buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 6, péntek
Miklós napja





















Évfordulók:
1935: Bertók László születése (Vése)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Fékezett habzású tudományos és ismeretterjesztő könyvkiadásunkról


2006.03.10

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Húsz esztendővel ezelőtt könnyebb lett volna erről a témáról rövid áttekintést adni, hiszen a hivatásos kiadók egy része elsősorban ilyen jellegű műveket adott közre. Mégpedig meglehetősen nívós műveket, kivételt képeztek természetesen a politikai-ideológiai munkák, s amikor kimondták azt, hogy nincs többé cenzúra, s hogy megszűnik a kultuszminisztériumnak a kiadók által kiadásra tervezett művei regisztrációjával foglalkozó főosztály – amely egyfajta cenzori feladatot is ellátott –, akkor ez a döntés nem volt jól átgondolt. Csak a politikai-ideológiai munkákra kellett volna kimondani az ellenőrzés teljes feloldását, a tudományos és az ismeretterjesztő művekre semmiképpen. Így azután lassan-lassan nyakunkba ömlött a szabad világ minden lektorálatlan szemete, például minden olyan munka, amely egy kicsit tudományos színezetű, ami majdnem csillagászat, de elsősorban csillagjóslás, minden egyéb zagyvalékkal ötvözve. Mindez azóta is ömlik, naponta egy-két-három ilyen kötet jelenik meg. Használhatatlan vacak irományok, néha csábító címmel, nagy reklámmal, jól átverve az olvasót meg a könyvtárost.
 

Közben sikerült tönkretenni a patinás Gondolat Kiadót, s bár feltűntek remek műhelyek, de a reáltudományok valamennyi ágának ismeretterjesztő jellegű kiadványait mégsem vehették át. A Stúdium-könyvek sorozat dotált sorozat volt, ennyi dotációt ma már egyetlen kiadó sem kap. Voltak és vannak, akik igyekeznek behozni a lemaradást a társadalomtudományi könyvkiadásban, mások kitűntek az irodalomtörténetben és művelődéstörténetben, meg a történelmi ismeretterjesztő művek közreadásában.

Még tragikusabb lett a helyzet akkor, amikor eladatott majd teljességében az Akadémiai Kiadó, s megszűnt annak lexikon-szerkesztősége. Akkor már lehetett látni, hogy új természettudományi lexikonunk, biológiai lexikonunk, orvosi lexikonunk egyhamar nem lesz, mert ezek iszonyatosan ráfizetéses vállalkozások. Gond volt a Nagylexikonnal, s bár annak kiadása folytatódott, a végeredmény teljes elismerést mégsem aratott, pedig sokan igyekeztek jót produkálni. Jött azután a Révai Új Lexikona, visszhangja alig van. Hasonlóan tisztes vállalkozás az Új Magyar Életrajzi Lexikon, a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon, de ezekről is alig-alig hallani valamit, a könyvtárak úgy-ahogy veszegetik, de nem viszik túlzásba.

Botrányos pillanatoknak lehettünk tanúi a szótárkiadásban is, amikor elavult szószedetek meg tanácsadó szótárak jelentek meg reprintként, s ezekről az olvasók azt hitték: friss akadémiai kiadvá-
nyok. Rosszul hitték, de a biztonság kedvéért pár százezret csak megvettek ezekből is (lásd az interneten a Magyar Nyelvtudományi Intézet honlapján bemutatott értéktelen szótárlapokat).

A fogyasztóvédelmisek azt mondják, hogy csak akkor tudják megvédeni a vásárlókat, ha egy-egy mű szétesik, mert rosszul ragasztották össze, tehát selejt. Ha viszont jó a ragasztó, minden rendben van, tartalmi kérdésekkel senki sem foglalkozik. Hozz be külföldről minél több szennyet, fordíttasd le nyelvet alig-alig tudó valakikkel, s adj ki ezekből kiadónként naponta, kétnaponta egyet-egyet. Nevet szerzel, hatalmat szerzel, utána már te diktálsz a tudományos műhelyeknek, te diktálsz a könyvtáraknak, te diktálsz az olvasóknak, te mondod meg, hogy meddig mehet el az átlagember az alapműveltségben, és ha ebbe még valamilyen zavaros külhoni ideológiát is tudsz vegyíteni, s nem úgy magyarázod a történelmet, ahogyan a tisztességes kutatók, hanem szépen, egyoldalúan eltorzítva, akkor még másfajta támogatásokhoz is juthatsz.

A tudományos könyvkiadás tehát nincs könnyű helyzetben. Az Akadémia könyvtámogatási keretét most kellett csökkenteni: még kevesebb jut könyvkiadásra, mint tavaly, így a nemzetközi témákkal foglalkozó szerzők szépen lassan csomagolnak, s külföldön próbálkoznak. Nyilván ez egyfajta nagyon magas szintű központi elvárás is: aki tud menjen, mert a jelenlegi számítások szerint – nem kis részben az ország lélekszámának csökkenése miatt – Magyarország nyolcvan év múlva amúgy is el fog tűnni Európa térképéről, de ez az időtartam az elvándorlás gyorsításával lerövidíthető.

Bajban vannak az iskolások szülei, mert drágák a tankönyvek, miközben egy részük gyenge, túlírt, a gyerekek számára alig érthető. Siralmas, hogy miniszteri rendeletben kell szabályozni, milyen hosszú mondatok állhatnak egy tankönyvben. Ha ezt Apáczai tudta volna, bizonyosan nem írja meg Enciklopédiáját. Comenius sem emelte volna fel írószerét. Pápai Párizról, Losonczi Istvánról meg a többiekről nem is beszélve. Holott a jó tankönyv is az ismeretterjesztő irodalom része.

Németh László még azt mondta, hogy a jó tankönyv negyven oldalas térkép, amely bevezet a könyvtárba. Egy mai könyvtárba miért vezesse be a gyereket? Csicsás ismeretterjesztő haszontalanságok, képes csecsebecsék sorakoznak ott, s nyilván van bennük érték is, de hogyan tudja megtalálni az ifjú olvasó? Az iskolásoknak is segítő jó könyvek, segédkönyvek, hasznos könyvek, a tankönyveket kiegészítő művek egy részét központilag kellene megvásárolni a könyvtárak számára, hogy ezzel is segítsük az állománygyarapítást, meg a tisztes kiadókat. Volt erre már több, hamvába hullt kezdeményezés, pedig ez bizony sokat segíthetne a tudományos ismeretterjesztő könyvkiadásnak. Ekkor a becsületes kiadók tudnák, milyen könyveket írathatnak meg és adhatnak ki, s tudnák, hogy jó produktumaikkal nem kell kilincselniük. Nem kell nyolc elemit végzett vezérigazgatókkal hadakozniuk, akik majd megmondják, hogy melyik a nívós könyv, megmondják, hogy hány százalék jár cégüknek, és mennyi marad a kiadóknak. Egy központi keret esetében nincs ez a vita. Tudós emberek döntenek arról, hogy melyek azok a tudományos ismeretterjesztő munkák, amelyeknek mondjuk kétezer könyvtárban mindenképpen ott kell lenniük.

Megint mások arról dönthetnének, hogy hát volt ugye ez a nagyon nagy tudományos és technikai forradalom, amelyből annyi ideológus megélt, hogy egy fél könyvtárnyi blablát összeírtak erről, szóval dönthetnének arról, hogy a jó tankönyv ma már nem negyvenoldalas térkép, hanem – épp a forradalom miatt – nyolcvanoldalas. De nem több! A Nagy Tudományos Forradalom hatására ugyanis mára a tankönyvek írói a sejtnek azokat az igen piciny alkotórészeit is gyorsan felfedezték önmaguk számára, amelyekről azt sejtetik, hogy mennyire fontosak a lurkók számára. Aztán nagy felfedezéseket tesz a fizikatankönyv írója is, meg a kémiáé is. Ez egy-egy tankönyvben mind több száz új oldal. Minek? Kinek? Mezontudása birtokában majd jobban érzi magát a világban eligazodni nem tudó leendő munkanélküli?

Ezekben a tankönyvekben praktikus tudományos és köznapi ismereteket kellene ám terjeszteni. Szólni kellene mondjuk a köznapi betegségek egyszerű gyógyításáról, meg a napi vegyszerek hatásairól, meg politechnikai dolgokról, no meg az életben való eligazodás mesterségéről. A fellegekben kalandozó elvont tudásukat milyen jól kihasználják a reklámokban! Olyan szakkifejezéseket vesznek elő, amelyek hangzatosak, s amelyektől ámul-bámul a család, s természetesen a gyerek is, aki bizony nem nyolcvanoldalas, érthető tankönyvből tanult, hanem a hatszáz oldalasból, éppen ezért semmire sem emlékszik. Amit tud, a tévéből tudja, s fejét végül is megtöltik a haszontalan, felemelt szintű félismeretek. De arról legalább kap papírt.

Az alapítványok sem sokat érnek: tudományos, meg ismeretterjesztő kiadványokra alig szánnak valamit. Odadobnak egy kis alamizsnát a bennfenteseknek. Meg azután hiányzik az a bizonyos cenzori hivatal (pontosabban fogalmazva a cenzori és a revizori hivatal). Elképesztő, hogy mire fordítjuk energiánkat. Hogy erdőket vágunk ki azért, hogy betűhalmazok szennyét állítsuk elő. Egyes kiadók valamennyi terméke szenny (nyilván nem ők a legkisebbek). Senki nem állítja meg őket! Ez a folyamat már megállíthatatlan? Egészségügyi félretájékoztatásban már régen megelőztük a világelsőket, halálozási arányszámban viszont a világ legjobbjai között vagyunk, s több betegségfajtában is a dobogó tetején állunk (átvesszük az első díjat, majd a szívünkhöz kapunk és annyi).

Intelligens, tömör tankönyvek, intelligens ismeretterjesztő munkák, általános iskolásoknak és középiskolásoknak szóló nívós Nagy Könyvek, a kötelező egyetemi tananyag megértését segítő kézikönyvek, tudósok által írt nívós lexikonok, bibliográfiák, repertóriumok, adattárak, kronológiák, valahogy ezeket kellene kigondolnunk, és nem fukarkodni azzal a támogatással, amelyet a tudományra meg az ismeretterjesztő könyvkiadásra fordítunk, mert az nagyon gyorsan megtérül.
A kommunikációs eszközök műsorait összeállító fő ideológusok mindent megtesznek annak érdekében, hogy friss, nívós tudományos és ismeretterjesztő könyvekről egyetlen mondat se hangozzon el. A félműveltséget sugárzó hanghalmaz és a zagyva politikai beszéd minden műsoridőt eláraszt. Minden szabad percünket elfoglalja, nem enged gondolkodni, nem enged olvasni, nem enged tájékozódni, nem enged ismeretterjesztő kiadványokhoz. A médiumok mindegyikében törvénnyel kellene kötelezővé tenni azt, hogy minden nap legyenek kötelesek az új, nívós szakmai kiadványokra és ismeretterjesztő művekre felhívni a nézők vagy hallgatók figyelmét. Hogy enélkül nem készülhet híradó, hírműsor. Különben el fogunk veszni.

A nem létező anyagi háttér gátja a nívós ismeretterjesztésnek, a jó népszerűsítő kiadványok megszületésének, magyar szerzők jól megírt művei közreadásának. Mindez költséges, emögött megfizetendő tudás van. Szerzői tudás, s ehhez járul majd a szerkesztői tudás és a nyomdászi tudás. Ez a könyvkészítés tudománya. Ehhez jön még a tisztes könyvkereskedés tudománya is, a tisztes könyvtárosi könyvbeszerzés tudománya, no meg az olvasóknak szóló korrekt ajánlás tudománya.

És mindez – így együtt – kezd megszűnni. Sokkal egyszerűbb külhonból behozni egy ismeretlen senki vackát, azt gyorsan áttenni magyar hangzásúnak tűnő szöveggé, gyorsan kinyomni valamilyen szennypapírra, színes izébe belekötni és ügyesen eladni (utóbbinak is megvannak a trükkjei). A magyar tudományos szakember pedig csak várjon, várjon, hátha egyszer őt is felkérik valamire, ő is írhat valamit, amiből vagy lesz jó könyv, vagy csak valami gyengécske, vagy olvasható lesz, vagy nem, de egyébként sem megy vele semmire, mert ezeknek a könyveknek a honi tudományos rangsorban komoly helyük nincs. Ezekért nem lehet tudományos fokozatot kapni, ezekkel csak egy helyben lehet topogni.

Miközben szükség lenne nagyon-nagyon komoly, érthető, jól megírt tudományos igényű könyvekre, a reáltudományok és a társadalomtudományok minden ágában. Az egyetemeken legalább tudnának jó segéd-olvasmányokat ajánlani a hallgatóknak, akik már diplomások, azoknak sem árt egy kis szakmai felfrissülés. Egy klasszikus munkának ez volt a címe: ’Levél a vakoktól azokhoz, akik látnak.’ Ma valahogy így kellene fogalmaznunk: Levél a vakoktól azokhoz, akik még látnak. Akik még értik a betűt. És akik még oda mernek csapni az asztalra. Nem lennének kevesen, de szinte valamennyien a háttérben kuksolnak. Óvatosak, félnek.

Mára egy olvasott népből agymosott nép lettünk. Az a fajta jó kis fékezett habzású!

dr. Gazda István

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu