buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az oroszok kisvilága és „nagyvilága”


2005.06.10

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Vlagyimir Vojnovics: Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai. Fordította: Hetényi Zsuzsa. GABO Könyvkiadó, 2005, 317 oldal, 2490 Ft · Téma lezárva. Kortárs orosz elbeszélések. Fordította: Abonyi Réka, Bata István, Bratka László, Őcsák Veronika, Simon László. GABO Könyvkiadó, 2005, 293. oldal, 2990 Ft · Vlagyimir Tucskov: Az orosz szex védelmezője. Történetek újgazdag bankárokról. Fordította: Őcsák Veronika. GABO Könyvkiadó, 2005, 209 oldal, 2490 Ft · Valerij Karisev: Az orosz maffia gyilkosa. Egy bérgyilkos élete. Fordította: Tóth Csaba. GABO Könyvkiadó, 2005, 252 oldal, 2500 Ft
 

Igazán nem panaszkodhatunk, az utóbbi pár hónapban az orosz kulturális évadnak és a Könyvfesztiválon az orosz díszvendégségnek köszönhetően sok érdekes orosz könyv jelent meg. Az orosz könyvek kiadásában egy kis kiadó, a GABO – remélem, ezzel nem sértem meg őket – állt az élre. Nekik köszönhetően a magyar olvasó egyaránt megismerkedhetett a mai orosz irodalomban már klasszikusnak számító művekkel és a fiatal, kezdő írók prózájával, valamint a tömeges olvasói igényt kielégítő bestsellerekkel.

Vlagyimir Vojnovics: Iván Csonkin közlegény élete című szatirikus műve magyarul jelentős késéssel jelent meg. Noha jó tíz évvel ezelőtt már ment a mozikban Jirí Menzelnek a regényből készült filmje, egyetlen könyvkiadó sem vállalkozott arra, hogy kiadja ezt a mai orosz irodalomban kulcsregénynek számító művet. Az Iván Csonkint Vojnovics 1963-ban kezdte írni, s a maga idejében csak Nyugaton jelenhetett meg; a szerző többek között emiatt is, 1980-ban a Szovjetunióból emigrálni kényszerült. Jelenleg Münchenben és Moszkvában él. Az Iván Csonkin a szó eredendő értelmében komikus eposz. A Szovjetunió történetének dicsőséges eseménye, a II. világháború – az oroszok Nagy Honvédő Háborúnak nevezik – idején játszódik, hőse egy közlegény, aki leginkább a népmesei hősökre, Bolond Ivánra, illetve az ostobácska legkisebb fiúra emlékeztet. Vojnovics regényében lelepleződik a Szovjetunió szinte összes hazugsága, a propagandagépezettől kezdve az iszonyú szegénységet eredményező embertelen gazdaságpolitikáig és az állampolgárokat folyamatosan megfigyelés alatt tartó politikai rendőrségig. Csonkin az orosz irodalomban a kisemberek utóda, egy hétköznapi figura a kisvilágból, ahonnan csupán felfokozott naivitásával rí ki. Rossz katona a háborúban, másra nem használható, minthogy a faluban egy kiszuperált repülőgépet őrizzen, de ezt a feladatát sem látja el. Nyurka kedvében járva, akibe beleszeretett, inkább a kertben tesz-vesz. Vojnovics gyilkos szatírája s a regény abszurdba hajló jelenetei elsősorban az orosz falu életét szétromboló ideológiai gépezetet veszik célba. Erre jó példa Ljuska története, aki egyszerű fejőnőként – úgymond – új fejési gyakorlatot vezetett be. Mire beindult a gépezet, az újságok címlapjára került, ráncigálták össze-vissza, filmezték: „Ljuska egészen belefáradt ebbe az életbe. Hazajön egy-két napra szülőfalujába, megrángatja a csöcsöket a fényképezőgép előtt, és máris utazik tovább. Ülésszak a mezőgazdasági akadémián, írókkal találkozó, fellépés a forradalom veteránjai előtt. És az újságírók elől nincs menekvés. Ahová Ljuska megy, ők is oda mennek. Számukra Ljuska épp olyan, mint egy fejőstehén.” A Ljuska által kezdeményezett mozgalomnak pedig az lett a vége, hogy „a teheneket már nem volt ki fejje”.
A regény magyar fordítása kiváló munka. Hetényi Zsuzsa remekül birkózott meg a nehéz feladattal, szellemesen fordította le a szójátékokat, és jól adta vissza a Vojnovics-regényre oly jellemző beszéltnyelviséget. Értelmező-magyarázó utószóval is ellátta a könyvet, melyben kifejezi kétségeit azzal kapcsolatban, hogy a szocializmusban nem élt nemzedékek képesek-e befogadni Vojnovics szatíráját. Én azonban úgy gondolom, ez nem jelent akkora problémát, mivel a jelenben is gyakran tapasztalhatjuk meg a politika elszemélytelenítő voltát. Sajnos, nem vesztette el érvényét a következő bon mot sem az Iván Csonkinból: „A tömeggyűlés olyan rendezvény, ahol sok ember gyűlik össze, és a szónokok azt mondják el, amit nem gondolnak, a tömeg pedig azt gondolja, amit nem mond el.”
*
A Téma lezárva című kötet mai orosz elbeszéléseket tartalmaz, a huszonéves fiatalok műveitől kezdve a már „klasszikusnak” számító Ljudmila Ulickaja és Vlagyimir Szorokin elbeszéléseivel bezárólag. Az elbeszélések különböző színvonalúak, és nem világos az olvasó számára, ki válogatta őket. Talán az előszó írója, Galina Dursthoff – a név Németországban élő orosz származású szerzőre utal – vagy valaki más, mindenesetre fel kellett volna tüntetni. Ami sokkoló ezekben a tehetséges és kevésbé tehetséges művekben, a posztszovjet „kisvilág” megalázottjainak és megszomorítottjainak a kegyetlen sorsa: szinte mindegy, hogy hajléktalanok, prostituáltak vagy újgazdagok. Az elbeszélések bővelkednek horrorisztikus részletekben és az emberi megaláztatás ravasz módozatainak bemutatásában. A szerzők többsége – köztük fiatal hölgyek is, mint például a huszonéves Irina Gyenyezskina – nem tesz lakatot a szájára, a káromkodás úgy látszik, a mai orosz próza beszédmódjának szerves része. Az antológiában szereplő művek között sok az én-elbeszélés, tele reménytelenséggel, beteges elvágyódással (néha perverzióval) és apokaliptikus kataklizmák előérzetével. Vagyis a „posztszovjet posztmodern” fekete irodalma nem akar véget érni. Ennek a nemzedéknek alapvető élménye nem a felszabadulás, hanem az emberi (társadalmi) kapcsolatok teljes szétesése, az abszolút kiszolgáltatottság és az erőszak mindennapossá válása. Nekem a kötetből három elbeszélés tetszett: Oleg Posztnov: A darázs című műve, valamint a két nagy ász, Ulickaja és Szorokin elbeszélései. Az elbeszéléseket a szerzők önvallomásai vezetik be, melyekből megtudhatjuk, hogyan érzik magukat a világban, de valódi életrajzuk homályban marad.
*
Vlagyimir Tucskov az előző antológiának szintén szereplője, s a GABO – helyesen – külön könyvben is kiadta elbeszéléseit, Az orosz szex védelmezője címen. Ezek kétségtelenül jó elbeszélések, valahol a magas és tömegirodalom határán. Igényesen megírt, groteszkbe, abszurdba hajló történetek a különc, orosz újgazdagokról, akik mintha folytatnák az előző századokban élt, arisztokrata földesurak hóbortjait, rengeteg pénzért külön világot rendezve be maguknak. A könyv olvasásakor felrémlettek bennem Serena Vitale, az olasz szlavista által A jégpalota (Magvető, 2003) című kötetben összegyűjtött hiteles történetek a 18. és 19. század különc oroszairól, akik duhaj mulatozás és kápráztató fényűzés közepette múlatták „tréfáikkal” napjaikat. A mai orosz újgazdagok kitalált hóbortjainak Tucskov könyvében majdnem mindig történelmi gyökerei vannak. A különc című elbeszélés hőse például a jól bevált Nyecsajev nevet – ismert, 19. századi forradalmár-terrorista, Dosztojevszkij: Ördögök című regényének egyik „ihletője” – választotta magának, majd megvásárolt öt, Moszkva környéki falut, ahol forradalmat szervezett, melynek iszonyú vérontás lett az eredménye. A gyöngytenyésztés a szocializmus tükrében című elbeszélés Viktor nevű, fiatal, dúsgazdag vállalkozó hőse pedig merő passzióból, az 1990-es évek végén létrehoz egy szocialista típusú kutatóintézetet, mindenkinek a szovjet időkben elfogadott fizetést állapít meg, életre kelti a termelési viszonyok szocialista rendszerét, tulajdonképpen azt a szemléletet, hogy a munkafolyamat nem szükségszerűen vezet eredményhez. Rendszeresen szakszervezeti gyűléseket szerveznek, faliújságokon tájékoztatják a dolgozókat, sőt a hetvenes évek hangulatának hű felidézése érdekében még besúgóhálózatot is működtetnek. A dolgozók olyannyira ragaszkodnak intézményükhöz, hogy életüket sem kímélve fegyverrel védekeznek, amikor a bűnöző bandák megtámadják őket. Végül Viktor egyszerűen elkártyázza az intézetet. Vlagyimir Tucskov könyve jó példája a színvonalas, szórakoztató irodalomnak, noha ő sem tudja kivonni magát a divat, a „fekete irodalom” hatása alól.
*
Valerij Karisev: Az orosz maffia gyilkosa című könyve Alekszandr Szolonyik, a hírhedt bérgyilkos életének krónikája. A Szovjetunió szétesése után Oroszországban megjelent az úgynevezett „jogászirodalom”. Több ügyész, ügyvéd, bíró tollat ragadott, hogy feltárja a múlt rendszer törvénytelenségeit, elhallgatott ügyeket hozzon nyilvánosságra, gyakran addig titkosnak számító dokumentumok kíséretében. Szolonyik életrajzát is védőügyvédje írta meg, aki több maffia-per vádlottját is képviselte a bíróságon. Szolonyik hírneve, ha pályafutása nem is, kissé a magyar wkisky-s rablóéra hasonlít. Többen Robin Hood-nak tekintették, aki pártfogolja a szegényeket és kiégeti a társadalomból a „bűnözés fekélyeit”. A távoli orosz városkából, Kurgánból származó ifjú pályáját a rendőrségnél kezdte, majd miután egy pert akasztottak a nyakába, nem maradt számára más megoldás, minthogy elvállalja a KGB egyik leányvállalata megbízását, s hivatásos bérgyilkos lesz. Az lett a dolga, hogy az egymással vetélkedő maffiavezéreket kinyírja. Ezért jól megfizették, és élhette az orosz újgazdagok fényűző életét. Mikor már nem volt rá szükség, titokzatos körülmények közepette eltűnt, s nem tudni, hogyan fejezte be életét. Valerij Karisev könyvében nyomon követhetjük egyfelől a volt és jelenlegi államvédelmi szervek és a bűnözés öszszefonódását, másfelől az orosz büntetés-végrehajtás velejéig korrupt gyakorlatát. Persze, ebben nincs semmi új. Ami engem leginkább megdöbbentett Karisev könyvében, az úgynevezett szovjet „szocialista városok”, a körülbelül ötszázezer-egymillió lakosú, általában a nehéziparra szakosodott vidéki helységek teljes lepusztulása, valamint e városok lakótelepein élő „munkásosztály” kilátástalan helyzete. Míg Moszkvában, bizonyos körökben tombol „az édes élet”, a vidéki Oroszország felzárkóztatására, úgy tűnik, nincs semmi remény.
Az orosz írók társadalmi érzékenysége jóval nagyobb magyar kortársaiknál. Ez azonban semmiképp sem jelent különbséget az irodalmi értékek területén, csupán annak konstatálása, hogy a jóval élesebb társadalmi különbségek, a múlt súlyosabb öröksége és a kilátástalanabb jelen más minőségű irodalmat hoznak létre.

Szőke Katalin

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu