buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Rettegett Iván nyelvének buja féktelensége csodálatra méltó”
Tatyjana Tolsztaja orosz íróval Szőke Katalin beszélget


2005.04.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Tatyjana Tolsztajának (1951) – Alekszej Tolsztoj unokája – eddig magyarul két kötete jelent meg: a Mamutvadászat című novellagyűjtemény, és 2004-ben, az Ulpius Ház kiadásában a Kssz című regény, amelyet méltán tekinthetünk az egyik legjobb mai orosz regénynek. Tolsztaja Moszkvában és Amerikában él, ahol egyetemen tanít.
 

• A Kssz Magyarországon értelmiségi körökben váratlanul nagy sikert aratott, nem kis részben a kiváló fordításnak köszönhetően, amely M. Nagy Miklós munkája. A regényben egy sajátos, „neoprimitív” társadalom ábrázolódik, amely a Nagy Robbanás után visszaesett a kultúranélküliség állapotába, Moszkvából Fjodor Kuzmicsszk (az új diktátor neve) lett, az emberek egeret esznek, hiedelmek uralják tudatukat, az irodalmat és az írásbeliséget azonban valamiféle babonás tisztelet övezi. Mennyiben tekinthető ez orosz sajátosságnak? Ön hogyan tekint a jelenben az elit- és a tömegkultúra viszonyára? Jellemzi-e Önt a manapság oly divatos kultúrpesszimizmus?

- Manapság nem egyszerű az elit- és a tömegkultúra viszonyáról beszélni. Főképp azért, mert valójában ez a kérdés nagyon komoly és aktuális, melyre leginkább egy kulturológus-kutató tudna válaszolni, nem egy író. Az író nem adhat válaszokat, ő csak kérdéseket tesz fel. Ám ha volna is válasza valamire, az irodalmi szöveg természetéből következően az mindig többértelmű lesz, s ez még inkább bonyolítja a helyzetet. Ha az író direkt kijelentéseket tesz, illetve egyértelmű válaszokat ad, nem művész többé, elsilányítja önmagát, publicistává válik. Ám ugyanakkor mi mindannyian dilettáns publicisták vagyunk, megvan a magunk véleménye, mindannyiunkat bosszantanak a köznapi élet dolgai, amelyekre azért reagálunk.
A tömegkultúra azért tömegkultúra, mert az emberek többségének tetszik. Számomra azonban rejtély, hogy miért tetszik EZ nekik annyira. Nekem EZ egyáltalán nem tetszik, soha nem is kedveltem. Viszont ha az író hátat fordít a tömegkultúrának, az a veszély fenyegeti, hogy teljesen egyedül marad, emberkerülő lesz, és végül képtelenné válik az alkotásra. Hiszen, ha akarjuk, ha nem, a tömegkultúra áthatja az életünket, egyre nehezebb meghúzni a határt az elit- és a populáris kultúra között. S van még egy paradoxon: az író azoknak az embereknek ír, akiknek az ízlését nem osztja a köznapi életben. Éppen ezért nem marad más hátra, minthogy átitatódjon ezzel a nem-szeretem kultúrával is, és arra kényszerítse magát, hogy valahogy megkedvelje. Közismert tény, mikor a giccs a végletekig fokozódik, nagyon is vonzóvá válik: komoly emberek gyűjteni kezdik, lelkesednek idiotizmusáért, és végül a jól válogatott giccs-kollekció a magas kultúra része lesz; maga a válogatás, a gyűjtő individuális ízlése teszi azzá. Az értelmezés és a reflexió a jelenségeket és a tárgyakat – ha ideiglenesen is – kiemeli a tömegkultúra kategóriájából. Persze más szempontból és más teminológiával is meg lehet közelíteni ezt a kérdést. Az úgynevezett „modern képzőművészet” – melyet ki nem állhatok, értelmetlennek tartok, szerintem nem más, mint kommersz átverés – az elit kultúra jelenségeként határozza meg önmagát, viszont az emberek abszolút képtelenek arra, hogy befogadják.
Tegyük fel, hogy én úgy vélem, a tömegeknek rossz az ízlésük, de ez nem jelent semmit. Mivel ez globális jelenség, számolni kell vele. Mellesleg én azt sem szeretném, hogy a tömegeknek olyan ízlésük legyen, mint nekem. A saját ízlésemet sem tartom ideálisnak, semmilyen értelemben. Viszont individuálisnak tartom. A tömeg viszont nem tűri az individualitást. A tömeg a harsányságot, a tarkaságot, a csillogást, az egyszerűt, az egészségeset és a vidámat szereti. Idegesítik a finomságok, fárasztják az árnyalatok.
Úgy gondolom, ez soha nem lesz másképp – és ebben az értelemben valóban „kultúrpesszimista” vagyok.

• A Kssz rendkívüli ereje nyelvében rejlik. A regényben egyedül a nyelv eleven ereje humanizálja a torz világot, holott mutáns nyelv, maga is a katasztrófa terméke. Több kritikusa hasonlítja az Ön stílusát Remizovéhoz és Platonovéhoz, az orosz irodalomban oly elterjedt „szkaz”-hagyomány (népnyelvi, beszéltnyelvi stilizációra épülő perszonális elbeszélés) folytatását látva benne. Az orosz prózából, nyelvi értelemben kit érez a legközelebb állónak magához? Hogyan alkotta meg ezt a különleges nyelvet?

- Nekem egy olyan orosz nyelvet kellett kitalálnom, amely egyszerre vad és féktelen, archaikus és népi, ám ezzel egy időben aránylag könnyen olvasható. Úgy gondolom, ez sikerült. Végigolvastam Rettegett Iván és Kurbszkij herceg levelezését – mind az óorosz eredetit, mind a fordítást mai orosz nyelvre. Rettegett Iván nyelvének buja féktelensége csodálatra méltó. Nagyon gazdag stilisztikailag és megdöbbentő benne az érzelmek vad hullámzása. Persze kölcsönözni belőle bármit is lehetetlen, de jelentős ihletet adott. Ezen kívül beépítettem a szövegbe azokat a falusi nyelvre jellemző mondattani formákat, melyeket a dajkám használt, s melyeket gyermekkorom óta jól ismerek és tökéletesen értek. Alkottam néhány neologizmust is; hiszen a Kssz „szép új világában” meg kellett nevezni az új reáliákat. Regényem nyelvét azonban nem tudom egybevetni más, ismert orosz író nyelvével. Talán az orosz Észak íróinak nyelve és stílusa, akik szintén a „szkazt” alkalmazták – például, Borisz Sergin, volt egy ilyen nevű író – hatott rám, őket valamikor nagy élvezettel olvastam.

• A mai orosz írók közül kiket olvas szívesen?

- Inkább a régi írókat, a klasszikusokat kedvelem. Könyveik kimeríthetetlen tárházai az ismereteknek és az érzelmeknek. Ha újraolvassa őket az ember, mindig meglepetésben van része. A kortársaimat csak ritkán olvasom. A legutolsó jó orosz regény – a nyelv, a szöveg bonyolultsága és a gondolati gazdagság tekintetében –, ami a kezembe került, Mihail Siskin regénye volt, az Izmail bevétele. Néhány évvel ezelőtt elnyerte az orosz Booker-díjat. Egyébként inkább viszszaemlékezéseket olvasok, néha pedig krimit – olyan könyvet, amit könnyen le lehet tenni, és tudok mellette foglalkozni a saját dolgaimmal.

• Rendszeresen ír publicisztikát az orosz és amerikai lapokba és folyóiratokba. Általában a publicisztika a hibákat és a fonákságokat leplezi le, bevallatlanul is „erkölcsnemesítő” szándékkal. A mai orosz társadalomban milyen hibák és fonákságok azok, amelyekkel nem tud megbékélni? Mennyire változott meg az orosz ember tudata és jelleme a posztkommunizmusban?

- Az amerikai lapokba nem publicisztikát írok. Ismertetéseket jelentetek meg az Amerikában kiadott orosz könyvekről, és arra törekszem, hogy a lehető legteljesebb képet nyújtsam az orosz életről – legalábbis teljesebbet annál, mint amihez az amerikaiak, akik nagy kedvelői a leegyszerűsített mítoszoknak, hozzászoktak. Náluk az átlagolvasó, sőt még az átlagos amerikai diák is – sokat tanítottam az amerikai egyetemeken – a történelemről és a földrajzról csak egy kisiskolás szintjéhez mérhető ismeretekkel rendelkezik. Nagyon nehezen tudnak eligazodni abban, például, hogy hol van Európa, fogalmuk sincs Afrika területének nagyságáról („Kisebb vagy nagyobb, mint Washington?” – ezt kérdezték Afrikáról a fekete diákok egy közép-afrikai írótól, ő maga mesélte el nekem). Oroszországot szerintük egész éven át hó borítja: ott van Szibéria és ott élnek a medvék. Körülbelül ennyit tudnak rólunk. Ebben az összefüggésben nincs semmi értelme a fonákságokról írni, Amerikában csak arra vállalkozhat az ember, hogy az orosz valóságról minél teljesebb értékű képet adjon.
Oroszországban meg azért nem írok a hibákról, mert már régen megírtak róluk mindent, és szinte mindenki számára ismertek. Egyébként az orosz ember fő hibájának a lustaságot, a törvény semmibevételét (innen ered a rablás és a korrupció), a részegeskedést és a felebaráti szeretet hiányát tartom. Noha ezek a tulajdonságok (a felebaráti szeretet hiánya kivételével) időnként a visszájukra is fordulhatnak, olyan pozitív tulajdonságokká lényegülhetnek át, mint a megbocsátás, a megbékélni tudás és a nagyvonalúság. Amikor viszont mindezek a hibák, ráadásul a butasággal fűszerezve egy epizódban sűrűsödnek össze – ez már méltó arra, hogy az irodalom megörökítse. Az orosz társadalmat egészében, mind a mai napig érvényesen Gogol: Revizorja ábrázolja hitelesen.

• Rendszeresen szerepel az orosz közszolgálati televízióban, irodalmi talk show-t vezet, amelyért többen lelkesednek, de szép számmal akadnak olyanok is, akik bizony elég durván fejezik ki a vele kapcsolatos ellenérzéseiket. Mivel vívta ki ezeket az egymással ellentétes véleményeket?

- Ez nem irodalmi talk show, hanem különféle témákkal foglalkozó beszélgető-műsor, amely a legkülönbözőbb embereket szólaltatja meg – a politikusoktól és a társadalmi közszereplőktől kezdve az írókig, a rendezőkig, színészekig stb. Nekem nehéz megítélni, hogy miért tetszik egyeseknek, másoknak pedig miért nem. Van az Interneten egy fórum, ahol a műsorról elmondhatják a véleményüket az emberek. Amennyire ennek alapján meg lehet ítélni, vannak olyanok, akiknek az nem tetszik, milyen hangon beszélgetünk (a „párommal”, Dunya Szmirova szerkesztővel) a publikum kedvenceivel, az úgy nevezett „sztárokkal”. Nekik tetszik ez vagy az az énekesnő, nekünk pedig nem – ez az oka az elégedetlenségüknek. De vannak más okok is. Vagy egyszerűen nem kedvelnek bennünket, csak úgy, minden különösebb ok nélkül, vagy nem tetszenek a politikai nézeteink, határozottan kinyilvánított antikommunizmusunk, a szovjet rendszer gyűlölete, szabad viselkedésünk (azt mondjuk, amit gondolunk, méghozzá rögtönözve!) Másoknak viszont pont ez kell, ezért dicsérnek bennünket.

• Áprilisban egyike lesz a Budapesti Könyvfesztivál díszvendégeinek. Járt-e már Magyarországon? Mit tud a magyar irodalomról?

- Sajnos, még nem voltam Magyarországon és a magyar irodalmat sem ismerem. Remélem, hogy módomban áll majd pótolni a hiányosságaimat.

Szőke Katalin

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu