buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 12, csütörtök
Gabriella napja





















Évfordulók:
1821: Gustave Flaubert születése (Rouen)
1928: Csingiz Ajtmatov születése (Seker)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az értékállítás morálja


2001.07.17

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Elek Tibor: Székey János (Tegnap és Ma)
Kalligram Kiadó, Pozsony, 2001.
191 oldal, fűzve 1400 Ft

Elek Tibor monográfiája a terjedelem szabta lehetőségeken belül – értve és érezve – maximálisat nyújt: meghatározza a Székely János-i életmű legfontosabb jellemzőit. Ami különben egyáltalán nem könnyű, és nem is egyszerű. Korunk szellemi alapzaját a posztmodern adja, a művekét és a művekről való gondolkodásét egyaránt; a szövegszerűség elfoglalni látszik a világszerűség helyét, legalábbis erős hangsúlyeltolódás tapasztalható, s eme kortünetre Elek Tibornak is vannak antennái; lásd például a kitűnő Bárka folyóiratot, vagy kritikusi munkásságát. De ő még a határon áll, s ez a kettős látás kifejezetten előnyös egy olyan, leginkább paradoxonokban megragadható életmű vizsgálatakor, mint a Székely Jánosé. Elek Tibor a szellemi alapzajra való tekintettel olykor ki-kiszól a dolgozatból: egyik vagy másik székelyi gondolat ma már nehezebben érthető, nem illeszthető a posztmodern fogalomrendszerbe, költészete az ezredvégről nézve koridegen, mintha Székely még utóéletében is opponálna a „modernséggel”.
Székely János háttal állt a jövőnek – ő a múltból építkezett (elsősorban a mítoszokból), mert világnézeti és morális okokból nem tudta és nem akarta elfogadni azt a valószínűsíthető jövőalternatívát, amit ma úgy nevezhetünk, hogy az elszemélytelenedés, a végezetes elidegenedés kora, s ehhez az ontikus önfeladáshoz nem kívánt partner lenni, elutasította. Vállalt műveiben és amenynyire lehetett, hétköznapi magatartásában is végsőkig következetesen élte meg a kanti etikát; nemcsak bejelentette a költészet halálát, mint oly sokan a 20. század második felében, de csakugyan el is hallgatott költőként – s aztán írta tovább verses drámáit; történet nélküli regényeit, köztes műfajú esszéit, előadásra általa alkalmatlannak mondott könyvdrámáit.
Mindvégig konzervatív (klasszikus konzervatív) író volt és maradt, ugyanakkor kristálytisztán érzékelte és értelmezte a kort. Egyik utolsó képviselője a modernitás előtti világnak, a határon állt, tudatában volt, hogy az ember elvesztette fundamentumait, hogy „elszakadt vallási, metafizikai és transzcendens gyökereitől és ezért elveszett; minden cselekvése értelmetlen, abszurd, fölösleges lesz”, a kultúra nem a közösség és társadalom szabályozója, érvényét vesztette az erkölcsi rendszer. Könyörtelen éleslátással, a legenyhébb illúziótól mentesen kísérelte meg szemlélni az ember legújabb kori státuszát, erejét és korlátait, ezért nem nosztalgiába fordult vagy heroizmusba csapott át (mint a konzervatívok és katasztrofisták közül nem kevesen), de kínos önfegyelemmel nem is a másik kínálkozó konzekvenciát vonta le, a dezillúzió radikalizmusát, hanem opponált – kitartott a süllyedő hajón, azaz, ahogy Elek Tibor fogalmaz, az értéktagadás és a nihilizmus helyett rendületlenül az értékállítás morálja, a jelentés keresés és jelentés adás mellett voksolt.
Ugyancsak elvi és morális okok miatt utasított el mindennemű formai kísérletezést, tiltakozott az amúgy is fölbomlott hagyományos formák további formabontása, szétzilálása ellen, a líratörténeti forradalomról nem volt hajlandó tudomást sem venni, mert nem kísérletezni akart a nyelvvel, hanem kommunikálni. A klasszikus szépségeszmény, harmóniaelv, szellemi arisztokratizmus híve volt, a már nem létező egyetemes rendet a kifejezés pontosságával, fegyelmezettségével látta megragadhatónak. Tudatosan vállalta a formai konzervativizmust is, miközben az eredetileg filozófusnak készülő, filozófusi észjárású író az eszével fölismerte, hogy „A régi módon nem lehet, az új módon nem érdemes írni”, „A költészet meghal, mert funkciót vesztett” – célja „nem az igazság, nem a szépség, nem a kifejezés, hanem az újszerűen strukturált emberi nyelv”. Elméletileg is megfogalmazta a klasszikus hagyomány meghaladásának szükségességét, ennek ellenére ragaszkodik a klasszikus formákhoz, miközben radikálisan átalakítotja például a regény műfaját.
Művekben gondolkodott, amikor politikában kellett volna, s az erkölcs eszményét kérte számon a világon, amikor annak nagyjából már lejárt a szavatossági ideje. A közép-európai megnyomorítottságban nem a kisebbségi és diktatórikus sorshelyzetre keresett választ, hanem a létparadoxonokra. Székely Jánost hallatlan széleslátása, gondolatainak mélysége és habitusa is megóvta attól, hogy a szükségesnél nagyobb mértékben mártózzon meg a hétköznapi infernóban. Jelentőségéhez képest a maga idejében szerény volt Székely értő recepciója, talán mert nem volt semmilyen irányban sem ideologikus.
Elek Tibor minimális biográfiai, kor- és eszmetörténeti háttérrel a líra, dráma, epika hármasa szerint (ezen belül a kronológiát megtartva) tekinti át életművét. Nem annyira a műelemzésekre, mint a művek láncolatán végighúzódó, paradoxonokban megragadható áramvonalra, a belső kohézióra koncentrál, a író világképére, de művekkel igazolja, hogy Székely nemcsak gondolatiságában, hanem esztétikai teljesítményében is a 20. századi magyar irodalom egyik kiemelkedő életművét teremtette meg.

Pécsi Györgyi
felelős szerkesztő

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu