buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 15, vasárnap
Valér napja





















Évfordulók:
1822: Verseghy Ferenc halála (Buda)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A szív lázadása
Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Kiadó vezetőjével


2001.04.03

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„Ahol csak tehetem, kerülöm mind a siker, mind a kisebbség fogalmának bűvkörét. Végül is könyvkiadó vagyok, nem kortárs politikus.”
 

– Idén novemberben lesz tíz éve annak, hogy a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó bemutatkozott első könyveivel, amelyeket azóta mintegy háromszáz magyar, és – 1994-től – százharminc szlovák nyelvű kötet követett. E teljesítmény láttán nyilvánvaló, hogy az 1989-et követő rendszerváltozások nyomán létrejött kisebbségi magyar kiadók között napjainkban a Kalligram minősül a “legexpanzívabb” határon túli magyar könyvkiadónak. Mi e siker titka?

• Siker? Nem. Ez önámítás lenne. És kisebbségi sem. Akkor a mártíromkodás tüneteinek lennék menthetetlen foglya. Ahol csak tehetem, kerülöm mind a siker, mind a kisebbség fogalmának bűvkörét. Végül is könyvkiadó vagyok, nem kortárs politikus. Vagyis az értékek, s nem az érdekek embere. Pontosabban, előbb az értékek, s csak általuk felvértezve az érdek embere. A Kalligram tíz éve számomra egyértelműen azt tükrözi, hogy az írott szónak, a művészi s a tudományos üzeneteknek igazából az értékbizonytalanság keltette űrben működik a valódi piaca. Ami önmagában nem rossz, de nem is jó. Csakhogy a beállt helyzet rámrakott egy olyan ontológiai terhet, ártalmatlanul gyengédet, persze, amely az évek folyamán egy fixa ideát préselt ki belőlem. Tételesen azt, hogy az általam kulcs- vagy húzóműveknek nevezett köteteinkről az a tévhitem alakult ki, hogy azok előkészítő jellegűek, hogy magukban foglalják a megújuló emberi egzisztencia, egy új szellemlét titokzatos erejű indítólökését. Tiszta luxus ez, de egyetlen. Nincs más önámítás bennem, mármint a kiadói énemben, sem mártírom nyafogás. Ez az egyetlen, nagyon is kétséges sikerérzet, amellyel kiadóként néhanapján elringatom magam.

– Melyek ezek a könyvek?

• Ne, azért ne vegyük ennyire komolyan kiadói szabadságom szemérmetlen élvezetének megnyilvánulását. Egyébként is, egy tévhit bevallásának kockázatát csakis egy olyan tőke nélküli kiadó engedheti meg magának, mint amilyen például a Kalligram. Üzleti fogásból, persze, némi donquijoteizmusba csomagolva. De mit tehetnék? Nálam a szabadság fantázia és rendetlenség, s úgy tartom kordában, hogy csiholom a vágyam a tárgyilagosra és a rendre. Természetesen néha háborgom, hogy a giccs, a bulvár, az igénytelenség traumatizáló súllyal nehezedik a mindennapjainkra. Környezetem meg naponta a szemembe röhög, amiért ellenállok. Tiszta donquijoteizmus, amit csinálunk, hiszen a magyarok összlétszámát tekintve nagyon kevés embernek kell a mi munkánk. Ennek ellenére a Kalligram igyekszik kikezdeni a bevett megkülönböztetések logikáját. Talán dekonstruktív stratégia ez, ahogy egymás mellé helyeződik általunk a konzervatív irodalomfelfogás az irodalmat tagadó szövegekkel, a megmaradásában gettósuló a nyitottságában vegetálóval. De lehet, hogy csak a hétköznapi szellem csökönyös menekülése ez az anyagi szegénységtől meg a cselekvés reménytelenségétől, miközben az irányzatok kiadónkon belüli egymásmellettisége, különféle rangú s rendű sorozatkísérleteink, a közép-európai összetartozást szorgalmazó nekirugaszkodásaink a káprázatok és a tükröződések végtelenségét sugallhatják – s talán ebből képződhetett a Kalligram “expanzivitása”, látszólag hivalkodó látszólagos sűrűsége. De ezen a ponton helyénvalónak érzem felidézni Kafkát. “Mert olyanok vagyunk, mint fatörzsek a hóban. Szemre simán illeszkednek csak, és egy kis lökéssel már odébbtaszíthatnád őket. Nem, ez nem lehet, szilárdan kötődnek a talajhoz. De látod, még ez is csak látszat.”

– A Kalligram szellemi dinamizmusa mégsem látszat csupán, hiszen arculata meglehetősen karakteres. Mindenekelőtt szlovákiai magyar könyvkiadó, amely odafigyel a szlovákiai magyar írásbeliség múltjára és jövőjére.

• Erőnkhöz mérten noszogatjuk a szlovákiai magyar irodalmi élet fiataljait, de be kell vallani, kevés a kiugró költői és prózaírói tehetség. Ugyanakkor nem szervezzük magunk köré a fiatalokat csupán azért, mert tollat ragadtak. Kiadó vagyunk, nem íróiskola, nem is magyarságmentő messiások. Haláltáncot jár az a kiadó, amelyik szerepet téveszt, s betéved a kisebbségi íróképzés zsákutcájába, hiszen atyáskodása arra is kötelezheti őt, hogy meg nem gondolt betyárbecsületből megjelentesse a diákok fércműveit. Ennek az íróképzéses irodalomszervezői felfogásnak tulajdoníthatóan az utóbbi ötven évben mifelénk mindenki írónak számított, akinek valamilyen szövege könyv alakban megjelent. Elég végigtekinteni a szlovákiai magyar írók listáján. A Kalligram nem fényes szellő, senkinek sem biztosít összekacsintásos, kvaterkázó akolmeleget, amit az is igazol, hogy miközben szinte teljesen elapadt a szlovákiai magyar prózaírás, az utóbbi hónapokban három fiatal prózaírónak adtam vissza regény-kéziratot átdolgozásra. 1989-et követően Szlovákiában a kelleténél jóval több kiadó kelt életre s áll azóta is a szerzők szolgálatára, s mert az “élni és élni hagyni” szellemében mindnyájan kapnak valamennyicskét az állami támogatásokból, a kéziratok minősítését illetően nem jött létre köztük egységes kritériumrendszer. Eddig ez úgy-ahogy működött. Az idén azonban belépett e körbe egy olyan komáromi kiadói valaki, akinek legfeljebb halvány gőze van az irodalomról, mégis sikerrel pályázhatott, mert erőteret biztosított neki saját gátlástalansága, hogy finom legyek: gazdasági hátországa, s a tény, hogy cégbíróságon bejegyzett könyvkiadót képviselt. Jogában állt pályáznia. De mert az utóbbi tíz évben nem alakult ki valódi értékrenden alapuló pénzelosztó rendszer, a kurátorok képtelenek voltak neki s a pályázataira nemet mondani. Az már egy másik kérdés, hogy ezt a kirívó irodalmi és irodalomtudományi tájékozatlanságú könyvcsinálót hogyan nevezhette ki a kuratórium tagjává a szlovák kulturális minisztérium illetékes hivatalnoka. A szlovákiai magyar szellemi életnek pedig nincsen elég kurázsija kizárni az ilyen és ehhez hasonló félművelt, arrogáns dilettánsokat abból a körből, amely minden magára szellemileg valamit is adó országban vagy kisközösségben védelmet nyújt az értékeknek. Ezt problémának látom. Azt viszont nem látom problémának, sőt, jónak tartom, hogy a szlovákiai magyar írónak módjában áll eldöntenie, kivel megy táncba, hiszen ez azt is garantálja, hogy istenigazából saját magától függ írói igényességének milyensége.

– Ennek ellenére feltételezem, hogy kiadóigazgatóként tudja, melyik szlovákiai magyar szerző éppen min dolgozik, s mikor adja le következő kéziratát a kiadónak.

• Természetesen..., sőt. Tőzsér Árpádot arra noszogatom, mielőbb adja le ötven éve íródó naplójának első kötetét. Grendel Lajosnak felajánlottam, gyűjtse kötetbe az utóbbi években folyóiratokban publikált irodalmi tanulmányait, a filozófus Mészáros Andrással a minap állapodtam meg következő kötetéről, Koncsol Lászlóval és Ág Tiborral úgyszintén. És említhetném az Erdélyi Zsuzsannával kötött megállapodásaimat, a néprajzosok, a történészek, fordítóink kötetterveit. Ugyanakkor a Kalligram c. folyóiratunknak köszönhetően figyelemmel kísérhetem a szlovákiai magyar szépírás szakmailag igényes sajátos metatextusának olyan reprezentánsait is, mint amilyen Csehy Zoltán, Németh Zoltán, N. Tóth Anikó, Polgár Anikó és Benyovszky Krisztián. Mindnyájuknak jelent meg már önálló kötete a Kalligramban, s bízom abban, hogy a tanulmányaikkal számomra eddig minden egyes alkalommal izgalmat okozó két fiatal irodalomtudós Keserű József és Vida Gergely is mielőbb kézirattal jelentkezik. Nagy örömömre szolgál, hogy Csehy Zoltán valóban nagy sikerű Hárman az ágyban című, görög és latin erotikus verseket tartalmazó kötetét a minap egy újabb hasonló követte. Becadelli Hermafroditusa

– A Kalligram tavaly az év kiadója lett az európai irányultságú szlovák értelmiség legnépszerűbb közéleti és kulturális hetilapja, a Domino Fórum ankétján. A lap főszerkesztője, Štefan Hríb szerint a szlovák nacionalisták minden bizonnyal rossz néven veszik, hogy a legrangos szlovák kiadók egyike: magyar.

• Tavaly harminchét szlovák nyelvű könyvet jelentettünk meg, de ebből csupán tizenhárom szlovák szerző műve, a többi fordítás. És az eredeti szlovák könyveknek egyike sem szépirodalom, hanem irodalom- és társadalomtudományi munka, illetve közírás. Ennek egyszerű oka van. A Kallighram valóban magyar könyvkiadó, jómagam is magyar nemzetiségű vagyok. Anyanyelvemen álmodom, gondolkodom, anyanyelvemen hiszek és kételkedem, egyszerre teljes szimbiózisban és radikális összeférhetetlenségben élek vele. Néha úgy érzem, semmit nem tudok róla, mert az anyanyelv a legrejtezkedőbb forma, s ezért sem alku, sem kibékülés nem lehetséges vele. Ennek ellenére magyar nyelven írott kéziratos prózával, verssel kapcsolatban egyelőre még bátorkodom magamra vállalni a megjelentetés elutasításának vagy jóváhagyásának felelősségét, szlovák nyelven írott kéziratos prózával és verssel kapcsolatban azonban ez majdhogynem már felelőtlenség lenne részemről. Egyszerűen nem merészkedhetem be a kortárs szlovák szépirodalom kézirat-labirintusába, mert belevesznék a a szlovák nyelv rejtezkedő formáinak, üzeneteinek, jeleinek, rejtélyeinek megfejtésébe. Ráadásul néhány szlovák kiadó magára vállalta a kortárs szlovák szépirodalom pátyolgatásának terhét. Ostobaság lenne konkurrencia-harcba szállnom velük egy olyan labirintusban, amelyben az ő tájékozódási képességük jobb az enyémnél.

– Vagyis azt állítja, hogy másfajta felelősséget érez, amikor eredeti magyar kéziratok kiadásáról, s mást, amikor eredeti szlovák mű megjelentetéséről dönt.

• Természetesen, hiszen mindkét esetben a kötés és oldás más szerkezetében születik a döntésem. Számomra a szépirodalom titka nem önmagunk és közösségünk megismerése az érzelmek és események téridejében, ahogy azt általában vélni hiszik, hanem a nyelv működési rejtélyeinek leleplezése, feltárása. És most természetesen nem az anyanyelvről beszélek, hanem a nyelvről mint a megismerés princípiumáról, azaz önmagunk meghaladásának eszközéről. Másik oldalról itt van életünk egyik legfőbb dilemmája, miszerint csak arról szerezhetünk viszonylagos tudást, ami alacsonyabb rendű. A magasabb rendűt illetően marad a megérzés stádiuma, más szóval az örökös harc az isteni lénnyel, a bennünket meghaladóval, a rejtett formákkal. Az irodalom Homérosz óta letéteményese ennek a küzdelemnek, azonban Auschwitz után kezdett meggyengülni ez a pozíciója. Ma a reál- és a társadalomtudományi diszciplínák számomra izgatóbb tükrözői ennek a küzdelemnek. Ezért nem véletlen, hogy a szlovák, de ha jobban megnézem, talán a magyar nyelvű könyveink zömét is társadalomtudományi munkák képezik.

– De azért a Kalligramban a társadalomtudomány és az irodalom nem összebékíthetetlenek?

• Nem erről van szó. Az irodalommal ellentétben a társadalomtudományi diszciplínák nem hirdették meg a teljesség megragadásának programját, nem sugallják, hogy a világ egy tökéletesen működő, de teljességében megragadhatatlan kelepce. A kiadónkban szlovák nyelven megjelent filozófiai, gazdaságfilozófiai, társadalomtudományi műveket meglátásom szerint két egymást kiegészítő drámaiság olvasztja egybe: a szabadságszükséglet és a radikális kétség. A kortárs szépirodalmi alkotásokkal ellentétben ezek a munkák számomra sokkal egyértelműbben beszélnek arról, hogy mindabból a rosszból, amit letűntnek hittünk, semmi sem halott. A világ különböző pontjain újra és újra felszínre tör a kibékíthetetlenség elve, de nem mint archaikus vagy nosztalgikus emlék, hanem aktualizált hévvel és virulenciával. Szlovákiában is tapasztalható ez. A radikális másság végzete ez. Egy olyan másságé, amelyet nem lehet feloldani sem kibékítésről szóló politikai mesékkel, sem a különbözés apológiájában. Irodalomkedvelő lelkemnek mód fölött kínos, hogy az irodalom egy föloldhatatlan átkot hord magában: az örök kiközösítés hipotézisét. És a kiközösítésnek ez a szelleme rég rátelepedett az irodalom és a művészetek intézményrendszerére is, és foggal-körömmel ragaszkodik területeihez, kiváltságaihoz, autonómiájához. Nem véletlenül virulnak világszerte azok az alternatív művészetek, amelyek egy új kommunikációs kultúra szellemében, mondhatni az antiirodalom vagy a nemirodalom jegyében a szükséges vérátömlesztést végzik. Mert ha tetszik nekünk, ha nem, a klasszikus értelemben vett irodalommal ma a kommunikáció egyetemes utópiája áll szemben. Napjainkban a kommunikációs társadalom a tudás társadalma.

– Említette a szlovák közírást. A Kalligramban megjelentetett szlovák nyelvű közírók hogyan, milyen mélységig kezelik a magyarkérdést?

• Egyik legnépszerőbb sorozatunkban, az Edicia Dominoban eddig mintegy huszonöt kortárs szlovák történész, politológus, szociológus, esztéta összegezte önálló kötetben véleményét zömmel Szlovákia utóbbi tíz esztendejéről. És ebből bizony a magyarkérdés kihagyhatatlan. A szerzőgárdábal hadd említsem meg 1ubomír Lipták, Miroslav Kusý, Ján Earnogurský, Peter Zajac, Martin M. Šimeeka, Ladislav Ballek vagy a Herder-díjas Ján Bakoš nevét. Ők véleményformáló tényezők, s már maga a tény sem mindegy, hogy éppen a Kalligramban jelennek meg a könyveik. E sorozat kapcsán azt mondhatnám el, hogy a holnap Európája, ha van, az elgondolhatatlanban van, nem a racionális ihletésű szenvedés művészetében. Nem a felügyelésben és a büntetésben. Nem az univerzalizálódó iszonyatokban. Néha úgy érzem, az ember már megírta az iszonyatkrónikák minden változatát, s hogy unalmas az a megértés, amellyel beletörődünk a kegyetlenség mindennapiságába. Mészöly Miklós azt állítja, “az észben nincs biztosíték arra, hogy elkerülje a kiúttalanságot”. Igazat mond. Mindnyájan Jóbok lettünk. Magyarok, szlovákok, szerbek, csehek, lengyelek, posztszocialisták... Beleszótlanodtunk abszurditásainkba. Nem tudjuk, mi az igazság. Pedig, EP-t idézve, “kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot”. Mert talán nincs is igazi igazság, legfeljebb kegyelem van... Amikor Thomass Mann 1937-ben Budapesten járt, találkozott Móricz Zsigmonddal is, akinek akkoriban jelent meg az Erdély című regénye németül. Mann úgy nyilatkozott róla, hogy nagy mű, de nem kellőképpen érti. Természetesen nem közvetlenül a regényt nem érthette, hanem a regény ábrázolta izoláció hangsúlyait nem ismerhette eléggé. Az izolációk értelmezhetőségét a társadalom történelmileg élesztett minőség-konvenciói határozzák meg, azok a minőség-konvenciók, amelyeket az adott társadalom hitelesen és köztudottan magában hordoz. Ez kiolvasható az Edícia Domino szlovák köteteiből is. Milyen minőség-konvenciót hordozunk magunkban mi, magyarok? Mi az, mi kompatibilis, s ami az, ami szélsőségesen egyedi bennünk? Ruth Benedict: Pattern of culture, amit két éve jelentettem meg szlovákul... Igen, most, itt, ebben az kiadói-értelmiségi-kocsmai banzájban mintha mindnyájan, akik könyvről és irodalomról beszélünk, mintha mindnyájan fényben állnánk. De az a gyanúm, hogy a fény is csak takarás. A szív és érzelmek sugalmazása. Ha szívvel nézzük azt, amiben együtt utazunk, amit a mai szlovák és magyar értelmiségiek itt Pozsonyban együtt, de inkább egymás mellett próbálnak csináli, azt akár lázadásnak is nevezhetnénk. A szív lázadásának. Hogy a kölcsönös tagadás hirearchiájában mégiscsak együtt...

 
 
 

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu