buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 21, szerda
Sámuel és Hajna napja





















Évfordulók:
1918: Lengyel Balázs születése (Budapest)
1943: Henrik Pontoppidan halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„nem öltek meg csak eltévedtek”


2001.04.15

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Pelle János: A gyűlölet vetése. A zsidótörvények és a magyar közvélemény 1938–1944.
Európa Kiadó, Budapest, 2001
345 oldal, kötve, 1800 Ft

 

Rövidke ismertetőm címét Dobai Péter nagyívű versciklusából (Egy arc módosulásai, 1976) vettem mondandómhoz. Potosabban szólva: arcátlan önkényességgel kitéptem szövegkörnyezetéből, mert valósággal lenyűgöz az a megnevező erő, mely e versmondatban szinte a végsőkig feszül. Pelle János esszékönyvének címe, A gyűlölet vetése szintúgy költői beszédalakzat, s mint ilyen, óhatatlanul árulkodik a tárgyalandó problémához fűződő érintetten személyes, ugyanakkor elvonatkoztató, objektivitásra törekvő viszonyulásmódról. A kötet alcíme: A zsidótörvények és a magyar közvélemény 1938–18944. Még csak a borítólap szövegénél tartunk, de máris súlyos kérdések fogalmazódnak bennünk, s kényszerítenek emlékező gondolkodásra. Hogyan hatottak a zsidótörvények az akkori magyar közvéleményre – vagy: menynyiben felelős a magyar közvélemény (egésze?, véleményformáló csoportjai?, politikai elitje?) azért, hogy ezek a szégyenletes törvények akkor megszülethettek...

„A magyarországi antiszemitizmus radikalizálódásának rekonstruálása... már nem halogatható tovább” – írja a szerző a tanulmány bevezetőjében. S valóban, a könyv rekonstrukciós kísérlet: a korabeli magyar társadalom, a korántsem egyszólamú közvélekedés és közérzület szociálpszichológiai keretbe foglalt elemzésére vállalkozik. Legfőképpen a sajtó és a politikai elit kapcsolatát, valamint a törvények által „legitimált” és a társadalom minden rétegében megjelenő antiszemitizmus dinamikáját, tömeglélektani rugózatát vizsgálja. A szerző tehát a mi történt? históriai okadatolása helyett a hogyan történhetett? szociálpszichológiai, sőt pszichopatológiai közelítésmódjával kérdez rá a megjelenített múltra. Úttörő vállalkozása, természetesen, eleve kudarcra ítéltetett, ha a „teljesség” szigorú követelményeivel szembesítjük. Ám e szigorúságra már csak azért sincs okunk, mert az úgymond klaszszikus történettudományoknak is vannak még adósságaik a magyarországi holocaust feltárása ügyében. Az interdiszciplináris összefogás mindenképp indokolt. Pelle János a maga választotta metodikai keretből – szerintem helyesen – jó néhányszor kitörni kényszerül: az amúgy sem szenvtelen hangoltságú szöveg nem kerülheti meg az erkölcsi-politikai felelősség „szintjeit” nem csupán konceptuálisan körülhatárolható, hanem azokat minősítő formulákat. Mindez azonban mégsem változtat a tanulmány már említett, alapvető szemléleti irányultságán. A történeti forrásanyag legfontosabb s mennyiségileg is impozáns részét szövegek képezik: a korbali magyar sajtó teljes spektrumából vett szemelvények, és a vidéki levéltárak iratanyagából gyűjtött, többségükben publikálatlan dokumentumok (beadványok, „nemzetvédelmi jelentések” stb.). E szövegeknek a szociálpszichológia, sőt a pszichoanalitika módszertani horizontján megjelenő olvasata rendkívül érdekes, tanulságos – és, persze, új. A kötet egyéb erényei közül most csak néhányat említhetek. Először is azt, hogy az úgynevezett „kollektív bűnösség” tévteóriáit figyelemreméltóan újszerű érvkészlettel cáfolja meg. Ugyanakkor a korba helyezkedő tárgyilagossággal mutatja be az immár kodifikált, intézményes antiszemitizmussal szembeni ellenállás különféle típusait: az egyértelmű, bátor, tevőleges elutasítástól a hárító, relativizáló magatartásformákig. Pelle szomorúan tanulságos mintázatát rajzolja újra (rekonstruálja) annak a rafinált korrupciós technikának, amellyel a szélsőjobboldal a társadalom nagy csoportjait manipulálta – sajnos, nem csekély eredményességgel – a zsidóság vagyonát és gazdasági, szakmai pozícióit „újraelosztó” ígéreteivel. A valódi, létező szociális feszültségek eredendő okait elleplező, meghamisító propaganda a társadalom nagy csoportjaiban – mindegyikben, de, persze, nem mindenkiben! – elszabadította a „hamis realitás fantomjait, a hárítás, a bűnbakképzés, végső soron az antiszemitizmus gyűlöletig fokozódó indulatait. Laikusok és szakmabeliek, bizonyára azt gondoljuk, hogy mindezekről éppen eleget olvastunk, éppen eleget tudunk. Pelle János könyve viszont – ha jól olvasom, és nem értem félre – annak kimondására bátorít, hogy ismereteink dekoratívan felszínesek.

Másképpen szólva: a korszak-rekonstrukció nehéz műveleteit megspóroló, mai fogalmakkal operáló, visszavetítő okoskodásunk silány eredményei históriai, etikai közhelyek, sőt páros sztereotípiák lehetnek csupán. A majd’ félmilliónyi polgártárs-elődünk, rokonunk elpusztításához vezető folyamat elmondhatósága ily módon végképp az érzések, kiszámíthatatlan indulatok örvényébe vész.
Nem tartom kizártnak, hogy képzett szakkritikusok Pelle tanulmányában olyan hiányosságokra vagy hibákra lelnek, melyekről föltétlenül szólniuk kell. Megvallom, én ilyen súlyúakra nem találtam.

Egyetlen, kritikainak tetsző észrevételemet csupán azért hozom szóba, mert jelenérdekűen fontosnak tartom. A szerző az 1943-as szárszó tanácskozás kapcsán elmarasztalja – egyebek mellett – a népi írók baloldali csoportját is, mivelhogy nem adtak egyértelmű választ arra az ott, akkor el nem hangzó, de reális kérdésre, hogy: „Szolidárisak-e a polgári társadalommal, az annak szerves részét alkotó zsidósággal együtt, vagy pedig semlegesnek nyilvánítják magukat a népirtásban, az eleve irreális ‘harmadik út’ utópiája nevében?”

Nos, az arcképretusáló ceruzát nem veszem kézbe. Csupán az utópisztikus, eleve irreális harmadik útra kívánnék szerényen rámutatni. A Bibó Istvánéra. Az útra, mely akkor is, most is az, ami: korszerűtlen, gyanúba keverhető, védtelen utópia. Hanem én – az eszemmel – szeretem és tisztelem. Mert járatlan út, mert ártatlan út, mert irreális. Mert nem kényszerít elgondolni, hogy az öldöklő ember gaztetteiben „a gonosz banalitása” működik-e, avagy a téboly, az eltévelyedés: „nem öltek meg csak eltévedtek”?

 
 
 

Csajka Gábor Cyprián

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu