buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 16, hétfo
Etelka és Aletta napja





















Évfordulók:
1859: Wilhelm Grimm halála
1883: Kós Károly születése (Temesvár)
1991: Vas István halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Gyónj” a szovjet „kukkolónak”


2002.12.08

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról 1953–1956. Kiszeljov és Andropov titkos jelentései
szerk. bev. Baráth Magdolna
Napvilág Kiadó, 376 oldal, 1900 Ft

 

„Az MDP vezetésének tagjai a hatalomért folyó politikai játszmákban mindig is igyekeztek kijátszani a ‘szovjet kártyát’. A diplomatákkal folytatott beszélgetéseik során elsôsorban ‘üzenni’ akartak, s eközben olyan ôszinteséggel és nyíltsággal beszéltek a szovjet nagykövet elôtt, mintha gyóntató atyjuknak mondanák el legtitkosabb gondolataikat, abban a tudatban, hogy a közölteket a beszélgetôpartner bizalmasan és diszkréten kezeli, s az elhangzottak nem jutnak vissza politikustársaik fülébe”. Imigyen értékeli a korszak egyik legkiválóbb ismerôje, a kötet szerkesztôje, Baráth Magdolna azoknak az általa közzé tett iratoknak a fô jelentôségét, amelyek elsô alkalommal engednek bepillantást a hazai olvasó számára az ötvenes évek elsô felének magyar-szovjet viszonyaiba.

Abban nem vagyok biztos, hogy Rákosi, Gerô, vagy akár Nagy Imre minden helyzetben ôszinték voltak-e a szovjet birodalom magyarországi helytartóival. Nyilvánvaló, hogy igyekeztek olyat mondani, amit vélelmezésük szerint a moszkvai vezetés hallani akart, hiszen egy-egy rossz szereplés akár az állásukba is kerülhetett. Ráadásul, ahogyan erre a szerzô rámutat, „üzenni” akartak Kreml-beli feletteseiknek, hogy ily módon szerezzenek támogatást ellenfelükkel szemben, saját politikai irányvonaluk számára. Nem véletlen, például, hogy Gerô 1955 elején a „kapitalista restauráció” rémével ijesztgette Andropov nagykövetet, akkor, amikor elérkezettnek látta az idôt, hogy megszabaduljon Nagy Imrétôl, és reformista politikájától. Biztos lehetett benne, hogy rémképe a változó moszkvai politikai viszonyok közepette nem talál majd süket fülekre. Nem úgy, mint Rákosi, aki 1953 nyarán, Berija bukását követôen még hiába igyekezett bemószerolni az új szakasz

Moszkvában akkor még divatos politikáját.

A szovjet nagykövettel tartott audienciák a szovjet-magyar viszony gyakorlati bonyolításának egyik legfontosabb formája volt. Igaz, a kapcsolattartásnak voltak más, közvetlenebb módozatai, úgymint a közvetlenül Moszkvának címzett táviratok, avagy a magas frekvenciájú vonalon lebonyolított szupertitkos beszélgetések. De ezeknek csak egy kis része hozzáférhetô a kutatók számára. Másrészt a Baráth által közzé tett iratoknál semmi sem tükrözi jobban a kor mentalitását, politikai légkörét, a félelmet, intrikákat és szolgalelkűséget, amely a kort jellemezte. Kiderül belôlük, hogy Kovács István budapesti párttitkár saját hadirokkant fivérét addig-addig jelentgette föl a politikai rendôrségen, amíg végül, a többedik feljelentésnél ártatlanul letartóztatták és bebörtönözték. Képmutatására mi sem jellemzôbb, hogy álszent monológgal traktálta Kiszeljov nagykövetet az ÁVH-nál követett sötét módszerekrôl. Gerô saját származásáról megfeledkezve tett nyíltan különbséget magyar, illetve „nem magyar” származású káderek között. Ugyanô nyíltan közölte Kiszeljovval, hogy „a kulákságnak, mint osztálynak a likvidálását nálunk a második ötéves tervben tervezik”.

Figyelemmel olvasva az iratokat az ötvenes évek magyar-szovjet viszonyának egyik alapvetô vonása bontakozik ki. Nevezetesen az, hogy a Szovjetuniónak nem volt szüksége arra, hogy rendszeresen, közvetlenül irányítsa a magyar belpolitikát. Azért, mert a teljes magyar politikai elit, ideértve a késôbb reform szárnyat is, természetesnek, sôt kívánatosnak tartotta, hogy mzegfeleljen a szovjet politikai, gazdasági és katonai téren megnyilvánuló elvárásoknak. Vagyis a magyar érdekeket a Szovjetunióéval azonosították. Nincs értelme tehát szuverenitásról beszélni, hiszen a kötetben közzé tett iratok tanúsága szerint a magyar vezetés rutinszerűen fordult Moszkvához a belpolitikai viták eldöntése céljából. Így például 1953 végén Nagy szovjet döntôbíráskodásért folyamodott a közte és Rákosi között kibontakozott ellentét, és reform folyamat további sorsának rendezése céljából.

Amikor azonban a szovjet vezetés úgy értékelte, hogy válság van kialakulóban, mint 1953 nyarán, nem volt szükség magyar kérésre a bíráskodáshoz. Szükség esetén Moszkva maga döntött egyik vagy másik magyar vezetô eltávolításáról. A magyarok önkorlátozásáról tanúskodik nem csak amirôl beszéltek, hanem az is, amirôl nem. Normális államközi viszonyok között természetes lett volna, hogy a magyar politikai elit, Farkas, Nagy vagy Rákosi világpolitikai ügyekrôl, a szovjet-amerikai viszonyról, esetleg a német kérdésrôl, vagy a koreai háborúról konzultálni kíván a világ második katonai hatalmának budapesti képviselôivel. Nos, ilyen ügyekrôl legalábbis a szerzô által feltárt iratokban szó sem esik. Ez annál is inkább meglepô, mivel Magyarország segélyeket küldött Észak Koreának. Rákosit pedig kifejezetten foglalkoztatta a világpolitika. De legfôképpen, az, hogy az 1951-ben fokozódó, esztelen iparosítást Sztálin háborús készülôdése indokolta. E korlátozás okait megint csak találgatni lehet. Talán egyéb fórumokon esett szó ilyen ügyekrôl. Esetleg a téma olyan tabunak számított, amelyrôl nem illett beszélni, lévén, hogy a szovjet külpolitikába a csatlós országoknak semmilyen beleszólása nem lehetett. Vagy talán a nagykövetek maguk voltak eltiltva ilyen témák megbeszélésétôl. Azok a diplomáciai vezetôk, akikrôl érdekes kép rajzolódik ki e kötet hasábjairól.
Jevgenyij Kiszeljov sohasem csatolt véleményezést a beszélgetôpartnerei által elmondottakhoz.

Baráth Magdolna szerint talán azért, mert nem volt rá utasítása. Esetleg attól tartott, hogy túllépi hatáskörét, és lengyel kollégájához hasonlóan eltávolítják. De az is lehet, hogy Kiszeljov, aki némi megértéssel viszonyult állomáshelyének problémái iránt és alkalmanként felhívta felettesei figyelmét a magyarországi terror túlkapásaira, nem kívánt aktívan beleszólni a magyar ügyekbe. Nem úgy, mint utódja, a sokkal ambiciózusabb, Magyarországot látványosan provinciaként kezelô Jurij Andropov. Baráth szerint, és nyilvánvalóan igaza van, Andropov karrierszempontokat figyelembe véve kezelte itteni megbízatását. Baráth megállapítja, hogy Andropov, aki 1956 tavaszán még Rákosi Mátyásra és annak politikai irányvonalára tett, olyan jelentésekkel látta el feletteseit, amelyek nyugtalanságot idéztek elô a szovjet pártelnökségben. Úgy tartotta, hogy a magyar vezetés képtelen megbirkózni a problémákkal, az „ellenséges erôkkel” szemben nem kellôen határozott, ezért hatalma megtartásához szovjet segítségre van szükség. A döntéshozókat a kemény kéz politikája irányában igyekezett befolyásolni, október 23-dikán pedig azonnali beavatkozást sürgetett. Andropov igyekezett széleskörűen tájékozódni, tisztánlátását nem feltétlenül csak a hiteles információ hiánya, Rákosiék befolyása homályosította el. Jelentéseibôl jól kiolvasható, hogy a külvilágról alkotott képét az ideológia torzító prizmája határozta meg. Emiatt a válság mögött a külsô és belsô ellenség kezét kereste, képtelen volt felfogni, hogy a szovjet megszállás és a sztálini rendszer válságáról, és nem megtévesztett emberek, az aktivizálódó „osztályellenség” által szított mesterséges elégedetlenségrôl van szó. A történelem visszássága, hogy Andropov, aki oly sokat tett a magyar forradalom és szabadságharc leverése érdekében, az 1980-as években pártfôtitkári minôségében a reformer szerepében tetszeleghetett.

A Baráth Magdolna által összegyűjtött iratok nem tartalmaznak a követek számára küldött utasításokat, ilyenek nélkül pedig tevékenységük csak nehezen értékelhetôk. Ki tudja, ezek mikor válnak majd kutathatóvá. Arról sem tájékozódhatunk, hogy azok, akik elolvasták a követi jelentéseket, hogyan véleményezték azokat. Sajnos Moszkvában sem terjedt el az, a történészek számára oly informatív brit gyakorlat, hogy a külügy munkatársai hosszas véleményezéssel látták el kollégáik feljegyzéseit. Végsô, „nagy” kérdésekre nem kapunk választ e kötetbôl sem. Nem derül ki, hogy pontosan milyen szerepet szántak Magyarországnak a szovjet birodalmon belül. Az sem, hogy mi motiválta Magyarország szovjetizálását. Nem tudjuk meg, hogyan vélekedett Sztálin, Molotov, Malenkov vagy Hruscsov a magyar vezetésrôl, magáról az országról. Sok minden mégis kiderül. Betekintést nyerhetünk a magyar-szovjet viszony működtetésének mechanizmusába. Bepillantást kapunk a sztálinista vezetés, sôt, bizonyos fokig a szovjet külügyi apparátus gondolkodásmódjába. Eddig ismeretlen részletek derülnek ki a belsô hatalmi harcokról, a gazdaság súlyos működési problémáiról, a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokról. Megtudhatjuk, hogy még Rákosit is foglalkoztatta az erdélyi magyar kisebbség helyzete, és szűk kereteken belül bár, de igyekezett felhívni a szovjet vezetés figyelmét erre a problémára. Ebben valószínűleg presztízs szempontok, a román kommunista vezetéssel való rivalizálás motívuma is vezérelte. Volt azonban annyira hű kommunista, hogy a tömbszolidaritás érdekében levette a napirendrôl a romániai magyarság sorsát.
Megkockáztatható az a kijelentés, hogy hazánk 1945 utáni történetének fontos kérdései nem tárhatók föl a szovjet tényezô ismerete nélkül. Ugyanolyan problematikus a magyar gazdaságról, belpolitikáról, vagy külkapcsolatokról írni a szovjet források ismerete hiányában, mint a 16–17. század történéseit török források nélkül tárgyalni. E kötet fontos lépés e sok tekintetben rejtett dimenzió feltárásának irányában. A kötetben közölt iratok értelmezését az orosz szakirodalom alapos ismeretével megírt, értô bevezetô segíti. Külön szót érdemel a nagy alapossággal összeállított jegyzetapparátus, amely még a történész számára is alig ismert személyekrôl, eseményekrôl is nyújt pontos tájékoztatást. Minden olyan olvasó számára ajánlom, aki az ötvenes évek lassan feledésbe merülô világát a tudomány segítségével igyekszik a maga valójában megismerni.

Borhi László

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu