buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Egy századfordulóval előbb...
Szegedi Katalin illusztrátorral Marczinka Csaba beszélget


2005.04.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Szegedi Katalin, grafikus, könyvillusztrátor 1963-ban született Budapesten. Az Iparművészeti Egyetemen 1989-ben diplomázott, Pálfi György tanítványaként. Bár mára a közel negyven, általa illusztrált könyvnek köszönhetően markánsan kialakult stílusa, folyamatosan keresi az új kifejezési formákat. A hazai kiadókon kívül amerikai, görög, német és koreai kiadók felkérésére dolgozik. Néhány fontosabb szakmai elismerés: 2001-ben és 2003-ban a Szép Magyar Könyv versenyen a gyermekkönyvek kategóriájában első helyezett lett két könyve (Ludwig Bechstein Az elvarázsolt királykisasszony; Petre Ispirescu A hegyek tündére). 2003-ban Josephine Nobisso Az imádság súlya című általa illusztrált műve harmadik helyezett lett a Legszebben tervezett és illusztrált könyv elnevezésű versenyen az Egyesült Államokban. Az amerikai illetőségű Society of Children’s Book Writers and Illustrators nevű egyesület kiemelt művészének választotta 2003-ban. Olaszországban pedig 2004-ben a Scarpetta D’Oro nemzetközi illusztrációs pályázaton részesítették kimagasló dícséretben pályamunkáját.
 

Nekem igazából csupán a könyvillusztrációival sikerült közelebbről megismerkednem. Mi a véleménye: Lehet-e őket „új-szecessziósoknak” nevezni? Engem valahol a 19–20. század fordulójára, a szecesszió és a preraffaeliták világára emlékeztetnek. Közel áll Önhöz ez az időszak?

- Nincsenek választott példaképeim, de a szecesszió, és még inkább a preraffaeliták tevékenysége valóban nagyon közel áll hozzám. Közülük is Millais festményei hatottak rám különösen. Csodálom a művészetüket, de nem foglalkoztam velük tudatosan. Az egész századfordulós korszak és a 19. század vége nagyon vonzó számomra. Egyfajta nosztalgiát érzek a 19–20. század fordulójának esztétikai szépsége, művészete iránt. Vonzódásom a használati tárgyakra is kiterjed. Rajzaimon gyakran felidézem őket, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a mai gyerekek is részesüljenek a letűnt korok szépségéből.

Netán szülői, nagyszülői örökségből táplálkozik mindez? A másik pedig, amire egy-egy – főleg vidámabb hangvételű – illusztrációja emlékeztet, az a korai olasz quattrocento festészetének bája és hangulata. Mennyire hatott Önre ez a korszak? Foglalkozott esetleg az itáliai festészet tanulmányozásával? Ábrándozott-e valaha arról, hogy díszlet- vagy jelmeztervező legyen?

- Ragaszkodom a régi dolgokhoz. Olyanynyira, hogy amikor nagyszüleim régi parasztházát el kellett adnunk, a kerítés köveit magunkkal hoztuk és egy másik faluban, más környezetben újra felépítettük belőlük a kőfalat. A régi dolgok mesélnek, történetük van, a kövek időrágta mohossága mindig is emlékeztetni fog a nagymamámékra.....
Az itáliai művészet valóban mindenestül közel áll hozzám, a festészettől a konyhaművészetig. Olasz szakos voltam a gimnáziumban, talán innen ered e vonzalom. Aztán egy ösztöndíjnak köszönhetően éltem egy picit Rómában, ahol a művészet a hétköznapokban is teljes természetességgel van jelen. Párhuzamként említette a preraffaelitákat. Nem véletlenül, hiszen ők a Raffaellót megelőző korszakhoz nyúltak vissza, úgy látszik, bennem is ösztönös hajlam van efelé. Talán egyszerű a magyarázat minderre. Klasszikus meséket szeretek rajzolni, és ez feltételezi, hogy régi korok ruháit, épületeit és tájait hűen fel tudjam idézni. Fráter Zoltánnal közös könyvünk esetében (Mesék az Operaházból, Elektra Kiadóház 2004) Zoli oly módon válogatta ki s dolgozta fel az ismert klasszikus történeteket, hogy különböző helyszínekből és korszakokból ad ízelítőt. Ebben az esetben egyszerűen kötelességemnek éreztem, hogy annyira korhűen ábrázoljam a kosztümöket, mint egy jelmeztervező. Mások is fel szokták tenni a kérdést, hogy miért nem lettem színházi tervező. Azért, mert az illusztrálásban maximálisan kiélhetem ilyen irányú vágyaimat, azonban a színházi feltételek szabta szűk, fizikai korlátok nélkül. Ráadásul itt nem csak ruhákról van szó, a rajzaimon egy teljes, önálló világot teremthetek. Egyébként a színház atmoszférája nagyon is közel áll a szívemhez. A kilencvenes évek elején külsős bábtervezőként dolgoztam a Kolibriben, és ez meghatározó korszaka az életemnek. Imádom a bábokat, az egy valóságos csoda, ahogyan a papíron megrajzolt bábu a színpadon „lelket kap”, életre kel. Ezért is csaptam le mohó örömmel a General Press Kiadó megbízására, hogy Alekszej Tolsztoj Aranykulcsocska, avagy Burattino kalandjai című művét illusztráljam. Jobban szeretem Tolsztoj meseadaptációját Burattínóról, mint az eredeti Collodi-féle Pinocchio történetet. Könnyű dolgom volt, a kis fabábu karaktere nagyon gondosan ki van dolgozva a műben. A megátalkodott, de hihetetlenül szeretetreméltó kis csibész figuráját én pedig a kisfiamról mintáztam...

Mindezeken túlmenően, erősen éreztem a folklór hatását a meseillusztrációiban. Folytatott néprajzi tanulmányokat a népmese illusztrációkhoz?

- Nem. Persze minden munka igényel némi kutatómunkát, de kifejezetten kerülni szerettem volna a konkrét folklór elemeket azokban a könyvekben, melyeket az utóbbi években illusztráltam. Nagy átfedések vannak a különböző népek történeteiben, különösen az európai kultúrkör nemzeteinek mesevilágában. Asbjornsen és Moe norvég mesegyűjteménye hasonló vonásokat mutat Ispirescu román népmesefeldolgozásaival (Háncsvirág – norvég népmesék, Móra Kiadó, 2004, valamint Petre Ispirescu: A hegyek tündére, General Press, 2002). A mesék tematikája és alapmotívuma ismerős számunkra a Grimm testvérek gyűjteményéből. Ez leginkább talán kortársuk, Ludwig Bechstein válogatásán érezhető (Az elvarázsolt királykisaszszony, General Press, 2000). Persze minden nép a maga képére formálja a saját elbeszéléseit, a norvég mese- és mondavilágban pl. a királylányokat kergető sárkányt általában a trollok helyettesítik.

Nagy sikert aratott az Álomcirkusz című mesekönyve, melynek nem csak az illusztrációit készítette, de a mesét is Ön írta. Van esetleg önéletrajzi ihletése a történetnek? Tervez még hasonlóan teljesen „saját” kötetet? Könnyű-e mesét írni, s vajon mennyire az egy grafikusnak?

- Semmiféle önéletrajzi ihletése nincsen az Álomcirkusznak. Ha mindenképp magyarázattal kell szolgálni, hát annyi, hogy sok alkotóművész nyúl szívesen a cirkusz hálás témájához, s engem is ez bátorított. Az egész dolog egy német kiadó felkérésére keletkezett, a magyar kiadás csak később látott napvilágot. Nyugat-Európában bevált szokás, hogy az egyszerűbb képeskönyvek szövegét az illusztrátor írja. Magam erősen vitatkoznék ennek helyességével. Mert egyfelől persze jó dolog, hogy egyazon ember személyisége hatja át a mű teljes egészét, és így biztos, hogy végig szeretettel készül. Élveztem, ahogyan egymást erősítve alakul dinamikusan a szöveges és a képi anyag. És bár valóban nem várt sikere van e könyvnek (eddig négy nyelven jelent meg), de én csupán illusztrátor vagyok. Mindkettő önálló szakma, ami teljes embert kíván, és én megmaradnék a kaptafámnál. Nem gondolom egyébként, hogy könnyű mesét írni. Sekélyeset persze könnyű, de nem az a cél. Olvasni is azért szeretem a jó meséket, mert szinte az egész életet sűrítik magukba. Hogy is lehetne könnyű mindezt megfogalmazni...?

Az MKKE díjai és az egyéb nemzetközi könyvszakmai elismerések után hiányzik még valamilyen díj, melyet valamikor meg szeretne kapni? S egyáltalán: a díjak mennyire motiválják?

- A díjak önmagukban természetesen nem motiválnak. A nemzetközi díjak némelyikéről nem is tudtam, hogy létezik, a kiadó nevezett be, tehát arról sincs fogalmam, hogy mi az, amire még vágynék.... Ami inspirál, az az irodalmi mű, az a dolgom, hogy ezekhez készítsek grafikákat. Természetesen nagyon boldog vagyok, ha kapok egy ilyen díjat, mert nagy szakmai elismerést jelent. Fontos a munkám visszigazolása szempontjából, de az igazi visszajelzést az olvasók öröme jelenti. Sosem felejtem el azt a kedves emléket, amikor az egyik dedikálásra egy megilletődött kislány érkezett talpig „királylányban”. Gyönyörű sötétzöld bársony ruháját a mamája varrta, melyet az egyik rajzom ihletett....

Hogyan viszonyul egy adott irodalmi műhöz és szerzőjéhez? Van-e különbség élő és már elhunyt szerző között?

- Igyekszem egyfajta alkotói alázattal fordulni az irodalmi mű felé, természetesen hozzáadva azt a pluszt, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Mindig munkálkodik bennem a megfelelési vágy, szeretném eltalálni azt a hangulatot, amit az író az adott művével ki akart fejezni. Ez persze csak kölcsönös bizalom esetén működik. Ha ez, és valamiféle szellemi közösség létezik az író és a rajzoló között, akkor azt hiszem, minden esetben híven reprodukálja a mű szellemét az illusztráció. Ez lényegében ugyanúgy működik ma élő vagy már rég elhunyt szerző esetében is.

Hallottam, hogy nemrégiben Gödön volt kiállítása. Szeret kiállítani? Mik a további festészeti és illusztrátori tervei?

- Általában nem szeretek kiállítani. Amit én csinálok, az egy intim műfaj. Bár természetesen a jó illusztráció önálló alkotásként is megállja a helyét akár egy galéria falain is, azért ezek a képek mégiscsak egy könyvbe készültek, arra, hogy az olvasó egy kényelmes fotelben kettesben maradjon a könyvvel.... Ezen a kiállításon elsősorban Grimm Rapunzel című meséjének képeit mutattam be, magyarul talán Az aranyhajú leány címen fog hamarosan megjelenni. A megszokott akvarellekkel ellentétben ezek a képek akril és kollázs technikával készültek, a festett részekre különböző „talált tárgyakat”, pici kincseket ragasztgattam. Igazából nyomtatás után válik mindez érdekessé, amikor is kétdimenzióssá szelídülnek a térbeli részecskék is. Egyszer csak szükségét éreztem annak, hogy újítsak. Vágytam valami sokkal festőibb tevékenységre, s hogy mindezt illusztrációként alkalmazzam. Ha az ember túl sokat dolgozik egyféleképpen, óhatatlanul kialakul egyfajta rutin. Ez persze egyrészt jó, mert biztonságérzetet ad, ugyanakkor azonban veszélyes, mert kiöli a lelket a műből. Most dolgozom éppen egy olyan könyvön, melynek különlegessége szinte megkövetel egy újfajta, friss gondolkodásmódot. Kányádi Sándor Kecskemesék című, imádnivalóan bájos nyelvezettel megírt meséi a Cartaphilus Kiadó gondozásában látnak majd napvilágot.

Marczinka Csaba

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu