buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 18, vasárnap
Ilona napja





















Évfordulók:
1850: Honoré de Balzac halála (Párizs)
1977: Déry Tibor halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A forradalmár és a szemtanú


2005.09.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„A Klein-naplót olyan hallgatni… mintha te magad beszélnél. Helyetted mondja valaki, amit mond, de rólad, neked. Minden meg van írva, illetve az létezik, ami írva van, és amiatt, mert meg van írva.”
 

Gerlóczy Márton: Váróterem

A váróterem várakozás céljára berendezett nagyobb helyiség. Lehet önmaga, azaz pályaudvaron álló fém és üveg kalitka, vagy, metaforikus értelemben: szülészet, panel, öregek otthona, osztályterem. Terek, ahol jól-roszszul, tömegesen vagy egyedül, eltöltjük a nekünk szabott időt. Nem újszerű, ám nagyon kézenfekvő gondolat. Gerlóczy Márton második regényében egy egész várost rendezett be várakozás céljára. A színtér közép-európai és sivár, a hozzá passzoló ólmos-szürke éggel, bölcselkedő, cinikus szereplőkkel. Gerlóczy hőse Valdemars, a fiatal nihilista újságíró nagy volumenű és közhelyes cikkeket ír a közelgő világvégéről – emellett barátaival iszik, nyavalyog és kutyát sétáltat. „A házak falaira puskát rajzoltam,/ az egyetlen forradalmár vagyok a városban”, énekelte pár éve Lovasi András, a Kispál és a Borz frontembere. Valdemars sem tesz mást: magánforradalmárként vív harcot, környezetével, a Világgal és a Kérlelhetetlennel – szóval mindazzal, ami ellen küzdeni nem nagyon lehet. Nagyképű és hisztérikus figura, ám elég értelmes ahhoz, hogy tudja: az örök szembenálló szerepe sem értékesebb a többinél; s hogy a puskarajzolgatásnál ő maga sem juthat tovább. Harca valójában a szeretetért folyik – azért a fenntartások nélküli, elfogadó szeretetért, amiben szégyen és harag nélkül önmaga lehet. Ez az érzés jelent egyedül kiutat a Váróteremből, az élhetően berendezett űrből.

Gerlóczy Márton, az Igazolt hiányzás szerzője új, sikergyanús könyvvel jelentkezik, címe Váróterem. „zavarba ejtően érett, a rációt és a transzcendenst szokatlan érzékenységgel ötvöző, korszerű regény”, olvasható a hátlapon. Mindegyik állítás vitatható – hiszen egy felnőtt író szövege nem lehet zavarba ejtően érett, nincs szokványos érzékenység vagy korszerűtlen regény – tény azonban, hogy Gerlóczy Márton a Váróteremmel újítani tud, legalábbis magához mérten. Nem önmagáról ír, s ez bölcs döntés részéről; az Igazolt hiányzás, mely életéről szólt, nem is volt más, mint kötetnyi terjedelműre duzzasztott apológia. Gerlóczy ráébred az elvonatkoztatásban, a fikcióban rejlő lehetőségekre, és egy bizonyos fokig élni is tud ezekkel. Bár az írás folyamatát már inkább tekinti célnak, mint eszköznek, a dühödt váteszi hangvétel, a „ha én egyszer kinyitom a számat” attitűd sajnos új regényében is meghatározó szerepet kap. Ilyenkor mindenről megfeledkezve monologizálni kezd, és főhősének nevében elmondja azt, amit az életről, magányról, az emberi természetről, stb., gondol. Megáll az idő, megdermednek a szereplők, Gerlóczy kifejti véleményét, aztán minden mehet tovább. Önkényes, de elfogadható szerzői eljárás. A problémát nem is az unos-untalan közbeiktatott monológok jelentik, hanem azok arrogáns fensőbbsége, kinyilatkoztatás jellege. Mert a forradalmár nem viccel. Ha kell, meghal vélt igazáért – de sosem néz tetteire kritikusan vagy iróniával; Gerlóczy őszintén és komolyan ír, de minden alázat és önkritika nélkül. Ha majd önmagával szemben is kíméletlen lesz, ha képes lesz saját munkájára távolságtartással tekinteni, akkor igazi alkotóvá válik. Talán. Addig marad a felszínesség, és az olyan giccses, nyakatekert mondatok, mint például ez: „Szinte a tüdőmben éreztem a beszippantott tér teljességét, a burokban vegetáló sokszínű teret, ahol harapni lehet a levegő frissességét, a környezet olyan tisztaságát és szelídségét, melyben az idő megbotlik, és selymesen simogatva múlatja magát.” Vagy, egy másik: „A görcsösen és tudathasadásosan múló álom egészen délig engedte kábulni jéghideg magányában.”

Gerlóczy Márton: Váróterem. Ulpius Ház Kiadó, 168 oldal, 1980 Ft

Grecsó Krisztián: Isten hozott

A jövő irodalomtörténészei talán a „neomikszáthi” vonulathoz fogják majd sorolni Grecsó Krisztiánt – Háy Jánossal és Cserna-Szabó Andrással együtt – hiszen azon írók közé tartozik, akik újjáélesztették és közkedveltté tették a lassú sodrású, anekdotázós történetmesélést. A közös irányultság mellett hangvétele nagyon is egyedi. Prózájában ötvöződik a tájjelleg és a barokkos stíl – olyan költői nyelv ez, amiben a rövid, pattogós móriczi mondatok és a cizellált, metaforikus leírások egyaránt természetesen hatnak. Grecsó – bár korábban két verseskötetet is megjelentetett – a 2001-ben kiadott Pletykaanyu címadó novellájával vált szélesebb körökben is ismertté, mondhatni, hírhedtté. Az elbeszélést olvasva több szegvári lakos is magára ismert, és a faluban, ahol az író gyermekkori éveit töltötte, magasra csaptak az indulatok. Az ügyből aztán az év esedékes irodalmi botránya lett – Grecsót pedig árulónak tartották könyve miatt Szegváron. A szégyen mindmáig élő és ható erő falun. A megbélyegzett embert mintha élve temetnék el, jobb, ha más vidékre költözik – a szegváriak pedig úgy érezhették ekkor, hogy egy egész ország előtt kell szégyenkezniük. Grecsó célja persze nyilvánvalóan nem a megszégyenítés volt; ő nem elárulója a falusi létnek, hanem a megörökítője. Történetdarabkákból, pletykákból és adomákból irodalmat hoz létre, méghozzá szépet.

„A földműves élete rövid, mint a gazdasági év. A tavasz már kimossa az emlékezetből a telet, a tavaszt a nyár. A falu kis házaiban nem marad jel, hír, emlék azokról, akik elébb lakták” – idézet Móricz Zsigmondtól. Aztán még egy, ezúttal Krúdy Gyulától: „nem vagyunk mások , mint folytatásai a régi időnek, a lábnyomok továbbmennek ugyanazon az úton, jó szem kell hozzá, hogy megláthassa, hol végződik az egyik nemzedék lábnyoma és hol folytatódik az új nemzedéké.” Első regénye elé e két meghatározó szerepű mottót választotta Grecsó Krisztián. Az Isten hozott a hetvenes évek, egy Sáraság nevű falu, és az ott felcseperedő árva fiú, Gallér Gergő közös története – egy könyv az emlékezés és az identitáskeresés kanyargós ösvényeiről.

Sáraság bizonyos szempontból olyan, mint bármelyik alföldi falucska. Apró település a nagy síkságon, földutak, egy régi várfal romjai és a helyi katolikus templom – nincs itt sok látnivaló az idegen számára. Emellett misztikus, átok sújtotta terület. Itt özönvíz előtti óriások vérrel teli lábnyomai mélyednek a sárba, az ősök árnyai pedig gazdátlanul terpeszkednek a házak falán; holt kutyák fialnak eleven kölyköket, steril apától születhet egészséges gyermek Sáraságban – a helyiek számára mindez természetes, ilyesmin csak egy gyüttment csodálkozna. Megszokott, hogy a falubeliek hajnalonta beszélnek álmukban, és ilyenkor néha ószövetségi nyelveken szólalnak meg; vagy hogy egész életükben kínzó szomjúság gyötri őket, és ezért mindenhova kantát, vízhordó edényt kell magukkal cipelniük. Különlegességüket helyi átlagnak tekintik – közös ismertetőjegynek, amire azért minden sárasági büszke lehet – s nem sokat foglalkoznak vele. A csodák itt még három napig sem tartanak, hamar felejtik őket. Sáraságban úgy szállhat valaki az égbe, hogy még utána sem néznek. A józan paraszti közöny törli és megújítja a kollektív emlékezetet, túlélőképessé és állandóvá teszi a falut – nemzedékek váltják egymást a kis térben, anélkül, hogy valójában bármi is változna. A falusiak megkopott ruhaként öltik magukra elődeik sorsát, a külvilág létezéséről pedig jóformán tudomást sem vesznek. Nincs miért emlékezni, ha egyszer minden újra megtörténik: mélyülnek a hátrahagyott nyomok, akár a Száz év magányban. Gallér Gergő az egyetlen tanú, emlékező, ebben a közösségben. Látja az idő feledésbe vesző fonalát. Ismerni akarja a régi és új adomákat, pletykákat, s az eltitkolni vágyott eseteket is. Ezekről többnyire kaliber (médium) barátja, Metz Dezső mesél neki – a hallott történetek előtte kapcsolódnak, fonódnak össze, mutatják meg a sárasági lét egészét. Gallért legjobban a rejtélyes Klein-napló érdekli: az a túlvilági ihletésű testamentum, amit a falu gépírónője, Pannika néni rögzített öntudatlanul, a téesz-elnök diktálta hangulatjelentés helyett. A Klein-napló hosszú időre titkosított anyag, senki sem tudja, miről szól, még lejegyzője sem. Talán a sárasági lakosok halálának óráját jövendöli meg, mint ahogyan azt sokan hiszik; talán kiderül belőle, hogy ki ölte meg 1948 telén Matildkát, a sárasági szüzet, akit esküvője előtt egy nappal találtak meg „a Tisza sík tükrébe olvadva, szomorú, édeskés mosolylyal az arcán” – a gyilkossággal akkoriban minden alap nélkül Klein Edét, a falu zsidó kelmeárusát vádolták. Az ismeretlen Klein-napló létezése egyenlő a rólunk szóló ismeretlen történet létezésével. Nyissa fel az, aki meri, aki képes megérteni – a sáraságiak végül is megteszik, de a megismert sorokról sosem lesznek képesek objektíven beszélni, legfeljebb saját emlékeikről mesélnek. Amit hallottak, csak önmagával lenne megmagyarázható. Gallér Gergő mintha ennek a naplónak lélegző, élő megtestesítője lenne: a folyamatosan íródó könyv. Szemtanúként veszi magára közösségének múltját és jelenét, bűnökkel és titkokkal terhelt emlékezetét – a mindent látó árva így válik bűnbakká, saját barátai, örökbefogadott húga szemében is. Ahhoz hogy kitaszítottsága megszűnjön, el kell jusson a legmélyebb titokig. Csak így, a végső tudással térhet vissza falujába, fogadja magába újra Sáraság.

Van két szövegrészlet az Isten hozott-ban, ami sokat elárul a könyvről és szerzőjéről. Az első egy monológban hangzik el: „… az én sóhajtásom tíz sor, de nem mozdul meg tőle egyetlen fűszál sem…” A második részlet a naplóról szól: „A Klein-naplót olyan hallgatni… mintha te magad beszélnél. Helyetted mondja valaki, amit mond, de rólad, neked. Minden meg van írva, illetve az létezik, ami írva van, és amiatt, mert meg van írva.” Hozzátenni ehhez sokat nem lehet. Olvassák el Grecsó Krisztián új könyvét, érdemes.

Grecsó Krisztián: Isten hozott. Magvető Kiadó, 322 oldal, 2690 Ft

 
 
 

Koncz Tamás

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu