá vált, noha nem volt sem látnok, sem próféta – „csak” kortársainál józanabbul mérte fel a várható veszélyeket, s fentebb említett adottságainak köszönhetôen megsejtette, mi következik majd a horizonton túl.

Szabad György könyve témájának komolysága dacára is letehetetlennek bizonyult, s minden okunk megvan rá, hogy jó szívvel ajánljuk a Kossuthot kedvelô avagy nem kedvelô, de iránta mindenképpen érdeklôdô olvasók figyelmébe. Csak azt sajnáljuk, hogy a szerkesztés során nem sikerült kiküszöbölni bizonyos groteszk elírásokat: Josip Jellasics báró neve „a számítógép ördögének” a hibájából sorozatosan „JelaLi”-ként szerepel, s Nicolae Balcescu nevét is meglepô alakváltozatban fedezzük fel a 187. oldalon. Az effajta „szeplôk” egy ilyen kvalitású könyvben lényegesen zavaróbbak, mint egy harmadosztályú lektűrben.

Némileg más szempontból, de ugyancsak az eszmék embereként mutatja be történelmünk e rendkívüli sorsú fôszereplôjét Kósa Csaba Kossuth, a hírlapíró című kötete, amely nem tartozik a szoros értelemben vett szakmunkák közé, de kétségkívül megérdemli a múltunk iránt érdeklôdô olvasóközönség figyelmét. A téma által föllelkesített szerzô elismerésre méltó lelkiismeretességgel és erudícióval idézi fel a lapokat szerkesztô és a legkülönbözôbb témákat érintô újságcikkek sokaságát papírra vetô Kossuth pályafutását – azét a Kossuthét, akirôl tudunk ugyan, de ritkán méltányoljuk kellôképpen, mert elsôsorban a sorsdöntô politikai harcok egyik fôszereplôjét, a forradalom és a szabadságharc vezéregyéniségét s a már életében mitikus alakká és jelképpé lett száműzöttet látjuk benne, némileg elfeledkezve arról, hogy a magyar zsurnalisztika történetének kivételesen, sôt egyedülállóan nagy hatású képviselôjét (is) tisztelhetjük személyében. Kossuth valóban az írott szó mestereként és gyújtó hatású szónokként lett azzá a politikussá, aki bámulatos éleslátással fogalmazta meg a kor követelményeit és a belôlük adódó feladatokat, s el tudta érni, hogy szava nyomán a nemzet egészét reprezentáló tömegek lendüljenek mozgásba az általa kitűzött cél elérése érdekében.

Kósa Csaba figyelme tehát nem a védegyletet, ellenzéki pártot, hadsereget, fegyvergyártást és emigráns mozgalmat szervezô Kossuthra irányult, hanem a tollforgatóra és – érintôlegesen – a szónokra. Nem szokványos életrajzot írt, hanem egy pályaképet vázolt fel: az újságíróét, aki úgy alkotta meg rendkívüli hatású és mennyiségileg is számottevô életművét, hogy szinte soha nem dolgozhatott akadálytalanul és kedvezô feltételek között: a forradalom elôtti években a Habsburg-birodalom árgus szemű cenzorai s különbözô hatóságai és hatalmasságai (az utóbbiak között maga Metternich kancellár) emlékeztették ôt minduntalan a szólás- és sajtószabadság korlátaira, 1849 után pedig azzal kellett szembesülnie, hogy szava el sem jut a távoli hazába; s mikor már el-eljutott, kiderült, hogy soha többé nem lehet olyan hatásos, mint a harmincas és a negyvenes évek forrongó idôszakában. Egyetlen lehetôség maradt számára: az értô kevesekhez és az utókorhoz szólni, s Kossuth ennek a már-már csüggesztô feladatnak is eleget tett, úgyszólván élete utolsó napjáig.

A könyvet felütve a huszonkilenc éves Kossuth Lajossal találkozunk, aki a zempléni megyegyűlésen az idôs Kazinczy Ferencet is ámulatba ejtette szónoklatával, melyet „oly tűzzel” adott elô, „mintha kezében volna a zendítés szövétneke”. Maga Kazinczy rögzítette e szavakkal a benyomásait, s bizonyára a jövôben is lett volna oka, hogy a lázító szavú jogász közszerepléseit méltassa vagy kárhoztassa, de még a nevezetes beszéd elhangzásának évében, 1831-ben elhunyt, Kossuth pályája pedig 1832 decemberében, a pozsonyi országgyűlésen bontakozott ki, amikor a tettvágytól égô, a reformkor szellemiségétôl mélyen áthatott s kivált a sajtószabadság eszméjéért lelkesedô fiatalember megindította a progresszív gondolatok terjesztésében roppant fontos szerepet játszó kézírásos Országgyűlési Tudósításokat, amelyeket négy évvel késôbb a rövid életű, ám hasonló jelentôségű Törvényhatósági Tudósítások követtek. A könyv talán legérdekfeszítôbb fejezete a Kossuth nevével fémjelzett s kétségkívül korszakformáló Pesti Hírlapot mutatja be, valamint a Széchenyi s a nála tizenegy évvel fiatalabb, de immár országos hírű újságíró között kibontakozó vitát idézi fel. Kár, hogy a számkivetett politikus közírói tevékenységének 1849 utáni, 1894-ben bekövetkezett halálig tartó idôszakát felidézô fejezet aránytalanul rövid lett, de éppoly érdekes és elgondolkodtató, mint a többi. A történelmi jelentôségű sajtóorgánumokat gondosan áttanulmányozó szerzô jó érzékkel öszszeválogatott idézetek sokaságával bizonyítja, hogy súlyos és jelenkori szellemi életünket is megkárosító tévedés volna Kossuth újságírói munkásságát múltunk olyan részének tekinteni, amely csak a históriában kedvét lelô olvasónak s a kort tanulmányozó kutatónak lehet izgalmas és fontos. A véleményszabadságról, a haza érdekérôl, az újságírói hivatásról és a szabad sajtó szerepérôl vallott felfogása ma is felettébb idôszerű és szívhez szóló – legalábbis azok számára, akiknek e fogalmak többet jelentenek divatos és már-már kötelezôen hangoztatott „eurokonform” közhelyeknél.

Kósa Csaba irodalmi igénnyel megírt, a pátosz és a hangzatos szentenciák iránti vonzalomról tanúskodó könyve jelentôségének megfelelôen mutatja be Kossuth hírlapírói munkásságát; a szerzô elsôsorban arra törekedett, hogy az Országgyűlési Tudósításokat, a Pesti Hírlapot stb. csak közvetítés révén s néhány kihagyhatatlan idézet erejéig ismerô olvasó felfedezze magának hôse izgalmas és gazdag gondolatvilágát – talán ezért is bánt a kelleténél kissé szűkmarkúbban az életrajzi adatokkal és a történelmi összefüggéseket megvilágító háttér-információkkal. Munkájának hasznosságához azonban semmiképp sem férhet kétség: erre az érdekfeszítô könyvre régóta szükség volt.

G. Kovács László

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu