buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Élni nagyon egyszerű, hazudni nem”
Szabó Magdával az íróvá válásáról, a világnézeti hűségről, művei születéséről


2001.04.03

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Freskó, Az őz, Régimódi történet, A pillanat, Az a szép fényes nap, Vörösmarty – néhány találomra választott regény, esszé és színdarabcím a páratlanul gazdag és egyenletesen európai színvonalú életműből. Szabó Magdát azok is ismerik, akik nem is olvasták meghatározó munkáit, csak a tévében látták a vagy féltucatszor ismételt Abigélt, gyermeküknek vagy unokájuknak esténként lefekvés előtt felolvastak a Tündér Lalából. Harmincöt nyelvre fordították le írásait, minden jelentősebb magyar állami és irodalmi díjat megkapott, kétszer jelölték Nobel-díjra. Egy szellemi ereje teljében lévő, magát irigylésre méltóan szép és választékos magyarsággal kifejező írónővel beszélgettünk, aki Pál apostol szavaival szerényen mondja magáról, hogy “a nemes harcot megpróbáltam megharcolni".
 

– Ókút című önéletrajzi regényéből kiderül, hogy korántsem készült írónak, mi több az iskolában első tanító nénije szerint nem tudott fogalmazást írni.

• Annak ellenére, hogy felmenőim között sokan foglalkoztak írással, miközben egy pillanatra sem merült fel bennük, hogy esetleg ebből is éljenek, nekem gyerekkoromban eszembe sem jutott, hogy író legyek. Én már kislány koromban biztosan tudtam, hogy tanár leszek. Olyan “természetellenes” gyerek voltam, aki ahogy haza ért az iskolából, egyből leült megcsinálni a leckéjét. Szerettem tanulni. Mégis egy alkalommal a tanár néni azt mondta az édesanyámnak, hogy szólni kellene ennek a gyereknek, mert nem tud magyar dolgozatot írni. Pedig otthon folyton verset, színdarabot ír – válaszolta megdöbbenve az édesanyám. Kétségtelen, a fogalmazásban soha nem arról írtam, amiről kellett volna. Ahogy arra később rájöttem, a magyar dolgozataim azért nem sikerültek, mert azokat nem egy kislány, hanem egy leendő írónő vetette papírra. Ha, teszem azt Mátyás király egyik álruhás kalandja volt a feladat, akkor én egy, az eredeti történettől független mesét írtam a királyról. Miért ismételjem, gondoltam, amit már úgyis ismerünk.Nem lehet csodálkozni, hogy a tanár néni ideges volt.

– De aztán egy bizonyos Szondi tanár úr csak felfedezte magában az íráshoz való tehetséget.

• Az úgy történt, hogy meghirdettek egy irodalmi pályázatot, Mit tehet a magyar nő Trianon után a magyar társadalomért? címmel. Leültem és megírtam egy óra alatt. Ma talán, ha egy hétre bezárnának egy szobába, akkor sem tudnám. Első díjat nyertem. Behívatott Szondi tanár úr, aki maga is ifjúsági író volt, s azt mondta: “Szabó, legyen erős, magából író lesz”. Még azt is hozzátette, hogy ettől kezdve véget ért számomra a gyerekkor. Képzelheti, hogy kétségbe estem, sírva mentem haza, hiszen tizenkét éves voltam akkor. Attól kezdve a tanári könyvtárból hozta nekem Szondi tanár úr az olvasnivalót, aki azt tartotta, hogy egy író nem lehet műveletlen. Felváltva faltam Dickenst és Jókait.

– Első versei is a “vesszen Trianon” jegyében születtek. A mai gyerekek érdeklődését ismerve, egyszerre groteszk és megdöbbentő, hogy tizenéves kislányok irredenta költeményeket írnak és szavalnak. Nem éreztek gyerekként akkor meg valamit abból, hogy eszközei a politikának, a felnőttek hazafias pátosszal teli világának?

• Nem volt abban semmi manipuláció, egy ország volt felháborodva. Nem irredentizmus volt az, hanem hazaszeretet, hiszen alig volt a csonka országban olyan család, amelynek ne lettek volna hozzátartozói az elcsatolt területeken. Ezekből a verseményekből persze semmi sem került be később az első kötetembe, mert bűn rosszak voltak. De nincs mit szégyellni rajtuk; egy tiszta lélek gondolatait, érzelmeit tolmácsolták. A valódi írás már akkor kezdődött, amikor frissen végzett magyar–latin–történelem szakos tanárként óraadói státuszt kaptam először a debreceni kollégiumban, aztán kinevezett tanári állást Hódmezővásárhelyen. Ott, az internátusban vészeltem át Abigéllel és a többi növendékkel és diakonisszával együtt a háború utolsó két évét. A Szondi tanár úr szerkesztette, Mi utunk című református lapban jelentem meg először a verseim.

– Aztán felgyorsultak az események. A negyvenes évek végén már Budapesten él; az Újhold című folyóirat körüli irodalmi csoportosulás fogadja be, avatja költővé.

• Hittem az újjászülető demokráciába, ezért, amikor hívtak, elfogadtam a köztisztviselői állást a Vallás -és Közoktatásügyi Minisztériumban. Ott Lengyel Balázs, az Újhold későbbi szerkesztője és Kálnoky László költő lettek a kollégáim. Általuk, és barátaik – Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Lakatos István, Rába György és mások – által egyik pillanatról a másikra az irodalmi élet középpontjában találtam magam. Azonos műveltségű, ízlésű és politikai felfogású fiatal írók voltunk. Megmérettem, és nem találtattam könnyűnek. A Nyugat volt számunkra a minta, és sohasem felejtettük el, hogy Babits a mesterünk. Három éven át jelent meg az Újhold. Aztán hatalomra került Rákosi, és ebben a vézna kis folyóiratban látta az ellenség egyik bázisát. Kezdtük érezni a nyomást, felszólítottak bennünket, írjunk erről, arról, amarról. Mi meg közöltük, hogy csak azt tudjuk írni, amit a szívünk diktál. Hát ennek nem örültek, úgyhogy pillanatok alatt elvesztette mindenki az állását. Időközben én férjhez mentem Szobotka Tibor íróhoz, aki akkor a Magyar Rádió főtitkára volt. Őt úgy távolították el, mint kártékony polgári elemet, hogy még a főlépcsőn sem engedték lejönni. Elég sokat éhezett ezután az Újhold minden tagja, de büszkén jelentem, senki sem írta meg azt a verset, amit a hatalom rendelt tőle. Sok versem született akkoriban, amikor a férjem udvarolt nekem. Boldog és kételkedő versek, arról, hogy miként fog ez a kapcsolat a gyakorlatban működni. Hála Istennek kivételes, felejthetetlen házasság volt. Az a házasság, amiért kislányként imádkoztam. Nem viseltem könnyen a férjem elvesztését, most is nehezen viselem, de tudom, hogy egyszer még látni fogom.

– Két alkotó ember kapcsolata, kivált hogy mindketten ugyanazt a mesterséget űzik gyakran torkollik rivalizálásba.

• Erről köztünk szó sem volt. Ez abban a társaságban amúgy sem ment volna. Nemes Nagy Ágnes sikereinek férje, Lengyel Balázs háromszor annyira örült, mint a sajátjának. Az én sikereimnek a férjem ugyanúgy. Nálunk mindenki a másiknak drukkolt. Ha egyáltalában volt keserű perce a házasságunknak, az abból adódott, hogy a férjem sokkal nehezebben kommunikált bárkivel, mint én. Engem, ha egy idegen város kellős közepén letesznek, akkor három perc múlva nyolc embert ismerek. A férjem másképp viselte az ütést, a megaláztatást. Én megszoktam, mert engem nagyon szigorúan neveltek. Az iskolában is azt sulykolták belém, hogy én nem vagyok senki.

– Aligha véletlen, hogy az ön temperamentumát, harcosságát, rendíthetetlen igazságérzetét “örökölték” könyvei hősnői.

• Meglehet. De én nem vagyok sem olyan szép, sem pedig olyan jó, mint a hősnők nagy része. A bátorság az belülről jön, az nem én vagyok. Az annak a tájegységnek a bátorsága, amely ismeri a pusztai vihart meg a pusztai szelet. Meg is írták rólam a külföldi kritikusaim, hogy hoztam magammal a szülőföldem szenvedélyét. Látszik, hogy pusztai lány is vagyok, aki tudja milyen az, amikor elkezd őrjöngeni a természet.

– Miből éltek a kényszerű szilencium majd' tíz esztendeje alatt ?

• Az én általános iskolai tanári fizetésemből, 630 forintból, amiből még a szüleimet és az apósomékat is támogattuk. Naponta hordtam haza a menzáról egy másfél literes befőttes üvegben a levest, azon éltünk. De hál' Istennek az életművünket meg tudtuk írni. Éhezni nagyon egyszerű, hazudni nem. Állásba jutni azon az áron, hogy a hatalmat kiszolgálom... Hát nem!

– Sok író kollégájuknak ez akkor sem okozott gondot. Könnyen alkalmazkodtak a hatalomhoz.

• Volt olyan, aki átment az utca másik oldalára, hogy ne kelljen nekünk köszönni. És ez még a tisztességesebbje közé tartozott. Legalább szégyellte magát amiatt, hogy ódát írt Sztalin bajuszához, szép szeméhez. Tudták nagyon jól, milyen nehéz körülmények között élünk. De ha az ember fölteszi valamire az életét, akkor nem hazudhat.

– Hogyan lett a szépreményű költőnőből prózaíró?

• Észrevettem, hogy szűkülni kezd a költői termés. Vagy arról írtam, hogy mennyire boldog vagyok a házasságomban, vagy arról, amit magam körül tapasztaltam. Hogy a rendszer a halálnak adja a jó szándékú embereket. Megvilágosodott előttem, hogy ez nem csak egy szűk kört érint, hanem az egész Magyarországot, ahol előre meg van írva mindenki életének a forgatókönyve. Rá kellett döbbennem, hogy nem csak én vagyok elégedetlen, megalázott, állásából elbocsátott. Az ország egyik fele börtönben ült, a másik részét üldözték, a harmadik meg hazudott. Mert hazudott, ha vállalta az együttműködést. Azt láttam, hogy valahogy mindenki boldogtalan. Miért írok én verset arról, amit történetben is el tudok mondani? És akkor már nem csupán egy életérzésről, két ember magánügyéről lenne szó. Persze azt sem tudtam, tudok-e prózát írni. Már Mariska tanító néni is megmondta, hogy nem megy nekem a fogalmazás... A férjem is bíztatott, azt mondta, ha a gyermekkoromról vagy bármi másról mesélek neki, reggelig el tudná hallgatni. Megpróbáltam, aztán ez lett belőle. Az első regényem, a Freskó tematikája a nagynéném temetésén alakult ki bennem. Mindenki mondta a magáét, arról meg szó sem esett, aki ott feküdt a ravatalon. Amikor befejeztem a könyvet, meg voltam győződve róla, hogy sohasem fog megjelenni. Annak ellenére, hogy a férjem, és a barátaink dicsérték. A regényt a lakásban nem mertem tartani, hiszen elmarasztaltam benne a hatalmat, amely rákényszerítette az embereket, hogy ne a tehetségük szerint éljenek. Egy olyan országról írtam, amelyben békepapok szolgálják ki a rendszert, miközben a börtönök tele vannak politikai foglyokkal. Egy példánya Debrecenben volt elásva, egy-egy kézirat volt belőle Nemes Nagy Ágneséknél és Ottliknál. Sokáig nem mertem elővenni. Még 56'-ban és 57'-ben sem.

– A Freskó végül is 58'-ban megjelent, s egy évre rá a Mondjátok meg Zsófinak és az Az őz is. A külföld is fölfigyelt Szabó Magdára.

• A Corvina idegennyelvű kiadónak volt egy kitűnő munkatársa, akivel a Mondjátok meg Zsófinak kiadása kapcsán kerültem kapcsolatba. Az ő elvált felesége, egy német asszony, Zebegényben élt, és magyar regényeket fordított németre. Ő hívta föl rám a figyelmét gyermekkori barátjának, az akkor már világhírű nyugatnémet írónak, Hermann Hessének. Hesse ajánlott be saját kiadójához, a frankfurti Inselhez. Először próbaszöveget kértek, majd kiadták a regényt. Olyannyira sikere volt, hogy az Insel jövőbeni könyveimre is szerződést kötött. Szóval óriási szerencsém volt, hogy egy nagy író észrevett. Nem is a tehetségemet, a tisztességemet karolta föl.

– Gondolom, hogy a nyugati elismerés bizonyos védettséget jelentett. Többé nem kellett elásni a kéziratokat.

• Ez igaz, de ez nem jelentette azt, hogy ne köszörülte volna rajtam a nyelvét a magyar sajtó. A kommunista írók nem voltak elragadtatva attól, hogy én egyszer csak megjelenek Nyugaton. A Freskó mondanivalója is nagyon zavarta őket, hát még az Az őzé. Mert akkoriban tabunak számított, hogy a békapapok megbeszélik a pártitkárral, hogy miről is szóljon a vasárnapi mise.

– Nyilván irigyelték, a sikereire, féltékenyek voltak magára.

• Nem féltékenység volt ez, hanem felháborodás. Hogy kiteregettem a "család" szennyesét.

– A 60-as 70-es években 35 nyelven adták ki regényeit, ami azt hiszem abszolút magyar írócsúcs.

• Az Insel után rögtön jelentkezett egy nagy francia kiadó, aztán egy angol és egy svéd. Ez utóbbinak köszönhetem, hogy kétszer is felterjesztettek Nobel-díjra, ahhoz ugyanis az kell, hogy svédül is el tudják olvasni a jelölők az író könyveit. Harmincöt nyelvre fordították le az írásaimat.

– Ha eddig a Nobel-díjat nem is kapta meg, már a Kádár-rendszer is elismerte teljesítményét, és 1978-ban Kossuth-díjjal tüntette ki.

• De ki nem találja, hogy mire kaptam a Kossuth-díjat. Nem ám a nemzetközi visszhangra talált regényeimre, hanem a Szép fényes nap című színdarabomra. Nem mintha ez nem lenne ugyanolyan kedves nekem, mint a regények. Azóta sem értem, hogy miért érezték azt a darabot ártatlannak. Mindenki tudta, hogy a Szép fényes napban a németek nem németek, hanem oroszok. Engem a világból mindig az újrakezdés érdekelt. Annak vállalása vagy kicselezése, miközben az ember nem törik meg, nem változtat a világnézetén. A legfontosabb mindig az volt a számomra, emberként és íróként egyaránt, ami Németh Lászlónál is gyakran előkerül, vagyis a társadalomban és a családban való megmaradás szuverenitása; hogy az erkölcsiségemet, a világnézetemet meg tudjam őrizni.

– Nemrégiben mutatta be a költő nevét viselő székesfehérvári színház Vörösmartyról szóló drámáját. Előtte pedig tabukat döntögetve, az irodalomtörténészek megdöbbenésére, forradalmian újraértelmezte a költő életművét. Egyszóval alaposan felkavarta a Vörösmarty körüli állóvizet. Mi késztette minderre?

• Vörösmarty egy valódi zseni volt, aki mindig háttérbe szorult. Ki kellett már mondani róla az igazságot. Ő soha nem lett olyan híres és olvasott, mint Petőfi vagy Jókai. Pedig, ha Kossuthot apánknak mondjuk, akkor Vörösmarty volt a nemzet dajkája, vigasztalója. Szegény nem tehetett róla, hogy se nem halt meg, mint Petőfi, sem pedig nem szökött el az országból. Emiatt aztán a neve szinte kimondhatatlanná vált. Gyulai Pál két évig házalt az utolsó Vörösmarty kéziratokkal, de nem vállalta őket senki. Arany János is azt mondta róluk, hogy tépettek azok a versek. A zseniális Vén cigányt zavarosnak találták, és arról suttogtak, hogy írójuk elméje megzavarodott. Pedig Vörösnmartynak semmi baj nem volt az elméjével. Szerintem rosszul tájolták be őt annak idején, nem az volt,aminek a marxista kritika beállította. A darabot a Vörösmarty bicentenáriumra, a színház és a város felkérésére írtam. Elbűvölő volt a premier, soha nem fogom elfelejteni. Átéltem azt, ami az írónak a legnagyobb elismerés:az úrfelmutatás csendjét. A közönség megértette, hogy Vörösmarty más, több és fontosabb, mint ahogy az iskolába tanították neki.

 
 
 

Tódor János

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu