buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Bolyongás a múltban
Racine és Shakespeare


2005.04.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Amikor elkezdtem hazajárni és az ELTÉ-n tanítani, feltűnt az angol irodalom népszerűsége a franciával szemben, ami nem volt igaz az én érettségim időszakában. Nem mondhatnám, hogy meglepődtem, hiszen megjósoltam volt magamnak, hogy Európa, uniós vagy sem, ketté fog szakadni: egy északi hegemónra és egy déli domináltra – gazdaságilag és a kultúra szempontjából egyaránt. Mégis érdekes volt – a múlttól eltérően – Shakespeare-t látni a plakátokon (a legvérengzőbb Macbeth-et), és egyáltalán nem Racine-t, a klasszikus tragédia ezen csodáját. A Villányi úti cisztercita kollégiumba kellett elzarándokolnom, ahol egy kis művelt csoport előadta a Phaedrát, és könnyekre fakasztott a tinédzser szereplők elsőrendű francia tudása és Racine-ismerete.

Felejthetetlen volt, azt hiszem, Corneille-t is előadták később.

Mondom, nem lepődtem meg, de sajnálkoztam, hogy az anarchiába fulladó Európa nem igyekszik önmagának egy fegyelmezett szépségű esztétikát ajándékozni: Racine remekművét, szemben az északi vadóccal, de legalább a kettőt felváltva. Ez már egyszer megtörtént, méghozzá a 19-dik század elején, és méghozzá Franciaországban. A közönség és az irodalmárok megunták a klasszikus stílust – igaz, a guillotine árnyékában – és áttértek a romantikus érzelgősségre, annak szenvedélyes kifakadásaira. Megjelent Victor Hugo, Theophile Gautier, de megjelent Schelling, Schiller is a Rajnán túl, és Goethe és Herder. A győztes porosz hadakkal behatolt Párizsba a német ízlés és borzongás, mindez Mme de Staël tarsolyában, aki – hallatlan merészség! – a modern tv-show-k előtt interjúkat készített Kanttal és Goethével. Ez utóbbit Napóleon maga kérte találkozóra Erfurtban. A költő írta le később, hogy nem volt közös témájuk, bár a császár dicsőítve nyilatkozott a Wertherről, amit többször is elolvasott ifjúkorában.

Mindez azonban csak mellékjáték. Ugyancsak ebben az időben a fiatal Stendhal megírta tanulmányát Racine és Shakespeare címmel, amely ujjongást és botrányt váltott ki – akárcsak Gautier vörös mellénye Victor Hugo Hernani darabjának provokatív előadásán. Stendhalról tudott volt, hogy reggelente, mielőtt írásba kezdett, néhány paragrafust olvasott a Code Napoleonból, remélve, hogy annak száraz stílusa majd csillapítja saját hevületét. A romantikus írók is mérsékelték tehát hajlamaikat, ennek ellenére Stendhal élt és halt Rossini muzsikájáért, meg írt egy hosszú és zilált értekezést a szerelemről.

Ennek ellenére Shakespeare-t dicsőítette Racine-nal szemben, és azt remélte, hogy az angol drámaíró lesz a francia közönség kedvence. Ez akkoriban lehetetlennek látszott. Az előző században Voltaire-t tartották modellnek. Bár ő unalmasnak tűnt már, de ahhoz elég volt a presztízse, hogy amikor Duclos elég szárazon lefordította Shakespeare-t, kigúnyolja az eredetit és a fordítást. És valóban, a francia publikum soha nem melegedett fel az angol író iránt, amit megérthetünk, ha végigülünk a Comédia Francaise-ben egy Phaedra-estet. A visszaszorított szenvedély (a klasszicizmus lényege!) hatalmasabbnak bizonyul a meztelen kifejezésnél, úgy hogy a néző/hallgató arra is fordíthat időt, hogy a fogalmi tökéletességre figyeljen és arra is, hogy ezek bűvöljék el. El nem képzelhető Shakespere-ről, hogy körülötte feltegyék azt a kérdést, amelyik a racine-i ouevre-nél természetes. Melyik Racine legszebb sora a több ezer között? A franciák ezt már régóta boncolják, és a következő sort hozták ki elsőként, ugyancsak a Phaedrából: La fille de Minos et de Pasiphae, mely szerintük felér Lady Macbeth őrjöngésével és Hamlet sír feletti monológjával.

Stendhal stílusa viszont olyan riportszerű, mintha a reggeli újságból vágták volna ki. A Rouge et la noir témája valójában egy törvényszéki ülés megregényesítése, amelyet azonban aláhúz és kiemel a szerelmi érzékiség, amely rabul ejti Julien Sorelt, a par excellence romantikus hőst. Összegezve, a francia színpad és olvasóközönség nem „tért át” Shakespeare-re, és nem „árulta el” Racine-t. Mindkettő az iskolai kötelező olvasmányok közé tartozik, és ezért lehet furcsállni a magyar oktatás új rendjét, amely Franciaországot és általában Dél-Európát elhanyagolja. Ezzel a politikai dráma és regény is lekerülhet a tanrendről, és csak bátoríthatja az ultramodern, utcai ruhában játszott változatokat, kísérleteket, közönségcsalókat. Nem vagyunk már 1830-ban, állítólag érettebbek is vagyunk, tapasztaltabbak is. A színpad egy részét vissza lehetne hódítani az értelemnek és a szépségnek.

Molnár Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu