buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
1001 film · Sok néző · Egy látó


2005.04.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„Ezért van nálunk is nagy szükség az olyan könyvekre, mint ez a vaskos, látványos, illusztrált adattár, amely megpróbálja felhívni a filmkedvelők figyelmét a világ filmművészetének legjavára.”
 

A legjobb filmek listája

Melyik filmet érdemes megnézni és melyiket nem? Huszonöt évvel ezelőtt ez a probléma nem létezett: egyetlen tévé-csatornánk volt, a filmátvételi bizottság pedig csak a világ filmtermésének elenyésző részét engedte a magyar nézők elé. Azt néztük, amit lehetett, slussz. Ma már a világ filmipara folyamatosan ontja ránk termékeinek özönét, naponta nyolc-tíz tévé-csatorna kínálja fel filmjeit, a videó és a dvd jóvoltából pedig egyre több régi film is elérhetővé válik. Immár az a gond, hogy időnk véges, a filmek száma viszont végtelen. A ránk zúduló képözönben igen nehéz tájékozódni, ezért a legtöbben csak a legújabb filmek megjelenését kísérik figyelemmel. Mások pedig úgy döntenek, hogy nem is érdemes foglalkozni a filmipar termékeivel, hiszen ezek túlnyomó többsége jelentéktelen alkotás, az óriási szemétdombból pedig csak aprólékos munkával lehetne kiszűrni a „gyémánt félkrajcárokat”.

A „szemétdomb”, vagyis a sikertelen és felejtésre ítélt filmek halmaza valóban óriási – de ez nem a műfajt minősíti. Ne feledjük, hogy a regények, versek és drámák közül is csak igen kevés bizonyult időtállónak! Az iskolai oktatás során azonban már gyermekkorunkban megtudhattuk, kik azok a szerzők, akiknek a műveit érdemes kézbe venni. A filmtörténet azonban nem vált iskolai tantárggyá, s most, amikor a bőség zavarával küszködünk, nem könnyű eldönteni, melyik filmet kölcsönözzük ki, vagy melyik tévé-csatornára kapcsoljunk.

Ezért van nálunk is nagy szükség az olyan könyvekre, mint ez a vaskos, látványos, illusztrált adattár, amely megpróbálja felhívni a filmkedvelők figyelmét a világ filmművészetének legjavára. Mivel a szerkesztő időrendben tekinti át száz év „termését”, az Utazás a Holdba című némafilmtől a Kill Bill-ig, nem különítve el egymástól az egyes műfajokat, leginkább azok fogják értékelni, akik (hozzám hasonlóan) „mindenevők” a moziban és a képernyő előtt – vagyis nem részesítenek előnyben bizonyos filmeket és rendezőket, hanem nyitottak valamenynyi igényes, értékes és érdekes alkotás előtt. Aki azonban kizárólag bizonyos témájú filmeket kedvel, az használhatja a műfajok mutatóját, bár nyilvánvaló, hogy a filmek nagy részét igen nehéz egyetlen műfajba besorolni. Rendezői mutató is készült – talán nem ártott volna a színészek mutatóját is megszerkeszteni, hiszen valamennyiünknek vannak kedvencei. A szerkesztő jó munkát végzett: akad itt horror, burleszk, dráma, western, mesefilm és kalandfilm is. „Óvakodtunk attól,” írja Steven Jay Schneider az előszóban, „hogy automatikusan előnyben részesítsük az önmagukat minőséginek vagy magas művészetnek kikiáltó alkotásokat.” Ezt nagyon jól tették: sok film „tucatáru”-nak készült, s kultikus tisztelet tárgya lett, mint például a Casablanca, a Csillagok háborúja és a Keresztapa. Máskor pedig a legnagyobb rendezők és legnagyobb színészek közreműködésével, sőt, maximális pénzügyi támogatással is csak felejthető, középszerű alkotások születtek. (Erre nem hozok fel példákat…) Ahogy az öreg indián mondja a Kis Nagy Ember végén: „A varázslat már csak ilyen: néha sikerül, néha nem…”
Lássunk „találomra” egy évet – legyen az 1982! Hát igen, az E. T., a Szárnyas fejvadász és az Aranyoskám éve… Ezek valóban klasszikusok. De ekkor készült el a Gandhi és a Fitzcarraldo is, valamint a lenyűgöző Fanny és Alexander. Itt van még a Szent Lőrinc éjszakája a Taviani-fivérektől – akkoriban nagyon tetszett, ma már nem vagyok olyan biztos benne… A kötet szerkesztői azonban olyan filmeket is felsoroltak, amelyeket nem láttam, a holland Christine M. némaságát, az amerikai Étkezdét, a török-svájci-francia Az útat. Sőt, akad itt három rémfilm is, A dolog, Poltergeist és Gonosz halottak címmel. Hm, az elsőt nem láttam, a másodikat igen, ma már Spielberg filmjei között tartják nyilván, vajon tudták ezt a kötet szerkesztői? Igen, tudták… A harmadikat pedig egyszer kölcsönadta valaki, én pedig nem tudtam végignézni, olyan rémisztő volt. Újra meg kellene kísérelni a közeljövőben…

A válogatással tehát elégedettek lehetünk. A kötetben felsorolt filmeknek nagyjából a felét láttam, s mivel ötven éves elmúltam, még akkor is lenne mit néznem életem hátra lévő részében, ha a filmstúdiók abbahagynák a filmek készítését. A fordítás is színvonalas, de az „örök problémát” e kötet szerkesztői sem tudták megoldani: valamennyi film-ismertetést olyan személlyel lenne jó lefordíttatni, aki látta a filmet… Akkor nem írnák azt, hogy Margaret Dumont a Kacsalevesben Groucho „emlékezetes baklövéseinek” tárgya (112. o.) – hanem azt, hogy állandó gúnyolódásának célpontja. Akkor nem azt olvasnánk, hogy James Cagney A közellenségben „egy grapefruitot vág barátnője arcába” (95. o.), hanem azt, hogy belefacsarja a gyümölcsöt a szerencsétlen asszony arcába. S vajon miért írják a kötetben, hogy Az 54. hadtest „kevéssé ismert, zűrzavaros időkből származó történet” (784. o.)? Az amerikai polgárháborúnál ismertebb és részletesebben feldolgozott történelmi időszak aligha található.

De az efféle apróbb szépséghibák sem változtatnak az összképen: a kötet szép, a képanyag látványos, a felsorolt filmek közül pedig valamennyi méltó a filmbarátok megkülönböztetett figyelmére. (Steven Jay Schneider (szerk.): 1001 film amit látnod kell, mielőtt meghalsz. Gabo Kiadó. 949 oldal, á.n.)

Volt egyszer egy kritikus

Meglehetősen ritka az olyan filmkritikus, akinek halála után három évtizeddel még érdemes elolvasni az írásait. B. Nagy László kötetét (A látvány logikája, Bp. 1974, Szépirodalmi Könyvkiadó) azonban ugyanolyan élvezettel lapozgatom ma is, mint a megjelenése utáni években. Életrajzírójának, Tóth Klárának igaza van: a filmekkel kapcsolatos „ítéletei nem szorulnak felülvizsgálatra”, mert kitűnő érzékkel állapította meg, melyik mű képvisel tartós értéket, és melyik nem. A hetvenes években például nem értettem, miért dicséri annyira Gyarmathy Lívia Ismeri a Szandi-Mandit? című filmjét, amelyet akkoriban unalmasnak és érthetetlennek találtam. Az ezredforduló táján azonban meg kellett állapítanom, hogy neki volt igaza: egyetlen filmnek sem sikerült oly maró gúnnyal és mindent átható szomorúsággal bemutatnia a hatvanas évek Magyarországát, mint Gyarmathy remekművének. Ha pedig egy világhírű filmrendező gyenge filmet készített, B. Nagy László nem keresett mentséget számára, nyíltan megírta, hogy Bunuel híres alkotása, az Egy szobalány naplója gyenge és zavaros film. Az Egri csillagok képi világát is találóan idézte fel: „Dobó lóra kap, hogy néhány léptetés után a díszlet szélén találja magát…” (A látvány logikája, 198. o.) Vajon mit írt volna a Honfoglalásról?
Ráadásul B. Nagy László a filmek ürügyén olyan szellemesen leplezte le néhány kegyetlenül éleslátó megjegyzéssel mindennapjaink úton-útfélen hangoztatott hazugságait, hogy ezeket mindmáig érdemes felidézni. A sokat emlegetett „nemzedéki kérdésről” például kijelentette, hogyha „a vallomásoknak hihetünk, itt minden nemzedék elveszett… Elveszettek a századdal egyidősek, mert két háborút kellett végigszenvedniük. A húszas évekbeliek, mert legfogékonyabb éveiket… fosztotta ki a fasizmus. A fényes szelek jegyét besározta a személyi kultusz, a tiszták az első adódó alkalommal beleheveredtek a legközelebbi pocsolyába, hogy nekik is legyen okuk az önsajnálatra. Ha nem tették: hablelkük hordozták meg a Nagy Nász sóvárgó, de pártában maradt szűzeiként.

Folytathatnám, de nem érdemes. A közös nevező ennyiből is világos. A generációs lírának csak ürügye a külső ok, legfőbb hajtóereje a jellemhibákat palástoló önsajnálat és önigazolás.” (A látvány logikája, 597—598. o.)
Ha B. Nagy László „mindössze” minden idők legszellemesebb magyar filmkritikusa lett volna, akkor is illő lenne felidézni emlékét. Ő azonban jóval több volt ennél. Amint az Tóth Klára monográfiájából is megállapíthatjuk, a sokat emlegetett „fényes szelek nemzedékének” tipikus képviselője volt. Helyét se városon, se falun nem találó, szegény családból származó, magányos, tehetséges fiatalember, aki lelkesen vetette bele magát a népi kollégiumok mozgalmába, majd a baloldali újságírók köreibe. Mint nemzedékének oly sok tagja, ő sem tett szert egyetemi diplomára, mert valószínűleg feleslegesnek tartotta, s ezzel lehetővé tette a hatalom számára, hogy szükség esetén erre hivatkozva mindenhonnan eltávolíthassa őt. Álmait nem sikerült megvalósítania, rendezővé nem válhatott, munkahelyről munkahelyre hányódott. A kommunista vezetők mindig gyanúsnak tartották a hozzá hasonló, meggyőződéses és önzetlen baloldaliakat, akik alkalom adtán még szemükre is vethetik ígéreteik megszegését. B. Nagy Lászlóról besúgója is megállapította, hogy „a szocializmus elvi alapján áll”, ehhez azonban máris hozzáfűzte legnagyobb „bűnét”: „kínosan ragaszkodik néha a formális demokratizmushoz.” (26. o.) Hát igen, nem is csoda, hogy sorra elbocsátották munkahelyeiről, s mindössze egy hetilap kritikai rovatában adhatott hangot nézeteinek. „El nem ismert és félművelt emberek által háttérbe szorított tehetségnek érzi magát,” írta róla éles szemű besúgója (26. o.). Mindehhez manapság csak ennyi tehetünk hozzá: ha úgy érezte, igaza volt.
Tóth Klára monográfiájában igen sok érdekes dokumentumot találhatunk, főleg a besúgói jelentések bizonyulnak értékes történelmi forrásnak. B. Nagy László levelei is felettébb tanulságosak, s az is kiderül belőlük, miért gyanakodtak rá a hatóságok. „Úgy vélem – írja –, a ’30-as években, a Népfrontpolitika meghirdetésével új szakasz kezdődött a nemzetközi kommunista mozgalomban, és minden baj abból származik, amikor a népfront-elvtől eltávolodunk, merőben taktikának kezeljük.” (24. o.) B. Nagy László tragédiája abból származott, hogy nem ismerte fel: a népfront-politika merőben taktikai jellegű volt, semmiféle új szakasz nem kezdődött vele. Újra és újra a meghirdetett elvek megvalósítását kérte számon a hatalomtól, s amikor belátta, hogy hiába teszi, véget vetett az életének.
Tóth Klára kiváló monográfiáját mindvégig nagy érdeklődéssel olvastam, s legfeljebb rövidsége miatt panaszkodhatok. Szívesen olvastam volna egy hosszabb és részletesebb életrajzot is e rendkívül tehetséges, s minden jel szerint boldogtalan emberről. Tóth Klára által készített, rövidebb, de kiváló pályaképét őszintén ajánlom mindazok figyelmébe, akik a megszokott és megnyugtató „nosztalgiázás” helyett az elmúlt évtizedek igazi arcára is kíváncsiak.

(Tóth Klára: Don Quijote köpenyében. Pályakép és dokumentumok B. Nagy Lászlóról. Novella Könyvkiadó. Filmesek kiskönyvtára. 193 oldal, 1490 Ft)

Hahner Péter

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu