buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Irodalmi horizontok


2001.07.17

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Dávid Gyula: Erdélyi irodalom – világirodalom
Pallas-Akadémia Könyvkiadó,
Csíkszereda, 2000,
409 oldal, fűzve, 2500 Ft

Dávid Gyula tanulmánykötetének címe (Erdélyi irodalom – világirodalom) amellett, hogy egy olyan kérdéskört vetít előre, amely az olvasót a cím közvetlen jelentése révén lefedett szellemi területekre hangolja, egy szűkebb körű befogadóközösség számára utalást is tartalmaz egy nevezetes irodalomtörténeti momentumra, az Erdélyi Helikonnak Kuncz Aladár szerkesztése alatt (1929–31) megjelent ankétjára, amely Kisebbségi irodalom – világirodalom cím alatt volt követhető a folyóirat 1930–31-es évfolyamaiban, neves és szakavatott résztvevők mutatták be az európai regionális irodalmakat, illetve ezeknek és a világirodalomnak a viszonyát.
A kötetcímbe foglalt utalás az említett ankétra nem tekinthető véletlennek a kolozsvári irodalomtörténész részéről, minthogy a kötetbe gyűjtött tanulmányok egyike (Kisebbségi irodalom – világirodalom) magának a korabeli nagy ívű széttekintésnek a bemutatására vállalkozik, más tanulmányokban pedig a kisebbségi magyar irodalom státusának a kérdése vetődik fel. Vagy irodalomtörténeti megvilágításban, az 1928-as „skizma-pört” feldolgozva (Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről), vagy elméleti szempontból vizsgálja ezt Dávid Gyula (Töprengések az erdélyi/romániai magyar irodalomról), esetleg valamilyen publicisztikus formában, alkalmi felkérésnek téve eleget (A kisebbségi magyar irodalom válsághelyzetei, A magyar irodalom egységének gondja – Schengen árnyékában).
Ezek az írások s a hozzájuk lazán kapcsolódó irodalomtörténeti tanulmányok, kritikák, vitacikkek, valamint egy komparatisztikai dolgozat rajzolják ki a kötet egyik nagy gondolati tartományát, a Trianon utáni erdélyi irodalom egy-egy alkotójának, markáns személyiségének (Tamási Áron, Bánffy Miklós, Páskándi Géza), eszme- és irodalomtörténeti sűrűsödési pontjának, illetve eseményének (skizma-per 1928-ban, kisebbségi irodalom – világirodalom-ankét 1930–31-ben, a Makkai Sándor-féle Magunk revíziója 1931-ben, 1956 és következményei az erdélyi irodalmat-kultúrát illetően) és jelenségének (transzszilvanizmus) az elemzése-áttekintése révén.
Dávid Gyula vizsgálódásának másik fontos területe a kisebbségi magyar intézményrendszer története Trianontól napjainkig. A tekintélyes mennyiségű előtanulmányokra, valamint a gyér számú összefoglaló munkára alapozott dolgozat hosszmetszetét adja a romániai magyar kisebbség nyolc évtizedes művelődési-tudományos életének, kulturális intézményeinek. A szerző azzal a nem titkolt szándékkal közelít a választott tárgyhoz, hogy az anyag feltáró-rendszerező bemutatása révén az 1989-es romániai fordulat utáni időszak intézményalapítást célzó tennivalói közepette, illetve a kidolgozandó kulturális stratégiák számára is mintákkal, tanulságokkal vagy éppen figyelmeztetéssel szolgáljon. Igaz, van eset, amikor a vitára, önálló vélemény kimondására mindig kész kritikus és irodalomtörténész eltekint saját érveinek felsorakoztatásától és a közvetlen véleménynyilvánítástól, s megelégszik a hivatkozott szerző, jelesen Balogh Edgár saját késői és enyhe (!) önbírálatának idézésével egy, a romániai magyarság kultúrájának s az anyanyelvnek a kisajátítását, a beolvasztást célzó durva intézkedéssorozat (1948–56) tárgyalása kapcsán.
Dávid Gyula 1989 után több alkalommal nyílt vallomást tett a magyar irodalom egysége mellett, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az 1920 után kialakult irodalomrészek úgymond kivirulása nemhogy szétdarabolódással nem fenyegeti, de egyenesen gazdagítja a nemzeti irodalmat. Azt viszont erősen vitathatónak tartom, hogy az irodalom meghatározó jegyei közül nem a nyelvre teszi a főhangsúlyt a szerző, hanem egy adott nemzet részét alkotó kisebb közösség történelmi tapasztalatára és szellemi örökségére, amelyben felnő az író, s amely „világ- és emberlátását a nemzedékek messzeségéből jövően meghatározza.” A magyar irodalom esetében legalábbis ez a tétel nem állja meg a helyét.
E vaskos kötetet letéve azt mondhatja a recenzens, hogy míg az „erdélyi irodalom” horizontjai tényleg a szerző vizsgálódásainak tárgyát képezik, addig a „világirodalomé” teljességgel hiányzik, utóbbi inkább mint a reflexió során jelentkező szempont és igény érhető tetten.

Borcsa János

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu