buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az aranytojást tojó tyúk


2006.04.10

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Lektűr vagy magas irodalom? Sikerszerző vagy komoly író? A szakma, az olvasók és a kritika általában különbséget tudnak tenni, miként ez a könyvek példányszámán, küllemén, a könyvesboltokban meg a könyvtári szabadpolcokon elfoglalt helyükön és a fogadtatásukon meg is látszik.
 

Paulo Coelho esetében azonban kirívó és nem szűnő értékzavar áll fenn. Kétségkívül bestseller-szerzőről van szó, az ezredforduló legnépszerűbb írójáról, aki azonban nemcsak rengeteg pénzt keresett a könyveivel, hanem babérkoszorús dicsőségben is részesült: számolatlan irodalmi és kulturális kitüntetést, díjat, elismerést kapott, akadémikus, és ő maga is a szépirodalom csúcsain látja és láttatja magát. Nemcsak óriási rajongótábora van, hanem sok művész, értelmiségi és politikus is remekírónak tekinti. Nemcsak a Guinness Rekordok Könyvébe került bele az eladott példányszámok alapján (könyvei 65 millió példányban jelentek meg 150 országban, 56 nyelven; nálunk csak 2005-ben 250 ezer példányban keltek el), hanem például a tavalyi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt. Kertész Imre, Mario Vargas Llosa, Salman Rushdie, Günter Grass után elnyerte a Budapest Nagydíjat; még ennek előtte a Budapest Klub Világművészeti Díját, a francia „Chevalier des Arts et des Lettres” címet és még sok-sok-sok kitüntetést világszerte.

Hazánkban is évek óta minden megjelent könyvével lankadatlanul a bestseller-listák élén jár, Az alkimista című kisregénye tizennégy kiadást ért meg, A Zahir ötöt – a komoly irodalomkritika azonban vagy nem foglalkozik vele, vagy röviden „helyre rakja”. Miklós Gábor az egyik regényét „vallásos giccsnek” nevezi, Keresztesi József egy másikat „szemérmetlen, ordenáré giccs”-nek, Láng Zsolt szerint Coelhóval „a brazil szappanoperák szintjén maradunk”, Bárány Tibor „elviselhetetlenül dagályos, velőtrázón közhelyes, otromba módon giccses” prózáról beszél, Istvánffy András pedig A Piedra folyó partján ültem és sírtam című művét „spiritualista szupergiccsnek” mondja.

Keresztesi József észrevette, hogy Coelho „mennyire távol áll a lektűr-műfajokban magabiztos technikával mozgó, profi mesteremberektől”. Coelho regényei valóban aligha nevezhetők lektűrnek, hiszen nélkülözik az izgalmas cselekményt, bármi pezsgést, teljesen humortalanok, nincsenek bennük jól megformált karakterek, frappáns leírások, pergő párbeszédek. Egyszóval unalmasak. Azonban a magas irodalom elvárásainak sem felelnek meg: nyelvezetük minden eredetiséget nélkülöz, retorikájuk dagályos, gondolati tartalmuk a nullával egyenlő; tele vannak közhelyekkel, nincsenek bennük sem jó dialógusok vagy monológok, sem érdekes eszmefuttatások, sem szép leírások; sem jellemábrázolás, sem lélekábrázolás, sem társadalomábrázolás.

Ha nem lektűr, és nem is valamirevaló szépirodalom, akkor mégis mi az, amivel a brazil szerző ennyire hódít a világ minden táján? Ha a kitalálás, a fikció-szövés nem erénye, valamit csak feltalált!
Paulo Coelho egyszerűen nem vesz tudomást a modern irodalmi követelményekről. Sem a realista, sem a lélektani regény, sem a modernista próza nem érdekli. A posztmodernben már inkább otthon van: átvette a kompiláció, a kölcsönzések, a pszeudo-technikák és a források szeszélyes felhasználásának „poetica licentiáit” – játékosság, irónia, paródia, egyáltalán az irodalmi előzményekkel való bárminemű érdemi munka nélkül.

Coelho messzire nyúl vissza, egész a premodernbe. A Biblia és más szent szövegek meg a folklór mûfajok egyes irodalmi, retorikai formáit és eljárásait lopja be a mûveibe: kinyilatkoztatást, példabeszédeket, mítoszokat, legendákat, szentenciákat, imákat, mágikus formulákat, rituális útmutatásokat. A vallásos és okkult-ezoterikus hagyomány szimbólumait, allegóriáit, egyszóval képes beszédét szintén kölcsönzi, és vagy idõtlen, vagy jelenkori kontextusba helyezi át.

Mindeközben egy kalap alá veszi a világvallásokat, a szektákat, az okkult praktikát és ezek szimbólumrendszereit; teljesen tetszõlegesen válogat belõlük és vegyíti, elegyíti õket. A szakrális forrásokból való merítésben és az anyagkezelésben semmiféle gondolkodói, írói vagy egyszerûen emberi felelõsségérzet nem korlátozza. Írói munkájában körültekintés, elmélyülés, átgondolás nem köti, egyáltalán nincs mentális viszonyulása; teljesen intuitíven és naivan nyúlkál ide-oda a hatalmas anyagban, ami a világ premodern kulturális tárháza – mintha ez egy óriási bazár volna.

Keleti légzési technika, katolikus ereklye-, Szûz Mária- és szentkultusz, jóga testtartás, törzsi mítosz és rítus, szent legenda, a népi vallásosságból vett allegória, monda, népmese, szabadkõmûves szertartás, mágia, keresztény, iszlám, hindu szimbólumok és ünnepek, különféle meditációs technikák, parapszichológia, felhangolt pszichoanalitikus közhelyek – a posztmodern szakrális tradíció-tudat teljesen zagyva és átlagos Mikulás-zsákjából hol ez, hol az kerül a papírra valamilyen nagyon kezdetleges történet szálára felfûzve. Coelhót a mágikus mito-logizmus vezérli, az a fajta mágia, mely, Aby Warburg szavaival, „a gondolkodás terét ember és tárgy babonásan összehúzó egybekapcsolásával megsemmisíti”.

Intellektuális tartás, széleskörû tudásra alapozott gondolkodói tekintély, esszéírói tehetség, valódi, hiteles vallásosság, hit, avagy mûvészi zsenialitás képes a jelenkorban valami módon belendíteni a szakrális vagy inkább a szakralitásról szóló beszédet; Coelho egyikkel sem rendelkezik. Feltalált viszont egy olyan elbeszélõi ént, melyre jóhiszemûség és õsbizalom, reflexiótól érintetlen, a szentségre és „az élet értelmére” vágyakozó ártatlanság jellemzõ, s ezzel kapcsolatot tud teremteni az általa is sokat emlegetett „átlagemberekkel”, akikhez szól. Mi több, ez az elbeszélõi én olyan könnyedén biztató hangot tud megütni, és olyan buzdító hangszínt ad a vegyes-elegyes narrációnak, ami vokációra képes, és elég egységes egy-egy könyvön meg az életmûvön belül is. Talán ez az, amire az olvasók százmilliói ráharapnak, mint hal a horogra. Igen, a könnyed biztatás és a kvázi-vallásos buzdítás, amit anya ad a gyermekének („nem baj, fiam, én szeretlek”), vagy barát a barátnak („fel a fejjel, lesz még jobb is”), pap a hívõnek („Isten megsegít”), terapeuta a páciensnek („ne adja fel”). Ehhez járul mûveinek mese-szerkezete, amivel nélkülözhetõvé válik a tapasztalati valóság és az intellektuális tartalom, és a legegyszerûbb módon lehetséges a történetalakítás.

A buzdító lelkület a hitbuzgalmi, prédikációs, ájtatos írott és szóbeli hagyományból ered, annak vallásilag, felekezetileg meghatározott, egy bizonyos valláserkölcsöt és világnézetet követõ és szorgalmazó tendenciáját, célkitûzését viszont az író a profán, posztmodern korszellem adottságaival és követelményeivel cseréli fel, és materialista, pragmatikus, hedonista, nárcisztikus változatban adja elõ. Egyszóval: ne lankadj, légy sikeres! „Megmutattad nekünk, hogy az Erõ és a Dicsõség mindenki számára elérhetõ” – így imádkozik Paulo Coelho Krisztushoz. A cél: a gazdagsággal és az élvezetes élettel mindig a legszorosabban öszszefüggõ személyes vágyak megvalósítása. A spiritualitás pedig az, ami, aki engem a vágyaimra ráeszméltet, edzésben tart és doppingol. Isten vagy a Világlélek az angyalokon (hírnökökön, mestereken vagy a szívemen, no meg a jó és rossz véletleneken) keresztül folyton jeleket küld nekem (ez a Világ Nyelve), és maga részérõl mindent megtesz, hogy beteljesítsem a vágyaimat, a sorsomat. Még a hit kiizzadására sincs szükség. Az „isten” hisz bennem, nekem csak el kell fogadnom ezt, és energetizálódnom tõle a sokat emlegetett nagy-nagy szeretettel – az elbeszélõ (aki voltaképpen egy „mágus”) ezt a hitet és „energiát” közvetíti felém. Mivel az elbeszélés logikája mesei, a valóságnak (a társadalomnak, politikának, a jelenkori kultúrának, más embereknek, saját képességeimnek) nem sok beleszólása van a sikertörténetbe.

A vágy tárgya nagyon is konkretizálható, nem kell bonyolult filozófiákkal bajlódni, de még csak metaforákkal sem. Ez pedig a pénz és a szabad szerelem (nyitott házasság). Az alkimista címû tündérmese végén a pásztorfiú, aki kincskeresésre indult, nem valami átvitt értelemben vett kincset vagy bölcsek kövét talál, hanem a szó szoros értelmében vett, nagyon is materiális vagyont: egy ládát, „tele régi spanyol aranypénzzel. Voltak ott drágakövek, fehér és vörös tollakkal ékes arany álarcok, gyémántokkal kirakott kõszobrocskák”. A vallási és mindennemû spirituális szövegek igazán fundamentalista, földhözragadt értelmezése ez, mely a legfõbb értéket, az út célját és eredményét ekként magyarázza meg.

Az ördög és Prym kisasszony címû moralizáló mesében, mely az ördöggel kötött szerzõdés fausti motívumára épül, szintén néhány aranyrúd az indíték és a végcél, és a végén Chantal, a falusi pincérlány, aki túljárt az ördög eszén, el is nyeri. Az elbeszélés végsõ kérdése az aranyrúd pénzzé tétele körül forog: „az idegen mindenrõl gondoskodott: aláírta a papírokat az arany átruházásáról, és azt is elintézte, hogy eladják, a pénzt pedig a Prym kisasszony számára nyitott bankszámlára utalják”. Ebbe a meseregénybe a szerzõ a pénzkeresés bizonyos profán módjának, valamint a banki átutalás procedúrájának erejéig hagyta beszûrõdni a realitást: „A bank pénztárosa kissé túlzott tapintattal nézett rájuk, és nem kérdezett semmit, azon kívül, ami elengedhetetlen az átutalás végrehajtásához. Chantal biztos volt benne, hogy magában azt gondolja: egy érett férfi és fiatal szeretõje áll elõtte. »Milyen izgató érzés« – gondolta. – »Ezek szerint kinézi belõlem, hogy olyan jó vagyok az ágyban, hogy megérek ennyi pénzt.«”

A kincsre való rátalálás gyermeteg vágya és az „átlagemberek” mindennapos, többé-kevésbé szexualizált pénz-fantáziája, amit felnõtt ember leginkább a lottózással él ki, Coelho mûveiben igen materiális formában beteljesül, mint mindennemû spirituális, személyiségfejlesztõ és istenkeresõ igyekezet koronája.

A Zahirban azonban a pénz nem minden! Ebben a könyvben a szerzõnek, aki egyes szám elsõ személyben beszél, ez a vágya – többek között a magyar olvasók hozzájárulásának köszönhetõen – már realizálódott. „Ha kiadok egy új könyvet, az körülbelül ötmillió dollárt jelent egy évben” – ismeri be a regénybeli író-elbeszélõ, vagyis kimondottan Paulo Coelho –, „ha nem adok ki semmit, akkor kétmillió körül kapok a jogdíjakból”. Az író-fõhõs immár egy kicsit lenézi a gazdagokat, és a hajléktalanok meg a randalírozó városi fiatalok körében keres szeretetet. A koldusokot szabad embereknek látja és láttatja, akik a „békét” és a „szabadidõt” (!) élvezik az utcán; nekik nem kell semmilyen divatot követniük, hanem „mindenki megteremti a saját stílusát”. A szakadt párizsi fiatalok pedig valamiféle „Istenanyát” keresnek… (Paulo Coelhót az UNESCO a „Lelki Összetartás és Kultúrák Közötti Párbeszéd” címû program szaktanácsadójának választotta.)

A pénzzel való elteltség akkora, hogy ebben a regényben az újságíró feleség a háborúban fedezi fel „a szeretet szertartását”, az élet értelmét („valami nagy dolgot”) és „az ember igazi lényegét”, mi több, az „isteni fényt”! „A háborúban azt láttam, bármilyen paradoxonnak tûnik is, hogy boldogok az emberek”. Miután tehát megvan a dollár, Irak, Afganisztán és Kazahsztán, a háború és a nyomor látványa kell az „isteni szeretet” és az „élet értelme” felébresztéséhez. (Paulo Coelho A World Economic Forum tagja és Crystal-díjának nyertese.)

Kazahsztánról, ahol az élet értelmét keresõ, csapodár feleségének nyomában jár az író-elbeszélõ, annyit tudunk meg, hogy a sztyeppéken fúj a kellemes szél, ott is vannak zarándokok, varázslók és beavató mesterek, valamint Kazahsztánban „a nõ az úr”, s „a csábítás játékát” ûzi a férfiakkal. (E „tengri” vallási jelenetben, mellékesen szólva, szado-mazo pornó-fantázia nyomai lelhetõk fel.) Az író, miután legyõzi saját korlátait, szerencsésen megtalálja a feleségét, aki közben teherbe esett egy nagy kazahtól, de sebaj, mert az õ, Coelho könyvét olvassa fel a szõnyegszövõ kis kazahoknak meg az uralmon lévõ asszonyoknak („De ne jöjjön nekem azzal a hülyeséggel, hogy a gyerekmunka tilos: ez régi hagyomány, amit tiszteletben kell tartani.”) És az író a sztyeppén ráébred, hogy „sokkal jobb vagyok és sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam”, meg arra, hogy tud áldani! („Könyvei milliónyi emberéletet megmentettek” – írta róla a The Times.)

A zarándoklat. Egy mágus naplója címû regény állítólag önéletrajzi könyv, és Paulo Coelho, saját elõszavának bizonysága szerint is, az 1986-ban, a saját két lábán és autóbusszal megtett Santiago de Compostela-i zarándokútját beszéli el benne. Hogy miként lehet az 1947-ben született brazil állampolgár egyszersmind mágus, illetve egy cigány ember meg egy fekete kutya pedig az ördög maga, hogy miként láthatja és hallhatja valaki az õrangyalát, és hogyan tud kommunikálni vele, arra magyarázatot nem kapunk. Meg kell elégednünk ezzel a tájékoztatással: „Láttam csodákat, pontos jövendölést, múltbéli lelkek vándorlásáról szereztem tudomást”. Azt is megtudjuk még, hogy maga Coelho is csinált néhány apró „csodát” – õ maga teszi idézõjelbe a szót – illetve „mágikus trükköt”, és mágia-kurzust vezetett Brazíliában.

A keresztény zarándoklat során keleties test-, légzés- és meditációs gyakorlatokat végez, eltölti a szentekre jellemzõ „emésztõ szeretet”, néhányszor transzba esik, a szó szoros értelmében megvív az ördöggel, aki a cigány emberbõl a fekete kutyába bújt, és jól összekarmolta. A hátára veszi Krisztus keresztjét. Amikor Coelho papírra veti, hogy „összetörve a kereszt súlyától” akkor nem ám holmi szimbolikára gondol! Ugyanis, mint írja, felállított egy letört út széli feszületet, és ezért közben a hátára kellett vennie. Amikor megjelenik neki Isten Báránya, akkor sem jelképes a dolog, hanem, mint írja, tényleg egy birka vezeti õt. Ha õ papírra veti, hogy „a bárány szemének mélyébe néztem”, akkor… hát igen, ez a legszörnyûbb ebben a jelenségben… akkor valóban ránéz egy birkára.

PAULO COELHO, a Brazil Varázsló

Paulo Coelho 1947-ben született középosztálybeli családban. Szülei mérnöknek szánták õ azonban írónak készült. A konfliktus következtében apja a tizenhét éves fiút háromszor is ideggyógyintézetbe záratta, ahol többször vetették alá sokkterápiának.

Paulo Coelho újságíróként kezdte pályáját, egy ideig hippiként élt, kábítószerezett, majd Raul Seixas zenésznek írt dalszövegeket. 1973-ban belépett egy alternatív szervezetbe, amely ellenezte a kapitalista ideológiát, mellesleg feketemágiát ûzött. A diktatúra felbujtással vádolta meg a zenészpárost és egy idõre börtönbe zárta.

1979-ben feleségével európai útra indult. Németországban ellátogattak a dachaui koncentrációs táborba, ahol Coelho jelenést látott, ennek hatására végigjárta a Santiago de Compostela-i zarándokutat. 1987-ben megírta elsõ könyvét, A zarándoklat címmel, 1988-ban Az alkimistát, de eleinte nem bizonyultak sikeresnek. 1990-ben kiadták a Bridát, ez már erõteljes sajtóvisszhangot váltott ki, és mintegy magával húzta A zarándoklatot és Az alkimistát is a sikerlisták élére.

1988-as brazíliai megjelenése óta Az alkimistát 56 országban adták ki, Brazíliában minden idõk legnagyobb példányszámban eladott könyve, és ezzel még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. 1993 májusában a Harper Collins kiadó (USA) 50 000 példányban adta ki Az alkimistát, ez a sikere jelentette az ugródeszkát a nemzetközi elismertséghez. 1994-ben megjelenik franciául, nagyszerû kritikai fogadtatást kap, minden létezõ listán az elsõ helyre tör, s e pozícióját öt éven át õrzi. 1995-ben kiadják olaszul, szinte azonnal a sikerlisták élére kerül. Az alkimistát egy svájci német kiadó 2002-ben adja ki, a könyv több mint 306 hétig volt topon a Der Spiegel listáján. Könyvei Oroszországban (egy év alatt több mint egymillió példányban adták el), Iránban, Kínában is abszolút sikerek.

A Brazil Mágus a közönségsiker mellett számos igen rangos szakmai elismerésben is részesült. Olaszországban a Super Grinzane Cavour Könyvdíjat és a Flaiano Nemzetközi Díjat kapja, 1996-ban „Az írásmûvészet lovagja” címre terjesztik fel, 1996-ban az UNESCO a „Lelki Összetartás és Kultúrák Közötti Párbeszéd” címû program szaktanácsadójának választja. Az 1997-es frankfurti könyvvásáron az író összes kiadója egy koktélparti keretében ünnepli.1998-ban a francia kiadója szervezésében a Louvre Múzeumban tiszteletére hatalmas fogadást tartanak több száz híresség és újságíró részvételével. 1999-ben megkapja az elismerõ Crystal-díjat. 1998 óta a mai napig tagja a World Economic Forumnak. 2000-ben kinevezik a Schwab Közalapítvány bizottsági tagjának. 1999-ben a francia kormány a Nemzeti Becsületrend Lovagjává avatja.

2001-ben Paulo megkapja a legnagyobb németországi elismerést, a Bambi-díjat.

2002 októberében Frankfurtban Paulo elnyeri a „Budapest Klub Világmûvészeti Díjá"-t, Münchenben pedig a 2002-es „Szépirodalmi Corine Díjat" ítélnek neki. 2002-ben Paulo Coelhót a Brazil Irodalmi Akadémia tagjává választják.

Az alkimista mind az öt kontinensen színpadra került, különféle mûfajokban a musicaltõl, a táncszínházon, a bábszínházon és a dramatikus felolvasáson át egészen az operáig. A regény még a Broadway színpadára is eljutott, ahol mint musicalt mutatták be.

 
 
 

Radics Viktória

Athenaeum 2000 Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu