buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Hogyan vélekednek a külföldiek Oroszországról?


2005.02.19

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Alekszej Homjakovnak, a korai szlavofil mozgalom kifinomult tollú bölcselőjének két alapvető írása, a Hogyan vélekednek a külföldiek Oroszországról, illetve a Hogyan vélekednek az oroszok a külföldiekről 1845–46-ban jelent meg. E két munka tulajdonképpen az orosz önreflexió kezdetének tekinthető. Az európai műveltségű, de az orosz-ortodox alapelvek (türelem, alázat, kötelesség, szeretet, elevenség) egyetemes érvényre juttatásának igényét hirdető, idealista szlavofil ifjaknak szembe kellett nézniük azzal, mit is gondol országukról a Nyugat, melynek mechanikus, „holt” civilizációját akarták újraéleszteni.

Az is természetes, hogy Homjakov írásainak alaphangját a sértettség is meghatározza, melynek van némi alapja – az európai utazók általában lenézték az oroszokat, noha nem ismerték eléggé kultúrájukat, nem tudták nyelvüket, s velük kapcsolatban nem voltak mindig képesek a humanista értékek képviseletére, az együttérzésre és szeretetre. Éppen ezért nem csoda, hogy Homjakov ilyen és ehhez hasonló kijelentésekre ragadtatja el magát: „Felettébb különös, mintha egyedül Oroszország privilégiuma lenne, hogy az európai szívből a legalantasabb érzéseket váltsa ki.” Homjakov munkája azonban nem szorítkozik csupán a sérelmek felsorolására. Szerinte Oroszország előtt komoly feladatok állnak: művelődnie kell, a tudományt és az ismereteket viszont össze kell kapcsolnia az orosz kultúra „eleven alapelveivel”, s az is elengedhetetlen, hogy az oroszok önértékelése egészséges legyen, mert legtöbbször a hamis önértékelés vezeti félre a Nyugatot. Ha mindez megvalósul – írja Homjakov –, „… akkor nem kell többé porig alázkodnunk idegen dolgok előtt, nem kell folyton kérkednünk, amiből inkább az önmegalázás érződik ki, mintsem az őszinte alázat (…) És akkor hamis önértékelésünkkel nem vezetjük félre többé a Nyugatot (…)”

Homjakov írásának hevületét többek között egy 1843-ban, Franciaországban megjelent könyv váltotta ki, Marquis de Custine: Oroszországi levelek. Oroszország 1839-ben című műve, amely igazi európai sikerkönyv lett, csak 1846-ig négyszer adták ki. Ki volt Custine márki? Egy dúsgazdag, művelt francia arisztokrata, politikai nézeteit leginkább a liberális katolicizmus jellemezte, aki családi kapcsolatai révén közeli ismeretségbe került a francia kultúra olyan képviselőivel, mint Mme de Staël, Chateaubriand, Stendhal és Balzac. Sokat utazott Európában, majd nem kis bonyodalmak közepette eljutott Oroszországba is, ahol 1839-ben három hónapot töltött el. Az úti élményeit és az orosz önkényuralom természetét feltáró könyvét Alexis de Tocqueville: A demokrácia Amerikában című munkájához szokták hasonlítani.

Custine márki útinaplója mind a cári Oroszországban, mind a Szovjetunióban tiltott irodalomnak számított. Az 1970-es években szamizdatban terjedt, birtoklásáért börtön járt. Egy nemrégiben megjelent, szintén a szamizdat-irodalom körébe tartozó orosz regényben, Jurij Druzsnyikov: Angyalok a tű fokán (1999) című művében – magyarul nem olvasható – Makarcev, a pártfunkcionárius, a Trudovaja Pravda főszerkesztője egy furcsa „szamizdatot” talál az asztalán, Custine márki útirajzának orosz fordítását, amely úgy hangzik számára, mint a fennálló szovjet rendszer kemény kritikája. Ahogy a funkcionárius egészségi állapota egyre romlik, a márki már álmában is megjelenik, s kérdőre vonja tetteiért. Természetesen, most már oroszul is megjelent Custine műve, viszont nem állíthatjuk, hogy a mai Oroszországban egyértelmű lelkesedést váltott ki.

Custine márki könyve, hála a Nagyvilág kiadónak és Pelle János fordítónak, most már magyarul is majdnem teljes egészében olvasható. Mit tapasztalt Custine utazása során, miért tűntek és tűnnek annyira „botrányosnak” elmélkedései? Mit láthatott és hallhatott meg ez a francia arisztokrata Oroszországban, ami annyira felborzolta a kedélyeket?

Custine meglátogatta Szentpétervárt és Moszkvát, utazott vidéken, szóba elegyedett különféle rendű-rangú emberekkel, beleértve I. Miklós cárt is, akiről remek portrét rajzolt. „Első pillantásra arcának uralkodó vonása a nyugtalan szigorúság, ami, valljuk be, kevéssé kellemes arckifejezést kölcsönöz neki, szabályos vonásai ellenére. (…) A cár fél fejjel magasabb, mint az átlagemberek; alakja nemes, jóllehet kevéssé hajlékony. (…) Mozdulatai viselkedése szándékosan tiszteletet parancsolók. Mindig fel van készülve rá, hogy nézik. Erről egy pillanatra sem feledkezik el: azt is lehet mondani, hogy valamennyi pillantás célpontja akar lenni.” „Nem azt akarom mondani, hogy ennek az uralkodónak az arcából hiányzik az őszinteség; nem, ismétlem, csak a természetesség hiányzik belőle. Így a legnagyobb baj, amitől Oroszország szenved, a szabadság hiánya kiül még az uralkodó arcára is: több álarca van, de nincs arca. Az embert keresi? Mindig csak a cárt találja.” Amellett, hogy Custine kitűnő megfigyelő volt és ironikus elme, felettébb érzékenynek bizonyult akkor, ha azt látta, hogyan sértik meg lépten-nyomon az emberi méltóságot. Custine márki útijegyzeteit olvasva, szinte akaratlanul felmerül az emberben a párhuzam a XX. századi szovjet valósággal. Például: „Minél többet látok Oroszországból, annál inkább helyeslem, hogy a cár megtiltja az oroszoknak az utazást, s megnehezíti a beutazást az országába a külföldiek számára. Oroszország politikai rendszere húsz évig sem állna ellen a Nyugat-Európával való szabad érintkezésnek.” Ugyanakkor ámuldozik az ország szépségén és hatalmasságán, Szentpétervárt, a mesterségesen létrehozott fővárost azonban nem igen kedveli, mivel zsarnoki akarat teremtménye, építészete európai minták utánzata, s a poroszos katonaszellem határozza meg mindennapjait. Nem tetszik neki, például Nagy Péter híres szobra, a Bronzlovas, a Téli Palota és az Izsák Székesegyház monumentalitása pedig az építkezések során elpusztult nincstelenek szomorú emlékét idézi fel benne. Talán a márki az első, aki pontosan érzékeli a város díszlet-jellegét, amelyről később az orosz irodalomban oly sokat írtak, kísértet-városnak, az árnyak városának nevezve a birodalmi fővárost, és marionett-figuráknak az ott élő embereket: „Minden lépésnél meglepődöm azon, hogy folyton összekevernek két olyan különböző művészetet, mint az építészet és a díszítés. Nagy Péter utódai színháznak tekintették fővárosukat.”
Moszkváért és a Kremlért viszont lelkesedik: „… Nem láttam Konstantinápolyt, de azt hiszem, hogy e város után Európa összes fővárosai közül Moszkva összképe a legmeglepőbb. Ez a szárazföld Bizánca, Istennek hála, a régi főváros terei nem olyan hatalmasak, mint Péterváréi, ahol a római Szent Péter elveszne.”

Custine márki Oroszországban főként az önkényuralmat, a keleti kereszténységgel öszszenőtt világi hatalom szellemiségét kárhoztatja. Könyvében megjósolja az orosz forradalom valószínű bekövetkeztét: ”… forradalmuk annál rettenetesebb lesz, minél inkább a vallás nevében zajlik majd. Az orosz politika végül felolvasztotta az egyházat az államban, összekeverte az eget és a földet: egy ember, aki az Urát Istennek látja, a paradicsomot is a cár kegyétől várja. Egy ilyen ember, ha csalódik, a szabadság fanatikusa lesz.” Felismerése kísértetiesen összecseng a XX. századi filozófus, Nyikolaj Bergyajev: Az orosz kommunizmus értelme és eredete című könyvének alaptézisével, mely szerint „az orosz kommunizmus nemzeti talajban gyökerezik és az orosz történelem által determináltan alakult ki.” (Kiss Ilona fordítása) Az ortodoxia által oly fontosnak tartott kötelesség és alázat Custine szerint az általános örömtelenséget eredményezi, együtt az oroszokra oly jellemző utópia-hittel, mely szerint a teremtés célja nem e világon van: „A kötelesség és az alázat kitörölhetetlen képe minden pillanatban feltűnik az ember előtt, s nem engedi meg, hogy elfeledkezzen az emberi lét szigorú feltételeiről: a munkáról és a fájdalomról! Oroszországban csak akkor szabad létezni, ha mindent feláldoznak a haza szeretetének, amit az égi hazába vetett hit avat szentté.” A mindennapi életformában a kényelmetlenség szintén jellemzője az orosz létnek. Custine-nek olyan apró megfigyelései például, hogy az orosz házban a legkevésbé használatos tárgy az ágy, a parasztok kunyhójától kezdve a nemesi házakig általános érvényű. Az az észrevétele, hogy „a mélységes piszok nem zárja ki a látszólagos eleganciát”, aki volt Oroszországban, meg tudja erősíteni, hogy szinte a XX. század utolsó évtizedéig mennyire igaz volt. Ugyanakkor „a pacsuli” is mindig a legszükségesebb kelléke volt testüknek. A márki, mikor megérkezett Pétervárra, a francia fogadóban éppúgy nem tudott aludni a poloskák miatt, mint a múlt század második felében a magyar diákok a szovjet kollégiumokban.

Az általános elszemélytelenedés, a magánélet államosítása Oroszországon mély nyomokat hagyott. Szintén nem hagyhatja ki az ember az aktualizálást, ha azt olvassa Custine könyvében, hogy a bekövetkezett katasztrófákról szinte semmi pontosat nem lehet tudni, mert „…Itt minden balesetet államügyként kezelnek.” A francia arisztokrata könyve, kínos kitételei ellenére rendkívüli hatást gyakorolt az orosz önismeretre. Pjotr Csaadajev azonban, aki Puskin barátja és az 1830-40-es évek egyik legeredetibb orosz bölcselője volt, 1836-ban, a Filozófiai levelek egy hölgyhöz című művében már 1836-ban arról írt, hogy Oroszország nem adott semmit hozzá az emberiség fejlődéséhez, „hézagot képez a szellemi rendben”: „Minthogy időn kívül állunk, bennünket nem érintett az emberi nem általános nevelődése.” Csaadajevet e keserű gondolataiért a cár „hivatalosan” őrültnek nyilvánította és megparancsolta házi őrizetét.

Custine márki árnyéka a legváratlanabb helyeken is előbukkan. A múlt évben vetítették a magyar mozikban Szokurov: Az orosz bárka című, érdekes operatőri megoldásokkal kísérletező filmjét, melyben egy XIX. századi európai divat szerint öltözött külföldi vezet végig bennünket az Ermitázs termein, miközben megelevenedik a múlt, az udvari élet, a bálok forgataga, a cári fogadás stb., s mindez keveredik a jelennel, el-elidőzünk a látogatókkal együtt a képtárban található remekművek előtt. A külföldit szorosan követi, vigyázva minden mozdulatát egy láthatatlan „kém”, tulajdonképpen a kamera, párbeszédbe elegyedve vele. Végig nem tudjuk, ki ez az idegen, csak a film utolsó pillanatában szólal meg a láthatatlan szem és megnevezi az Ermitázs útvesztőiben kerengő embert: Custine!

Marquis de Custine: Oroszországi levelek. Oroszország 1839-ben
Fordította: Pelle János
Nagyvilág
307 oldal, 2400 Ft

Szőke Katalin

Nagyvilág Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu