buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A játszma folytatódik


2001.07.17

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Czeslaw Milosz: Az Ulro országa
Ford. Pálfalvi Lajos
Európa Kiadó, Budapest, 2001
365 oldal, kötve, 1980 Ft

„Ki voltam? Ki vagyok most, hosszú évekkel később itt, a Medveormon, dolgozószobámban, ahonnan a Csendes-óceánra nyílik kilátás?” – kérdezi Czeslaw Milosz könyvének elején, s ez a mondat tömör összefoglalója is nagyszabású esszéjének, melynek Az Ulro országa címet adta. Az akkor hatvanöt éves író sokáig halogatta szellemi kalandjairól szóló beszámolóját, végül azonban úrrá lett az „olvasó iránti szűnni nem akaró bizalmatlanságán”. Hálával tartozunk neki, hogy megírta szellemi önéletrajzát, mert noha csupán önmagáról beszélhet, az alkotók azon ritka csodáiból való, akik eszmélésük és gondolkodásuk során az „emberiség sorsát” élik át, s fölénk is e hatalmas horizont belül, ha elfogadjuk meghívását, és felébresztjük szunnyadó képzeletünket. A leigázott, megtépázott, használaton kívül helyezett képzelet a könyv igazi hőse, s azok az alkotók,, a „képzelet isteni művészei”, akik az emberiség története során a képzelet jogaiért küzdöttek. Bátrak voltak képzelni, fogadóképesek voltak a látomásokra, a tudomány, az „oktondi pápaszem” sivár „igazságai” ellenében is.
Itt van mindjárt William Blake, akitől Az Ulro országa cím származik. Ulro Blake-nél nem mást, mint „azt a tájékot jelenti, ahol a megnyomorított ember kénytelen elviselni lelki gyötrelmeit”. Az író bevallja, hogy ő is az Ulro birodalmában él, de mindennapos küzdelmet folytat vele, nem hajlandó elfogadni törvényeit. Czeslaw Milosz könyve elsősorban az emberi szellem és művészet története a spiritiuális hagyomány és az egyre inkább egyeduralkodóvá váló racionalizmus harcának tükrében.
S mert a század (a huszadik) utolsó harmadára az Ulro birodalma nagyon nagy és újabb területeket (lelkeket) készül leigázni, Czeslaw Milosznak is hasonló erőkre van szüksége a viszszavágáshoz. A látomásos alkotókhoz fordul, nem adhatja alább. Swedenborghoz, Blaise Pascalhoz, William Blakehez, Dosztojevszkijhez – és nem utolsó sorban Oscar Wladyslaw Miloshoz, aki Czeslaw M. nagybátyja volt, s akinek franciául írt „metafizikai poémáit” M. angolra majd lengyelre fordítja. Milosz becsületesen bevallja, hogy sokszor nem érti pontosan tudatosan vállalt szellemi elődjét, W. O. Milost, nincs egészen tisztában Swedenborg angyalaival, Dante világképe is homályos néha, Blake-hez pedig valóságos megszállottság, ihletettség szükséges, s ha van is bennünk fogékonyság fantasztikus világuk „megértésére”, a beavatásnak csak bizonyos szintjéig juthatunk el. Itt megjegyzem, hogy mi, magyarok szerencsés helyzetben vagyunk, mert William Blake olyan földi helytartójával büszkélkedhetünk, mint Kondor Béla.
Az olvasó rendkívül lassan és nehezen olvassa Milosz könyvét, szellemén alighanem maradandó károsodást okozott korának szédítően üres zsongása. Persze gyorsan Goethét, Dosztojevszkijt, Blake-ét és Swedenborgot akarja előkapni a polcról, ha volna ott Swedenborg, W. O. Milos meg nem is lehet, mert nincs magyar fordítása. De az olvasó gyönyörködik is kínlódás közben, mert a lényeget azért érteni véli, amikor ilyen részekre bukkan: „csak egyszer születünk a földön, és rengeteg időt töltünk el mindenféle bohóckodással, majomkodással, bár félig-meddig sejtjük, mennyit is érnek ezek valójában. De tollal a kezében mégis nehezen sülylyed az ember saját tudati szintje alá, mert legalább ezen a téren meg akarja őrizni önbecsülését.”
Mickiewicz, a nagy ős, és a „Litvánia-Múzsa” volt az egy életen át tartó szellemi alap; Dosztojevszkij volt az életen át nyugtalanító, az egész nyugati szellemet azóta is inspiráló, kikerülhetetlen alkotó; Gombrowicz a távolságtartó barát, az ellenpólus, akit mindazonáltal kevesen értenek és közvetítenek jobban Czeslaw Milosznál – akik mind a maguk módján, de az Ulro országát segítették elviselni szerzőnknek, aki 65 évesen, száműzetésben (a lengyel irodalom a száműzetés irodalma) – a Csendes-óceán partján sem tud „továbblépni” tőlük. És nem is akar.
„Alkalomadtán igazi költő is kihasználta itt-ott azt a toleranciát, amit a lármás avantgárdok kényszerítettek az egyszerű kenyérpusztítókra, egészben véve mégis olyan ez a győzelem, mint az ironikus Történelem újabb vicce, hisz a nehéz költészet ennek köszönhetően lett az alapzaj része, vagyis mindenki-beszél-senki-sem-hallgat és mindenki-ír-senki-sem-olvas.”
De Milosz becsületére legyen mondva, elismeréssel adózik az Ulro „kiemelkedő teljesítményének is”. „Mert a civilizáció magára talál termékeiben, és aki ma az esszenciájáig akar hatolni, gondolkodjon el a legtisztességesebb íróján, Samuel Becketten. A kapitalista Nyugat nagyságát mutatja az, bármit mondjanak is bukásáról, hogy pontosan ilyen írót adott a világnak, és ismert el magáénak, vagyis az önáltatás nélküli igazságot választotta.” És itt kezdődik Milosz igazi mondanivalója. Ő ugyanis kérdőjelet tesz Beckett zseniális címe, az „Endgame” után. Nem csupán az a kérdés, mióta éljük már a játszma végét, és hogy valóban megvolt-e már az Utolsó Ítélet 1757-ben, ahogy azt Swedenborg látta, s amely évben William Blake született, hanem hogy hogyan lehet élni az Utolsó Ítélet után? Mert hiába Beckett, és hiába mind a semmi hálójában vergődő alkotók, hiába, hogy (látszólag) ők vannak többen, Milosz igazi nagysága itt fénylik föl. Amikor semmire sem tud hivatkozni Ulro országával és a nagyon is fojtogató semmi-vel szemben, csupán az emberi teljesítményre. Miután beszámolt az emberiségre váró sötét kilátásokról a képzelet és hit nélküli világban nem tehet mást, mint bízik az emberben. Az emberi létezés másfajta „lélekjelenlétében”, a mindennapos cinizmus és a mindent elsöprő vulgarizmus ellenében is. S bár reményei nem a közeljövőre vonatkoznak, eléri azt, amire csak a legnagyobbak képesek: élni segít. Könyve vége felé pedig leírja azt, amit néhányan tudunk, de mégis olyan jó újra és újra olvasni: „Szükség van minden nemzetre, még a legkisebbre is, mert olyanok vagyunk együtt, mint a szivárvány színei – erről ábrándoztak a lengyel romantikusok – ezért a nemzetek baráti vetélkedésének is túl kell egyszer már jutnia a manapság zajló paródia szakaszán. Nem fogják hát a szemünkre vetni, hogy csak lengyelül, magyarul vagy csehül tudtunk vagy akartunk írni, és mindhárom irodalmat váratlanul igen gazdagnak találják majd.”

Tóth Erzsébet

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu