buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Zárt ajkak és zárt ajtók felnyitása


2005.06.10

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Az oknyomozó újságírás éppen csak, hogy kezdett nálunk meghonosodni a rendszerváltás után, de rögtön hiánycikké, igényesebb lapok – mindenekelőtt is az Élet és Irodalom – csemegéjévé vált. Ezért is érdemes megismerni a külföldi gyakorlatot. Az angol Hugo de Burgh szerkesztette Oknyomozó újságírás című kötet részletesen foglalkozik az oknyomozó újságírás történetével, etikájával, a sajtójoggal, az újságírást segítő új technológiákkal. Fontos gondolatokat – igaz, közhelyeket, evidenciákat is – olvashatunk a média általános helyzetéről, problémáiról, globalizációjáról is.

Egyáltalában: az angol demokrácia működésére és üzemzavaraira, az angol sajtó viszonyaira, helyzetére vonatkozóan sok érdekes tényt, adatot megtudhatunk,
Azt például, hogy az angol oknyomozó újságírás a múlt század utolsó három évtize-
dében élte virágkorát, s nagyjából ekkortájt, 1974 és 1997 között, a konzervatív kormányzás évtizedei alatt nehéz idők jártak az oknyomozó újságírókra, de a nagy napilapok és a kormány között is feszült volt a viszony.
Az újságírók kiderítették többek között, hogy angol kommandósok 1988-ban Gibraltáron lelőttek három fegyvertelen IRA terroristát; illetve Anglia fegyvert szállított Argentínának, miközben a Falkland-szigetek miatt háborúzott vele. A brit kormány embargója ellenére az egyik miniszter engedélyével néhány évig zavartalanul folyt az Iránnal háborúzó Irakba is a fegyverexport, az engedélyről mit sem tudó Vámőrség azonban egyszer csak razziát tartott, s letartóztatták a – ráadásul iraki tulajdonú – angol fegyvergyár vezetőit, akiket az illetékesek nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megakadályoztak abban, hogy hozzájussanak a védelmükhöz szükséges iratokhoz.
A korrupciós ügyek és magánéleti botrányok megszellőztetése miatt John Major 15 minisztere kényszerült lemondásra. John Aitken védelmi miniszter például – ezt a Guardian tárta fel – nem egyszerűen üzleti kapcsolatban állt a szaúdi királyi család egyik hercegével, de szinte lakájává alacsonyította magát. Major 1997-ben bukásában sokak szerint nagyban közrejátszott a BBC egyik műsora is.
A kormány a cenzúra és a titkosítás fokozásával akarta megakadályozni a média kíváncsiskodását. Olyan is előfordult, hogy a rendőrség 1987-ben megrohamozta a BBC Scotland televízió székházát, s lefoglalta a biztonsági erőkről leforgatott hat részt. A hatalomnak ugyan nem sikerült szétverni a BBC-t, de 1988-ban átszervezték, amelyet leglelkesebben a BBC tényfeltáró műsoraiban szerepelt politikusok támogattak. Az 1990-es médiatörvény lazította az állami szabályozókat, többé nem állította fel követelményként a tájékoztatást, s a frekvenciákat a legtöbbet ígérők kapták. 1992-ben indultak az első kereskedelmi adók, a BBC rádió és televízió egyre inkább kereskedelmi jellegűvé vált.
Az oknyomozó újságírás Angliában az utóbbi években hanyatlásnak indult, aminek több oka is van: a médiavállalkozások költségcsökkentése következtében a szabadúszó életforma általánossá vált, s ez az újságírást alkalmi munkává fokozta le, az oknyomozás pedig sok időt emészt fel, sokba kerül, arról nem is beszélve, hogy sokféle ütközéssel, konfliktussal jár. A tényfeltáró újságírás lehetőségeit az 1996-os médiatörvény – a méltányosság és a magánélet védelmét szolgáló cikkelyével – tovább korlátozta.
„E kötetből sokat tanulhatnak az újságíró iskolások a szakma módszereiről, a mai hazai politikai életről, valamint a sajtójogról ezért ajánljuk, hogy okvetlenül vegyék kezükbe.“ – állítja a szerkesztő Hugo de Burgh – a könyv 17 tanulmányából tizenegynek is a szerzője – egyik írása lábjegyzetében. A probléma az, hogy a leglényegesebbről, a módszerekről nem nagyon esik szó, s így az elsősorban médiaszakos egyetemi hallgatóknak, újságíró-tanoncoknak, s talán újságíróknak szánt munka alapvető szerepét, feladatát kevéssé tudja betölteni.
A kötet második részében nyolc tanulmányt szenteltek a szerzők az oknyomozó újságírás gyakorlatának, ami abból áll, hogy tematikusan csoportosítva (nagypolitika, igazságszolgáltatás, környezetvédelem, helyi önkormányzatok, szociális ellátás stb) röviden ismertetik, szinte felleltározzák a különböző leleplezéseket, mindössze két eset kap önálló fejezetet. A szerkesztőnek éppen csak az nem jutott eszébe, hogy ezeknek az oknyomozó riportoknak a szerzői közül néhányat megkérjen, írják meg az adott üggyel kapcsolatos tapasztalataikat: hogyan gyűjtöttek anyagot, hogyan dolgozták fel az ügyet, milyen nehézségek adódtak munka közben stb. Chris Mullin – aki kinyomozta, hogy a 21 halottal járó birminghami IRA robbantás hat elítéltjét ártatlanul börtönözték be – arra a kérdésre, hogyan jutott az igazi tettesek nyomára azt válaszolta: „Egyszerű nyomozói munkával, abból a fajtából, amelyet a nyugat-közép-angliai zsaruknak is melegen ajánlanék.” Pontosan ezt hiányoljuk ebből a könyvből: a „nyomozómunka” részleteit.
Kézenfekvő lett volna közreadni a kötetben néhány oknyomozó riportot is, hogy az olvasó lássa, milyen ez a műfaj, hogy kell csinálni, milyen eszközökkel, hatásokkal él az újságíró. A szerkesztő nyilván maga is érezte ennek szükségességét, s közzétette egy – nem kis részben a képeivel is ható – tv-műsor dialógusait, leírta beállításait; ennek a megfagyott szövegnek a hatásfoka azonban nem ugyanolyan, mint egy kvalitásos, írott riporté.
A szigetország kulturális tradícióit, az elmúlt évek belpolitikai eseményeit, a brit sajtó intézményrendszerét, struktúráját, a BBC történetét nem ismerő magyar olvasó sokszor elveszettnek érzi magát az odavetett nevek, utalások dzsungelében, a magyar kiadó pedig nem segít lábjegyzetekkel, kronológiával, esetleg magyarázó tanulmánnyal. Az jó, hogy az oknyomozó újságírás honi helyzetéről, problémáiról is kapunk tanulmányt, az már kevésbé, hogy Vajda Éva-Ószabó Attila nem mondanak semmi újat, ráadásul tanulmányuk eredetijét már négy éve publikálták, ez a mostani „felújított” változat. Szerintük oknyomozó riportot – amelyet találóan a zárt ajkak és zárt ajtók felnyitásának neveznek – nemcsak tényekről, hanem személyes viszonyokról, szándékról és jelenségekről is lehet írni.
Az Oknyomozó újságírást angolul 2000-ben adták ki, de mindaz, ami azóta történt a magyar változatban reflektálatlanul marad. Például, hogyan változott meg, ha megváltozott a hatalom és a sajtó viszonya Tony Blair kormányzása alatt. Vagy: szó esik arról, hogy 1999. május 24.-én a brit kormány közzétette az információ szabadságáról szóló törvény tervezetét. És azóta mi történt?
Az impresszum szerint a kötetnek se szerkesztője, se nyelvi lektora nem volt. Meg is látszik. „A honlapok alapvetően öt fő forrásból származnak “ – olvashatjuk a 228. oldalon, majd ezután négy tételből álló felsorolás következik. Margaret Thatcher neve következetesen Tatchernek, a Tanjug hírügynökség Tandzsugnak van írva. (145. o.) A fordítónak nem lehetett könnyű dolga a többnyire túlírt, gyakran széteső szerkezetű tanulmányok magyarításával, s ez meg is látszik szövege színvonalán. „Az 1990-es évek kutyaszorítója.”; „adatok és alternatív tudományos nézetek latravetése”; „A politikai vezetők gyakran folyamodnak államköltségen utaztatáshoz.”
Megfogadtam Hugo de Burgh jó tanácsát, kézbevettem a könyvet. El is olvastam. De nem érzem úgy, hogy „okvetlenül” szükségem volt rá. (Oknyomozó újságírás. Szerk. Hugo de Burgh. Ford.: Béresi Csilla. Jószöveg Műhely Kiadó, 424 oldal, 2790 Ft)

Gervai András

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu