buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 20, kedd
István napja





















Évfordulók:
1901: Salvatore Quasimodo születése (Modica)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Szuperhatalom és művészet


2005.07.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Egy nagyhatalom általában akkor éri el zenitjét, amikor szomszédai tisztelve félnek tőle. Belülről ez úgy mutatkozik meg, hogy a társadalmi fegyelem érvényesül, impozáns közművek emelkednek a magasba (Egyiptom, Periklész, Augustus) és az artes minores elmélyíti a közösség lelkiismeretét. Egy új beszéd is születik, amit az utókor „klasszikus”-ként emleget.

Elvárnánk, hogy kb. fél évszázada ezek a jelek jelentkezzenek Amerikában is, vagyis hogy a technikai vívmányokon kívül, a lélek is megkapja jussát. Igaz viszont, hogy Amerika géniusza más irányba indult el a 17-ik században, a polgárság másképpen testesíti meg és fejezi ki önmagát. Mi ennek a géniusznak a mindenkori lényege? A kisméretű közösség összejövetele – mint a megszavazott tagú városi tanács –, amelynek tagjai Isten útjain haladnak, ennél fogva a jót követik, a közakaratot betartják. S mivel Isten nem mindig szól személyesen (Kálvin János-i kiválasztottjaihoz), az amerikai szavaz és szakralizálja a szavazás procedúráját és kimenetelét. Ennek eredménye, hogy feltétlenül a közjó vagy annak megközelítése érvényesül, esetleges korrigálása egy újabb szavazás alkalmával. Ez éppúgy igaz Washingtonban, akár Bagdadban.

A jelenlegi szuperhatalmi státus tehát megszüli a művészi alkotásokat is, bár nem feltétlenül közalkotásként, inkább privát kezdeményezésként. Íme néhány példa: folyóiratok alapítása (American Arts Quarterly), Princeton egyetemén belüli „klasszikus építészeti” iskola (internacionális gárda), Frederic Turner művészettörténész, Richard Hart (elhunyt), aki a Szentháromság eszméjét öntötte kőbe a katedrálisok timpanonjain. Ezek hatásaként a kormány is támogatni kezdte a művészetet és az irodalmat, bár ítélete sokszor eltért a biztos ízléstől. Érdekes, hogy a statisztika szerint Washingtonban legtöbb látógatója Lincoln emlékművének van, ami összekapcsolja a demokratikus ideált a nemzeti esztétikával, miközben a vietnami kudarc illően szerényen lett szimbolizálva, méghozzá egy ázsiai származású szobrásznő által.

A modernség áttört a jó ízlés határain. Emlékezetes, hogy Maplethorpe fotográfiái (a homoszexualitás dicsőítése) és Anders Serrano képein(?) Jézus urinba mártása ekkoriban lettek kiállítási anyagok – a „polgárok pénzén”, mondták ezek felháborodva, de egyébként napirendre térve a botrány felett. Ennek felel meg ma Christo (bolgár „művész”) kiállítása, amely elborítja a Central Park egész területét narancs színű lepedőivel. A dolog semmit sem jelent, vagyis ugyanazt, mint amikor Christo úr a párizsi Pont-Neuf-öt bugyolálta be ezüstpapírba. De jellemző, mi ellen lázadozik az iskolák számos megnyilvánulása, amelyekből néhány nevet felsoroltam. A kapcsolatot nem nehéz megtalálni Christo, Serrano és Jackson Pollock között (utóbbi arról híres, hogy cipőjével kente el vásznain a festéket), akik Amerika újdonságait úgy ünneplik, hogy az undort és a semmitmondót szakralizálják a demokrácia nevében.

Mondtuk előbb, hogy az amerikai géniusz a városi tanácsokban született. Tegyük hozzá a városi puritán gyülekezetet, ahol a lelkész Kálvin tanait hirdette, köszöntve ki- és bemenet a jámbor híveket. A vidéki templom éppen olyan centrum volt, és ma is az, mint a helyi tanács, annak művészeti iránya sokszor vetekszik a bankéval, ezek a helység két legimpozánsabb épületei. De Amerika a szekták országa is, így minden templom más „tartalmú”, más stílusú. A most folyó birodalmi átvedlés nem marad nyom nélkül a vallási életben sem, és annak építészeti kivitelezéseiben sem. Ennek megfelelően a templom kívül-belül leegyszerűsített, mintha visszatérne a tanácsterem depouillé stílusához. Sok ünneplésre valóban nincs ok, a vezető vallások (metodista, baptista, anglikán) krízisüket élik (fontos kérdésük pl. hogy lehetnek-e papok homoszexuálisok).

Művészet, vallás és politika egy irányba mutatnak, legalábbis megtűrik egymást, mert a közös nevezőt sohasem tévesztik szem elől. Kis csoportok alakulnak a radikálisan kifejezett lázadás körül, de az időnkénti radikalizmust megállítja a polgár konformizmusa. Éppen ezért üdvözli Maplethorp-ot, Christot és Serranót a nagyvárosi intelligencia, mint egy új reneszánsz bajnokait, bár ugyanakkor a politikai szavazatgyűjtő nem említené meg nevüket. Az egyensúly majd valahogy mindenképpen helyreáll.

Ki támogatja a városi művészetet? Mindenkor a mecénás, aki pénzeli régi egyetemét, tiszteli vállalata főhadiszállását, szervezi a helyi múzeumot, koncertet. Vagyis beleolvad, mint egy római szenátor városa dicsőségébe. Egyik a Panteont építi, a másik a dallasi főteret. És ezt levonja vaskos adókötelezettségéből...

 
 
 

Molnár Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu