buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Néma kérdések kora


2002.02.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

P. Sebôk Anna: Kolozsvári perek 1956
Hamvas Intézet, 240 oldal, 2700 Ft

 

Ami ebben a könyvben történik, az ellentmond a posztmodern korról nyilatkozó gondolkodóknak, miszerint lezárult a nagy elbeszélések ideje. Vagyis megszületni látszik egy fél évszázaddal korábban nem-létezô (mert meg nem nevezett) nagy történet.

Képzeljük el, amint kolozsvári egyetemisták, valamikor 1957-ben, róják a köröket, ki magánzárkában, ki századmagával összezsúfolva a rácsok mögött. És folyton a saját bűnük mibenlétérôl morfondíroznak. A bírósági ítéletek alapján „az ellenséges, nacionalista, soviniszta elemek eszközeként” aljas terveket valósítottak meg, „viszályt szítottak a román nép és a nemzeti kisebbségek között”, „kapcsolatban vannak a magyarországi ellenforradalommal”, amelyet „az amerikai imperialisták irányítottak” stb. Mindebbôl természetesen egy szó sem igaz: a román törvények értelmében sem vétkeztek. Csupán, a román pártvezetés ajánlásainak, a Sztálin halála utáni – demokratikusabb – irányelveknek megfelelôen javaslatot készítettek az egyetemi oktatás minôségének, a diákság – és ezáltal az ország – szellemi életének javítására. Minthogy nem szervezkedtek, nem tiltakoztak, nem tüntettek nyílt ellenállással egy alattomos hatalom ellen, mindössze megtették a társadalom iránt lojális fiatal értelmiségiek mindenkori kötelességét, és mégis börtönbe zárták ôket: nem tekintik magukat hôsnek, némelyek legfeljebb áldozatnak. Bűntudatuk viszont azért van, mert sejthetô már: a lojalitásuk ellenére történt vétkessé nyilvánításuk ürügyként és magyarázatul szolgál majd a hatalom keményebb módszereihez, indokot biztosít a magyar kisebbség egyre nyíltabb jogfosztásához. És amikor egyesek a börtönben tudomást szereznek a Bolyai Tudományegyetem beolvasztásáról, akkor derül ki (és számunkra, mai olvasók számára is), hogy már 1956-ban kész tervek voltak a magyar egyetem – Ceausescu által levezényelt – felszámolására és a romániai magyar értelmiség lefejezésére.

„1956 egy óriási fellángolása volt a magyar nemzetnek… Hihetetlen magasságokba tudott a nemzet emelkedni. De… egy kis népnek túl nagy fényűzés volt. Ti. elvesztette az összmagyarság elitjének egy jelentôs részét, kb. kétszáz-kétszázötvenezer embert. Következett a majdnem mindenki gerincét megroppantó gulyáskommunizmus…” – mondja az egyik nyilatkozó. Ez az abszurdnak ható kijelentés a tudatos bűnbakképzés természetrajzára világít rá: hiszen bűntudata csak az erkölcsi embernek van, annak, aki felebarátaival jót akar cselekedni.

A kolozsvári (meg az erdélyi városokra kiterjedô) letartóztatások és a magyarországi ötvenhatos események összefüggése a sors (a történelem) véletlenszerűségeivel magyarázható. Október 23-ára az egyetem vezetése diákgyűlést hívott össze, a Moszkvában korábban lezajlott XX. pártkongreszszus demokratizálási törekvéseinek jegyében. A diákok hittek a kiadott „irányelvekben”, és a szocialista demokrácia szellemében, ôszinte, naív elkötelezettséggel fogalmazták meg javaslataikat. Ugyanezen a napon tört ki a magyarországi forradalom; ettôl a pillanattól kezdve minden kijelentés, minden leírt szó – ennek visszfényében – a magyar revizionizmus, irredentizmus, nacionalizmus bűnének vádja alá esett, korábbi és késôbb bekövetkezô nemzetközi események véletlenszerű rendjébe illeszkedett.

„Mi hittünk a szocializmusban, a kommunizmusban, de nem a diktátumban…, a valódi társadalmi igazságban és demokráciában…Jottányit sem engedtünk a hitünkbôl… Soha nem értettem, hogy egy szép és jó elméletnek miért kell diktatúrává változnia” – mondja egy másik vallomástevô. És véleménye (nevezzük nevén: hite) a többségével egybecseng – a 2001. évben, bô évtizeddel a kommunizmus kudarca, hat-hét letöltött börtönév és szinte negyven évvel a szabadulás után. Ez a megrendítô és paradox ôszinteség kiegészíthetô a képtelenül törvényszerű bűntudat fentebbi képletével, miszerint azok vállalják egyszerre az elvhűséget és a bűntudatot, akik kétirányú, a diktatórikus román nemzetállam, az összmagyarság meg a kisebbség iránti lojalitással pusztán felelôs értelmiségiként cselekedtek: „Nekem eszembe sem jutott volna, hogy amit csinálunk, az tüntetés volt. Ezt mondom én most, amikor rengeteg hôs születik utólag, és… majdnem mindenki igyekszik magának minél nagyobb szerepet tulajdonítani.”

Ennek a nagy elbeszélésnek: máig nincs sem irodalma, sem történeti feldolgozása. Legjellemzôbb talán Páskándi Géza munkássága, aki posztumusz esszérészletével és periratai révén szerepel a kötetben: több kötetnyi emlékiratában beszámol ugyan a letartóztatása elôtti és a börtön utáni történésekrôl, de egyetlen szót nem ír a börtönévekrôl. A börtönök és munkatáborok világa, közérzete viszont ott kísért – az erdélyi abszurdot megteremtô – novelláiban, színműveiben, az esztétikum szférájába és a groteszk minôségébe áthelyezve.

A kolozsvári ötvenhatos börtönviseltek most szólalnak meg elôször. Csaknem fél évszázadig tartott a megfélemlítésbôl eredô némasági fogadalom. „Lesz egy szelektív amnesztia… Csak akkor tudlak feltenni a listára, ha aláírod, hogy miután kikerülsz, nem ártasz a rendszernek.” Ilyen egyszerűen szólt az az üzenet, amely évtizedekig tartott rettegésben kétmillió magyart. S amelybôl csak most értem meg, miért némultak el a tanáraink – már a hetvenes évek elején – a legnaivabb kérdéseinktôl is, miért kellett jegyzôkönyvet vezetni a Gaál Gábor köri irodalmi fecsegéseinkrôl, miért nem kaptunk soha útlevelet, miért nem volt diáklapunk, miért szüntették meg a diákrádió adásait, miért… A vallomástevôk mind ugyanarról beszélnek, de más-más nézôpontból, személyiségük, vérmérsékletük, szubjektív emlékezetük alapvetô különbözôségének megfelelôen. Legtöbbjük azóta sem találkozott egymással; P. Sebôk Anna személyes beszélgetések során jegyezte le az egyes mélyinterjúkat. A kötet egésze mégis (vagy éppenséggel a koncepciózus, jól irányított kérdések miatt) azt a benyomást kelti, mintha a történetmondók egymás véleményére, erkölcsi dilemmáira és helyzetértékelésére reflektálnának. A Kolozsvári perek akár úgy is olvasható, mint egy katartikus hatású oknyomozó, tényfeltáró regény, amely önmagáról mit sem tudva „írja önmagát”. Amely nem lezár egy történetet, hanem új fejezetek megnyitását provokálja, hiányérzetet és kérdéseket támaszt.

Micsoda és ki az oka annak, hogy a közös ügy és vállalás miatt bebörtönzöttek ma sem nyílnak meg egymás elôtt, nem bíznak az utókorban, a mai olvasóban? Hogy van, aki utóbb visszavonta kötetbe szánt „vallomását”? Mit tett, hogyan viselkedett a romániai felelôs magyar értelmiségieknek az a része, amely „szabadon” élhetett ’56 után a nagy romániai lágerben? Miért nem tudja senki pontosan, mi történt azon az 1956 ôszi, nevezetes írószövetségi ülésen, amikor sokan aláírták a magyarországi „ellenforradalmat” elítélô nyilatkozatot? Miért csak a tanúként már megidézhetetlen – Páskándi és Székely János emlékezik errôl az eseményrôl (akik ti. nem írták alá)? (Hiszen az utókor sem ítélkezik azok fölött akik az életre vagy a túlélésre szavaztak, és a továbbiakban a lehetôségekhez mérten cselekedtek – mert a megmaradás is erkölcsi parancs.) Miként következhetett be az az állapot, hogy a nyolcvanas években már szégyen volt írni a romániai magyar lapokba, mert csak dicshimnuszokat lehetett, és mégis megjelentek, teleírva, ezek a lapok? Hogy több értelmiségi nemzedék egyszerűen életjelt sem tudott adni magáról az erdélyi közéletben?

Ott lappang mindahány fenti, és sok más kérdés a „sajátosság méltóságáról”, a vallomások titkos szövegterében. Mindaddig, míg új fejezetek nem nyílnak a lehetséges kérdéseknek, nemcsak az erdélyi, de az összmagyarság sem jut közelebb a mostanság olyannyira sürgetett történeti (ön)tudat megvalósulásához. A kötet szerzôje megteszi, amit egy történet krónikása egyáltalán megtehet a tárgyilagos önismerethez közelítés végett: gazdag tényanyaggal, történelmi adatokkal, eredeti dokumentumokkal és a periratok közlésével hitelesíti a nagy elbeszélést. Amely azonban itt nem zárulhat le.

Szász László

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu