buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Fikció és faktum
Ungváry Krisztiánnal beszélget Nádor Tamás


2005.02.19

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Legszemélyesebb magánügye és mindenkihez eljuttatott, közérdekű közleménye a történelem. Színét és visszáját egyidejűleg próbálja látni-láttatni eseményeknek, cselekedeteknek, összefüggéseknek, előzményeknek és következményeknek, érdekeknek és érzületeknek. Jelenből szemléli, vizsgálja a múltat (jól tudja: máshonnan nem is tehetné), nem rejti-tagadja önnön értékválasztását, szemléletét, de addig nem nyugszik, amíg – akár keserves fölismerések árán – nem dokumentálja feltevéseit, állításait, s nem tűzi melléjük óhatatlan kérdőjeleit. Alany és tárgy tehát számára a história; kutatásai révén ellenőrzötten az övé, s persze a miénk: számunkra eltávolítva tárgyiasítja, megjelenítve hitelesíti. Mindezt azért esendővé humanizálják hedonisztikus kedvtelései.
 

Kezdjük – ma talán már formabontóan – az elején. Mondjuk így: „felső értelmiségi” családból indult. Mennyiben kezdhetett „hozott anyagból”?

- Kezdhetném a „végén”; azzal, hogy édesapám Ungváry Rudolf információs mérnök, író-publicista, édesanyám Monspart Éva újságíró, ezzel azonban nem csupán leegyszerűsíteném, de meg is kerülném a kérdésre adandó korrekt választ. Egyebek közt azért is, mert nem családtörténetet írok, s a korszak, amellyel foglalkozom, amúgysem szokványos történelem. Már csak azért sem, mert élnek még tanúk, egyszerre kell tehát közelre és távolabbra látnom. A német nyelv (a história mellett másik szakmám) meg is különbözteti, Zeitgeschichtének nevezi a jelenkor történetét, mert noha részint még benne élünk, már éppúgy történelem, mint az, ami száz éve esett meg. Családunk összetétele, alapos részvétele a zűrös időkben-dolgokban, jócskán tükrözi ezt. Famíliánkban korántsem volt mindenki felső értelmiségi, sőt felkészültségben, foglalkozásban, cselekedetekben nagyon is különböztek. Csak néhány példa: anyai ágon katonatiszt felmenőim közt huszáralezredes volt a nagyapám. Akadt a családban, aki 1945 előtti dolgokért ült negyvenöt után. Apám ‘56-ért került börtönbe. Az ő kutatásai révén is már viszonylag jól ismertem a családtörténetet (az ágbogokat, bár sokan nem voltak nemesi származásúak, vissza tudta vezetni minimum a napóleoni időkig), amikor még megdöbbentett néhány felismerés. Kiderült például, hogy egyik rokonunk, aki a népi írók köréhez tartozott, pártigazgató helyettese volt a hungarista mozgalomnak. S ami még elképesztőbb: azért lépett ki aztán a Nyilaskeresztes Pártból, mert sokallta ott az „idegen fajúakat”, vagyis a svábokat. Egy másik távoli rokonunkról pedig megtudtam: a negyedik zsidótörvény parlamenti előterjesztője volt. A „fekete bárányokon” túl, persze számos progresszív előzményt is találtam. És arra is akadt példa, hogy aki szörnyűségekhez aszszisztált, később maga is áldozattá vált olyasmiért, amihez köze nem volt. Mindez nem fordította meg kutatásaim irányát, ám azt felismertem: semmi sem pusztán fekete vagy fehér, jó vagy rossz, sőt a kettő együtt is megjelenhet. Szemléletem kialakulásában nyilvánvalóan közrejátszott, hogy amúgy sem hittem az iskolai leckében, hogy számomra természetes volt a „kettős, a többes látás”, hogy „von Haus aus” is tudtam: mindennek sok oldala van.

Még húszéves sem volt, amikor 1988-89-ben már a Hadtörténeti Levéltárban „bogarászott”. Vonzalma vitte oda, vagy éppen e munkája ébresztette érdeklődését a hadi dolgok iránt?

- Tizenkét éves koromig fagylaltos akartam lenni, utána mindjárt olyan történész, aki a katonasággal, csatákkal, háborúkkal foglalkozik. Ebben nyilvánvalóan közrejátszott, hogy hallottam arról, amiben nagyapám törzstisztként részt vett. És tudtam: minderről akkor, a nyolcvanas években nem lehetett normálisan, vagyis hitelesen írni. Igaz, a történettudomány a Kádár-rendszer utolsó évtizedében már számos kiskaput, sőt nagyobb kaput is talált. Gazdagon tárták fel a múltat, nem mellőzték a forráskutatást. A hadtörténelemben azonban még éltek a dogmák. Ezért is mentem a levéltárba katonai iratokat kutatni, szerettem volna tudni, mi, hogyan zajlott le valójában. S volt még egy okom erre: el akartam kerülni a sorkatonaságot. Furcsának tetszhet, hogy épp egy leendő hadtörténész kívánja elbliccelni behívását, ám ne feledjük: mindez 1988-ban történt, s akkor bizony egy meglehetősen sajátos hadseregben öltöttem volna mundért. De egyébként is: egyetemi felvételre készülődtem, s az egyenruha nem volt számomra annyira attraktív, hogy szándékomtól eltérítsen. Éltem tehát az ösztöndíj adta lehetőséggel.

Később is több stipendiumban részesülhetett (DAAD: Freiburg; Koblenz; Bern; Roman Herzog-ösztöndíj). Túl tudott-e lépni ideológiai, esetleg napi politikai prekoncepciókon, feltevéseken források, ismeretlen dokumentumok megismerése révén?

- Mindenkinek van prekoncepciója, feltevése, amikor valami foglalkoztatja, s ahhoz közelíteni kíván. Talán létezik ideológiamentes történetírás, legalábbis abban az értelemben, hogy a tényekhez, hiteles adatokhoz ragaszkodni kell. De értékek nélkül nincs történettudomány. Minden történész leteszi a maga értékei mellett a voksát. Sőt: már munkája elkezdésekor van elképzelése kutatásának tárgyáról. Ám az bizony gyakran megesik, hogy vizsgálódás közben e koncepció módosul, mi több: összeomlik. Ami persze megrázó esemény – hiszen elméletét az ember sok munka árán építi fel, odáig menően, hogy végül nagyon tudjon benne hinni –, de mindenképp tanulságos. Nem kell tehát ettől annyira megijedni. Ami az ösztöndíjakat illeti: ezek persze célkitűzéseimből adódtak, és alkalmat nyújtottak elmélyült, forrásfeltáró kutatásra. S az is megesett például Freiburgban – ahol az egyetemi könyvtár önkiszolgáló raktárában az újonnan érkező történelmi tematikájú könyveket tanulmányoztam –, hogy egy véletlen felismerés a holokauszt bizonyos aspektusainak kutatására ösztönzött, holott ezzel addig nem foglalkoztam.

Tanulmányokban, publicisztikákban és más írásokban vélekedéseket, illúziókat, ferdítéseket gyakran szembesített faktumokkal. Mi késztette ilyenkor arra, hogy kilépjen a tudomány talárjából napi érvényű közegbe? Elkötelezett ténytisztelet csupán, vagy a hiteltelenség elleni indulat?

- Minden írásom napi érvényű, hiszen ma élek, s ez ellen mit se tehetek, és nem is akarnék tenni ellene. A múltról írok, de mai ismereteim birtokában, a mai észjárásommal, a mai kezemmel. S bár visszavetíteni a mából a tegnapba semmit sem akarok, amióta a történetírást művelem, mindig azzal akartam foglalkozni, ami az embereket érinti-érdekli. S ugyanolyan érzelmi, értelmi „töltéssel” írtam, írok, bármely műfajban mondom is el, amit felkutattam, amit gondolok. Más kérdés, hogy gerjeszt-e indulatot, ha valamit közreadok. Már első, még nem publikált dolgozatommal – mint utóbb is tapasztaltam – darázsfészekbe nyúltam. A Waffen SS Magyarországon című írásban azt fogalmaztam meg: oda számosan kerültek kényszersorozással, s őket ‘45 után ártatlanul meghurcolták. Etikai kérdés volt számomra, hogy ezzel foglalkozzam. Majd’ tíz évvel ennek megírása után heves sajtópolémia is folyt erről, amely végül is igazolta, amit írtam. De később is előfordult, hogy megállapításaimat dühödten fogadták. Ilyenkor, vagy máskor is, amikor szükségesnek láttam, éltem a sajtó adta műfajokkal is. Sosem bántam, ha közléseimet hevesen fogadták, mert ilyenkor úgy éreztem, valaminek az elevenére tapintottam. Az érdekel tehát, amihez közöm van, s ami másokat is meg tud mozdítani. (Különben egyik kedvtelésem, borászati írásaim is képesek az e tárgyban másként gondolkodókat méregbe hozni.)

Első monografikus műve Budapest ostromának „leírása”. (Corvina, 1998) Több kiadásban is megjelent könyve miben jutott a korábbi kutatók megállapításainál tovább? Mit mond el teljesebben, és mit másképp?

- Eltértem hadtörténetírásunk hagyományaitól. Próbáltam Budapest ostromát úgy leírni, hogy ne csupán katonák és fegyverek összecsapásaként ábrázoljam. Azt is megírtam: miként élték meg ezt, vagy miképpen pusztultak el ebben a civilek. Hiszen a második világháborúban a front és a hátország szinte egybemosódott. Sőt: nemritkán szörnyűbb volt a hátországban lenni, mint az első vonalban. Könyvem bő harmada – Az ostrom és a városlakók című fejezet – épp erről szól. A kollégák – nem tartván relevánsnak – ezt nem írták volna meg, csak a hadműveleteket. Könyvem szemléletének másik újdonsága kései születésem kegyelméből adódott. 1998-ban írtam, kilenc évvel Magyarország igazi felszabadulása után, így nem kényszerültem kódolásra, „sorok közé írásra”, sem elvtelen kompromisszumra. Nem kellett például álfelszabadulásról írnom. Bár persze megértem: a zsidóság például fölszabadult a halálveszélyből, a bombáktól addig rettegők kimehettek az utcára stb. Ám valójában a szovjet hadsereg nem felszabadítani érkezett, hanem – amint az nem is sokára kiderült – exportálta a sztálini diktatúrát. Arra törekedtem, hogy az eseményeket a maguk sokrétű valójában írjam meg, hiszen ha ma sokan képtelenek kommunikálni egymással, annak bizonyos gyökereit itt lelni meg. Ha nem ismerik vagy nem veszik tudomásul egymás sérelmeit, nem értik meg, sőt szembefordulnak egymással kortanúk és utódaik. Könyvem e tisztázás érdekében is rögzíti a tényeket. Talán ezzel is magyarázható, hogy például a Demokrata is hirdette (noha megtagadtam, hogy interjút adjak a lapnak), s az Új Kelet című izraeli magyar újságban is méltatást közöltek róla.

A magyar honvédség a második világháborúban (Osiris Kiadó, 2004) című hatszáz oldalas monográfiája bizonyára rengeteg „sitzfleisch”, kutatás, kontroll és újragondolás eredménye. Teljességét, pontosságát, tárgyszerűségét, szükséges cáfolatainak sorát tartja fő érdemének, vagy netán az előzményekhez képest módosult szemléletét?

- Tízévnyi munkám eredménye ez az összefoglalás, és valóban tengernyi anyag rendeződik benne. Már csupán a lábjegyzetek mennyisége – 1234 hivatkozás – mutatja, mennyi forrást használtam fel. Nem állítom, hogy mind föltáratlan levéltári dokumentum, de jelentős része mindenképp első publikáció. Korabeli katonapolitikánkat és háborús diplomáciatörténetünket már korszerűen feldolgozták, amiképp honvédségünk egyes hadműveleteit is. A Magyar Királyi Honvédség második világháborús szerepéről azonban összefoglaló munkák jószerint csak ismeretterjesztő céllal készültek. Szükség volt tehát mai szemléletű, monografikus munkára. Arra törekedtem, hogy a katonai eseménytörténetet, hadműveleti összefüggéseket – régies kifejezéssel élve – kimerítően földerítsem, dokumentáljam. „Újdonság”, vagyis hadtörténetünkben eddig megíratlan az ukrajnai megszállás, illetve az 1. magyar hadsereg harcainak históriája. A magyar megszállást kísérő háborús bűncselekményekkel is foglalkozom. Nevezetesen azzal, hogy alakulataink milyen szükségszerűségeknek és parancsoknak engedelmeskedtek, illetve kihasználták-e a rendelkezésükre álló mozgásteret. (Aki ezt a fejezetet elolvassa, talán megérti, mai véres konfliktusokban milyen mechanizmusok késztetésére kezdenek el a katonák gyilkolni.) S amire büszke vagyok: elkészítettem a Magyar Királyi Honvédség korabeli alakulatainak indexét. Századtól fölfelé minden adatot összeszedtem: a parancsnokok nevétől a hadrendi számokig, létszámokig, a fegyverzetig, az egységek háborús útvonaláig, ütközeteiig. Sok ezer eddig ismeretlen adat szerepel itt mindössze negyvenhat oldalon. De ekképp szerettem volna legalább ilyen emléket állítani azoknak, akiket e háborús őrületbe hurcoltak. Indexemet, s persze könyvemet teljesnek tekinteni nem lehet, hiszen sok dokumentum megsemmisült, de talán még bővülhetnek ismereteink.

Miután a magyar honvédség második világháborús történetével „ekkora halat fogott”, hogyan folytatja? Triviális kifejezéssel élve: „van másik”?

- Nem tartok attól, hogy „elírtam” volna már magam vagy más elől a történettudományt. Hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések. Ráadásul élhetek említett helyzeti előnyömmel: nem kell már lakatot tennem a számra, kéziratomat sem kobozzák el. Alkalmam nyílt-nyílik arra, hogy teljességre törekvő munkát végezzek. Az utóbbi időben mind többet foglalkozom a magyar szélsőjobb történetével. Publikáltam is már e tárgyban, s van még rengeteg kutatnivalóm. Manapság például sokan úgy vélik – és mai minősíthetetlen alakok ezt megerősíteni látszanak –: nálunk a nyilasok mind elmebetegek voltak. Ám a történet ennél sokkal bonyolultabb. Az 1939-ben a Nyilaskeresztes Pártra szavazók nem kis része doktorált. Ezt nem lehet érzelmi hevülésekkel elintézni, hiszen azt jelzi: társadalmunkban mélyek e gyökerek. Fel kell tehát tárni a tényeket, és szembe kell velük nézni.

Szellemi energiáinak javát lekötik véresen komoly események, nemegyszer szörnyűségek. Mégis marad ideje-ereje némely kedvtelésre: éremgyűjtésre, borbírálatra stb. Fellélegzik, megkönynyebbül általuk?

- A munkám is állandó megkönnyebbülés. Hisz, amikor például hajdani megtorlások adatait látom, fotóit elemzem, föllélegezhetek, hogy ilyen szörnyűségeknek tanúja nem voltam, bennük nem kellett részesednem. S a kései utókor fiának hálája a legfőbb motivációja annak, hogy hitelesen igyekszem megírni egy kor humánus történetét és horrorhistóriáját. S persze felüdülés számomra a borászat, vagy mondjuk a katonai rekvizitumok gyűjtése. Az utóbbi azért is fontos, mert tudom: a katonaság szükséges dolog. S nem feledhető: az emberiség és a magyarság múltjában mennyien adták még az életüket is bizonyos értékek védelmében. S a katonaság keretében bátorság, bajtársiasság és önfeláldozás is példaadóan érvényesülhet. Cserkész vezetőként, gyermekek körében évek óta ezt kirándulásokon vagy más foglalkozásokon a csoportdinamikában is örömmel tapasztalom. Nemhiába tartjuk oly nagyra a szolidaritást vagy a civil kurázsit.

Nádor Tamás

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu