buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Emlékek árva kertje


2001.07.17

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Milo Urban: Zöld vér
Ford.: Kiss Szemán Róbert
Felsőmagyarországi Minerva sorozat
Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc 2000, 380 oldal, fűzve, 1250 Ft

A szlovák irodalom iránt érdeklődő magyar olvasó vegyes érzelmeket kiváltó, furcsa tapasztalatokra tehetett szert az elmúlt fél évszázad folyamán. A hajdani „béketábor” létezésének hosszúra nyúlt évtizedeiben számos szlovák író alkotásait jelentették meg a nyelvünkön, nem egyszer olyan munkákat is, amelyek kiadását leginkább csak a kulturális egyezmények által megszabott keretszámok indokolták. A „politikai korrektség” e nem éppen fényes emlékű, ám a kölcsönös megismerést a maga módján vitathatatlanul elősegítő korszakának elmúltával fordult a kocka, s a fogyasztói társadalom viszonyai között a várható anyagi haszon és a közönségsiker lett a mérvadó, nekünk pedig arra kellett rádöbbennünk, hogy a könyvesboltokban immár hiába keressük a szlovák szerzők műveit – nemcsak a kevésbé sikerült alkotások sora apadt el, hanem a maradandó értéket képviselő könyveké is. Szerencsére akadtak kiadók (elsősorban a Kalligram és az Ister), amelyek sokat tettek és tesznek azért, hogy a szlovák tollforgatók fordításra érdemes munkáinak legalább egy része magyarul is hozzáférhető legyen. Messzemenően támogatandó törekvésükkel a jelek szerint nem maradnak egyedül: a recenziónk tárgyául szolgáló könyvet a miskolci székhelyű Felsőmagyarország Kiadó jelentette meg, amelynél a szlovákság iránti őszinte érdeklődést egyébként is természetesnek tekintik.
Az imént említett kiadó Felsőmagyarországi Minerva című sorozatában napvilágot látott Zöld vér a huszadik századi szlovák próza egyik legnagyobb mesterének, Milo Urbannak a munkája. Az 1904 és 1982 között élt írót a magyar olvasó egy remekművű regény, az első világháborút felidéző, 1927-ben kiadott Élő ostor révén ismerheti, amelyet az irodalomtörténet joggal tart Urban legjelentősebb alkotásának, de jegyezzük meg gyorsan, hogy hírnevét nemcsak ennek a könyvnek köszönheti. Hoszszú élete folyamán jó néhány mesteri tollal megírt novellát, több fontos regényt és a történelem iránt érdeklődő olvasónak is emlékezetes élményt jelentő memoárokat vetett papírra. Az emlékek ihlette művek sorában az 1970-ben kiadott Zöld vér volt az első, s bár a későbbiek is izgalmasak és tanulságosak, kétségtelen, hogy a magyar olvasó érdeklődésére elsősorban a szóban forgó kötet tarthat számot.
A Zöld vér az író gyermekkorának messzire tűnt éveit és mesébe illő tájait idézi fel – egy olyan világot, amelyről legtöbbünknek csak gyér ismeretei vannak. Milo Urban ugyanis a hajdani Magyar Királyság egyik „Isten háta mögötti” zugában, Árva megyében cseperedett fel s lett végül már kamaszkorában elszánt és az élet kihívásaival bátran szembenéző írópalántává. Könyvében egy olyan vidékre kalauzolja el az olvasót, amelyet régi, titokzatos szépségében már sosem fogunk látni: a civilizáció az elmúlt évtizedekben kérlelhetetlenül megváltoztatta az arculatát. A világra rácsodálkozó kisfiú még mindenütt „végtelen fenyőrengeteget”, „beláthatatlan zöld tengert” látott. „Az erdők vettek körül susogásukkal, ők ringattak ölükben, amikor reggel kinyitottam a szememet…” – jegyzi meg nosztalgikusan könyve első fejezetében. Milo Urban visszaemlékezésének egyik legfőbb erénye, hogy valósággal elénk varázsolja ezt az álomi tájat, s mi szinte már irigyelnénk őt e meseországért, ha nem derülne ki nagyon hamar és számos alkalommal, hogy az idilli kép csak részben fedi a valóságot, s az élet akkor és arrafelé sem volt felhőtlen mulatozás. A hegyekben megbúvó pásztortanyák, erdészlakok, faházikók, irtványmajorok lakóinak nehéz munka és sokféle megpróbáltatás jutott osztályrészül, ugyanakkor azonban – s ezt Urban könyve is meggyőzően bizonyítja – olyan harmóniában éltek az olykor ellenségesnek bizonyuló, többnyire azonban oltalmazó és segítő természettel, amelyről a ma emberének legfeljebb csak homályos elképzelései lehetnek. Az ottani emberek vágyaikat is környezetük valóságához mérték, s leginkább ennek az összhangnak volt köszönhető, hogy a „szűk … és barátságtalan” erdészházban felnövő kisfiú életére nem a nehézségek és a veszedelmek nyomták rá bélyegüket, s a múltra visszapillantva joggal írhatta le: „…vidám élet zajlott nálunk.” Talán a könyvből vett kurta idézetekből is kiderült már, hogy Urbant művének írásakor nem valamiféle dokumentarista szenvedély vezérelte, „csupán” fel-alá kóborolt emlékei kertjében, s figyelmes tekintettel nézelődött. A Zöld vér így is a számunkra meglehetősen ismeretlen, ám vonzónak és izgalmasnak tűnő árvai mikrovilág „enciklopédiája” lett, egy olyan zárt világé, melyben már az is eseményszámba ment, ha valaki a szomszéd faluba utazott. De a kor valóságáról s a társadalom életében bekövetkező változásokról a hegyek között rejtőző faház lakóinak is tudomást kellett venniük: az iskolássá cseperedett fiú megismerkedett a magyarosítás gyakorlatával, szembesült az első világháború gyászos következményeivel, tanúja lett a történelmi Magyarország elhúzódó agóniájának és a masaryki Csehszlovák Köztársaság születésének, s végül pedig (immár az 1920-as évek elején) elindult a szlovák értelmiségivé és íróvá válás igencsak göröngyös útján, miközben – önhibáján kívül – nem is volt még birtokában a szlovák irodalmi nyelvnek és csak üggyel-bajjal tudott az anyanyelvén írni. A Zöld vér tanúságtétele különösen érdekessé válik akkor, amikor a szerző az iskolákban folyó magyarosítás módszereit és „eredményeit” emlegeti. Urban joggal hangsúlyozza, hogy meddő igyekezetről volt szó: a szlovák gyerekekkel hiába magoltattak magyar nyelvű imákat és verseket, ettől még nem érezték magukat magyarnak, a nyelvcsere pedig távol állt tőlük: „És amint a tanító úr elengedett bennünket, keresztet vethetett a magyarra… gyönyörűen elboldogultunk nélküle…” Figyelemre méltó, hogy bár egyik-másik oktatójának magyarosító buzgalma kellemetlen és tragikomikus emlékeket hagyott benne, mégis távol áll tőle az ellenségeskedés és a bosszúvágy, s még a diákverő, konok nacionalistaként ábrázolt egykori magyar- és latintanárról is így ír: „Nem szeretném megbántani Sólya tanár urat a másvilágon sem…”
Írói szándékairól és koncepciójáról szólva Milo Urban az egyik fejezet végén leszögezte: „… nem akarom magam beásni az anyakönyvekbe, olyan tények után kutatni, amelyek elkerülték a figyelmemet. Emlékezem, és így csak azt mondom el, amit tudok – amit megőrzött lyukacsos emberi emlékezetem.” Véleményünk szerint fölösleges is lett volna valamiféle kutatómunkával kísérleteznie – visszaemlékezése a fentebb említett „lyukak” dacára is érdekfeszítő és élményszámba menő tanúságtétel egy örökre elsüllyedt világról.

G. Kovács László

Felsőmagyarország Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu