buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 21, szerda
Sámuel és Hajna napja





















Évfordulók:
1918: Lengyel Balázs születése (Budapest)
1943: Henrik Pontoppidan halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Vershitet nem cseréltem
Tarján Tamás beszélget Kányádi Sándorral


2002.04.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Budapesti szállásának ablaka a Dunára néz, a most épp megáradt folyóra. Kérdem, hogy a félelmetességében is poétikus látvány versírásra indítja-e. Legyint: dehogy, nem úgy megy az. Iszter, Duna... – elég sok nagy elôd írt róla költeményt, az áradásról meg népdalunk is van. Ôt most nem a nagy, hanem egy kisebb víz izgatja. A házzal szembeni tér közepére kutat álmodik. Szépet, arányosat – Benedek Elek apó kútját. Gyerekeknek, hajléktalanoknak, vándoroknak. Parkocskát köré, melyet a négy sarkán négy mellszobor vigyázna. Realista álmodó: amit szervezéssel, felajánlással megtehetett, megtette.
 

Melyik az igazi otthonod: ez a budai – rövid idôleforgása alatt, személyes tárgyakkal máris meghitté avatott – takaros hajlék, vagy az új köteted verseiben is megidézett, könyvekkel, relikviákkal zsúfolt, féltett kolozsvári?

A magyarországi líra vendégmunkása vagyok. Kolozsvár kihalt alólam. Ez nem csupán öregedés (az egyik versemben erre is van utalás): az évtizedek során az emberi és a nyelvi közeg változott meg ott annyira, hogy abban én már nem igazán tudom otthon érezni magam. Természetesen ragaszkodom a szülôföldemhez, mennék ki a természetbe, a Hargitára, de ott – három hónap kivételével – megvesz az Isten hidege, ha nem fűtök egész nap. Ennek a lakásnak nagyon örültem: a túlparton vizaví Sinkovits Imréék – gondoltam, beállítok hozzá: szembeszomszéd lettem, megihatnánk egy pohár jó bort. Alighogy felötlött ez bennem, hallottam a televízióban a halálhírét.

„A líra vendégmunkása” miként vélekedik magáról a líráról?

Ha Kodály Zoltán megtaníthatta nemzetének, hogy a zene mindenkié, én miért ne képzelhetnék a zeneóvodák mellé versóvodákat?! Miért ne vallhatnám Petôfi meg Arany nyomán: tegyük a költészetet uralkodóvá a népben?! Költészet mindig volt, mindig lesz, ennek a jelei örök és csalhatatlan jelek. Ezért nem vagyok rest újra és újra azt „hirdetni” a találkozóim alkalmával: ha együtt mondunk vagy tanulunk verset – szolmizálunk. S nem is csak a magyar költészet skálázásáról van szó itt, hanem a költészetrôl; bár a legjobb országimázs az anyanyelvű költészet ápolása, plántálása.

Említett új gyűjteményed, a felemás ôszi versek páratlan a maga nemében: ötven esztendô versei sorakoznak benne. 1952-bôl a legkorábbi, az idei esztendô elejérôl a legfrissebb.

Némi jószerencse, a személyes múltból szálazódó véletlen is kellett ahhoz, hogy a Jelenkor Kiadó számára elkezdjem átfésülni a régi, rendbe szedni vagy megírni az új dolgokat. Bôven ért meglepetés munka közben, ahogy erre-arra rábukkantam: aránylag ma is használható versekre. A lehetséges kötetcím-ötletekbe is bele-belekapaszkodtam, a kiadó pedig lecsapott a javaslataimra. Végül az utolsó pillanatban Felemás ôszi versek lett a cím, célozva a Felemás ôszi ének ciklusára, a sorozatok jobbára többes számú címeire (Ólomrajzok, Megsárgult irkalapok I., II.), de inkább a belsô erôtérre, a feszültségekre.

Mint köteteid külalakjára kényes szerzô, méregeted a könyvet, címoldalán Szász Endre barátod rólad készített festményének reprodukciójával. Ez a kötet foglalja magába életműved egyik legnagyobb kompozícióját: az 1981-es töredék (és az 1989-es kötetcím) után a Sörény és koponya „Poéma két részben, többszöri nekirugaszkodással” műfaji meghatározást vett fel és ciklikus-mozaikos alkotássá lett.

Régóta érlelôdött bennem a vers terve. Réz Pálnak pedzettem a gondolatát, s ha kérdezte, miért nem veselkedem neki, azt feleletem: nem merek, mert félek, hogy utána meghalok. Na és, nem éri meg?! – kegyetlenkedett a tréfával Pali. Megírtam, nem haltam meg, az áprilisi Holmi is közli. Úgy voltam vele, mint a Halottak napja Bécsben című, ugyancsak nagyobb terjedelmű és összefoglaló költeményemmel. Megkondult egy-két sora, felsejlett a körvonala, de nagy idô kellett, amíg kész lett. A Sörény és koponya írásakor észleltem, mint követeli magába a szerkezet némely korábbi versemet – annak a szövegemlékeit például, hogy én ló és kutya mellé születtem a világra –, s hogyan szakadnak fel azok a formák, így a finnugor örökség, a Kalevala-beli beszédmód, amelyekre elôbb nem is figyelmeztem, ám aztán reflektáltam is.

A Hazatérések ciklus Fehéringes verse – melyben „friss fehéringes közmagyar”-ként nevezed meg önmagadat – Illyés Gyula 99. születésnapjára, tavaly keletkezett, s Mellékdala így csendíti ki: „amikor e magas egű / innensôrôl átvisz Kháron / azt kívánom tengerjáró / kapitányi sapkájával / a túlparton Maga várjon”. Mit jelentett és jelent neked Illyés?

Erdélyben, egy színházi elôadás jubileumát követôen már találkoztunk, de igazi megismerkedésünkre akkor került sor, amikor egy írótársam – nemcsak költô, bortermelô is – általam küldött dedikált könyvet s jóféle bort Illyésnek. Otthonában fogadott, fél órát szabva ki idejébôl. Meglephette, hogy illô tisztelettel ugyan, nem a szokásos mondókába fogtam bele, hanem ilyesmibe: Én bizony vidéki bankókészítô vagyok, aki ha bekerül a Nemzeti Bankba, a vezérigazgató elé, hát csak kíváncsi arra, jó-e a pénze, van-e benne vízjel? – tehát elmondanám öt versemet. Kiválthatták érdeklôdését, mert ételre-italra marasztalt, s a beszélgetés jócskán meghaladta a „hivatalos idôt”. Amikor Illyés nemzet- és nyelvhalál-versei eljutottak Erdélybe, olvasók körébe, találkozás-alkalmakkor úgy értelmeztem ôket: Illyés akkora férfiú, akinek minden irodalmi megnyilatkozását vigyázzállásban kell fogadnunk. A nemzethalál víziókat is. Hiszen azért mondja-írja, hogy mi csakazértis megmaradjunk.

Ismét egy sor „körömverset”: haikut „pötyögött a géped”.

A haiku: járvány. Mindenfelé haiku-társaságok szervezôdtek (a román költôkének Aurel Rau a feje). Matsuo Bashót és másokat fordítva rájöttem, hogy a haiku a mi kontinensünkön európai vírusokkal „fertôzôdik”, a magyar lírában meg óhatatlanul epigrammává válik. Most a körömvers tömörsége mellett az foglalkoztatott, hogy hét-nyolc sornyi, jegyzetelt nyersfordításból hogyan lehet tizenhét szótagot párosítani, akár úgy, hogy magától a kezem alá kapott nyersszövegtôl nem is igazán táncolok el, „csupán” megtördelem és sűrítem azt.

Pajzán verseid újabb olvasókat nyerhetnek meg költészetednek...

Évtizedekkel ezelôtt e verseket nem lehetett felvenni könyvbe. De a játékosságukért, a fiatalosságukért kár lenne. Nem esnek messze a paródiától, s én régóta parodizálgattam kollégáimat, egyelôre házi használatra; olyanokat is, akiknek szavajárása, versideája nemigen rokon az enyémmel. Volt viszont irodalmár, aki a „proletkultos” hajdani verseimet paródiaest alkalmával hallva gratulált: micsoda jó paródiák voltak ezek! Holott nem paródiának íródtak, hanem – akkor – meggyôzôdéses, ôszinte verseknek. Legszívesebben felvettem volna ôket az egyberostáltakba, ha ezt a cím maga nem tiltotta volna – hiszen megfelelô, nem magyarázkodó és mentegetôdzô, hanem a körülményeket, a kor- és a kórképet bemutató jegyzetekkel: életrajzi dokumentumok.

Maradtak-e a fiókokban, dobozokban régebbi, publikálandó művek?

Három-négy, vagy inkább több biztosan. Volnának verses mesék is, csak ki kellene gépeltetni ôket. Sajnos, lusta vagyok (vagy mondjam azt: ebben nem segít a családom). Pedig amit a gyerekeknek írtam, azt sosem rekesztettem el a többi versemtôl! Ha Petôfi Sándor nem tette külön az Anyám tyúkjá-t, miért ne soroztam volna én be az új gyűjteménybe a Tavaszlesô-t? Hiszen a családnak szánom a könyvet. Egyébként otthon majd megpróbálom összeszedni a régi verseket. (Kolozsvárott maradtak a Bibliáim is. Most, amikor Ézsaiásra, vagy a Jelenések Könyvé-re volt szükségem, elszaladtam és vettem egyet, hogy el ne akadjak.)

Ars poeticáddal már egyszer-kétszer meghökkentetted a magyar és a külföldi hallgatóságodat.

A tojásrántotta-hasonlatomra gondolsz? Valóban, még amerikai pályatárs is elismerte, hogy nem rossz ez az én omlettem. A recept – az aesthetica profana –: a legszükségesebbekbôl készüljön a vers. Mint ha tojásrántottát készítek: zsír, tojás, só. A gomba, a hagyma már szürrealizmus, ami különben nincs kedvem ellenére – vagyis a többlet az olvasó, a fogyasztó hozzájárulása, ha úgy tetszik (s persze azért jöhet vele egy kis galambfalvi kolbász is).
Úgy is mondhatnám: „ökologikus verseket”, „ökoverseket” szeretnék írni. Kemikáliák nélkülit, természetes anyagokból.

Részt vettél- e a Korunk a költészet napjára kötet formát is öltô (poétákat, esztétákat megszavaztató) játékában, mely – nem minden komoly szándék nélkül – azt firtatta, melyik a 20. század tíz legszebb magyar költeménye?

Nem, mert játszani társaságban szoktunk, egy-egy pohár innivaló mellett. Sok olyan költô van, akitôl egymagától is felsorolnék tizet, de kimondani, hogy melyik az a tíz: túlzott felelôsség.
Végül is a Felemás ôszi versek megjelenésének örömében hogyan látod magadat és pályádat?
Elkészült végre, s a könyv záró fejezetévé lehetett a Sörény és koponya. A régebbi és az újabb versek összesimítása, ciklusokba osztása megoldhatónak bizonyult. Az olvasó láthatja, ha kézbe veszi, hogy talán fejlôdtem valamit az elmúlt fél évszázadban, de vershitet nem cseréltem.
Nem futok az olvasó után, de ha megszólít – akár a hátam mögül is –, megállok, visszafordulok, visszamegyek. Szóba állok vele, velük. Túlságosan elégedett azonban nem vagyok.

Tarján Tamás

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu