buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 21, szerda
Sámuel és Hajna napja





















Évfordulók:
1918: Lengyel Balázs születése (Budapest)
1943: Henrik Pontoppidan halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
mesterek különféle mesterek különféle


2005.04.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Szentkuthy Miklós: Prae. Magvető Kiadó, 1280 oldal, 5990 Ft
Hajdu István: Bak Imre. Gondolat Kiadó, 248 oldal, 9990 Ft
Hajdu István: Hencze Tamás. PolgArt/KOGA Kiadó, 244 oldal, 6800 Ft
Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilonka: Karinthyról. noran Kiadó, 256 oldal, 2000 Ft
Schöpflin Aladár összegyűjtött levelei. Pro Pannonia Kiadó, 4500 Ft
dr. Máriás: Molotov-koktél jéggel. Élet és Irodalom Könyvek, 170 oldal, 2200 Ft

 

1. Szentkuthy Miklós. A Prae harmadik, némi ünnepélyességgel megjelentetett kiadása érdemien is pirosbetűs idényt jelölne, ha nem kellene azt érezni – alkalmasint –, hogy az idény nem túl erős mostanság, a mezőny, s így a 70 éve titkos-klasszikus „nagyregény” is bajosan kerül helyére. A közelmúltbéli magyar „ezüstkor” – még az Újhold mozgalom (és folyóirat) is akaratlanul találó elnevezés volt! –, tehát Ottlik, Mészöly Miklós, Mándy Iván, Nemes Nagy, Kálnoky világa (csak akikhez értek valamicskét, róluk szólok, s nem minden értékről, vonulatról, ám róluk ások majd!) anno jobb bemérhetéssel fogadta volna, paraméteresebben a Csuda Művet, mely mintegy Weöres és a lírai Pilinszky-mű rögei mellett az aranykor emlékeit adta. Még a Füst, Szép, József, Kosztolányi, talán Babits, de „második vonalban” is Kassák, Tóth Árpád, Móricz jegyű korét. A Prae mindenféle titka nyílttá vált mára, csak ott van tévedés, hogy semmi köze Joyce Ulysseséhez, sokkal inkább Musil Tulajdonságok nélküli emberének barokkos rokona, itt, a Prae páratlan szabású vállalkozásában is egy nagyobb, de intellektuális-érzékletes rendező elv szerint jelentkeznek a dúsan indázó motívumok, melyeket mégis döntő szavával foglal egybe az ész… az írói felfogás… tehát nem igazi regény, ahol (a regényben) még az elavultabb Graham Greene is és sokat kifogásolt, alakjaival zsarnok Mauriac úgyszintén megörvendezetet minket az elemi fixummal: „ez és ez történt”… s a regényírás vénáját nem nagyon reveláló Camus is állít valamit határozottan minden regényes művében… bár mintha kevésnek bizonyulna Kafka romantikusságot önként mellőző átvilágító világlátása mellett. Szentkuthy senki mellett sem bizonyulhat kevésnek, irtózatos gazdagság az övé, s ha a puszta ámulat, az elmondhatatlan csodálat hangjai helyett inkább – rövid – jellemzésre vállalkozom, ilyesmiket mondhatok:

a./ még egy volt akkor a világ, összefüggő, bár ebben a mivoltában jócskán kikezdett Egész, igaz, a századelő Karinthy Frigyes által is már erős nosztalgiával kezelt fejlődéshite híján, s a lehetőségek a szerzés, a birtoklás primátusát kínálták a szeretet, a mélyebb áttekintés, az igazi összetartozás helyett, ld. szovjet rendszer, nácizmus, elszabaduló kapitalizmus és poszt. Ehhez képest volt prae a Prae, máskülönben Szentkuthy, ha nem siker-alkalmi románcokat gyártott (prózai kalandregényecskéket, bár géniuszi kéz nyomaival azokat is), ugyanazt a „regényt” folytatta, ugyanazt a regényesszét; mit mondhatnék még? íme (talán):
b./ lenyűgöz minket a Prae azzal, hogy egyáltalán nem volt mersze, lendülete, ihlete, ereje, kifogy- hatatlansága írói-emberi elmének „úgy mostanság”, hogy ennyit merészeljen. Szent vagy kevésbé szent szándék, hogy az agyat milliméterre kigrammozza, a lelket hozzákörítse, a testet relatívumában is jogaiba helyezze, majd – kicsit – kigúnyolja… igen, Szentkuthy, így is mondhatná valaki, a mindennel jutott el a mindenig, bármi minimalizmus nélkül. Az elme, a csodás bölcsesség, világlátottság, tudás, a művészi tehetség: non plus ultra, persze, és mégsem az. De Szentkuthy életművére (melynek, mondom, csak egyik szerves, lényegi darabja a Prae) képtelenség azt mondani, hogy kevesebb több lett volna. Csak egészét lehet olvasni e műnek, de majdnem mindegy, hol tesszük ezt. Eképpen egy egész-világ. Ahogy a világ korlátlan lehetőség a jóra, a rosszra, a deformáltságra és a cizelláltságra, Jekyllre és Hyde-ra, Miskinre és Aljosára és Szmergyakovra, glassékra és a Thibault-kra, s vége, hossza nincs. Se a végül megalkuvó, korlátozó regényírói lehetőségeknek, melyek épp megvalósítottságuk révén csonkák (bár ékkövek is, keretükben). Szentkuthy egy ékkőbánya, az utolsó – Pilinszky szavával – „aranykori töredék”. (Magvető)

2. Két nagymonográfia. Hajdu István a Baranyay-tanulmányozások s egyéb egészen kiváló munkák után most két végképp jelentős mű megalkotásához érkezett, az egyik Bak Imre, a másik Hencze Tamás munkásságát taglalja: elemzi nagyméretű vállalkozáshoz híven, a viszonylagos tágasság lehetőségeinek megfelelve, felfedező erővel, sorolhatnám. Felfedezni e két mestert, a hatvanas éveikben járó hajdani avantgárdokat (Baranyay szerint ugyan – érdekes meglátás – az Iparterv nem volt igazán avantgárd! tudjuk, az ántivilágban jelszó, fogalom, remény volt az a csoportelnevezés, két kiállítás is, „Iparterv”), érdemük szerint revelálva ismertetni egyiküket sem kell, Keserü, Nádler mellett mai festészetünk számomra legjelentősebb alkotói az általam alaposabban ismertek közül; mondom ezt így, mert Jovánovics Györgyről e nemzedék tagjai közül már e hasábokon szólhattam ebben a jegyben (ő szobrász). Hencze és Bak is egy bizonyos konstruktivizmusból indult, és Hajdu levezeti, hogyan jutottak el a pompás szétbontakozáshoz műveik, megőrizvén a régi puritán, telibetaláló kezdemény java velejáróit. Már Hencze is igen „szines”, Bak sem csak neokonstruktivista; a festészet (számukra fontos, felhasználható) eszközeit nagy mesterekként mutatják fel mindketten, s mit mutatnak fel ezzel, plusz? Természetesen egy olyan világ-képet, melyre ráismerünk; Henczénél ez bensőbb (bár robbanékony), Baknál figuratívabb (azzá vált), inkább élek és felületek összhatása „künn”. Nagy eredmény Hajdu István két műve, olvasmánynak is pazar. A könyvek kiállítása illúziókeltő, nagyszabású, ha van ilyen, „hibátlan”. Mindketten igen szórakoztató festőkké is váltak a monoton szigor után. Igazi mesterek, a XX. század magyar „piktúrájának” kiemelkedő alkotói között állnak most már, s ezt láttatni: a két nagymonográfiának felbecsülhetetlen érdeme. Két „torony”, melynek léte megnyugató, kifogásolhatatlanul jogos! (Bak Imréről a Gondolat Kiadó, Hencze Tamásról a PolgArt/KOGA [Kovács Gábor Alapítvány] jelentette meg ezt az albumot.)

3. Karinthyról. Szentkuthynál semmivel sem kisebb mester az a Karinthy Frigyes, akiről most – könyvkiadásunk második nekifutására, a korábbi füzetszerűséget komolyabb külleművé is téve – a noran jóvoltávól olvashatjuk Kosztolányi Dezsőné emlékezéseit, anekdotázását, mélyekig ható, örvendetesen átfogó megjegyzéseit. S korrajz is ez a könyv, Kosztolányival a vendégsztár szerepében, Karinthy Frigyes viszonylag karrierjellegel „kalandos” életének hőseit-hősnőit felvonultatva. Nem szólnék a műről, ha csak mulatságos volna, szórakoztató. (Az.) Kosztolányiné számomra nem vérbeli stiliszta, de ezen túlsegíti becsületessége, tájékozottsága, az a sok ismeret, melyet vállalt tárgyában felvonultathat. Szemtanú volt! Szépek az írósors (a mindenki által ismert, de elkenni szeretett „nehézségek”, sanyarúságok) bölcs elemzései. Jó, hogy annak fontossága is hangsúlyt kap: igenis kell, ellenérzésekkel nézett levél–, napló–, töredékkiadás lehetősége mintegy az egyetlen közeli forrás (ha „tudni akarnánk, mi volt, hogyan volt”). Karinthyt nem kell itt bemutatnunk, mégis, amiről nem ír Kosztolányiné, álljon itt abból ez-az: Karinthy zseniális költő volt (utálom a zseniális szót, besterszakácsokra, gólokra, helyzetfélismerésekre stb. járatták le újabban), henye prózaíró, sok mindenben avuló humorista… fájdalom, a mai magyar humortömeggyártásnak nem ellenlábasa, mert a humorban az élet azt a fájó tréfát ismeri, hogy elmúlik – az élet; eliramlanak aktualitásai –, és vicc, böcs mondás legyen a talpán, amelyik fél évszázadra vagy tovább megállna. Karinthy elsősorban fogalom volt, foglalat. Nem veszkődött annyit a tökéletességgel, mint Kosztolányi, műfordítói munkássága is gyér, kapkodó sietsége talán több hordalékot mutat „életkörülményeiről”, mint az szerencsés lenne. De a legszeretnivalóbb ipse, jópajtás, igazi nagy jelenség. Utóélete is pompás irodalmat indukál, mint látom (nem e könyvből).

4. Schöpflin Aladár. Feledésbe merült, hálátlan foglalkozású mester: kritikus volt, irodalomszervező, ahogy mostani kiadása – leveleié – szerényre fogva jellemzi, az irodalom „közmunkása”. Magam Ottlik Gézától hallottam róla sokat (elragadtatott szavakat), a többnyire kiváló esszéistaként megbízható forrásnak tekinthető Illés Endre is remekbe szabott tanulmányocskát-hangulatjelentést írt róla (könynyen megtalálható). A 19. század utolsó évtizedeiben indult, majd a 20. századból mintegy 50 évet élt. Munkássága átöleli a „konzervativizmus” dicséretét, de főleg egy Mikszáth példáján, majd Ady lelkes híve, a Nyugat stb. vezető munkatársainak egyike (elnagyolva mondom, helyhiány), levelei – ismétlem: kevésbé kedvelem máskor levélkiadogatást – kivételesen hézagótló, tudományosnak és olvasmányosnak is tartható művet adnak kezünkbe Balogh Tamás újabb kiváló tevékenykedésének jóvoltából. Igen izgalmas „mű” áll össze Schöpflin leveleiből és a hozzá írt effélék kiegészítőleges együtteséből. Még az 1949 körüli „fordutaéves”, magyardolgozókpártjás világ is elővillan , de sok-sok apró darab, kaleidoszkóphoz, ama kör és kor (ismétlem, Adyék, Kosztolányiék etc.) alakulásához, ennek kikövetkeztethető, főleg megsziporkázó történetéhez. Basch Lóránt levelei, Baumgarten-díj… harcok az „igazságért”, elbírálgatások aprómunkája, ilyesmi). Schöpflin gyémántosan tiszta embernek mutatkozik a róla szóló emlékezésekben, s ezt a mostani kötet nem cáfolja, sőt. Bizonyára nem könnyen beszerezhető munka (Schöpflin Aladár összegyűjtött levelei), de érdemes utánajárni. Akit érdekel a 20. század magyar irodalmának színfaltörténete s a kulisszák mögötti világ, itt végeláthatatlanul búvárolhat. Szívből megszerettem ezt a vaskos könyvet, mindig fogok találni benne, tudom, „kincset”, igazi érdekességet és értéket. Schöpflint mesternek mutatja a kötet, végre cáfolhatatlanul így. Éljen, éljen, mondom ilyenkori szokásomhoz híven. (Pannónia Könyvek)

5. Dr. Máriás mester nekem rajzai, ideogrammái, ÉS-beli írásai, könyvei okán és révén belső kör, de itt nem az avantgardista (láttuk erről Baranyayt azért!), hanem a mai élet mestere a lelkesen üdvözlendő. A könyvet – Molotov-koktél jéggel – az Élet és Irodalom könyveinek sorozata hozta meg, és micsoda öröm az alkalminál mindig többnek mutatkozó cikkekből, esszékből, jelenségötletekből etc. Összeálló kis bútor. E könyv, igen. Fiókjait gyönyörűséggel húzogatom, politúros lapján pezsgőzni és zsíroskenyerezni egyképp lehet (mármint hogy ott e tereptárgyak akár együtt is jól elférnek). Remekművecskék olykori sorozata a könyv egyrészt, hű krónika másfelől. Fájdalmas képsor „mai valóságunkról”, érzéstelenítés nélkül. Dr. Máriás mindig titkos kedvencem volt, most végképp habilitálja magát itt. Szó sincs vulgárszociológiáról, egyetlen vicc kedvéért sem adja el írói igazságát – mégis könnyed. Kellér, Heltai, régi legkedvesebbjim e műfajban – maguk mellé ültetik képzeletemben, s joggal. Olvasandó!

Tandori Dezső
költő, műfordító

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu