buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 19, hétfo
Huba napja





















Évfordulók:
1914: Bajomi Lázár Endre születése
1936: Federico García Lorca halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„...csak romlottabb leszel egy kicsit...”


2005.04.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„de nem halsz meg, csak romlottabb leszel egy kicsit, vagy legalábbis annak érzed magad” – egy elsőkönyves szerző, Szabó Tibor A ciprusi király című regénye hátsó borítóján olvasható ez a tagmondat ötször egymás után, nyomatékosan kiemelve ezáltal a mű szövegtestéből, ahol különböző kontextusban kétszer is előfordul. Az egyébként egyes szám első személyben fogalmazó narrátornak, a nős, harmincéves (volt) református általános iskolai magyartanárnak mindkétszer a tizennégy éves Lídiához fűződő különleges kapcsolatáról, a csak rossz lehetőségek közötti kényszerű választás, a bimbózó viszony megszakítása nyomán jut eszébe ez a gondolat.
 

Ne pedofiliával, liliomtiprással, „lolitizmussal” fűszerezett zaftos házasságtörésre gondoljunk azonban, mert bár a fiatal tanár végzős tanítványában meglátja már a nőt is, a lehetséges későbbi szeretőt, majd feleséget is, elsősorban az általa egylényegű, egyjelentésű valóságnak nevezett hétköznapi világon túlmutató másik élet, a ciprusi király (Pygmalion) élete, „a kék madár világa, a lehetetlent kísértő, a soha meg nem történő lehetséges jövőt hordozó világ” esélyét jelenti számára. Ezt pedig leginkább azért, mert nemcsak hogy a rokonlelket ismeri fel benne, nemcsak arra döbben rá, hogy Lídia is Szaturnusz gyermeke, aki „szellemi nagyságra és belső magányra” van ítélve, hogy sorsa a különböző antik mítoszokban már lejátszódott, de azért is, mert önnön magát látja meg benne, illetve azt a lényt, akinek „van valami a tekintete mögött, aminek a másik fele bennem van”.
Igen izgalmas, ahogy a szerző a mítoszok metafizikáját egymásba játszatja a keresztény vallás metafizikájával, ugyanis a tanulmányai során a mítoszok (és nem utolsó sorban az irodalom), az önmagánál többet jelentő történetek világába beleszédült elbeszélő egy a keleti határ melletti kisváros református általános iskolájába kerülve, a keresztyén hitelvekkel felvértezetten is azzal a református emberrel kívánt találkozni, „aki lehunyt szemmel imádkozva is túllát a falakon”, a szellem emberével, és olyan testvérekkel, „akiknek a tettei mögött ott a teljes református kultúrtörténet”. Ehhez képest a Szirákiban nemcsak hogy egylényegűnek mutatkozott az élet, pontosan annak, aminek látszott, de a szellemi nívótlanság mellett azt is meg kellett tapasztalnia az elbeszélőnek, hogyan lehet képmutató keresztyén formai elemekkel, vagy akár őszinte hitbéli buzgalommal is elfedni a lelki torzulásokkal társuló szakmai és nevelői alkalmatlanságot.
A rossz lehetőségek közti kényszerű választás nyomán támadó romlottság-érzést ugyan kétszer is Lídiával összefüggésben fogalmazza meg az elbeszélő, de a kronologikus linearitás elvét felrúgva előadott történések másik cselekményszálában éppúgy átéli azt. A Szirákiban eltöltött harmadik tanéve, az iskola elhagyása utáni szaggatott, mozaikos visszaemlékezése a tárgyév végi osztálykiránduláson történtekre, az azt megelőző, illetve követő eseményekre, a banketten, a ballagáson és az azt követő napokban történtekre egyrészt annak érzékeltetésére szolgál, hogyan érett meg benne az elhatározás az álságos, hazug világgal való szembefordulásra, másrészt annak bemutatására, hogyan zajlott le az iskolán belüli elviselhetetlen állapotokat fenntartó igazgatónő megbuktatására indított küzdelem. Eközben azonban annak is tanúi lehetünk, hogyan veszíti el erkölcsi tisztaságát, a jézusi elveket szem előtt tartó, szakmailag és pedagógiailag felkészült, a gyerekek által épp ezért szeretett fiatal pedagógus maga is, hogyan hagyja tönkremenni maga körül a dolgokat. S itt ér össze ismét az elbeszélő által politikainak nevezett (de inkább közéleti, közösségi érdekű) történetszál a Lídia-szállal (az individuálissal), mert éppen a hétköznapi valósággal szembeni alternatíva lehetőségét jelentő kapcsolat megszakításakor, a kislány szenvedését látva fogalmazódik meg benne mindaz, hogy maga is részesévé vált „az aberrált egyjelentésű valóságnak”.
A rendszerváltoztatás után újjáalakult vagy újonnan alakult, egykori nemes hagyományaikat a kommunista diktatúra idején elveszített egyházi iskolák valóságáról keveset tudhatnak azok, akik nem állnak valamilyen kapcsolatban velük, így magam is csak feltételezem, hogy a regénybeli iskoláról mutatott kép nem általánosítható, még ha egyes elemei feltehetően más iskolákban is felismerhetők. A elbeszélőnek a zárt református közösségen belül lezajlott története ugyanakkor éppúgy túlmutat önmagán, ahogy az általa gyakorta emlegetett mítoszoké, irodalmi alkotásoké, vagy az olyan klasszikus iskolaregényeké, mint az Iskola a határon, az Abigél. Nem csak azért, mert például a világi iskolák pedagógusai is éppúgy „lelkeket, életeket tartanak a kezükben”, mint az egyháziaké, vagy például azért, mert az informalitás, az önérvényesítő képmutatás, az oszd meg és uralkodj elvének alkalmazása akár bármely közösség, intézmény, munkahely világára jellemző lehet. Ezeknél is fontosabb talán az, hogy a teológia hatókörén túlmutató elmélkedések, például az igazság fogalmáról, a jó és a rossz közötti eligazodás lehetőségéről, a magasabb minőségű életről, az igazi esszéregényekre emlékeztetően, olyan szervesen nőnek ki az elbeszélt történetből, hogy közben azt már önmaga fölé is emelik. Az esszéizáló (ön)reflexiók másik sorozata, a történésekkel ugyancsak szoros összefüggésben, heideggeri gondolatoktól a Csúri Károly-féle „lehetséges világok” elméletéig olyan irodalomelméleti tételekkel kezdeményez párbeszédet, amelyek az irodalmi alkotás és a valóság viszonyát is új fénytörésekbe állítják, miközben bennünket, olvasókat is részeseivé tesz egy korszerű regényforma létrehozásának, nem olyan direktben, amint az elmúlt évtizedek-ben ez divattá vált, finomabban, rejtettebben, de mégis.
Nem hibátlan a mű, a kisebb következetlenségeket, aránytalanságokat, pontatlanságokat, nemcsak azért nem teszem szóvá mégsem, mert többségük egyszerű szöveggondozással, kiadói szerkesztői munkával (ami ezúttal, sajnos elmaradt) kiküszöbölhető lett volna, hanem mert erényei sokkal számosabbak. Értékét jelezheti az is, hogy szerteágazó motívumhálózata összefüggéseinek felismeréséhez, gazdag jelentésvilága értelmezéséhez nem elég egyszer elolvasni. A ciprusi király az újabb magyar próza olyan különleges alkotása, amelynek eddig (az irodalom világában) ismeretlen szerzője majdnem mindent tud már, ami posztmodern korunk értékes prózáját jellemzi, de valami mást is, többet is tud, s ez napjaink irodalmának egyik rendkívüli ígéretévé teszi őt.

Szabó Tibor: A ciprusi király
ITEM Könyvkiadó, Békéscsaba
194 oldal, ármegjelölés nélkül

Elek Tibor

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu