buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 22, csütörtök
Menyhért és Mirjam napja





















Évfordulók:
1920: Ray Bradbury születése (Waukegan)
1958: Roger Martin du Gard halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A közeg, amelyik issza a szót,
avagy könyvpiac és könyvkultúra Nagy-Britanniában


2002.02.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Milyen az a hely, ahol minden ötven lakosra jut egy könyvesbolt? Virtuális? Mesebeli? Nem evilági? Harry Potter varázslat, Hobbitland? Avagy a mekeke rózsaszín álma?
Egyik sem. Az a Hely – Hay.

 

Teljesebb nevén Hay-on-Wye. Rajta van a térképen, nagyjából félúton Birmingham és Bristol között, Wales északi részén, a hegyekben. Alig 1500 lakosú, viszont több mint harminc könyvesbolt virágzik benne. A helybéliek szerény egyszerűséggel a világ könyvfôvárosának becézik falujukat. Hiába, a lokálpatriotizmus mindig is igen erôs érzés volt Angliaszerte.

Ámde mivel a könyvesboltokban kínált és tárolt könyvek száma meghaladja az egymilliót; mivel évente május utolsó hetében itt rendezik a brit irodalmi élet egyik legfontosabb eseményét, a Hay Irodalmi Hetet, ahová a világ minden tájáról érkeznek elôadók és látogatók, és ahol a brit könyvkiadók is bemutatják újdonságaikat; mivel a falucskában működik a világ legnagyobb forgalmú antikváriuma; és mivel így van ez már több évtizede, ezért a lokálpatriotizmus szelleme valószínűleg megalapozottan büszke önmagára.

Kérdés, hogyan lehetséges mindez?
Mint minden igazán nagyformátumú elképzelés sikeréhez Nagy-Britanniában, ehhez is legelôször egy erôs akaratú, különc, extravagáns, ámde művelt egyéniségre volt szükség, aki ráadásul komoly családi hagyományokra támaszkodhat.

Az illetôt Richard Booth-nak hívják, családja immár több mint száz esztendeje lakik ezen a Hay-en. Oxfordban végzett, majd 1961-ben gondolt egy nagyot és elhatározta, hogy szülôfalujából könyvvilág-fôvárost teremt. Úgy vélte, az istenháta mögötti falucska elhelyezkedése ideális erre a célra. Már elég távol van Londontól, hogy független lehessen tôle, viszont az Angliába, Wales-be és Írországba tartó utak metszéspontján ideális könyves találkozópont válhat belôle. És lôn.

De persze, bármilyen erôs egyéniség is Richard, bármilyen vad ötletek jutnak is az eszébe, amelyek kivitelezésétôl sem riad vissza – 1977 április elsején például a falu lakosai elôtt fölolvasta a Hay-i Függetlenségi Nyilatkozatot, Hay-t önálló állammá nyilvánította, önmagát pedig királlyá koronázta –, bármennyi pénzzel rendelkezzék is, ez nem lett volna elég vállalkozása sikeréhez. Kellett még a közeg.

A közeg, amelyik issza a nyomtatott szót.

Mégpedig immár csaknem háromszáz esztendeje, egyre fokozódó intenzitással. Amikor 1709-ben két angol úriember, Steel és Addison megjelentette a Tatler című hetilap elsô számát, ezzel nemcsak a világ minôségi újságírása számára azóta is mércéül szolgáló angol sajtót indította el diadalútjára, hanem magát az olvasás szokását is új, interaktív dimenzióba helyezte. „1709-ben Londonban már oly sok kávéház volt, a kávéház-látogatók körei már oly szétágazóak voltak, hogy a többezres kis kör összefüggését csak egy újságon keresztül lehetett fenntartani. Az újságcikkek a kávéházi közönség számára nemcsak viták tárgyát jelentik, hanem úgy is tekintik ôket, mint vitáik alkotórészét; ezt mutatja a hozzászólások áradata, amelybôl a kiadók hetente közölnek válogatást. A közönség a Tatler-rel, a Guardian-nal, a Spectator-rel önmaga elé tart tükröt. A szokások és erkölcsök bírájának tekinti magát, javaslatokat tesz a nevelésügy javítására, a civilizált érintkezés formáira figyelmeztet, küzd a tolerancia elterjesztéséért, küzd a polgári erkölcsnek a morálteológia, az életbölcsességnek a skolasztikus filozófia alóli felszabadításáért.” (J. Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, Bp., Gondolat, 1971. 67–68.)

Az angol igen hamar újságolvasó néppé vált, de ez egyszersmind irodalomolvasást, méghozzá szépirodalom-olvasást is jelentett. A legjelentôsebb angol regények közül igen sok elôször folytatásokban jelent meg különbözô heti- majd napilapokban, s ez a helyzet nem sokat változott napjainkig. Mármint a minôség olvasása. Igen elterjedt angol szokás. Egy átlag angol család vasárnapja álmos lustálkodással és a vasárnapi újság olvasgatásával telik. A The Sunday Times fogalom. És vastagság. A bôség zavara. Benne finoman összecsúszik a lektűr és az „igazi” szépirodalom. Széles az átmenet, siker és minôség nem kizárja egymást, hanem feltételezi.
Néhány éve például a The Sunday Times Sylvia Plath cenzúrázatlan naplórészleteibôl közölt válogatást még megjelenés elôtt, igazi csemegét kínálva a Ted Hughes-t kutató irodalomtörténészektôl kezdve – Ted Hughes, a 20. század talán egyik legnagyobb angol költôje több évtizeden keresztül viselte hanyag méltósággal a Poet Laureate, a koszorús udvari költô címet, aki az angol királyi udvartól állandó ösztöndíjban részesült, hogy idejét teljes egészében költészete kibontakoztatásának áldozhassa, s akinek Plath-hoz fűzôdô viharos és tragikus szerelme alapvetôen meghatározta élete és életműve alakulását –, a Plath-rajongókon keresztül, a szenvedélyes szerelemre áhítozó, de a költészet finomságaira esetleg nem annyira érzékeny, szélesebb olvasóközönségig.

Sokszor elôfordul, hogy a The Sunday Times már elfogy, mire az igazán késôn kelôk, úgy vasárnap egy óra körül végre kikászálódnak az ágyból. Nagy-Britannia legnépszerűbb vasárnapi lapja, példányszáma meghaladja az egy milliót.

De az utóbbi évek legnagyobb bestseller sikerét, a Bridget Jones naplóját is egy napilap, mégpedig a The Independent kezdte közölni folytatásokban, és így lett a teljesen ismeretlen újságírónôbôl, Helen Fieldingbôl néhány év alatt ünnepelt sztár. A Bridget Jones naplója irodalmi kvalitásai persze messze elmaradnak mondjuk Plath Üvegbúrájának nyelvi és megformálásbeli bravúrjától, ámde mégsem lenne helyes, ha a Bridget óriási sikerét egy kézlegyintéssel elintéznénk. Ez a siker ugyanis pontosan azt jelzi, hogy az az „okoskodó”, nyitott, viszonylag művelt és viszonylag tájékozott nagyközönség, amelyrôl Habermas oly érzékletes leírást adott a fenti idézetben, továbbra is létezik és továbbra is közvéleményformáló erô. A döntô változás – aminek a Bridget egyik jelentôs tünete –, hogy a harmincas éveiben járó, független, diplomás nôk rétege lett immár az egyik legfontosabb közhangulatformáló hatalom Nagy-Britanniában, a közmorál elsôsorban az ô értékeikhez igazodik.
Sok tekintetben az ô ízlésük határozza meg az angol könyvkiadás egyik döntô, felfutóban lévô szegmensét – a mindennapi életproblémák megoldására különbözô recepteket kínáló úgynevezett self-help könyvek kínálatának elképesztô bôségét. Barkács-könyvek ezek, ám nem férfiaknak, hanem nôknek szólóak, és nem elsôsorban a házkörüli „tündérkedés” fortélyait ecsetelik, hanem a „lélek barkácskönyvei”: arra szolgálnak kifogyhatatlan tanácsokkal, hogy miként tehetnek szert a nôk viszonylag állandó férfi partnerre, anélkül, hogy közben bármilyen értelemben kiszolgáltatnák magukat a férfinak. Nem a családanya, nem a hűséges háziasszony szerepére tanítanak, épp ellenkezôleg, e szerep értékei helyébe valami gyökeresen mást igyekeznek állítani: a független, önmagának alapvetôen elég nô szerepét, akinek életében a férfi partner nélkülözhetetlen ugyan, de nem domináns. Hogy aztán a férfiak mit szólnak ehhez az új beállítódáshoz, az persze más kérdés, mint ahogy az is, hogy a romantikus lelkialkatú nôk szerelemigényével ez miként lenne összeegyeztethetô – nos, Helen Fielding könyve nyilván nem véletlenül Jane Austen allúzió, és a férfi fôhôst nyilván elôre megfontolt szándékból hívják Darcynak, mintha csak az Értelem és érzelembôl lépett volna elénk.

Az olvasásban tehát az angol olvasóközönség jelentôs része nem menekülést keres, nem a nyomorúságos evilágtól való gyökeres elszakadást – bár persze ez is jelen van, lásd a Harry Potter és A gyűrűk ura hódítását –, hanem saját mindennapi, gyakorlati problémáinak praktikus megoldását. Az olvasás a mindennapi élet szerves része, nem valamilyen elvont, értelmiségi allűr, nem arisztokrata hóbort, hanem értelmes, gyakorlati eredménnyel kecsegtetô idôtöltés. Még ha ez a gyakorlati eredmény „pusztán” a lélek különbözô alkotórészeinek megbütykölését jelenti is.
Így aztán nyilván az sem meglepô, hogy az Egyesült Királyságban adják ki évente a legtöbb könyvet a világon. Több mint százezer (sic!) új könyv minden évben. Íme egy összehasonlító statisztika a világ könyvkiadásáról az elmúlt tíz esztendôben a brit Publishers Association (PA) adatai alapján (l. táblázat, balra, lent).

Ennek megfelelôen természetesen az emberek évente egyre többet és többet költenek Nagy-Britanniában könyvre. Dicséretes szokás. Itt egy összehasonlító táblázat arról, hogy a GDP arányában hogyan alakult a brit polgárok könyvköltekezése 1999-ben.

Az egész brit könyvpiac pedig a következôképpen alakult:

Látható tehát, hogy könyvet kiadni az Egyesült Királyságban üzlet. Sokszor igen jól jövedelmezô üzlet. Ezért van az, hogy legalább egyetlen könyvesbolt szinte minden nagyobb településen van, általában komputerrel fölszerelve, s így a készséges tulajdonos bármit azonnal meg tud rendelni kuncsaftjai kénye-kedvére. Ezeknek a kisvárosi könyvesboltoknak a hangulata olyan, mint egy jól vezetett magyar antikváriumé. A tulajdonos személyesen ismeri vásárlóit, de könyveit is. Minden könyvrôl, ami megtalálható polcain, mindent tud. Szeretettel bánik velük, személyes barátai. Gondozza a minôségi olvasás évszázados szokását.

És bizonyára ezért lehetséges az is, hogy a könyvvilág-fôváros „királya”, a Hay-on-Wye-i Richard Booth még azt is megengedheti magának, hogy fönntartson egy Becsület Könyvesboltot a Hay Vár szabadtéri belsô udvarán, ahol a polcokra kihelyezett, használt papírkötésű könyvek 30 pennyért, a keménykötésűek pedig 50 pennyért kaphatóak, s az árat az erre a célra kihelyezett perselybe kell bepottyantani. (Összehasonlításul: egy pohár sör ára pillanatnyilag 80–90 penny körül mozog.) Nyaranta a Becsület Könyvesbolt napi 24 órában áll az érdeklôdôk rendelkezésére.

Egy magára valamit is adó brit kisvárosban vagy nagyvárosi kerületben természetesen ott van a két nagy könyvesbolthálózat egy-egy boltja, a Waterstones és a Blackwell, az elôbbi kissé populárisabb, az utóbbi a legkényesebb ízlésű akadémiai olvasóközönséget is általános megelégedésre képes kiszolgálni. A barkács-kertészet-lakáskultúra-horgászat-autók-lektűr-útikönyvek stb. érdeklôdésű olvasóközönséget pedig az H. W. Smith boltok látják el, ami tulajdonképpen a Papír Írószer, az Újságos, a Trafik és a Könyvesbolt sajátos keveréke.

De könyvet még sok más egyéb, nem kifejezetten könyvesboltnak kinézô helyen is árulnak Angliaszerte. A Book Box Distribution nevű cég például az elmúlt három évben több mint egy millió fontra növelte éves forgalmát pusztán azzal, hogy bármely brit kiadású könyvet 24 óra leforgása alatt leszállít bárhová az Egyesült Királyság területén. Repülôterekre, benzinkutakhoz, autóbusz- és vasútállomásokra, szupermaketekbe, illatszerboltokba. Így aztán bárkivel elôfordulhat, hogy leugrik borotvapengéért és egy Salman Rushdie-val gazdagabban tér haza, vagy megáll tankolni és belefeledkezik a legújabb Kunderába. Mert a mindenkori sikerlistások, bestsellerek mindenhol kaphatóak, ahol egyáltalán könyvet árulnak, az adott elárusítóhely profiljától függetlenül.
Vagyis a siker Nagy-Britanniában általában és többnyire mindig pénzügyi sikert is jelent. Kedvtelve használt idióma a rich and famous, azaz gazdag és híres, és ez nemcsak a szórakoztatóipar nagymenôire vonatkozik, hanem mindenkire, aki sikeres valamilyen területen, és ezért elhíresül: ezzel pénzügyi felemelkedés is jár. Nem mindegy tehát, hogy például kinek ítélik oda évente a Booker Prize-t, a legrangosabb brit irodalmi díjat, hiszen már a legjobb négy közé bejutott kötetek is több héttel a díj odaítélése elôtt ellepik a könyvesboltokat. A nyertes pedig megkülönböztetett médiafigyelemben – vagyis ingyenreklámban – részesül. Ha valaki tájékozódni akar a modern brit irodalom legújabb teljesítményei között, ehhez elsô megközelítésben meglehetôsen jó fogódzót kínál a Booker-díjazottak listája.

A további, rendszeres tájékozódást pedig a napilapok állandó és igen színvonalas könyvrovatain, recenzióin túl természetesen a világ – számomra – legszínvonalasabb angol nyelvű könyves hetilapja, a Times Literary Supplement (TLS) is segíti. (Csak a méltányosság kedvéért említem a „futottak még” kategóriában a London Review of Books-t.) Ha az ember rendszeresen olvassa a TLS-t, akkor megnyugtatóan tájékozott embernek tekintheti magát, és korántsem csak kizárólag szűken vett „könyves” és „angolszász” ügyekben, hanem a kultúra, a politika, a tudomány, a művészet úgyszólván minden területén. Az elmúlt tízegynéhány esztendôben igen sok remek könyvre bukkantam rá a TLS-nek köszönhetôen, ezek közül azóta legalább egy tucat magyarul is napvilágot látott.

A magyar könyvkultúra és művelôdéskultúra igazi nagy hiánya, hogy nálunk nincs a TLS-hez foghatú nívójú könyves hetilap. A TLS ugyanis az okoskodó nagyközönség háromszáz éves hagyományára támaszkodva egyedülálló sikerrel ötvözi a színvonalat, a megbízhatóságot, a szakmai korrektséget a közérthetôséggel, az aktualitással, azzal, hogy írásai igazi szellemi izgalmat kínálnak a nem-szakmabelieknek is, és hogy a lap azon frissiben tematikus összeállításokkal reagál a világkultúrában és világközéletben, világpolitikában zajló lényeges változásokra.

Már abból is sejteni lehet egyébként, hogy könyvet kiadni Nagy-Britanniában nem lehet olyan rossz üzlet, hogy a TLS-ben rendszeresen jelennek meg különbözô könyvkiadók hirdetései, amelyekben kiadni való könyveket, új szerzôket keresnek! Több a fóka, mint az eszkimó!
Ami másfelôl azt is jelenti, hogy a brit könyvkiadók csak kivételes esetben szorulnak állami támogatásra. Többnyire és rendesen saját erôforrásokból és persze tekintélyes bankkölcsönökbôl indítják be a vállalkozást, ami azután többnyire és rendesen – ha átlagos üzleti hozzáértéssel és józan ésszel vezetik - néhány év alatt megalapozza magát, és sikeresnek bizonyul a piacon. Mert a piac, ha brit – mint már volt szerencsém említeni – iszsza a nyomtatott szót.

A brit állam persze tekintélyes erôforrá-sokkal támogatja a kultúrát és az iskolai könyvkiadást. Nagy-Britanniában ugyanis 16 éves korig kötelezô az iskolai oktatás és ingyenes. A szó szoros értelmében. A szülôknek nem kell tehát minden évkezdetkor tekintélyes összegeket legombolniuk könyvekre, mert azok az iskolában minden nebuló számára ingyen (sic!) rendelkezésre állnak. Az állam például 1998/99 folyamán az alábbi mértékben támogatta az iskolai könyvvásárlásokat csak Angliában: (l. táblázat, lent).

Az általános könyvkiadás pedig az Arts Council (Művészeti Tanács) nevű közalapítvány keretein belül számíthat támogatásra. Ez államtól független szervezet, amelynek ügyeit 11 tagú, köztiszteletben álló személyekbôl álló igazgatótanács intézi, vagyis nem tartozik egyetlen minisztérium hatáskörébe sem. A jelenlegi tagok között éppúgy megtaláljuk a Királyi Balett vezetô táncosát, mint egy Turner-díjas szobrászművészt, a Királyi Shakespeare Társaság művészeti igazgatóját és a woolwerhamptoni önkormányzat művelôdési elôadóját, a Gresham College zongoratanárát és a Királyi Zeneakadémia igazgatóját. Ôk döntenek arról, hogy a 2003/04-re elôirányzott 337 millió fontos állami támogatást plusz az országos lottóbevételekbôl nekik juttatott pénzt pontosan mire is költsék.

Az országos lottó intézménye ugyanis meglehetôsen új keletű Nagy-Britanniában, engedélyezésére csak a kilencvenes években került sor és egyik feltétele ennek az volt, hogy a lottóbevétel legalább egy negyedét úgynevezett jó ügyekre (good causes) fordítsák. Így lesz Angliában a magánbűnökbôl közerkölcs napról-napra, hétrôl-hétre. Pillanatnyilag az angol közvélemény hat jó ügyet ítél támogatandónak: a művészeteket, a sportot, a műemlékvédelmet, a jótékonysági szervezeteket, az új millennium kapcsán létrehozott új projekteket és az Új Lehetôségek Alapját. A jó ügyekre fordítandó igen tetemes lottóbevétel egy-hatoda fölött tehát a Művészeti Tanács rendelkezik.
Ebbôl az irodalom támogatása különbözô pályázatok szerint történik. Évente például 15, egyenként évi 7 ezer fontos ösztöndíjat ítélnek oda olyan pályakezdô íróknak, akiknek legalább egy művük már megjelent nyomtatásban. A Raymond William-díjat viszont olyan könyvkiadók kaphatják meg, amelyek egy meghatározott helyi közösség életét tükrözô, lokálpatrióta kiadványt óhajtanak megjelentetni. De külön támogatják a külföldi irodalmi művek fordítását, illetve a felolvasásokkal egybekötött irodalmi turnék szervezését is országszerte.

Alapvetôen azonban a kiadók nem szorulnak állami támogatásra, megélnek a piacról illetve a bankok által folyósított kölcsönökbôl. Ha van fontos ember, akivel egy könyvkiadó igazgatójának ajánlatos jóban lennie, az nem a kultuszminiszter, nem az államtitkár, nem valamilyen könyves guru, nem a maffia – hanem a kiadó pénzügyeit intézô bankmenedzser.
A könyvszakmába beletanulni Nagy-Britanniában nem ördöngösség. Rengeteg segítséget kaphat egy kezdô vállalkozó a bankoktól, a Kiadói Szövetségtôl illetve a szakma által működtetett szakképzési programoktól. Létezik az egész országra kiterjedô, sztandardizált normarendszer, amelynek alapján a könyvkiadók lemérhetik teljesítményüket. Amikor jelen írás anyagát gyűjtöttem és a www.train4publishing.co.uk internetes honlapról megpróbáltam letölteni a könyvkiadás szakmai normáit tartalmazó file-okat, a harmadiknál föladtam: ekkor már több mint háromszáz oldalra rúgott a letöltött anyag. Aki tehát könyvkiadó szeretne lenni Angliában, annak ezt az internet címet ajánlhatom melegen.

A többiekkel viszont pusztán azt a jólesô élményemet oszthatom meg befejezésképpen, hogy amikor néhány esztendeje Oxfordban kutattam és egyik angol egyetemi kollégámmal elsétáltunk az angol könyvkiadás nagy fellegvárának, az Oxford University Press-nek az impozáns épületkomplexuma elôtt, Steven érdeklôdve megkérdezte, hogy tudom-e: az OUP jelentôs jutalmat fizet annak, aki bármelyik kiadványában akárcsak egyetlen egy nyomdahibát is talál.
És míg én az ebben a felajánlásban rejlô kulturális háttéren töprengtem, már oda is értünk valódi úticélunkhoz, a Walton street-i Jude, the Obscure pubhoz, amelynek ír tulajdonosa a kelet-közép-európai bársonyos forradalmakat megelôzô esztendôkben táncos komikusok és bárzongoristák helyett heti rendszerességgel inkább egy emigráns cseh filozófust alkalmazott – aki egyelôre hiába keresett állást magának Oxfordban –, hogy gondolatébresztô elôadásaival emelje az okoskodó és sörivó nagyközönség társalgásának színvonalát.

Most már látható: mindannyiunk legnagyobb épülésére.

Orosz István

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu